Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

ES7AKMAGYARQRS2ÁG fiz ij terápiás kezeiebea A Vasgyári Kórház Rende. lőintézetében aerosol terápiás Jcezelőhelyiséget létesítettek. :A csehszlovák gyártmányú, sűrített levegővel működő készülék gyógyvizek és kü­lönböző gyógyszerek porlasz­tására alkalmas. Az öt-hat mikron nagyságú szemcsék a „csutorán” keresztül jutnak a légutakba. Egy-egy ilyen készülék (egyelőre hat da_ rab már működik) húszezer forintba kerül. Az új kezelő­helyiséget a tervek szerint november 2-án adják át hi­vatalosan, de már most is el. látják itt a betegeket, Fotó: Sz. Gy. Fórum a miskolci rádióban Közeledik a tél! Kérdezzen — az illetékesek válaszolnak A Magyar Rádió Miskolci ! Stúdiója folytatja fórum so- ,'rozatát. Október 30-án, hét­főn este 17 óra 5 perctől 17 | óra 50 percig élőadásban : azoknak a vállalatoknak a ■ vezetői Válaszolnak a hallga­tók kérdéseire, amelyek a la­kosság téli ellátását, szolgál- i tatását hivatottak biztosítani. ! Meghívjuk a stúdióba a MÁV • Miskolci Igazgatóság, a Vo- ;lán 3. számú Vállalat, a TÜ­ZÉP, az Ingatlankezelő Vál­lalat, a Köztisztasági Válla­lat és a Zöldért Vállalat ve- . zetőit. 1 Ezúttal olyan kérdésekre (igyekszünk válaszokat kapni: Amilyen határidőre vállalja a • TÜZÉP a szénmegrendelések iházhoz szállítását? Hány fo­kos meleget kell biztosítani j a lakásokban a Távfűtő Mű- > nek? Rendelkezik-e a Zöldért elegendő készletekkel a la­kosság téli zöldség-gyü­mölcs ellátására? Mit tesz­nek a MÁY-nál, hogy csök­kentsék a vonatok késését? Hogyan gondoskodnak na­gyobb havazás esetén az utak gyors megtisztításáról ? A Volán milyen téli intézkedé­seket tett? Mit tartalmaz a Köztisztasági Vállalat téli terve? — ilyen és hasonló kérdéseket lehet eljuttatni levélben október 27-ig. (Cí­münk: Magyar Rádió Mis­kolci Stúdiója, 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15.), vagy az adás időpontjában a stúdió 16-427, és a 35-510-es ügye­leti telefonszámain, illetve a Szemere utcai autóparkírozó­ban tartózkodó URH-s köz­vetítőkocsinkon keresztül. . Kérdezzen — az illetéke­sek válaszolnak! Magyar Rádió Miskolci Stúdiója éi iiiÉliak váidorátra A szokásosnál tovább időz­nek a vándormadarak. Még nem keltek útra a karmorá- nok sem, holott idén ,a szo­kásosnál jóval korábban, március helyett már január­ban megérkeztek a berekbe. A jelek szerint a kormorá- nok egy része el sem költö­zik. Hasonlóan várnak még az indulással a kócsagok is, amelyek közül az idősebbek általában itt szoktak telelni. A jégmadarak közül tavaly mintegy 200 maradt itt, ezek a hévízi csatorna langyos vi­zében találtak élelemre. Egy részük idén is valószínűleg itt marad. Ritka jelenségre figyeltek fel a Balaton-parton is: több fecske nem hagyta el fészkét és feltehetően nem is indul vándorútra. Ismerkedtek a szomszédok Mint már hírül adtuk, Di­ósgyőrben a harmadik kerü­leti Vöröskereszt és az Ady Endre Művelődési Ház szor­galmazza az új telepeken élők ismerkedését. Ennek je. gyében tartották meg egyik rendezvényüket „Ismerjük meg szomszédainkat” címmel a művelődési házban. A nagy gonddal előkészített rendezvényen, melyen körül­belül 120-an jelentek meg, is­kolás gyerekek, majd a Mis. kolci Nemzeti Színház több művésze adott műsort. Szá­mosán felszólaltak, elmond­ták észrevételeiket, javasla­taikat. TELEX AGYHÁRTYA­GYULLADÁS Járványos méreteket öl­töttek Brazíliában az agy- hártyagyulladásos megbe­tegedések. Az elmúlt 24 órában 12 új megbetege­dést észleltek Rió de Ja- neiróban, és ezzel 151-re növekedett a betegek szá­ma ebben a hónapban. AZ UTOLSÓ HIMLŐ Ritka évforduló megün­neplésére készülnek az egészségügyi világszervezet (WHO) genfi központjá­ban. Október 26-án egy éve lesz annak, hogy az utolsó himlőmegbetegedést beje­lentették. A szakértők re­mélik, hogy I980-ra a vi­lágot „himlőmentessé” nyilváníthatják. HÁROMSZEMÜ BOItJÜ Anatómiailag szokatlan borjú jött világra a Consr tanca megyei Amzacea fa­lu állami gazdaságában: homloka közepén harma­dik szeme is van az újszü­lött borjúnak, amely nor­málisan, jól fejlődik. ELTŰNT Szombaton reggel izgal­mas hírt röpítettek világgá a hírügynökségek: eltűnt Rodolfo Zanlungo, a Bue­nos Aires-i 23. sakkolimpia szervező bizottságának 54 éves argentin elnöke. Az esettel kápcsolatban sem a rendőrség, sem pedig a sakkszövetség nem volt hajlandó állást foglalni, azaz kijelenteni, hogy em­berrablásról van szó. Sajtókonferencia Terítéken az építőipar Sajtókonferencia lesz hét­főn a Rádióban: ezúttal az építőipar kerül „terítékre”. Az egyórás műsor házigaz­dájának tisztéi Szabó János építésügyi és városfejleszté­si államtitkár láfja el. A saj­tó meghívott munkatársai, valamint a nézők kérdései­nek megválaszolásában a mi­nisztérium vezető munka­társai lesznek segítségére. A műsor 19.35 órakor kezdő­dik, s a hallgatók már 14 órától bekapcsolódhatniuk a 321-938-as, illetve a 127-633- as telefonszámon. Karambol Tizenegyen elme!! Az amerikai Virginia ál­lambeli Portsmouth kikötő közelében a szombatra virra­dó éjszaka összeütközött a parti őrség egy hajója egy argentin teherszállító hajó­val. A parti őrség 11 tagja eltűnt a szerencsétlenség kö­vetkeztében. A teherhajó csak kevéssé sérült meg, és kimentette az elsüllyedt őr­naszád 18 tagját. «■■■»!■ Hl ILII MII——— Á megoldás: Komoly károkat okoznak a japán halászoknak a delfinek a hálók megrongálásával és a lehalászóhelyek nragzavarásával. Irtásuk helyett a Halászati Hivatal most egy műanyag cá­pát akar alkalmazni, amely egy beépített magnó segítségével riasztja el a delfineket. A képen a 4 méteres „szörnyet” eresztik vízre az első kísérletekhez. Modeíiezck A pécsi MHSZ Ércbányász Modellező Klubjának tag­jai már több versenyen szerepeltek sikeresen, világ­bajnoki és Európa-bajnoki aranyérmeket is szereztek. A nagy kézügyességet és szakértelmet kívánó modell­készítés szerelmesei most új versenyekre készülnek. A képen: A rádíóirányításos autómodellezők felkészülése. Halié, Baranya! - Hal, Horsed! A miskolci és a pécsi rádióstúdió 90 perces éíőadása Október 23-án, hétfőn a miskolci rádióstúdió szignál­jának a felcsendülése után a vidéki rádiózás történetének eddig példa nélküli vállalko­zása indul útjára: a technika segítségével hazánk két ‘leg­távolabbi városát, Miskolcot és Pécset kötik össze 90 per­ces élőadásban. A két me­gye hallgatóit — a műsor elején — dr Bodnár Ferenc, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára és dr. Nagy József, a KB tagja, a Baranya me­gyei pártbizottság első titká­ra köszönti. A két stúdió munkatársai, riporterei tíz helyszínről je­lentkeznek majd. Helyzetje­lentést adnak a hidasnémeti, illetve a drávaszabolcsi ha­tárforgalomról, bemutatják a két város kora esti életét, ri­portot készítenek egy Mis­kolcon tanuló pécsi és egy Pécsett tanuló miskolci diákkal. Beszélgetést hallhat­nak a két megye kapcsolatá­ról. Szerepel a programban egy rejtvény is. A borsodi— hevesi hallgatóknak baranyai, az ottaniaknak pedig borsodi vonatkozású kérdésekre kell választ adniuk. A rejtvény­re jtők versenyének első he­lyezettjei egyhetes aggteleki, illetve háromnapos pécsi üdülésben vehetnek részt, amelyet a Borsodi Vendég­látóipari Vállalat, valamint a Pannónia Vállalat ajánlott feL Érdekessége lesz a másfél órás egyenes közvetítésnek az adást végigkísérő kívánság­műsor. Az érdeklődők a 16-427-es, a 35-510-es, vala­mint a 37-573-as telefonszá­mon kérhetik az alábbi zene­számokat: Ír E! kéne indulni . . . (Ózdi Hagymácskák — pol-beat együttes). 2. Cintányéron jó a cukros po­gácsa . . . Borsodi népdalok (Kazai Katalin). 3. A nagy nap . . . (Miskolci Spiriutáló együttes). 4. Aki akar játszani . . . (Cigán- di Zemplén gyermekegyüt­tes). 