Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 10 Hullámzó tömeg, zsibon- gás Választós malacok vi­sítása, tűző nap és időn­ként felcsapó porfelhő. Ha­misítatlan vásári hangulat. Szerte az országban az évenkénti állat- és kirako­dó vásár messziről vonzza az árusokat, vásárlókat, né- zelődőket. Gazdát cserél a szopós malac, az igásló, a kisborjú, Kirakják a por­tékát a sátor alá vagy a rögtönzött, roskadó bakon álló kirakőpallóra. Az őszi szüretre hordók, taposóká­dak piramisként magasla­tiak a porlepte áruk. sát­rak fölé. Vájt teknők. ita­tok támasztják egymást, díszes ostorok várnak csat- tintásra. Fonott kosarak, d'vatos táskák, hímzett té­rítők, a zsibárusoknál „eg­zotikus” faliképek vonzzák a tekintetet. Minden eladó. minden vehető. vásárfia nélkül senki sem tér haza a vá­sárból. A fazekas, a kötött­árus, a csizmadia, a szőr­meárus. a játékkészítő kis­iparos jól olvashatóan cé- dulázza az árut Alkut kez­deni nem lehet, márpedig az árak nem alacsonyak. Igazi alkudozás csak a ló- kupeceknél folyik. Egy-egy igásló ára a harmincezret is megüti. Vándorol a pénz, az áru, változtatja színét, formáját aszerint, hogy ki mire vá­gyott Megrészegül az em­ber Nemcsak a szétdobált sörösüvegek botladoztatnak, de a kíváncsi, vásárszom- jas emberek, a tarka áruk is. Egy félreeső soron öreg­asszonyok fáradt arccal kí­nálják a fűre terített régi holmikat. Rako'tszoknya, pruszlik, gyertvatartó vár­ja. hogy elkeljen. Itt a puha vattacukor, a finom törökméz, terjed a lacikonyhák fűszeres pe­csenyeillata. Hazaindulóban a" nagybatyu, a tömött tás- '-a. Otthon lesz majd nagy öröm, ha előkerül a vásár­fia. M. I. 1978. október 29,, vasárnap Az emberiség történelmét tanulmányozva, érdekes je­lenségre 'oukkantam. Az ó- és a középkorban voltak né­pek, még ma is vannak, amelyek mágikus hatalmat tulajdonítottak, tulajdoníta­nak egyes számoknak. Az 1200-as években Ázsia és Európa sok országát végig- duló. véfDen gázoló tatár- horda a kilences számot szentnek tartotta. A vezérek üzenetét regösök versbe ön­tötték, s a futárral kilenc­szer kilenc ízben ismételtet­ték el. A futár a főhadiszál­láson Dzsingisz kán előtt hasra vágódva mondta el a betanult szöveget, s ha a ka- gán elégedett volt a jelen­téssel, kegyesen cukordara­bot nyújtott át neki. Rath—Végh négy kötet' könyvét végigolvasva buk- kamtam rá, hogy az osztrák Lipót császár életében és ha^ lálában misztikus hatása volt az ötös számnak! Lipót neve öt betűből áll, háromszor öt gyermeket nemzett, 1606. de­cember 5-én tartotta a töb­bedik esküvőjét. Öt rendbeli ruhát rendelt, a hímzők Öt hétig dolgoztak rajta. Egyéb­ként 1705-ben az ötödik hó­nap ötödikén halt meg az est beállta előtt öt órával. A finn-ugor népeknél — így a miénknél is — a hár­mas számnak van bűvös ha­tása. A mesékben három ki­rályfi vagy három szegény- legény indul útnak. A hő­söknek három kívánságuk lehet, és Ludas Matyi is há­romszor döngette el Döbrö- gi uramat. Igen sok ember a tizen- hármas számtól borzong. Az USA-ban a' szállodákban a tizenkettes szoba után min­dig a tizennégyes követke­zik és így van ez Angliában is. Ott megtoldottak azzal, hogy hadihajó hétfőn nem futhat ki, tizenhárom embert nem vesznek a f „élzetre, a női utas a tragédia előjele. Ez békében legfeljebb mo­solyt fakaszt, de háborúban már megbocsáthatatlan. A második világháború idején Eden — a Londonban székelő I. M. Majszkij nagy­követ kíséretében — a Szov­jetunióba utazott. Az angol külügyminisztert Mur­manszkból hazaszállító Kent cirkálón egy szakszervezeti delegáció akart a szigetor­szágba eljutni. A parancs­nok nem volt hajlandó a küldöttséget felvenni, mivel az éppen tizenhárom ember­ből és közülük egy nőből állt. Végül is úgy hidalták át a babona okozta nehéz­séget, hogy a szovjet nagy­követet is besorolták a de­legáció tagjai közé. Ugyanilyen gondot okozott a hazautazás. Az Adventure cirkáló . parancsnoka csak úgy engedte a fedélzetre, a delegációt, hogy tizennegye­diknek közéjük soroltak egy szovjet újságírót. A cirkálj útközben egy tartályhajóval összeütközött, s efniatt visz- sza kellett fordulnia. Ezt nem navigációs hibának te­kintették, hanem annak’ a megbocsáthatatlan véteknek, hogy a hadihajón nő uta­zott. Egy ízben Magyarorszá­gon járt, szerepelt Juliette Greco, francia művésznő. A magyar műsorvezetővel eljutottak a tizenkettes szá­mig. Hazánkfia megkérdezte: — Művésznő, melyik lesz a tizenharmadik? Juliette Greco mintha nem is ljallotta volna a kérdést, így folytatta; — A tizennegyedik szám,.,’ —i De művésznő! Mégj nem tudom, hogy melyik; lesz a tizenharmadik! A francia hölgy kedves; mosollyal közölte: — Az én számomra ilyen; szám nem létezik. Az eset érdekessége, hogy! a rádió az egjdk hónap 13-| án sugározta szét az éterbei a kedves sztorit. Az egyik barátomnak, M.í L.-nek kisujjáról két porcj hiányzik. — Ezt pénteken, 13-án! vesztettem el. — Hogy történt ? — A hegyekben szalonnát! sütöttünk. Az egyik kollé-l gám kezében megcsúszott a; balta, s fa helyett a kisujja-) mat csapata le. Gyorsan azj orvoshoz mentünk, de az el­sősegélyt nem én kaptam, j hanem a kísérőm, aki rémü­letében összecsuklott a ren­delőben. Ennek ellenére M. L. sem-í m.i különös jelentőséget nem: tulajdonít a 13-nak és a pén-j teltnek. Dr. M. S. életében ez sze-!. rencsés szám. 13-án szüle-j tett, a marxista egyetemen való koMokválása idején .há­romszor 13 éves volt, 13.- ként ment be a terembe, a 13-as tételt húzta ki — s ki­tűnő eredménnyel vizsgá­zott. Puszta kíváncsiságból végigböngésztem 1957—1977 közötti lottó-nyerőszámokat, A 13-as évente három-négy I alkalommal hoz szerencsét a j tőle nem félő nyertesnek,: Különösebb jelentősége en­nek sincs, hiszen például a í 7-es esetében is ugyanannyi I az eredmény. Csorba Barnabás Elfogult vagyok... ;. és ezt most már kerte­lés nélkül meg kell monda­nom Korábban is megtehet­tem volna vallomásomat, de mentségemre szolgáljon: nem akartam a gyermekko­rommal kezdeni. Most azon­ban már, hogy vége van. megmondom: fokozottan va­gyok elfogult, mert nemcsak gyermekkorom évei, eszmé- lései és emlékei kötnek e megyéhez, Borsod-Abaúj- Zemplénhez; de azóta is min­den évek. meg a jelen is, És hogy ne lennék elfogult Bor- sod-Abaúj-Zemplénnek a Rö-. pülj páva népművészeti ve­télkedő televíziós döntőjében bemutatott műsorával: ami­kor tudom: ebben a