Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-05 / 235. szám

1978. október 5., csütörtök ftUVfT* ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 3 Rudabánya kincse, ERREFELÉ, RUDABA- NYAN MINDEN A BA­NYÁHOZ, A BÁNYÁSZAT­HOZ KAPCSOLÓDIK. A „BÁNYA'’ SZÓ BENNE VAN A TELEPÜLÉS, AZ UTCÁK, A HELYBELI ÉT­TEREM, A MŰVELŐDÉSI HÁZ, A MÚZEUM NEVÉ­BEN. EZEN A VIDÉKEN A BÁNYA, A BÁNYÁSZAT ŐSRÉGI KERESETI FOR­RÁS, MUNKALEHETŐSÉG, EGYET JELENT A MEGÉL­HETÉSSEL, AZ ÉLETTEL. HAZÁNKBAN CSAK ITT, ENNEK AZ ÉSZAK-BOR­SODI KÖZSÉGNEK A HA­TÁRÁBAN BÁNYÁSSZAK A VASKOHÁSZAT ÉS AZ ACÉLGYÁRTÁS ALAP­ANYAGÁT, A VASÉRCET. HAZAI VASÉRCBANYA- SZATUNK EGYETLEN LE­LŐHELYE EZ A VIDÉK, A FOLD MÉHE CSAK EZEN A TERÜLETEN REJT MA­GÁBAN KITERMELÉSRE ÉRDEMES BARNA- ÉS PÁTVASÉRCET. * Magam te e táj szülötte lé­vén, 'gyakran megfordulok e helységben. Jártam itt gyer_ mekfövel, amikor talpra álló országunk még nagyon fon­ton kincse volt az itteni vas­érc. Felnőttként azonban már hallottam a szóbeszédet: ha_ nyatlik, halálra van ítélve a rudabányai vasércbányászat. Az utóbbi néhány hónapban látom, ismét derűsek az em­berek, tudják, s hangoztat­ják: igenis van jövője a bá­nyájuknak! — A kedvező hangulatvál­tozás lemérhető a munkára jelentkezők számából is — említi dr. Bállá László fő­mérnök. — Mostanában fel­vehettünk már gépész- és bá­nyamérnököt, s jönnek felvé­telre sokan szakmunkások is. Ez év július közepén volt az emlékezetes munkásgyű­lés. Ezen dr. Kapolyi László nehézipari miniszterhelyettes bejelentette, hogy fejlesztik a rudabányai vasércbányásza­tot. Hozzátette: manapság, amikor a korábbiakhoz ké­pest többszörösen drága a népgazdaságnak a vasérc kül­földről való beszerzése, szük­____________^_________ s ége van az országnak a ha­zai nyersanyag mind telje­sebb kiaknázására. * Mielőtt a főmérnök részle­tesen elmagyarázná, mi min­dent fejlesztenek, megkérem, ismertesse a jelenlegi állapo­tot. Milyen évre számítanak gz idén a rudabányai bányá­szok? 1— Előreláthatóan az V. öt­éves terv eddigi legjobb ti­zenkét hónapját zártuk. Amíg tavalyelőtt 220, tavaly 196 millió forintos termelési ér­téket értünk el, addig ez év­ben már 225 milliós progra­mot teljesítünk. Az országos vállalat veze­tői az idén minimum 95 ezer tonna barna vasérc és 210 ezer tonna pátvasérc kiter­melését várják a művek dol­gozóitól. Ugyanakkor meg­ígérték, ha a kollektíva ele­get tesz a feladatnak, a mun. kások a IV. negyedévre űjabb 6 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, a mór eddig megvalósított 12 százalékon felül. A béremelés révén elért 53 ezer forintos évi átlagkereset tehát itt tartja, illetve ide­csalogatja a dolgozókat. En­nél is lényegesebb talán vi­szont, hogy stabilizálódik a művek helyzete, elmúlik a létbizonytalanság. Milyen be­ruházásokról, fejlesztésekről van szó? — Először is mondom a fo­lyamatban levő munkálatokat — válaszolja dr. Bállá László. — A Lenin Kohászati Mű­veknek tervezünk egy kohá­szati ötvözőanyagokat őrlő telepet. Bízunk benne, elfo­gadják az elképzeléseinket, s mi építjük fel majd a kor­szerű, minden igényt kielé­gítő létesítményt. Területünk, szakemberünk van, s az öt­vözőanyagok hazai előállítá­sával évente több száz millió forintos importtól mentesül az ország. Mi is nyerünk ter­mészetesen, hiszen gazdasá­gosabb lesz a termelésünk. * A miniszterhelyettes annak idején azt is bejelentette, hogy a művek átveszi a ke­zelésébe az LKM mészkőbá­nyáját, az észak-magyarorszá­gi mészkő- és dolomitbanyát és a tornaszentandrási mész­kőbányát. Azóta a vállalat vezérigazgatója megnézte az LKM mészkőbányáját, s ha­marosan megszületik a dön­tés. Az ottani dolgozóknak a vasérc persze felesleges aggódniuk a jövőjükért, mert az új gaz­dával több szempontból .is csak jól járnak. — Az országnak az' elkö­vetkezendő években mind több dúsított ércre lesz szük­sége — folytatja a főmérnök. — Ebből adódik a tenniva­lónk, tudniillik, hogy növel­nünk kell a dúsítóművek ka­pacitását. Az úgynevezett ala. pozótervek már készülnek, a kivitelezésre csak a VI. öt­éves tervben kerülhet sor. A bővítés, a rekonstrukció után a művek 315 ezer tonna dú­sított vasércet ad évente a vasgyáraknak. A kedvezőbb gazdasági eredmények érdekében növe­lik Rudabányán a barit ki­nyerését, s ílotálóberende- zést helyeznek üzembe. A szí­nesfémek kibányászását is fokozzák. Vásárolnak új gé­peket is. hiszen 50 százalé­kos a nullára leírt gépek aránya. — Elengedhetetlen a ter­melés növeléséhez — mondja befejezésül a főmérnök —, hogy legj’en elegendő meg­kutatott érc. Ügy tudom, a mostani ötéves tervben a Központi Földtani és Kutató Intézet 80 millió forintot for­dít erre a célra. A jelenlegi feltételek mellett barna vas­ércből 1,6 millió tonna a ki. termelhető, a műrevaló pát­vasérc viszont ennek sokszo­rosa. * Errefelé, Rudabányán min­den a bányához, a bányászat­hoz kapcsolódik. A „bánya” szó benne van a település, az utcák, a közintézmények ne­vében. a bányászat hagyomá­nya beivódott az emberek szívébé, gondolatába. Ezen a vidéken a bánya, a bányá­szat ősrégi megélhetési for­rós, egyet jelent az életteL Erre járva, gyermekfejjel gyakran láttam a bányászok elgyötört, ám elégedett arcát, amint műszak végén hazafelé indultak. Tudták, az általuk kitermelt vasérc kincs az or­szágnak. Mostanában itt meg­fordulva, látom, ismét derű­sek az arcok, az emberek si­kerrel átvészelték a nehéz időszakot. A rudabányai bá­nyászok ma már megint tud­ják, hogy jövője van a bá­nyájuknak, s az itt kitermelt vasérc ismét kincs az ország­nak. Kolaj László Az ügyes kezű varrónők tavaly éves bérük nyolc százalékát kapták nyereségként. a senki földjén Tólápa nincs a térképen. A hegyekkel körülzárt kis te­lepülés mindössze 240 lelket számlál. A férfiaknak a far- kaslyuki bánya ad munkát, a nők közül sokan a Munka- és Védőruházati Ipari Szö­vetkezet. helyi részlegében dolgor.nak. — Amikor Somsalyban a bőrdíszmű részleg beindult, arra gondoltunk, miért ne le­hetne nálunk is egy ilyen üzemet létrehozni — emléke­zik vissza Barla Bélává, alki kezdettől fogva „lelke” az üzemnek. — Üresen álltak itt régi épületek, a mieink, s a környékbeli asszonyok dol­gozni akartak. Megszövegez­tünk egy levelet, aláírtuk, s elküldtük az illetékeseknek. Vártunk, sok szövetkezet megnézte telepünket, míg 1973. szeptember 4-én az el­ső kocsi homok megérkezett. Itt volt aztán társadSdmi munka! Kaszáltunk, takarí­tottunk, segítettünk a szövet­kezel szakembereinek, s há­rom hónappal később elké­szült a mi Jjzemünk is ... — Nem leselejtezett, ha­nem a légmodernebb gyors- varrogepek kel indu H a mun­ka — veszi át a szót Magyar László üzemvezető. — Kez­detben csak lepedőkéi, gép­tisztító rongyokat szegtek be az asszonyok, s a folyamatos, háromhónapi betanulás után már két műszakban munka­ruhákat, munkaköpenyeket készítetlek. 