Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
^|_ 1978. október 8,, wsSrnop -.jinmiu -<" —■■m ÉSZAKIMACYARORSZAC 2 Tegnap még nyár volt, ma már majdnem tél. Tegnap feltűrtük az ing ujját, ma már megnéztük a nagykabátot. Az időjárás frontjai vonulgatnak felettünk, éjszakai álmunk, nappali kedvünk bánja. Reménykedtünk benne, de most úgy látszik, október sem lesz barátunk. Ébredés: szájunkat húzzuk, szemerkél az eső. A járdán, az út felett párago- molyok keringenek, áramlatok vonulatok követik egymást bennük. A házak mintha közelebb hajolnának Csörög az óra. Álmot szakít, meleg takarót bont a hangja. A kar, a kéz első mozdulata, hogy lecsapjon a tapintatlanul csörgő gombjára, indulatos tán; de ahogy tisztul az elme, határozott-tudatos is rögtön. Itt la reggel, ébredni kell. Csörgött az óra. Üj napra csöngetett. Indított kit-kit a maga útjára, ébresztett tevésre, akarásra. * Októberben már sötétek a hajnalok. Az ajtót kulcsra zárva, kit hagyott otthon a buszvezető? A két gyerek s a felesége alszik még, hozzájuk kegyesebb- hosszabb az éjszaka. Az útravaló a konyhaszekrényen, tegnap este csomagolta az asszony, táskájába süllyeszti hát, s indul a nap elé. Messze még a reggel. Villanyfény szűri a sötétet az utcán, hangosan koppan a járda kövén a lépés. A buszvezető indulója korai. Előtte a kanyargós utat ölelő sok-sok kilométer, előtte az észt, kart, szemet szigorral igazgató munka. Míg gépét el nem éri, övé, csakis az övé az idő. Az utat róva, lépéseivel egyszerre haladnak gondolatai. Miől mesélne? Gondol-e a nyárra, vízpartra, vitorlákra? Vagy épp tegnapi cívó- dásai zavarják magányos nyugalmát? Tartása, zárt arca nem árulkodik. Járja útját, lépésről lépésre közelítve célját. Idegei, reflexei tünk. Az autóbusznál hái'om- szög-nyakkendős iskolások várakoznak, csendes körülöttük a levegő. A jármű meglódul, a permetező eső visszafogja a csengő hangját. Már most úgy érezni, ma nem történik semmi. Az üzem, hivatal: mindennapos gondok, örömök. Megszokott kérdések, ismert válaszok. Tekintgetés az ablakon túlra, még mindig esik. Telnek a percek, mint a fekete bársohyra pergő vízcseppek. Mondunk valamit, de a közepén félbeszakad a mondat. Megkezdünk egy mozdulatot, már készülőben. Hosszú évek óla éli így életét, hosz- szú évek óta ő is egy & sok közül, akik legkorábban találkoznak a nappal. Tudom, elmúlik benne a sötét hajnal magányossága, amint a pályaudvaron meglátja az ívlámpák fénye alatt álldogáló utasokat. Kosarakkal, táskákkal felkászálódnak a buszra, s az emberek rábízzák útjukat. A motor berregésével indul a nap. Jó reggelt, jó utat! * Az asszony kilép a kapun, körülnéz. Kezében szorongatja pénztárcáját, karján lógó szatyor. Kerülgeti a járókelőket, sietős az útja. Még fél nyolc előtt vissza kell érjen. A mindennapok reggelének szűk- reszabott idejét úgy osztja be, nehogy késleltesse a család indulóját. Otthon már elkészítve a kislány vasait blúza, a kisebbiknek még hagyott néhány perces lustálkodást az ágyban. A boltba érve kosarat fog, s felfedező útra indul a polcok között. Kakaó, friss zsemle. Ma reggel almát is vesz: délután edzésre megy a gyerek, hadd frissítse. A pénzlépést, s azután valahogy elmarad az akarat. Ásítások, aludni volna jó. Gépiesen végezzük a munkát, fejünkben a tegnapok emlékei, s a holnapok tervei. A mai nap kimarad az életünkből. Megiszunk még egy kávét. És akkor egy mentőautó végigszirénázza az utcát. A vijjogás úgy hat, mint állóvízbe dobott kődarab. Meggyorsul szívverésünk, és eszünkbe jut: ha csend van kívül, és belül, ha mi holnapra már ei is felejtjük a mai napot, valahol mégis történik valami, nem állt meg az élet. Vannak olyanok is. akiknek emlékezetes lesz a nap. tárnál nem is hosszú a sor, nyer néhány percet. Zörög a kulcs a zárban, odabenn szól a rádió. Fürgébben, gyerekek. Rendben a táska, indulás, nehogy loholni kelljen. A járdaszélig együtt tart az .útjuk, az asszony nem mozdul, vigyázó a szeme, míg övéi átérnek a túlsó oldalra. Csak aztán fordul sarkon, órájára pillant, vár a munka. Viszontlátásra, délután! * Tömött a villamos. A megállóban rándít-rándít egyet, egymáshoz döccen- nek a vállak. Két ajtónyitás közötti időre, mintha csak egy sárga hajóban, eggyézárva az emberek. Fekete diplomatatáskás férfi, jól szabott öltönyben, gondolataiba mélyedve. Ki tudja, tán maga is úgy érzi, szörnyen fontos napja lesz. Két kolléganő cseveg, nem tudnak napirendre térni távollévő társuk viselkedése felett. Fürgén jár a fejkendős néni szeme, az ablakon át követi az utca reggeli forgatagát. A fiatal, ■hosszúhajú lány végigsimít szoknyáján; ma biztos tetszeni fog. A férfi megigazítja szemüvegét, még egyszer elolvassa a kezében tartogatott borítékon a címzést... Lassít a villamos, elnyújtózik a megállóban. A járdaszigetről lelépve elvegyülnek az emberek az áradatban, ki-ki a dolga után. Jó napot, munka! (mikes) A művészetek közül az irodalom századokra visz- szamenőleg már klasszikus alkotásokat tudott felmutatni hazánkban a XIX. század elején, a „szépmesterségek”, azaz a képzőművészet azonban még a reformkorban is csak a nemzeti művészet megalapozásánál tartott. Érezte, tudta ezt a polgári haladás irodalmi úttörője, a kor nagy literátor írója, Kazinczy Ferenc, ami kitűnik ezekből a panaszkodó soraiból is: „Hazámban még nincsenek képárus holtak, nincs alakló akadémiánk, s nagyijainknak egyéb kell, mint festés és rézmetszet...” Pedig tisztában volt vele, hogy az érzelmek nemesítésének, az esztétikai ízlés finomításának s az általa oly sokat hagoztatott „fentebb stíl” kifejlesztésének a szépirodalmi művek mellett igen fontos eszközei a képzőművészeti alkotások is. Gyermekkora óta élénk érdeklődést tanúsított a festészet, szobrászat iránt.. Tíz- éves korában került Sárospatakra diáknak, s tíz évet töltve a kollégiumban, ha a „közleckék”, a tanárokkal séta közben való tanulás és a szenvedélyes olvasás mellett maradt még ideje, azt nemes kedvtelésének, a rajzolásnak, feste- getésnek szentelte. Bizonyára ezzel magva- ^ rázható, hogy fiatal kora óta nagy kedvvel gyűjtötte a rézmetszeteket. Külföldi útjairól, főképp Becsből, Münchenből, Nürnbergből sohasem tért haza rézmetszetek nélkül. Így amikor 1801. június 28-án kiszabadult a fogságból, már 1081 darabból álló, rendkívül értékes metszetgyűjteménye volt. Néhány évre rá azonban Széphalmon olyan szűkös anyagi helyzetbe került, hogy levelet írt a pataki j kollégium főkúrátorának, s' ebben teljes metszetgyűjte- ményét, az 1400 kötetes könyvtárával együtt megvételre felajánlotta volt iskolájának, hangsúlyozva levelében. hogy az elsőség „minden más vevő közt” Sárospataké legyen. „Ez a gyűjtemény — írja — oly kincs, melye idegen kézre ereszteni helyrehozhatatlan kár, sőt minthogy oly kezek közé juthat, ahol némely darabjai örökösen el lesznek zárva, Haza ellen elkövetett vétek lenne.” Az iskola főhatósága úgy döntött, hogy Kazinczy könyvtárát és képgyűjteményét az író által megszabott „2000 rhénusi forintokért” megvásárolja. A gyűjteményt 1807 januárjában maga Kazinczy rakta ládákba és szállíttatta szekéren Széphalomról Sárospatakra. Amikor aztán a „vásárt nyélbeütötték”, elégedetten írta: „Örvendek, hogy ezek a kincsek a Pataki Oskola Thecajába mentek bé . ..” A metszetek ma is megtekinthetők a kollégiumi nagykönyvtárban, és annak legbecsesebb értékei közé tartoznak. Minden darabot nagy gonddal papírlapra ragasztott fel Kazinczy, s tartalom szerint csoportosítva, kötetekbe foglalta. Eredetileg 30 kötet volt, de egymáshoz, lassúbb lesz lép_ (udvardy) levelét? (Az öreg hat fia közül négyet hívtak be gyors egymásutánban, most a legkisebben volt a sor.) — Na simogasd meg a Tónit, aztán gyere aludni. Bementem az öreg ló mellé, megtapogattam a nyakát, szügyét, aztán nagyapám elfújta a lámpát, s mindketten átbújtunk az istállóajtó keresztvasa alatt. Ilyen furcsa módon — lehajtott fejjel, meggörbített derékkal — léptem ki az életbe. Mert ami eddig volt, az mind csak öröm, — jó játékként maradt meg bennem. Otthon anyám több lében fürdetett; le akarta mostni rólam a tanyát. Hála az én drága öregeimnek — nagyapámnak, meg nagyanyámnak —, nem sikerült. De hát az iskolát ki nem kerülhettem. Ott a legnagyobb csalódást Bandi bácsi okozta nekem. Pedig örültem, mikor ő lett a tanítóm, hiszen korábban sokszor ültem az ölében, névnapomra pénzt adott, viccelődött. Most nádpálcával járt közöttünk, s már az első héten három igazi tenyerest mért rám. Föl se szisszentem, csak otthon kezdtem sírni. Akkor aztán apámban is csalódnom kellett, aki — bár neki nem volt nádpálcája, s nem verte a nagy hatodikosait, akiket tanított —, nem fogta párto_ mat. — Bandi nagyon igazságos. Csak ennyit mondott, inkább anyámnak, mint nekem. — Bandi egy tökéletlen állat — ordítottam én sírva, hogy törne le a dereka. Mire anyám fogott egy fakanalat, s megesküdött, hogy minden kanásztempót kiver belőlem.. (Erre a későbbiek folyamán is számos kísérlet történt.) Pár hétig tűrtem az iskolát. de mikor zongorázni is beírattak, megszöktem. Persze, hogy a tanyára. Mikor az öregeknek elmeséltem hányattatásaimat, nagyapám úgy nevetett, hogy csörgött a könnye, aztán befogta a Tónit, s hazavitt. Nem tudom hová fajultak volna a dolgok, ha nem érkezik meg egy szép őszi napon az iskolába, valami távoli világból, a kis A. Éva. Mostanában, hogy elnézem, arról a régi első osztályról készjilt csoportképet, nem nagyon Vértem, hogy mi tetszett nekem Éván? De hát ki tudja egy hatéves gyerek szerelmét (vagy akárhány éves emberét) megmagyarázni? Kapcsolatunk, mint az igazán nagy és nagyszerű dolgok, meglehetősen profán módon kezdődött. Elkaptam az udvaron az Éva copfját, magam felé fordítottam a fejét; ő visított én röhögtem. De nyomban ott termett Bandi bácsi, — akit persze n.ác tanító úrnak kellett szólítanom —, alaposan lehordott, s tanítás után bezárt, (A régi elemikben ez mindennapos szokás volt.) Otthon vártam a verést, de anyám ezúttal nem a fakanalat vette elő, hanem pszichológiai fegyvertárát. Vásott kölyöknek nevezett, a falu szégyenének, akit a Jézuska, — mert mindenkinek szomorúságot okozok —, keményen meg fog büntetni. Az a tény, hogy maga a Jézuska foglalkozik az ügyemmel, -kicsit ugyan szöget- ütött a fejembe, de azért másnap megint megcibáltam Évát. — Ez a gyerek szadista — jelentette ki anyai nagyanyám —, akitől a ma is használt idegen szavak nagy részét tanultam —, mutassátok meg az orvosnak. Pedig dehogy is voltam én szadista, csak szerelmes. Esténként az ágyban elképzeltem, hogy milyen hőstetteket tudnék Éváért végrehajtani, hogy mi lenne, ha például eltévednénk az erdőben, mint Jancsi és Juliska. A nagy szerelemtől és hősiességtől rendszerint meghatódtam, s könnyek között aludtam el. Sajnos. — bár a napok teltek, múltak —, semmiféle hősi szituációba nem kerültem. Annál is inkább, mert még mindig büntetés alatt álltam. Apám ugyanis furcsa dolgot talált ki. — Nézd — mondta —, én eddig még minden gyerekkel kijöttem, nem fogok miattad az egész iskola előtt szégyenkezni. Minden szünet kezdetén odajössz hozzám, s becsengetés- ig mellettem maradsz. Játék nincs. Szép szeptemberi napok voltak; minden gyerek, s minden tanító az udvaron. Amíg az iskolatársaim iá4 szottak. én kénytelen voltam a felnőttek beszélgetését hallgatni. Apám tudomásul vette, hogy a közelében vagyok — vagyis semmi rosszat nem csinálhatok —, s nem törődött velem. Utólag hálás vagyok a büntetésért, mert sok mindent hallottam. Például — az orbsz hadsereg fegyvereinek felét már elvesztette. Rövidesen vége a háborúnak. Sándor bácsi — az öreg igazgató nikotinos ujjaival sodorta cigarettáját, s így válaszolt: nagyon nagy ám az az Oroszország! Meglássátok száz napnál is tovább fog tartani ez a háború ... Az én tanítóm nevetett: — Ugyan Sándor bá’ a mai hadviselés mellett? Nézd meg csak a térkénét, s számolj! — Nézem én fiam, éppen- hogy azt nézem. A beszélgetés megakadt, mert jött a leventeoktató — ez is úi ember volt a faluban — akit irigykedve néztem, mert volt csillogó sípja. A fütyülő most is ott a zsebében, s kézenfogva hozta szokatlanul kövér kisfiát, (Lacika később — a falusi gyerekek leleményének kö- szönhetöea — a Dagi, a Maazóta egy elveszett így á 29 kötet 4(11 arcképet és cí- f mert, 363 vár, város és csata rajzát, s 119 különféle térképet tartalmaz. Az arcképek közül a legrégibb Castren Pált, az 1438-ban meghalt- híres | jogtudóst ábrázolja. A met- [ szét hátán latin nyelvű ős- | nyomtatvány szövege olvas- i ható. Ugyancsak ismeretlen 1 korabeli rézmetsző műve a | XV. század középéről az V. László magyar királyt ábrázoló kép. A névtelen mesterek művei mellett megtalálható a gyűjteményben Hieronymus Coeknak, az 1510-től 1570-ig élt antwerpeni festőnek I. Ferdinand királyról készített alkotása. Több korabeli metszet ábrázolja Zrínyi Miklóst, a szigetvári hőst. Egyik-másik királyról, főúrról 10— 15, I. Lipótról például 34 rézkarc készült. Némelyik becsesebb metszet' papírlapjának a hátára odaírta \ Kazinczy a művész rövid életrajzát és méltatását is. A várak, várostromok kö- _ zül a legrégibbek közé tartozik a Tokaj 1565-ös be- ; vételét és a szerencsi vár | 1661-i alaprajzát ábrázoló metszet. A térképek közt található „Magyarországnak talán első. abrosza”, azaz térképe. Ezen kívül Európa közeli és távolabbi országainak térképmetszeteit is láthatjuk, közöttük van Comenius Ámos János- í nak, a sárospataki kollégi- j umban 1650-tól 1654-ig ta- | nító, világhírű pedagógusnak Morvaországról rézmetszetben készített térképe. A Kazinczy-féle gyűjtemény rézmetszeteinek nemcsak művészeti, hanem a történelmi jelentősége is i felbecsülhetetlen. Hiszen | jó néhány* olyan alkotás is í van köztük, amely a kuta- i tők számára is eddig isme- t rétién személyeket, várost- | romokat és más történelmi | eseményeket örökített meg | az utókor számára. i Hegyi József lac. és a Pocok nevet kapta.) Egyébként neki is leventesapka volt a fejébe bigy- gyesztve. Mikor közeliinkbe ért, s az apja rászólt, hogy „köszönj kisfiam” Lacika szalutált és elkiáltotta magát: Szebb jövőt! Sándor bácsi még egyet szívott a sodort cigarettából, s csak aztán mondta a jövevénynek: — Dicsértessék a ! Jézus Krisztus! — itt. ebben az iskolában így köszönünk kisöreg. Majd hozzátette- — nem kell neked ez a hosszú lúdtoll a sapkádon, csúfolni fognak a többiek. És belecsí- pott a kövér gyerek arcába.v i — Te meg mit lábatlan- kodsz itt — szólt rám apám : (mintha bizony nem ő parancsolt volna maga mellé) — szaladj játszani. Én rohantam, s kerestem a szememmel Évát, aki nem túl messze tőlünk kötéllel ugrált, s minden mozdulatnál felcsapódott, majd ismét a hátára hullott hosszú, tömött copfja. Az elemi iskola értesítőjének tanulsága szerint, 1941-et írtunk. Szorgalmam uéldás ?) volt, olvasásból kitűnőt. ■'résből azonban csak kettest kaptam. Gyarmati Béla r r Figyelmeztetés
