Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-18 / 246. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. október 18., szerda Stagnáló klubok? Az ifjúság tűri az egyhangúságot Molnár Edit fotói Kibővített ülésen tárgyalta tegnap a Borsod megyei ifjúsági klubok helyzetét a megyei tanács művelődésügyi osztályának közművelődési csoportja. A miskolci Ady Endre Művelődési Házban megtartott értekezleten - Zöldi Imre osztályvezető-helyettes elnökletével bocsátották vitára Csáki Imrének, az osztály munkatársának beszámolóját, amelyet a közeljövőben vitára tűz a megyei közművelődési bizottság is. * A nyilvántartások szerint Borsodban 311 ifjúsági klub működik engedéllyel. A hangsúly nem véletlenül került a „nyilvántartásra”: az elmúlt két-három évre ugyanis az a jellemző, hogy átlagosan annyi klub alakul, mint ' amennyi megszűnik működni. Hazánkban talán éppen nálunk, a mi megyénkben működik a legtöbb ifjúsági klub. Számszerűen. Mert a klubmozgalom — ettől függetlenül — mintha stagnálna egy kissé. S nemcsak az a baj, hogy a 60-as évek végének, a 70-es évek elejének erőteljes mozgolódása (főként az ifjúságpolitikai határozat hatására sorra rendre alakultak meg az ifjúsági klubok a művelődési intézményekben, az üzemeknél, az iskolákban és tanácsi irányítással) már a múlté. Nagyobb baj, hogy a kezdeti, törvényszerű meny- nyiségi gyarapodást nem követte a tartalmi munka elmélyülése. Ha a nagy átlagot akarnánk megvonni — s így fogalmaztak az említett ülésen is — a feltételek és a tartalom tekintetében is közepesnek minősíthetők a borsodi ifjúsági klubok. Többnyire azonban nem a feltételekkel van a hiba. Az elmúlt négy évben például központi és megyei keretekből négy és fél millió forintot. juttattak el az. if júsági klubokhoz a különböző pályázatok révén. S jelentősek a helyi, elsősorban az üzemi támogatások is. Sőt! Az üzemeknél működő ifjúsági klubok támogatására, felszerelésük biztosítására továbbra sem apadnának ki az anyagi források, de az üzemi vezetők — érthetően — „látni is szeretnének valamit”. Tartalmi munkát! Módszereiben viszont — a területen dolgozó népművelők megítélése szerint — nem tudott megújulni az ifjúsági klubmozgalom. S ennek több oka is lehetséges. Sok esetben nincs megfelelő klubvezető, s nem kapnak elégséges módszertani segítséget a járási, városi művelődési központoktól. Mindennek csak látszatra mond ellent, hogy évek óta folyik az ifjúsági klubvezetők képzése. A fluktuáció magas. S néha a követelmények is: a Népművelési Intézet klubvezetőképző tematikája például háromhetes továbbképzést ír elő. Nincs olyan munkahelv, ahonnan ennyi időre kiengednék a dolgozót. Erősíteni szükséges a szakfelügyeletet is, jelenleg egy ember látja el az ifjúsági klubok szakfelügyeletét. Mint ahogyan az is világosnak tűnik, hogy az ifjúsági klubmozgalom megújulása, vágy ha úgy tetszik, megerősödése az újjáalakuló klubtanácsoktól várható elsősorban. (Megyénkben november 15-ig kell megalakítani a járási, városi .klubta- nácsokat.) Gyakorlati segítséget, s nem üléseket, elmé- letieskedést várnak ezektől a fórumoktól. De hogy valóban be is tölthessék feladatukat, ahhoz jó lenne a lehetőségeket ■ is megteremteni. Például a klubtanácsokra támaszkodva, az ifjúsági klubmozgalmon belül/jobban kellene élni az Állami Ifjúsági Bizottság által biztosított kedvezményes lehetőségekkel. Az anyagi támogatásnál is nagyobb szerepet kellene játszaniuk. Mint ahogyan az is igaz, hogy meg kell találni a lehetőséget az anyagi erők koncentrálására is. Hatékonyabb fel- használására! Szó sincs arról, hogy mindenütt „minden igényt kielégítő” körülmények között működnének az ifiúsági klubok. De az ifjúsági klubok 60—85 százaléka önálló helyiséggel bír. A közösségi művelődésben viszont jó néhány helyen megrekedtek a táncos rendezvényeknél. Tartalomban és módszerekben változatosságra kell törekedni, mert a klubtagság, éppen korösszetételénél fogva, nem tűri sokáig az egyhangúságot. S ebből adódik még egy következtetés: legfeljebb az egészen kis községekben ..lehet” amolvan kis művelődési ház az ifjúsági klub. Ma már inkább azok élnek meg. ahol egy- egy azonos érdeklődésű kört vonnak össze. Csutorás Annamária Október 14-től 29-ig tekinthető meg Miskolcon, a Porsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ színházi előcsarnokában Molnár Edit fotóművész tárlata, amelyen írók, zeneművészek, .képzőművészek, a szellemi élet kiemelkedő személyiségei láthatók elsősorban, életük ellesett és megörökített pillanatainak hosszabb-rövi- debb sorából áll össze róluk a teljesebb kép, ahogyan őket a fotóművész látta, megismerte, s ahogyan velünk láttatni szeretné. Csaknem 60 fotó sorakozik a paravánokon. Veres Péter gondolkodó arca írás közben, az ablak felé tolt asztal mellett, máshol meg földijei között. Kondor Béla a műtermében, töprengve, meg alkotás közben, meg egy szomorú kép: Kondor Béla koporsóját viszik ki a műteremből a gyászhuszárok. Nagy László egyedül és az édesanyjával, Sütő András családi körben, Szabó Pál az unokájával, Erdei Ferenc sírva, az elhunyt barát temetésén. Pablo Casals és Kodály Zoltán. Fischer Annie és Yehudi Menuhin. Kassák Lajos és Czóbel Béla. S nagyon hosszan sorolhatnánk, kikkel találkozunk e tárlaton. (Mindössze három kép, három télies tájfelvétel nem idéz közvetlenül embereket.) Többségben örökre eltávozott géniuszok életmozzanatait idézi az előcsarnokba ez a kiállítás. Olyanokét, akiket tegnap még alkotóként ismertünk, akiknek kortársai voltunk, s olyan hihetetlen sokukról, hogy már nincsenek, életművük lezárult. E kiállítás talán elemzőbb méltatást is kívánna, de ezt már lapunk korábban megtette. A tárlat ugyanis sokak előtt ismerős. Molnár Editnek az elmúlt tél során nagy sikerű kiállítása volt a fővárosi Műcsarnokban, majd február 3-tól a Miskolci Galéria mutatta be a pesti tárlat nagyobb részét. Nos, ennek a februári, galériai kiállításnak csak egy kisebb része — elsősorban Kondor Béla elhunyténak mozzanatai — hiányzik most, viszont egyéb vonatkozásban kibővült a tárlat. Részben újabb szereplőkkel, részben egy- egv művészről több fotóval. S talán nem baj, ha nyolc hónap múltán a város egy másik helyén újra láthatók a nagyszerű képek, amelyek két hétre a magyar szellemi élet panteonjává változtatják a Rónai Sándor Művelődési Központ előcsarnokát. (bm) Vezényelt: Lamb er to A hangversenyteremmé előléptetett sportcsarnokban vasárnap este került sor az idei hangversenyévad szezonnyitó hangversenyére. A helyszínt leszámítva, — amelynek egyetlen előnye nagyszámú hallgatót befogadó lehetősége —, minden méltó volt az alkalomhoz: A budapesti Állami Hangversenyzenekar, a Budapesti Kórus (karigazgató: Margittay Sándor), a kitűnő szólisták: Kincses Veronika, Harnari Júlia, Gregor József és Fülöp Attila. A nagy vendégegyüttest Lamberto Gardelli vezényelte, a neves olasz karmester, aki évekig volt Operaházunk vendégdirigense és évek óta nem ismeretlen Miskolcon sem. A dirigens Gardellit most, mint zeneszerzőt is megismerhettük, akinek Quattro mo- menti musicali című műve került bemutatásra; és Rossini: Stabat Mater című világhírű alkotása. A miskolci évadnyitó hangverseny mintegy a főpróbáját jelentette a budapesti zenei hetek hétfői Erkel színházi hangversenyének, azzal a különbséggel, hogy att a tenorszólamot Ilosfalvy Róbert énekli. Nem kis fizikai teljesítményt vállalt tehát a neves szereplőgárda, amit a közönség lelkes, sőt viharos elismerése méltányolt is. Elsőként, a címből is kide- ríthetően — 4 tételes, Quattro momenti musicali című Gardelli mű hangzott el. Gardelli, mint kitűnő karmester, a zeneikari színek, hangzási lehetőségek kiváló ismerője, zenekari—zeneszerzői palettáján sokféle hatást, színt ötvözött egybe, áradóan dallamos olasz zenei nyelven, inkább hagyományos, semmint keresett hatásokkal, különös előszeretettel alkalmazva a mély fúvósokat, ame. lyek a műnek emelkedett hangulatot kölcsönöztek. Kár, hogy a hely hangzási viszonyai folytán helyenként a fúvósok „fedték” a vonósokat. A szerző teljes átéléssel, már már extatikus hatással vezényelte művét, amelyet a közönség kitörő lelkesedéssel fogadott. A műsor második felében a Rossini-mű került bemutatásra. Nem először. Két évvel ezelőtt a Miskolci Bartók Kórus mutatta be Reményi János vezényletével. A Stabat Mater a híres Mária-him- nusz — a fájdalmas anyáról —, sok zeneszerzőt ihletett megzenésítésre: Pergolesit, Haydnt, Rossinit, Dvorákot, Szymanovszkyt. A fájdalmas anya ösztönszerűen szomorú képzetet kelt. De nem Rossi- ninél. Az olasz mester, az olasz vígopera világhírű be- tetőzője, — akinek zsenije Mozartéhoz mérhető —, ebben a műben sem hűtlen önmagához. Kiragyog belőle dallamainak rendkívüli vitalitása, üde ritmusa, friss üteme, pattogó, indűlószepű, vérpezsdítő dallamai. Rossininél általában, — s ezért e művében is gyakran lelünk olyan meglepő dolgokra, hogy ujjongó szövegrészeknél halk melódiák pergedeznek, nagy lelki emócióknál viszont lágy dallamok szólalnak meg. Rossini a bel cantó, — a szép éneklés nagy metere, akinél a szép éneklés igénye nagyobb súllyal jelentkezik, mint az adott helyzethez simuló drá- maiság. Az olasz melodikus gondolkodástól nem áll távol, hogy tragikus szituációt val- cer tempóban, vagy indulószerű hömpölygő dallamban fejezzen ki. "A nagy varázsló ebben a művében is pazarul szórja és osztja szét a nagy énektechnikát követelő részeket a szólistáknak, a szóló együtteseknek, viszonylag kevesebb, de hálás lehetőséggel a kórusnak, és mértéktartóan a nem nagyszámú zenekarnak. A szólisták: Kincses Veronika, Harnari Júlia, Gregor József, nagyszerűen helytálltak, valamivel halványabban Fülöp Attila. Gardelli Rossini művészetének kitűnő ismerője, zenéje számára természetes anyanyelv, így az előadás stílusban, felfogásban kitűnő volt. A Budapesti Kórus erényei az 5. a capella, — kíséret nélküli tételben érvényesültek, bár a helyi körülményektől (nem elég kedvező elhelyezés) kicsit befolyásolta. . Ragyogó finálé, kettősfúgával, nagyszerű lendülettel zárta a szép előadást, a közönség ünneplésétől kísérve. Az érdeklődők azóta hétfőn a rádió 3. műsorán is meghallgathatták ugyanezt a műsort. V. Zalán Irén Múzeumi napok az encsi járásban Az önkritikáról! Volt időszak, amikor keserű szájízzel ejtettük ki azt a szót, hogy önkritika — miután meglehetősen sok kellemetlenség tapadt hozzá. Akkoriban valahogyan úgy voltunk vele, hogy a nyilvános önkritikának von- zata lett. az ún. saját kérelemre történő felmentés — a korábbi érdemek elismerése mellett. Tisztuló társadalmi és politikai légkörben is évek múltak el, amíg megtanultuk, a helyes kiejtésen kívül, helyesen értelmezni és alkalmazni is az önkritikát. És való igaz, hogy szocialista társadalmunkban a kritika és az önkritika az ellentmondások feloldásának fontos módszere, következésképpen fejlődésünk, előrehaladásunk nélkülözhetetlen eszköze. Nem szeretném, különösebben megideologizálni az Önkritikát, mert azt is szoktuk mondani: amit nagyon meg kel] magyarázni, hogy megszokja a fül és a gondolkodás, az egy kicsit mindig gyanús. Meg azután a munkahelyi demokrácia talaján sarjadó jó közhangulatnak is velejárója, hogy az emberek nemcsak a „visszapillantó” tükörbe tekingetnek, ahol\ jól látni mit csinál a környezet, hanem egyre gyakrabban használják azt a tükröt is, amelyben torzításmentesen szembesíthetjük önmagunkat cselekedeteinkkel, munkánkkal, magatartásunkkal — korábbi és jelen önmagunkkal. így hát az önkritika semmiképien sem tekinthető valamiféle önmarcangolás- nak, mint ahogy nem tekinthető divatos jelenségnek, mely jó alkalom rá, hogy kivédjük vele a vélt, vagy valós hibáinkat, sokkal inkább holnapi intézkedéseink és tetteink korszerűsítésének nagyon is ajánlatos módszere. Mindezt rendhagyó módon tanúsítják hétköznapi életünk kisebb és nagyobb rezdülései — és nem megrázkódtatásai. De bizonygatják azok is, akik a mindennapok sodrában őszinteség fakasztotta egyszerűséggel beszélnek önmaguk és munkatársaik belső kényszer-parancsolta önkritikájáról, miközben szóvá teszik azt is, amikor az elmaradt önkontroll kapcsán kicsinynek tűnik a saját hiba — és nagyító torzítja mások fogyatékosságát, a beosztáshoz — és az emberi méltósághoz nem méltó magatartását. Megkockáztatom azt is, hogy az önbírálat — ha időben történik — megelőzhet téves cselekedeteket, és nehezen jóvá tehető döntéseket. • Félreértés ne essék, nem célja e rövidke jegyzetnek az, hogy valamiféle önbírálati kampányt erjesszen. De példák igazolják, hogy a képmutatástól mentes, igaz önbírálatnak nemcsak a morális jelentősége nagy, hanem tudatformáló, jellemmeghatározó hatása , is hosszan gyűrűzhet. Végül még annyit: emberi tulajdonságunk, hogy jobban örülünk annak, ha dicsérnek bennünket, mint annak, amikor bírálják munkánkat, magatartásunkat, öltözködésünket, vagy szemléletünket. Pedig ezek a fogyatékosságok akkor is léteznek, ha szemlesütve hallgatunk róluk. Viszont ha kissé kitárulkózunk, bízva a környezet regítőkész- ségében, könnyebben megbirkózhatunk — önmagunkkal is. P. A. Az egész országot átfogó múzeumi és műemléki hónaphoz kapcsolódva az encsi nagyközségi és járási Rákóczi Ferenc Művelődési Központ, az Abaúji Helytörténeti Gyűjtemény Baráti Köre és a TIT encsi járási szervezete október 24-e és 31-e között múzeumi napokat rendez az encsi járásban. Ennek bevezetőjeként nyitja meg Németh Gyula, a nagyközségi pártbizottság titkára Encsen, a pártbizottság épületében 24-én délután fél 3rkor a szocialista brigádok naplóinak kiállítását, majd utána 3 órakor Kováts György, a Borsod megyei Rónai Sándor Művelődési Központ igazgatója a szocialista brigádok fórumán A művelődés szerepe a szocialista brigádok életében címmel tart előadást. Ugyancsak 24-én, a szikszói művelődési központban dr. Fügedi Márta muzeológus o megye népművészetéről szól. Október 25-e igen ielentős nap ebben a sorozatban, sói jelentősége messze túllép a járás keretein■ Ekkor kerül sor, délelőtt 11 órai kezdettel a gönci .,huszita ház” átadására. A műemlékileg helyreállított épületei és a benne berendezett kiállítást dr. Pusztai Béla, a megyei tanács általános elnökhelyettese nyitja meg, majd dr. Szabadfalvi József megyei múzeumigazgató mulatja be az épületet és a kiállítást. Encsen aznap délután 3 órakor az Abaúji Helytörténeti Gyűjtemény helyiségében keménycserepeket bemutató kiállítás nyílik, dr. Szabadfalvi József pedig Fazekasközpontok és keményeserép- gyártás Észak-Magyarorszá- gon címmel tart előadást. A továbbiakban a járás hat községében tartanak különböző témájú, a múzeumi hónap gondolatkörével találkozó ismeretterjesztő előadásokat: a XVI. és XVII. században Abaúiban élt írókról és költőkről Baktakéken Ádám István, az abaúji kno- iafás temetőkről Vizsolyon Szabó Sándor, a boldogkői várról Krasznokvajdán Szabó Sándor, a hazánkban élt görög kereskedőkről Fmcsen dr. Dobrossy István, a Rákóczink abaúji életéről Felsővadászon dr. Veres László, Szensi Csombor Márton tevékenységéről Alsóvadászon Ádúua István beszél. ^