1975-ben újabb munkatermet avattunk, szo­ciális létesítményekkel, ét­kezdével, irodával. A kitűnő munkaiéi tételek ellenére is ma létszámgondokkal küsz­ködünk. Egy műszakban tud­juk csak kihasználni a gépe­ket — Lehet, hogy az asszonyo­kat az riasztja el, hogy el vagyunk zárva a külvilágtól — mondja szomorúan Mo­nyok Lászlóvá csoportvezető, az üzem párttitkára. —Nincs a telepen, sem az üzemben egy telefon. A szövetkezet már azt is vállalná, hogy sa­ját költségén ide vezetteti, mégsem kaptunk a postától érdemleges válaszú. Nagyon rossz a telep ellátottsága, nincsenek boltjaink, többnyi­re gyalog járunk a három kilométerre levő Csokva- ományba. Lakásaink felújí­tásra szorulnának, a szenny­vízelvezetés megoldatlan, sok épületben — bár a csövek megvannak —, nincs víz. Úgy tűnik, nincs gazdája ennek a telepnek; a lakókat a tanács jelöli ki. a lakbért pedig a bányának fizetjük. Érthető, hogy ilyen körülmények kö­zött sokan mennek el. nem bírnak tovább várni. Azt hi­szem. az elhanyagolt telep rossz' híre riasztja el a kör­nyékbeli asszonyokat. — A környéken nincs jobb munkahely — tanúsítja Ko­vács József né, aki két éve Sáláról jár be. — Jó levegő­jű. tiszta termekben dolgo­zunk, a fizetéssel is meg vá­gyóik elégedve. — Van olyan hónap, hogy megkeresem a négyezer-öt­száz forintot — mondja Szap­panos Erzsébet. — Szerintem egy hónap alatt megtanulhat­ja ezt a munkát mindenki, akiben van akarat és egy kis kézügyesség. A mi szalagun­kon az átlagkereset 2300 fo­rint, de nem ritka a három­ezer forint feletti kereset. — Ma is huncutkodtak a kontyommal — nevet Köbli Mihályné. — Nem mondom meg a koromat, még fiatal vagyok, a nyugdíjkorhatár alatt tíz-húsz esztendővel. Gyönyörűség nekem az asz- szonyok között lenni, s kere­sek annyi pénzt, hogy el tu­dom tartani magam. Kilenc gyereket neveltem fel, 1965- ben költöztem ide az uno­kámhoz, s ha egy műszak le­telik, akkor vigasztalódom meg, ha újra elkezdődik. Na­gyon szeretek itt dolgozni. — En azt hiszem, az 'el­mondottak bizonyítják, hogy szövetkezetünk szívén viseli a tólapai és környékbeli nők sorsát — summázza beszélge­tésünket Magyar László. — Üzemünket virágoskert ve­szi körül, igyekszünk sok mindenért kárpótolni dolgo­zóinkat. Viszik a hírt a kör­nyező falvakba, s talán töb­ben kedvet kapnak majd. az itteni munkára. Kilencven nőt tudnánk még foglalkoz­tatni, s akkor újra két mű­szakban készíthetnénk a ke­resett munka- és védőruhá­kat. pincér- és szakácskabá­tokat. Ez év végére új ter­mékkel szeretnénk bővíteni a választékot, az impregnált betétes olajálló ruhával. Min­den feltételt biztosítunk, vár­juk a jelentkezőiket * A szövetkezet fó szándéka kevés. Mindent megtesznek, hogy megszűnjenek az előíté­letek a tólápai üzemmel kap­csolatban. Ehhez azonban az szükséges, hogy a telep gaz­dái is jobb életkörülménye­ket teremtsenek az ott lakók­nak. Tólápa nincs a térké­pen. Talán térkép nélkül is odatalálnak az illetékesek. Déváid Hedvig N incs na«V hfketTcem ti mélyen ázott át az éjszakai eső után a talaj, de ez is elég a terepjáró kocsinak, hogy a mélyebb részeken a kerék kipörögjön. A vetés áll. Pardon még meg sem kezd­ték. Körösi László, a her- nádnémeti Hernádvölgye Ter­melőszövetkezet íőágazat-ve- zetője ■ mondta: — A tervek szerint is ma kezdenénk. Az időjárás egy­általán nem hátráltatott, sőt nagyon jól jött ez a kis csa­padék. Annyira rögöseik, szá­razait voltak talajaink a szántások után, hogy két-há- romszori megmunkálással sem tudtuk a felszínt megfe­lelő állapotba hozni. Egymás után törtek el a tárcsák, napjainkra már csak három használható maradt. Viszont most már könnyebb dolgunk lesz. Az átázott rögök porlad­nak, s így jő magágyat lehet majd készíteni. Ha tovább folytatnám a vetésről a beszámolót, akkor először is á térület nagyságát Geptoro rogokon kellene kiemelnem. Idén húsz nap alatt 12 vetögép 1625 hek­táron juttatja földbe az őszi búza magját. Hatalmas fel­adat ez. hiszen a magtárban 1300 zsák búzát kell előké- 'szíteni. — Sajnos, még nem érke­zett meg áz összes fajta, amit megrendeltünk. Pedig a hat búzafajtára, amit idén vetünk nagy szükség van, hiszen az aratás idejet a különböző érési idejű fajtáikkal szét tudjuk húzni. Mivel a tava- sziárpa-területünk az őszi búzához hasonló arányú, na­gyon fontos szempont, hogy a túlélésből adódó szemper- gést elkerüljük. A magtárban már raklapo­kon, zsákokban, vág}' desz­kával _ elkerítve, ömlesztve várja a vetés idejét a búza. A Novosadska Ranát délelőtt, a szegedi Gk—3-as fajtát most csávázzák. Zöld vegy­szer, a Quinolate kerül vé­kony burokban a magokra. Közben egymás után érkezik két vontató, amely egyenesen a földekre viszi a zsákokat. A főagronómus megjegyzi: — Nemcsak a vetés és a talajelőkészítés okoz most gondot. Ilyenkor összejön minden. A múltkoi- hallottam egv találó véleményt erről az őszi munkacsúcsról: a mező­gazdászok munkája ebben az időszakban harc az idővel. És, hogy ez mennyire így van. számokkal csali érzékel­tetni! lehet. Azért próbáljuk meg. A Hernádvölgye Termelőszövet­kezetben a most következő napokban fejezik be a siló­zást, A legnagyobb kazlat, amelybe 180 vagonnyi siló- kukoricát taposták, távolról kisebb dombnak hihetnénk. Cseppet sem irigylem a lánctalpas traktor vezetőjét, amikor a meredélyen megin­dult felfelé. Három gép vág­ja a silókukoricát és hat te­herautó szállítja folyamato­san. Ezek a kocsik biztosan elhaladnak a cukorrépaföld mellett, ahonnan társaik a kombájn alól hordják a ter­ményt a gyárba... — És nem is keveset — folytatta a főagronómus —, naponta ezer mázsát. Az igazsághoz hozzá tartozik, en­nék a mennyiségnek a há­romszorosát is be tudnánk egy nap takarítani, de a gyár nem tud fogadni többet. Most. hogy három hetet késik , a kukorica érése, minden me­zőgazdasági üzem. a cukor­répa betakarítását sürgeti, „nyomja”. Érthető, hiszen most van szabad gépkocsi­kapacitás, és szeretnék leg­alább az egyik növény beta­karítását maguk mögött tud­ni. Már csak azért is, mert a legfontosabb kapásnövé­nyünknek a kukoricának érése csúszik. Sajnos kifelé, az esős november felé. Azok a gazdaságok, amelyek nagy területen termesztik, nos azoknak a vezetői már ugyancsak szeretnének egy hónappal idősebbek lenni. — A legkorábbi fajtánkat emberi számítás szerint, a jövő hét vége előtt semmi­képpen nem kezdhetjük vág­ni. És hol van még a többi. Pedig Hernádnémetiben jól felkészültek a kukorica beta­karítására. Igaz. itt már tra­díció. hogy nyolcvan mázsás hektáronkénti termésnél nem adják alább. Ez pedig orszá­gosan is kitűnő eredmény, s úgy tűnik, a sole éves, meg­szokott hozamtól most sem lesz kevesebb. Ahogy lehet, 11 kombájn indul a több mint ezerhektáros közös ku­korica vágására. Az esős idő­re is felkészültek, mert idén, a meglevő Bábolna típusú szárító mellé még egyet épí­tettek. Így várhatóan a be­takarítással egy hónap alatt végeznek. Visszafelé, ló földek mellett „sistergő” tartálykocsik mellett men­tünk el. Folyékony ammóni­át juttatnak az őszi búza ala. A káliumot és a foszfort pe­dig a szórókocsik tárcsái te­rítik szét 3300 hektáron. És nehogy azt higgyük, hogy ennyi munkával befejeződ­nek az őszi feladatok, mert sokról, amelyek pedig fő-, és nem részfeladatok, nem is szóltunk. De lényegében eny- nyi az, amit az ember a fagy. a dér veszélyével szem­beállíthat, — kármán —1 '•

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom