Észak-Magyarország, 1978. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-15 / 269. szám
AZ MSZMP BORSOD-AB AŰJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXXIV. évfolyam, 269. szám Ára: 80 fillér Szerda, 1978. november 15. Tünfefések Iránban Koiíiszomol-kiildöttség érkezeti Budapestre Borisz Pasztuhov vezetésével Komszomol-delcgáció érkezett Budapestre. Képünkön: a szovjet küldöttség (balra) megkezdte tárgyalásait a Maróthy László vezette KlSZ-küldött- séggel. A KISZ Központi Bizottságának meghívására kedden Budapestre érkezett az össz- szövetségi lenini Koniszomol delegációja, élén Borisz Nyi- kolajevics Pasztuliovval, az SZKP Központi Bizottsága tagjavai, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagjával, a Komszomol Központi Bizottságának első titkárával. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára és az ifjúsági szövetség (Folytatás a 2. oldalon.) A teheráni bazárnegyed- ben kedden ismét több mint mint két órán át ropogtak a fegyverek. Meg nem erősített jelentések szerint a karhatalom a levegőbe lőtt, hopv szétoszlassa a tüntető tömeget, de a szemtanúk szerint többen megsérültek. Kormányellenes és kormányéi erők között összecsapások. robbantak ki kedden Észak-Irán több pontján. A két hete sztrájkoló olajipari dolgozók azonban kedden felvették a munkát. A 37 ezer olajbányász sztrájkja jelentős veszteséget okozott az államkasszának, amely elsősorban az olajiparból húzza jövedelmeit. Még nem erősítették meg azokat a jelentéseket, amelyek szerint a sah részben teljesítette a sztrájkolok követeléseit. A múlt héten 22,5 százalékos béremelést hagyott jóvá az olajbányászok részére, de a politikai foglyok szabadon bocsátására és polgári kormány felállítására vonatkozó követelésekre még nem válaszolt. Az iráni sah személye körüli minisztérium sajtófőnöke, Sia Zand, az ITV angol televíziós társaság egyik adásában nyilvános támadást intézett a sah személye ellen és bejelentette, hogy politi- kFi menedékjogot kér Angliában. A brit külügyminiszter szóvivője közölte, hogy a kérést fontolóra ; veszik. Htntüzi szeminárium a nők ielyzclérő Az egyenlőség, a fejlődés, a béke — a nők nemzetközi évtizede jelszavának jegyében kezdődött meg kedden az európai dolgozó nők helyzetével foglalkozó nemzetközi szeminárium Budapesten, a Gellért-szállóban. A tanácskozáson — amelyet a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség és a Szakszervezeti Világszövetség szervezett — csaknem valamennyi európai ország demokratikus nőszervezeteinek, valamint több szakszervezetnek és nemzetközi szervezetnek a -ípviselői vesznek részt. Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke köszöntötte a szeminárium résztvevőit. Örömünkre szolgál — mondotta —, hogy együttesen véleményt cserélhetünk az európai dolgozó nők helyzetéről, arról az egyre növekvő szerepről, amelyet a nők a gazdasági, a politikai, a közéletben betöltenek. A tapasztalatok (Folytatás a 2. oldalon.) Együttműködési szerződést kötött három leninvárosi nagyvállalat Sok száz szakember foglalkozik a leninvárosi nagyüzemekben a gépek, berendezések, technológiai rendszerek karbantartásával. Százmilliókat költenek évente a nagyjavításokra, a termelést akadályozó hibák, rendellenességek felszámolására. A karbantartás ma már mindenütt, de különösképpen az ipari üzemekben, a zavartalan termelés biztosításának, a minőség növelésének alapvető fel' étele, a műszaki- technikai színvonal egyik fokmérője. Leninváros három nagy- vállalatánál — a TVK-ban, a Tiszai Erőműben és a TIFO-nál — eddig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a karbantartási munkák gyors és hatékony végzésének. A vállalatok együttműködése sem mai keletű. Pé'dául a Tiszai Vegvikombinát és a Tiszai Erőmű hosszú évek óta összehangolt program alapján végzi az éves nagyjavításokat. Eddig is kölcsönösen segítették egymást bizonyos anyagok, alkatrészek, illetve szerelvények beszerzésében. Legutóbb az olefingyár üzembe helyezése alkalmából alakult ki széles körű műszaki és szakmai együttműködés a két vállalat között. A vállalatok egymásrautaltságát az üzemfenntartási tevékenységben hosszú évek gyakorlata bizonyítja. Mindhárom vállalat egyaránt érdekelt a rendelkező-' sükre álló géppark racionális kihasználásában, a karbantartási munkák korszerű szervezési módszereinek alkalmazásában, illetve beszerzésében. valamint a karbantartási tevékenység műszaki fejlesztésében. A fentiekre való tekintettel a : Tiszai Vegyi' ombinát, a Tiszai Erőmű. Vállalat és a Tiszai Kőolajipari Vállalat igazgatósága elhatározta, hogy még szorosabbra fűzik kapcsolatukat a karbantartási munkában, így a karbantartási feladatok gyors, hatékony és eredményes megvalósítása érdekében tovább fejlesztik, illetve bővítik a nagyüzemek között már meglevő együttműködést. E célból tegnap délután a három vállalat igazgatója az 1979—1980-as évekre együttműködési szerződést írt alá. Ebben kifejezésre juttatták, hogy a gazdaságos termelés egyik fontos feltétele a korszerű és nagy termelékenységű karbantartás, amely csak jól szervezett, megfelelően irányított és kellően géoesített munkával érhető el. A népgazdaság érdekeit szem előtt tartva, a szerződést, aláíró felek hangsúlyozták, halaszthatatlan feladatuknak tekintik a vállalatoknál folyó karbantartási munkák termelékenységének fokozását és az ehhez szükséges ésszerű anyag- és alkatrészgazdálkodás megteremtését. Az együttműködési szerződés egyebek között kimondja: a három vállalat a jövőben minden esetben ösz- szehangolja a jelentősebb karbantartások, mindenekTa olcán. az Edén kemping szomszédságában 120 férőhelyes motel alapozását kezdték meg. Az új idegen- forgalmi létesítmény 1980-ban fogadhatja első vendégeit. Az épületet biztonsági okokból cölöpalapra helyezik. (Tudósításunk az 5. oldalon.) (Fotó: Kovács Attila) Mai «nil ÖlÉSZlGtt SS <3 oldal) Talajt mentő, laielizö növi (3. oldal) 1 lürá MiÉlcou (4. oldal' r \ r % SM2I és zenei napol (4. oldal) (5. oldal) A megye mezőgazdaságának feladatairól 'f'egnap, november' 14-én, kedden megyei mezőgazdasági és élelmiszeripari aktívaülésen beszélték meg az ágazathoz tartozó gazdaságok, üzemek vezetőivel a még hátralevő idei legsürgősebb feladatokat, s a jövő érd tervezéssel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. Az MHSZ miskolci székházának nagytermében Fejes László, a megyei tanács elnökhelyettese nyitotta meg a tanácskozást, amelyen részt vett Tolnai La jos, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője és dr. Németh Pál, a TESZÖV titkára is. Faragó Károly, a megy« tanács mezőgazdasági' és élelmiszeripari osztályának vezetője adott, .részletes tájé-ti koztatást elősórban a mező- gazdaság feladatairól, a tervezés legfontosabb irányelveiről. -A jövő évi tervezés alapjait meghatározó idei előtt a nagyjavítások időpontját fontosabb c javítások alkalmával, de főként a váratlan nagy tp-ijieléskiesést okozó zavarok' elhárítására speciálisan képzett szakembereket bocsátanak egymás rendelkezésére. A szerződés értelmében a (Vállalatok a karbantartási munkák', szervezésénél és irányításánál igénybe veszik a korszerű módszereket, a kölcsönösen hasznosítják a számítógépek alkalmazása során szerzett tapasztalatokat. .Az igazgatók megállapodtak , .iajbban is. hogy a karbantartásoknál a jövőben is J változatlanul igénybe veszik ! a l kivi telező vállalatok r^iunjkájirÜ s ez minden esetben aí TVK. az erőmű és a TIÉD által egyeztetett úrográni- talapján történik. Mint/ azt a szerződés is kimondjak a három vállalat együttpiűködése révén meggyorsul majd a nagy kapacitású gyárakban végzendő karbantartási munka, amely végső soron a termelés hatékonyságának további növekedését eredményezi. Az együttműködési szerződést Huszár Andor, a Tiszai Vegyikombinát, Zagyvái Béla. a Tiszai Erőmű Vállalat és Farkas Kálmán, a Tiszai Kőolajipari Vállalat igazgatója látta el kézjegyével. L. L. a kukorica betakarítását eredményekről többek között elmondta, hogy megyénk mezőgazdasági üzemei a kedvezőtlen „indulás”, a tavaszi, mintegy 500 millió forint nagyságrendű fagy-, «íz- és jégkárok és a hósze- geny nyár ellenére aránylag jól zárják az évet. A nagyon jól szervezett, az erőket megtöbbszöröző a iát ás eredménye többek között a búza- termesztésben elért 37 mázsás átlagtermés. Tavaszi árpából is sikerült az elmúlt két évnél csaknem 20 százalékkal többet termelni, egymásfél mázsával nagyobb a napraforgó átlagtermése, mintegy 30—40 százalékkal a cukorrépa termésmennyisége. Sikerült idejében befejezni az őszi .búzavetéseket, svár- , hatóan a tavalyinál 10—12 mázsával lesz nagyobb a kukorica átlagtermése, de csak akkor, ha sikerült a „megkésett” termést maradéktalanul betakarítani. Ezért most a legsürgősebb feladat a kukorica betakarításának minden erővel és eszközzel való meggyorsítása.' Ennek érdekében a meglevő szárítókapacitást is sokkal jobban kell hasznosítani. Teljes részletességgel ismertette a beszámoló a jö- vói évi tervek készí ásével kapcsolatos irányelveket, feladatokat, hangsúlyozva, hogy a megye mezőgazdaságának « és élelmiszeriparának feladatai nem választhatók el (Folytatás a 2, oldalon) A cseppfolyós műtrágya gyártási cs hasznosítási kísérleteihez a veszprémi Nehézvegy ipari Kutatóintézet keszthelyi telepén modelliizemet épített. A folyékony, szuszpenziós in ű írágy a nagyobb hatékonyságú. A keszthelyi kísérleti modellüzcm eredményeit hasznosítják a már folyékony műtrágyát gyártó üzemek I és a közeljövőben épülő Komárom megyei, szuszpenziós műtrágyát gyártó üzem is. Képünkön a modell- üzem. \