5. Lassú és friss csárdás (Mis­kolci Nyekergő együttes). 6. Beethoven: Vii. szimfónia — IV. tétel (Miskolci Szimfoni­kus Zenekar). 7. Bárdos Lajos: Tündérnóta (Miskolci Egrcssy Béni Zene­iskola kórusa). 8. Popper: Magyar rapszódia (Btanki Iván — gordonka, Kincses Margit — zongora). 9. Bükkaljai népdalok (Suha Balogh József — facimba­lom). 10. Erdő, erdő. de magos vagy... (Répáshutai szlovák asszony­kórus). 11. Matyó népdalok (Tardi nép_ dalkör). 12. Felment a kanász a fára... pásztordalok (Taktaszadai férfikar). 13. Domaházi kertek alja . .. (Domaházi Vidróczki együt­tes). 14. Somogyi pásztordalok . . . (Me­zőkeresztesi Aranykalász együttes). 15. A rock-énekes. (Miskolci EDDA együttes). FÉLREÉRTHETŐ Egy hetvenéves öregúr meg­nősült, egy húszéves fiatal le­ányt vett el feleségül. A nász­éjszaka katasztrófával végző­dött, mert a férj meghalt. Másnap délelőtt megjelent az özvegynél a közjegyző. — Mit parancsol? — kérdez­te a bánatos özvegy. — Én, kérem, a megboldo­gult végső akaratát jöttem tel­jesíteni. NEM MINDEGY! Egy fiatalember jelentkezik felvételre egy nagykereskedel­mi vállalatnál. — Dolgozott már a mi szak­mánkban? — kérdezi a sze­mélyzetis. — Nem. kérem, én eddig az állatfelvásárlásnál voltam. A személyzetis végignéz a mu- lya képű fiatalemberen, és így szól: — És mondja barátom, mi volt maga annál a vállalatnál, alkalmazott vagy áru? TÉMA A kezdő újságíró azt a meg­bízatást kapja a szerkesztőtől, hogy menjen el a tanács há­zasságkötő termébe egy . neve­zetes esküvőre, és írjon róla húsz sort. A munkatárs elmegy, fél óra múlva visszajön#» leül az író­asztal mellé, de nem ír. — Nem írhatom meg. — Miért? • — Mert elmaradt az esküvő. — Miért maradt el? — A vőlegényt letartóztatták az anyakönyvvezető előtt, a menyasszony öngyilkos /ett. — Szerencsétlen! Maga egy •ilyen szenzációt nem ír meg? A munkatárs legyint: — Nem érdemes, mert a la- nácsház is összedőlt és a bent- levők ott pusztultak. DILEMMA A vállalathoz új alkalmazot­tat vesznek fel. Az osztályve­zető kioktatja: — A vezér vicceket szokott* mondani. De figyelmeztetem, hogy hangosan ne nevessen, mert azt nem szereti; moso­lyogni ne mosolyogjon, mert akkor azt hiszi, hogy kineveti őt; ha pedig egyáltalában nem nevet, azt fogja gondolni, hogy nem tetszett a vicce. Hát eh­hez tartsa magát. A HALNAK IS VISZKET? A gyerekek a vízi bolháról tanulnak a biológiaórán. — Rémes lehet a halaknak — mondja az egyik. — Miért? — Mert a hal nem tud va- karódzni. NEM ÉRTI Mancika felnéz a könyvéből és megkérdezi a papáját. — Papa, az emberevők an­- gyalokat is esznek? — Nem gyermekem. — Na és, ha szárnyast akar­nak enni? AZ MÁS • Forró nyári napon akasztani viszik az elítéltet. Mellette megy szótlanul az ügyész. Egy­szer csak felsóhajt a delik­vens: — Micsoda meleg van! Erre az ügyész, akinek az izzadtság csurog az arcáról, így szól: — Maga beszél? Magának már jó. De nekem ebben a melegben még vissza is kell jönnöm. NÉZŐPONT A papa valamiért jól elnad­rágolja a kisfiát. A gyerek ir­tózatosan bőg A papa egészen ellágyul-, és vigasztalni kezdi: — Na, ne. sírj, nekem sok­kal jobban fáj! A fiúcska bőgve tapogatja meg magát: — Igen csak nem ugyan­azon a helyen. ÉSZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Ábaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. -- 3527. Postacím: Miskolc, P£.: 351 — 3501 ISSN. 0133 — 0357. Telefonok: Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: .16-450. Kultúrrovat: 16-067! Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15 — 3527 Pos- tácím: Miskolc, Pf.: 178 — 3501. Felelős-kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Pos­ta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előlizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BÉLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom