Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-08 / 238. szám

A vizek védelmében Tíz elektromos szellőztető készüléket állítottak fel az NDK- beli Bleiloch-tavon a vízszennyeződés csökkentésére. A gé­pek mintegy 90 000 köbméter vizet forgatnak meg naponta és 30 méteres mélységbe is eljuttatják az oxigént. Albertíeíep — Diósgyőr — Televízió Újra A halotilátá Ez év első felének kiemel­kedően nagy érdeklődést és visszhangot kiváltó, egész mű­sort betöltő dokumentum- filmje volt a Moldován Do­mokos alkotta A halottlátó című kitűnő munka, amely március 23-a óta szerepelt or­szágosan a mozik műsorán, Borsodban pedig a nyári he­tekben mutatták be. Már közvetlenül bemutatása után sok vitát támasztott, szerte az országban ankétofcon tár­gyalták a putnoki halottlátó asszonyról szóló gondolatéb­resztő alkotást. A Diósgyőri Vasas Művelődési Központ­ban a borsodi bemutatást megelőzően, június 19-én volt nagyszabású ankét, amelyet a Magyar Televízió filmen rögzített, csakúgy, mint né­hány más, a film bemutatá­sa után folytatott gondolat- cserét. Most újra találkozhatunk A halottlátóval. Alberttelepen pénteken este mutattálc be a bányász kulturális hetek programjában, majd utána Benedek Miklós filmkritikus, lapunk főmunkatársa veze­tésével élénk, sokszínű vitán elemezték a film tanulságait. A Magyar Televízió óktóber 11-én, szerdán este 21.30-kor az 1. műsorban sugározza a filmet (kár, hogy a színeit sokan nem élvezhetik majd a fekete-fehér készülékeken), majd utána 22.40-kor sugá­rozza azt a riportfilmet, amely a diósgyőri, június 19-i vitá­ról készült. Ekkor látható a felsőtárkányi vita egy rész­lete is, s megszólal több etnog­ráfus, egy pszichológus és egy író is. Burgonyás kenyér- tü helyről A Kazincbarcikai Sütőipa­ri Vállalat ózdi kenyérgyá­rában két héttel ezelőtt meg­kezdték a közkedvelt bur_ gonyás kenyér sütését. Négy­öt mázsát sütnek belőle na­ponta, így jut belőle a kör­nyező falvakba. is. Mivel má_ sütt Is jelentkezik hasonló igény, úgy döntött a vállalat, hogy néhány héten belül megkezdi a burgonyás ke_ nyer gyártását a rudabányai, majd a mezőkeresztesi sü­tőüzem is. Ezek az üzemek is hasónló mennyiséget állí­tanak majd elő. A későbbiek során az edelényi és a me- zőcsáti üzem is felkészül rá, így a megye jelentős részén kapható lesz ez a sütőipari termék. Országjárás autóbusszal Az AKÖV XVI. sz. Autó­javító Vállalat dolgozói ab­ban a szerencsés helyzetben vannak, hogy autóbuszt ve­hetnek igénybe a szabad idő hasznos eltöltéséhez. A gép­járművet térítésmentesen kap­ják meg a vállalati munka- • vállalók. Ebben az esztendő­ben sikerült a felmerült igé­nyeket teljesíteni s a jövőre vonatkozólag is már megvan körvonalakban a program. Gyilkossággal alaposan gyanúsítható 1978. szeptember 11-én éj­szaka Budapesten, a XI. ke­rületi Bornemissza téren is­meretlen tettes megtámadta és megfojtotta Dévényi Ve­ronika 31 éves vegyészmér­nök, fővárosi lakost. A bu­dapesti rendőr-főkapitányság széles körű nyomozást in­dított, amelynek eredménye­ként elfogta és előzetes le­tartóztatásba helyezte a bűn- cselekmény elkövetésével alaposan gyanúsítható Hege­dűs Imre 31 éves rakodó- munkás, ideiglenes budapesti lakost. A rendőrség a bűn- cselekménnyel kapcsolatos vizsgálatot tovább folytatja. HUMOR Í — Hazakísérhetem? — Sajnálom nem, férjnél vagyok. — Én pedig nős vagyok .»í | és én is sajnálom. k ~ Tehát ön semmiben nem hisz ? — Ezt nem mondtam. Hiszek, de csak abban, amit • saját J eszemmel fel tudok fogni. i — Akkor valóban semmiben I nem hisz ... ; — A szomszédhőnk rendkívül ; művelt asszony. Mindenről le- \ hét vele beszélgetni ... — | mondja a feleség. | — És főleg mindenkiről —• a válaszol a férj. 3 — Hogy sikerült a házas-» I Ságod? sj — Rosszul. Nem tudok bele- « nyugodni abba, hogy a fele­ségem jobban ment férjhez, mint ahogy én nősültem! ★ — Legyen szíves megmonda­ni, hány óra van — szól le a portársnak telefonon a szállo­da vendége. — Nem tudom —- válaszol a portás — megállt az órám. De várjon csak! Csípnek még a poloskák? — Nem, már abbahagyták. — Akkor már elmúlt négy óra. k — Föúr. kaphatnék egy oda- égelt szeletet? — Természetesen, de miért legyen égett? — Tudja, már régóta úton vagyok és honvágyam van. k — Tetszik nekem ez a kép. Mennyit kérnél érte? — kér­dezi a festőt egy barátja? — Tízezret, — Ember, te ilyen árat csak akkor kérhetsz, amikor már száz éve halott leszel! k' — A tisztességes nőket sze­reted, vagy azokat, akik nem megközelíthetetlenek? — Ez attól függ, hogy az az én feleségem, vagy a más fele­sége. k — Ártatlan vagyok, bíró úr, teljesen ártatlan! — védekezik a vádlott a bíróságon. — Mindenki ezt mondja! — Na tetszik látni, akkor igaz kell, hogy legyen! k — Csodálom, magát uram — mondja a színházban a néző a szomszédjának. — Magának ennyire tetszik az énekesnő? — Ellenkezőleg — válaszol a szomszéd, folytatva a tapso­lást. — Akkor miért tapsol? — Mert amíg tapsolok, addig nem tud énekelni! A Eólyi Mezőgazdasági Kombinátban, az ország legnagyobb vetőmagtermelő öze­mében megkezdődött a vetőmagnak szánt hibrid kukorica betakarítása. Az idén 4000 hektáron termelnek vetőmagkukoricát, amelyet saját üzemükben dolgoznak fel. A képen: csövestől takarítják be a termést, nehogy megsérüljön a szem. Szárítás után speciális gép morzsolja majd le. Nehogy megsérüljön a szem! elmúlt évtizedben ország-vi­lág előtt hírnévre tett szert a budapesti Rozmaring Ter­melőszövetkezet. Nyilván e hírnév, rang függvénye az is, hogy a gazdaság miskolci vi­rágboltja, a „Rozmaring” ha­mar népszerűvé vált a mis­kolciak körében A magyará­zat persze a gazdag, szín­pompás virágválasztékban ke­resendő, lelhető. A virágbolt péntek óta — nem először — kedves meglepetéssel szolgál a virágot szerető és kedvelő lakosságnak. Vásárral egybe­kötött virágbemutató nyílt ugyanis a Rozmaringban, amelyről dr. Csépányi Jó- zsejné, a virágbolt vezetője a következőket mondotta: — A gazdaság vezetésének jóvoltából ezekben a napok­ban itt Miskolcon bemutat­juk a Rozmaring Tsz dísz­növénytermesztésének gazdag választékát, azokat a növé­nyeket, amelyek az őszi BNV-n is sikert arattak, s amelyek az idei zágrábi nem­zetközi virágkiállításon ér­meket hoztak a termelőszö­vetkezetnek. Bemutatónk nö­vényei közül kiemelném a fokföldi ibolyák széles ská­láját. Több színben, mint­egy 500 cserép ibolya várja az érdeklődőket, vásárlókat, akik ez alkalommal féláron, darabonként 20 forintért vá­sárolhatják meg ezt az igen népszerű szobanövényt. Min­den bizonnyal kivívják a lá­togatók tetszését, elismeré­sét azok a levél-dísznövények is, amelyek jórészt a trópu­sokról, vagy más melegebb éghajlatú tájakról származ­nak. Így kiállítunk négyféle dracaenát, aztán diffenbachi- ákat, ananászt, veronikát. Látható az egyik legszebb kúszónövény is, a cissus dis­color, amely Jávából „zár- mazik, valamint a legmuta- tósabb növények egyike, a pandanus, a csavartpálma. Ezenkívül philodendrono- kat, pálmákat, fikuszo- kat, codiaeumokat is bemu­tatunk. A kiállított növények mindegyike megvásárolható, kezelésükkel, gondozásukkal kapcsolatban pedig az ér­deklődőknek hasznos taná­csokat is adunk. TELEX FÖLDRENGÉS Földrengést észleltek csütörtökön Irán északnyu­gati részében, de sérülés­ről vagy anyagi károkról nem érkeztek jelentések. A földrengés Teherántól északkeletre a török határ­tól mintegy 600 kilométer­re történt. Az elmúlt hó­napban a súlyos iráni föld­rengések következtében nem hivatalos becslések szerint mintegy 26 ezer em­ber vesztette életét vagy sebesült meg az országban. ÖTVENKÉT ÁLDOZAT Ötvenkét személy esett áldozatul Spanyolországban az idén, a nacionalista sza- kadárok és szélsőjobboldali terroristák merényleteinek. A legújabb áldozat, Rafael Martin Pena, madx’idi ügy­véd életét csütörtökön ol­totta ki az „Antikommu- nista Nemzetközi Hírszerző Szolgálat” nevű szélsőjobb­oldali terrorszervezet egvik tagjának puskagolyója. Ugyancsak csütörtökön po­kolgép robbant'a karhatal­mi erők cadizi laktanyájá­ban. Az akció emberáldo­zatot nem követelt, de sú­lyos anyagi károkat oko­zott. GYÉMANTTITOK Ausztrália északnyugati sziklás, forró vidékén hó­napok óta tart a gyémánt­láz. Kalandvágyó kincske­resők terepjáró gépkocsi­kon, helikoptereken, sport- repülőgépeken igyekeznek a Kimberley-hegyekhez, szerencsét próbálni. A der- byi szálloda állandóan fog­lalt. A városban az étter­mek árai megháromszoro­zódtak. Az egyéni akciók nem hozhatnak sikert, csak nagyvállalkozók képesek a tereoet pontosan átvizsgál­tatni. Az eddigi munka eredménye egyelőre titok. Derbyben senki sem tudja, találtak-e valóban gyémán­tot vagy sem. HOTELTÜZ Nyolc vendég holttestét találták meg eddig a ka­nadai Quebec tartomány­beli Avers Cl ifiben támadt hoteltűz útón. Négy em­bert még keresnek. A Mas- sawippl-tó melletti szállo­dában vasárnap keletkezett tűz oka ismeretlen. Az ócskapiacon Igazi zsibvásár .. I Virágbemutató és- vásár Dísznövénytermesztésével az r ' j ÉSZAK-MAGYARORSZÁG, — Az MSZMP Borsod-Abaűj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — 3527. ; Postacím: Miskolc, Pf.: 351 — 3501 ISSN. 0133 — 0357. Telefonok: Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: / 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 — 3527 Pos- 5 tacím: Miskolc, Pf.: 178 — 3501. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213 Terjeszti^ a Magyar Pos­it ta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA $

Next

/
Oldalképek
Tartalom