műsor­ban nem „félprofi” együtte­sek vitték képernyőre és szín­padra e táj népművészeté­nek huszonöt percbe sűríthe­tő üzenetét; hanem azok akiknek ez nem szabadidős „tevékenységük”. Es milyen lelkesedéssel, fáradságot nem ismerve készültek erre a be­mutatkozásra. És mi minden értékünk van még, ami bele sen. kerülhetett ebbe a dön­tőben műsorba. Akik itt él­nek: mj mindenért lehetnek elfogultak ezzel a műsorral szemben! Csakhogy mi szé­gyenlősek vagyunk. Én. is j álig tudtam elszánni ma-1 gam . de rábuzdított (kény- j „zerített) a döntő legutolsó: adásnapja. Hogy én is beje­lentsem : elf ogult vagyok. Sa­lát megyém műsorával szem- ; ben. Meg mindazzal, ami ki­rnt radv belőle. Így együtt pe- uig a legjobbakkal mérhetők 1 lennénk. Azt mondom tehát: \ keseredés nélkül: ne kese- redjen el senki. Folytassuk., i (t. n. j.) A pincérrel éppen egyes vendégek „kulturált” maga­tartását elemezzük, amikor hozzárohan a társa: —: Lajos, meglépett egy vendéged! A pincér, mint a kilőtt nyíl, pattan a kijárathoz, az­tán gyanús lassúsággal lép­ked visszafelé. — Sikerült elcsípni? — Még a nyomát se. — Sokat fogyasztott? — Csak egy bécsit és két üveg sört. — Ez veszteség, s a maga zsebére megy. Könnyedén megvonja vál­lát. — Ugyan, szót sem érde­mel — s pillantásával kör­beült az éttermen —, maradt még itt vendég.. . Éjféltájban szörnyű üvöltés rezzent fel álmomból: — .. .ha végig megyek raj­tad én. . . Az erkélyről lepillantok. Az utcán három ember, de eb­ből csak kettő botorkál. A harmadik ehetetlen zsákkén1 csüng egy nyurga férfi nya­kában. Pár lépésnyi cipelésl megadóan eltűr, aztán fel­felemeli a fejét, s beleordít az éjszakába: Láttam, hallottam — .. .Ha végig megyek raj­tad én. .. A cipelő ember ilyenkor felhorkan: — Kuss. mert lerúglak! Erre megjuhászodik. — Ne, ne bánts eeengem éédes komám, hiszen az éle­tem is terheemre van. Kis ideig csend, aztán em­berünk újból megfenyegeti az utcát: — . .ha végig megyek raj­tad én... © A nagy múltú faluban 600 —700 év alatt 287, többnyire vertfalú, szalmatetős házat lord falc össze Az utóbbi más­éi évtized alatt háromszáz, modern, fürdőszobás lakást építettek, s egyik-másikban megoldották a hideg-meleg­víz szolgáltatást i*. Az agilis tanácselnök jó- j /oltából, ösztönzésére, korsze- j rűsitették az utakat, s jó né- j hány kilométer hosszúságban járdát is építettek. Mindezt természetesnek ve- ! szik az emberek, és — joggal — saját munkájuk, verejté- [ kük eredményének tartják — kivéve egyetlen lakást. Ez a tanácselnöké. Az egyik ta­nácstagnak a szomszéd köz­ségben gúnyoros somolygás- sal adták tudtul: — Hallom, hogy építkezik a tanácselnök. .. — Miért ne építkezhetne? — Hehehe. tudom én. hogy miből! Odakerül az óvodából szállított anyag. — De hiszen nem is épül óvoda. — Hát aztán. Akkor valami másból, merthogy nem a sa­ját pénzéből épít. az biztos. Emberünk dühös lesz, s közli, hogy a tanácséin*'- ki­terjedi. rokonsága mellett pusztán barátságból ő is se­gédkezett az éoítésben, s a gazda még ió néhány évig ''ízeti maid az OTP-»észletet. A szomszéd falusi elégedet­ten bólogat. — Értem. Akkor maga is benne van a játékban. csb

Next

/
Oldalképek
Tartalom