Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-17 / 245. szám
1978. október 17., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Az Országos Kereskedelmi Főfelügyelőség irányelvei alapján a közelmúltban átfogóan vizsgálták megyénkben az építőanyagok értékesítését. Ezt megelőzően 1972-ben került nagyító alá e sokakat érdeklő árucsoport, s amint azt a megyei kereskedelmi felügyelőség tapasztalatai igazolják: időszerű és indokolt volt a kereskedelem „nehéziparának” alapos megvizsgálása. A- borsodi kereskedelmi felügyelők munkájához sok segítséget nyújtottak az Építőipari Minőségvizsgáló intézet munkatársai, a társadalmi, a vállalati ellenőrök. Összesen tizenöt állami és szövetkezeti gazdálkodó szervhez látogattak el, s a megyében működő három építőanyag-ipari üzemben végeztek felmérést. Sok a selejt! Miről is beszélnek a ta- pu vitaiatok ? összesen 112 építőanyagot vizigáltak meg, ebből 52 — a megvizsgáltak 46,4 százaléka — minőségileg kifogásolható. Az, hogy ilyen j nagy számban található Selejtes, törött anyag a telepeken, nem pusztán a szállítás hibája. A gyenge minőség — amint azt az átfogó ellenőrzés is igazolta — jórészt az ipartól is számonkérhető. Nem elenyésző kárról van szó. A vizsgálat sorún a kifogásolt termékek értéke összesen 1 millió 200 ezer forint volt, s a telepeken mintegy 130 ezer forintos értéket kellett átárazni. A mezőkövesdi áfész betontermékeket előállító üzemében például a mozaiklapok leértékelésére volt szükség : a koptató műkőréteg vékonyabb volt az előírtnál, amely jócskán megrövidíti az áru tartósságát. S bizony, az sem növeli a termék népszerűségét, ha a gyártó üzem egyszerűen nem rendelkezik szabvánnyal, s hiányzik a termékek minősítése is. Az építőanyagokat az érvényes magyar szabványok és az építési kivitelezési szabályzat előírásai szerint vizsgálták. Így hiteles hát a megállapítás: gyenge minőségűek a tetőfedő cserepek, előbb-utóbb lemezesen felválnak. Nem kis gondot okoz a családiház-építőknek a kéménytégla beszerzése: a nagy szilárdságú anyag gyártóka- kapacitása a megyében van, csak épp a minősége nem kifogástalan. Az áru minőségi átvételére az épílőanyag-lcleucken is jobban oda ke'lene figyelni — tükröződik az ellenőrzés tanulsága. Különösen a sző vetkezeti telepekéi, nagy 'a hiányosság e téren. Amíg ez év első felobén az állami telepek 116 vagon építőanyag minőségét kifogásolták meg. addig az áruforgalomnak több mint egyharmadát lebonyolító áíész-telepek csak három vagonét. Oka ennek az is. hogv a szövetkezeti telepeken kevés a szakképzett dolgozó, s a központtól sem kapnak elegendő szaksegítséget. Segítő szándékú belső ellenőrzéssel kellene a telepek munkáját az eddigieknél eredményesebben támogatni. Magad, uram...? Az építőanyagok kulturált kereskedelmét ma még számos tényező akadályozza. A legtöbb telepen nincs e’egen- dő rakodómunkás, hiányoznak a korszerű rakodógépek. Kisebb, a jelenlegi körülményeknek megfelelő rakodógépekre volna szükség, amely segítené az áru mozgatását, kiadását. Napjainkban még a meglevő gépek alkatrészbeszerzése a fő gond. Hogyan is történik az építőanyagok házhoz Szállítása? Bizony, nehézkesen, kezdetleges módon. Falun marad a lovas kocsi, s ez a megoldás is előbb-utóbb idejétmúlt. Különösen a kisebb tételű vásárláskor okoz gondot az építőknek a fuvarozás. Hol találnak vállalkozót? A gyakorlat ma leginkább a „feketefuvar”, magas áron a magánszállító, no meg a személygépkocsi csomagtartójába gyömöszölt építőanyag... Szocialista szállító szervezet létrehozása volna a megoldás, s reménykedjünk benne, hogy erre nem is kell olyan sokáig várni. Hiszen a cél az, hogy támogassuk a kislakásépítőket. Ma azonban sem a TÜZÉP-, sem a szövetkezed telepek nem tudnak korszerű szállítóeszközöket — például darus kocsikat — 'űztositani a vásárlóknak. Ezért is, hogy jelentős meny- nyiségü és értékű megvásárolt építőanyag vesztegel sokáig a telepeken. Szállítóra várva ... lények, köveikezménveki A kislakásépitöknek ügyes- bajos beszerzési dolgait belkereskedelmi előírások segítik. A vásárló például anyag- biztosítási megállapodást köthet a telepekkel, hogy soroanállás nélkül, időben megkapja a szükséges áruk A baj csak ott van, hogy u legtöbb helyütt komolytalannak tűnik e megállapodás, s bizony nem szolgálja eléggé a fogyasztó érdekeit. A szövetkezeti telepek pedig jórészt figyelmen kívül hagyják e lehetőséget. Tény, hogy egyre több korszerű építőanyag kerül forgalomba. Ahhoz, hogy megismerje ezeket a vásárló, kevés a lehetőség a telepeken. Bemutatófalakat, a választást segítő tájékoztató füzeteket kerestek a kereskedelmi felügyelők: nagyon kevés helyütt találtak. A fogyasztó igényli a szaktanácsadást, ám vannak olyan telepek, ahol a dolgozók maguk sem tudták, hogyan kell felhasználni a különböző építőelemeket. A tájékozatlanság azonban nemcsak zavaró, hanem sok esetben veszélyes is lehet. A kazincbarcikai könnyűbetongyárban például nem jelölték a gázszilikát kézi falazóelemek különböző nyomószilárdságát a termékeken. Pedig a házépítésnél nagyon is fontos szerepe van, hová kerül az erősebb, s hová a gyengébb elem! Az alapos ellenőrzés után a kereskedelmi felügyelőség felkérte az Építőipari Minőségvizsgáló Intézetet az ipari eredetű problémák tis Rázására, s ahol szükséges volt, pénzbírságot szabtak ki a szabálysértőkre. Ám a hiba feltárása csak a megoldás kezdete. A minőség javítása, a kulturált kereskedelem megvalósítása olyan tennivalókat követelnek, amelyek nem várathatnak magukra. Mikes Márta Egyenesben... Nem volt könnyű feladat elmozdulni a Miskolcon működő lakásfenntartó szövetkezetek sorának utolsó helyéről. A Váralja Lakás- fenntartó Szövetkezet elnöke mondta ezt, aki nyomban hozzáteszi azt is, hogy az eddig elért eredményekkel nincs megelégedve a vezetőség. Még mindig igen sok a tenniváló annak érdekében, hogy a 886 tagot számláló közösség minden tekintetben elmondhassa: rend van a házuk táján. Az a helyzet ugyanis, hogy néhány évvel ezelőtt — nevezzük nevén a gyereket — a szövetkezet alapszabályellenesen működött, ami egy sor problémával járt együtt. A jelenlegi vezetőségnek szerteágazó feladatokat kellett megoldania, hiszen a gazdálkodásban, a? irányításban sok mindert színre teljésen elölről kellett kezdenie. A tennivalókban sürgősségi sorrendet állapítottak meg, és ennek alapján tették meg a szükséges intézkedéseket. Sajnos, olyan helyzet alakult ki, hogy a felvonók, a szellőztető berendezések, a vfzvezelékhá- lózat, a szennyvízcsatornák és elektromos hálózat olyan állapotban volt, mintha legal áb 10—15 éve helyezték volna üzembe azokat. Pedig akkor még 5 esztendő is alig telt el a lakásokba való beköltözéstől. A tarthatatlan állapotokra csak jelelmzéskénl: az Árpád utcai épületek pincéjébe száraz lábbal nem is lehetett bejutni, az elektromos hálózat sok helyen életveszélyt jelentett, a kaputelefonok egyáltalán nem működtek, a felvonók hajtóműveiben 3 éven át nem volt olaj- és zsírcsere, sok épületnél beáztak a lakások, s helyenként már a hatóságoknak,, a KÖJÁL- nak is be kellett avatkoznia, a közegészség védelmében. Mindez csak csepp a tengerben azokhoz a teendőkhöz képest, amelyeknek a megoldása az új vezetőségre várt. A céltudatos, következetes munka meghozta az eredményét. Ma már eljutott a szövetkezet oda, hogy van új alapszabálya, munkaügyi szabályzata, házirendje, tűzrendészet! utasítása. Szigorú bizonylati fegyelem alapján dolgoznak, s a vezetőség körében hiánytalanul érvényesül a kollektív vezetés és munka- megosztás. Elkészítették távlati terveiket is, amelyekben szerepel — többek között — 14 épület teljes tetőfelújítása, ezenkívül a lépcsőházak festése, a szerelvények és a fémkerelek mázolása, a korrózió és kopás miatt tönkrement alkatrészek és szerelvények cseréje, az oldalpanelek folyamatos tömítése. Tervezik — nagyüzemi úton — gépi mosással, a falak tisztítását, megszervezik a személyi tulajdonban levő radiátorok és a közös helyiségekben levő regiszterek (fűtőtestek) folyamatos cseréjét. Ehhez azonban feltétlenül szükséges a tagság aktív közreműködése. E tekintetben sajnos, még mindig nem tekinthetők kielégítőnek az eredmények. Sok problémát jelent például a szövetkezet egynémely tagjának a magatartása, ami elsősorban a közös tulajdon iránti felelősség hiányában nyilvánul meg. Még mindig elég gyakori a nagy felületű ablakok és ajtók üvegeinek a kitörése; még mindig gyakori, hogy a gyerekek játékszernek tekintik a felvonókat; még mindig sok a vízpazarlás, vagy éppen különféle tárgyaknak az ablakokon való kidobálása.- Arra is van példa, hogy egyesek illegálisan használják az áramot, mások engedély nélkül befalazták az erkélyeket, vagy éppen olyan vasrácsokat szereltek fel az ablakokra, amelyek esztétikailag igencsak kifo- gásolhatóak. Egy biztos, a szövetkezet nagyot lépett előre, amit legutóbb a MÉSZÖV elnöksége is elismert, amikor a végzett munkát értékelte. Remélhetőleg egy év múlva az eddigieknél is szebb eredményekről számolhatnak majd be. Salakmotor CSB Ä *■(!** f« ff ff tre r Azofedik eisúseg Sziráczki István és BerccZ Péier, a Borsodi Volán két sportolója. A CSB utolsó fordulójában mindketten pompásan motorozlak. Szabó István felvétele Tulajdonképpen minden év- elején egyöntetű vélemény alakul ki a magyar salakmotorozás berkeiben: mindenki a Borsodi Volán együtte sét tartja abszolút favori nak. Nos, esélyesség ide és oda ezt a lelki terhet igen jól viselik el a miskolci sportolók Immár ötödik éve, hogy nem találnak legyőzőre hazai pályákon, sőt, most első ízben, még pontot sem veszítettek a csapatbajnoki futamok során! Ennél ékesebb bizonyíték nem is kell hozzá, hogy mennyire megérdemelt az országos elsőség. Csató Sándor edző igen magas színvonalú munkát végzett, sportolói közül Sziráczki István az idén eljutott az egyéni! világbajnokság Európa-dön-’ tőjébe, ahol ezt megelőzően, soha nem szerepelt magyar salakos! A Borsodi Volán erejét nemcsak a „sztárok" jelentik, hanem az, hogy sikerült megfelelő utánpótlást kinevelniük. Egyik legmarkánsabb képviselőjük Be-. recz Péter, aki az idén nagyon sok szép pillanatot szerzett a sportág barátainak. Azt azonban a siker fényében sem szabad elfeledni, hogy ebben a vonatkozásban Kosárlabda Testnevelési Főiskola—Diósgyőri VTK 61:59 (31:27). Miskolc, városi sportcsarnok, NB I., női. Vezette: Simó, Gidófalvy. Kritikán aluli színvonalú találkozó. A csapatok ötlettelen csapkodását, elképzelés nélküli vergődését mintegy 50 (!) néző figyelte. Feltűnő volt, hogy válogatott kosarasoknak sok nehézséget okozott egy-egy ziccerdobás, a többiekről nem is beszelve... Ld.: Winter (18), Vasvári (11). BSE—DVTK 73:61 (31:27). Budapest. NB I., női. Vezette: Horváth K., dr. Frizzi. A listavezető fővárosiak ellen jól helytállt a vasgyári együttes. Ld.: Winter (25). Miskolci EAFC-Török- szentmiklós 92:53 (47:29). Tö- rökszentmiklós, NB II., női. Jó teljesítményekkel harcolta kT nagyarányú győzelmét a MEAFC. Ld.: Richlik (23), Halmos (22), Petrik (18), Csermely (15). Miskolci EAFC—VM KÖZÉRT 103:58 (49:32). Budapest, NB II., férfi. Nagy tudásbeli különbség volt a Két együttes között. Ld.: Kerekes (21), Lestár, Lőrincz (70 —20), Tóth (16) és Petrucsik (13). Höplabda Miskolci V SC—Budapesti VSC 3:0 (13, 15, 9). Budapest, NB I. női. Vezette: Fátyol, Bogyó. Nagyszerű győzelmet aratott a miskolci gárda és nagy lépést tett a bennmaradás kiharcolásáért. Az MVSC az első és a második szettben csak szoros küzdelemben nyert, míg a harmadik játszmában biztosan verték ellenfelüket. A vasutasok hálójátékban és mezőnyben is felülmúlták a fővárosiakat. Jók: Lcisztné, Jávorkúti, Szabóné. Debreceni EAC—Borsodi Bányász 3:2 (C. —7, —8, 7, 11). Debrecen, NB II. férfi. Nagy küzdelmet vívott a két jó képességű ‘együttes. A döntő játszmában jobb volt a debreceni együttes, és megérdemelten nyert. Jók: Hatvani, Szaniszló. Miskolci Spartacus—Ferroglóbus 3:0 (11, 10, 11). Miskolc, NB II. női. A magára talált szövetkezeti együttes újabb győzelmet aratott. Jók: dr. Makszin, Szabóné, Vasborosi. MAFC—Hcjücsabai Cement Művek 3:0 (5, 9, 9). Budapest, NB n. férfi. Az erősen tartalékos miskolci csapat nem tudta nagyobb erődobásra késztetni a fővárosiakat. Kazincbarcikai Vegyész—KKl'Sf 3:2 (—13, 13, 6, —12, 7). Budapest, NB II., férfi. A Vegyész lelkesen, helyenként igen jól játszott, megérdemelten diadalmaskodott. Birkózás Diósgyőrött, a DVTK volt edzője, Imrik Károly emlékére országos felnőtt szabadfogású versenyre került sor. Előzetesen 110 nevezés érkezett, de a viadal napján csak 66 birkózó mérlegelt. A sportolók három szőnyegen nagy csatákat vívtak. A rendezők a közelgő NB 1-es és NB Il-es csapatbajnokság előtt jó tapasztalatokat szereztek. A DVTK az erőfelmérésen valamennyi birkózóját indította, sajnos ösz- szehasonlításra nem kerülhetett sor, hiszen a többi élvonalbeli egyesület nem indított versenyzőt. A szokottnál nagyobb számú nézősereg színvonalas, akciódús mérkőzéseket láthatott. Az országban egyedülálló modern csarnok vonzza az érdeklődőket, ezért érthetetlen, hogy főleg n fővárosi szakosztályok nem képviseltették magukat. A diósgyőri birkózók alapos felkészültségére jellemző, hogy tíz súlycsoportból hatban első helyezést értek el. A Szalontai testvérek meggyőző formában birkóztak és igen Izgalmas volt a diósgyőri Budai párharca a fővárosi Gulyással. A két napra tervezett versenyt a vártnál kisebb mezőny miatt egy nap alatt befejezték. Eredmények, 48 kg: l. ,András (Csepel), 2. Seres (Szondi SE), 3. Ónodi (B. Bányász). 52 kg: 1. Szabó (DVTK), 2. Pikó (Szondi SE), 3. Dezső (KVSE). 57 kg: 1. Szalontai I. (DVTK), r Kovács (BHSE), 3. öi'dögh (Szondi SE). 62 kg: l. Szalontai Z. (DVTK). 2. Vámos (Haladás), 3. Németh (Szondi SE). 68 kg: 1. Budai (DVTK), 2. Jászkai (DVTK). 3 Gulyás (Haladás). 74 kg: 1. Németh (Haladás). 2. Gaál (Haladás), 3. Németh L. (Haladás). 82 kg: 1. Deák (DVTK). 2. Veres (DVTK). 3. Hcrtelendi (BHSE). í)0 kg: 1. Turóczi (Szordi SE) 2. Szakonyi (Haladás). 3. Pépé (Szondi SE). 100 kg: 1 Uobotkr (Haladás), 2. Koppány (Csepel) 3. Babusa (Haladás) H 100 kg: 1. Németh (DVTK). 2 Felföldi (Orosháza), 3. Hudák (DVTKJ. még sok javítanivaló van. Ez természetesen az edzéslehetőségek javítását teszi szükségessé. s lassan már elkerülhetetlenné válik a miskolci salakmotoros stadion (páiya) megépítése1 ■'Hsárnap Miskolcon kérd. megrendezésre az idei csapatbajnokság befejező fordulója a Borsodi Volán és a Szegedi—Békési Volán együttesei között. A miskolciak győzelme egyetlen pillanatig sem volt vitás, bár törént egy-két váratlan esemény. Ilyennek számított például a második futam, amelyben Koszovó n motorhiba miatt kényszerült kiállásra, Jakab pedig a befutás előtti kanyarban, vezető pozícióban elcsúszott... A Borsodi Volán egyébként öt kettős győzelmet aratott, a vendégek egyetlen futamot nyertek, három pedig döntetlenül végződött. Érdekes színfoltja volt a versenynek Sziráczki István és Berecz csatározása, amelyet meglepetésre a fiatal Berecz nyert meg — 2:1 arányban... ö érte el egyébként a nap legjobb idejét is, a tizenkettedik futamban 78,8 másodperc alatt teljesítette a távot. Pedig ekkor nem is voltak komoly vetélytársai .. A salakmotoros csapatbajnokság befejező fordulójában a Borsodi Volán gárdája 49:27 arányban győzte le a Szegedi—Békési Volán együttesét. A miskolciak legjobb pontszerzői: Szőke (121, Berecz (11), Sziráczki I. (10), Jakab (10). (doros) Kézilabda Ózdi iionlvesztések Ózdi Kohász—Rába E TO 16:16 (8:5). Győr, NB I. B, női. A szünet után jól játszott a Kohász. A győri együttes az utolsó pillanattal. egyenlített. Ld.: Makovi (5), Faragóné (5), Sáfi (4), Jók: Kalocsai, Barta, Faragóné, Makovi. Várpalota—Özdi Kohász 19:19 (9:9). Várpalota, NB I. B, férfi. Az ' ózdiak újabb meglepetésszerű vereséget szenvedtek. A Kohász fegyelmezetlenül játszott. Ld.: Gráf, Fekete, Vörös, Sipos (3—3). Jók: Gráf, Sípos. Miskolci Vörös Meteor— Csepel 19:19 (10:11). Miskolc, népkerti sporttelep. 150 néző. Kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség mindkét félidőben. Egyik csapat sem tudott felülkerekedni, mert az együttesek jól védekeztek. Az eredmény igazságos Ld.: Kedves (8), Bessenyei (3). Jók: Kedves. Bessenyei. KÉV Metró—Kazincbarcikai VSE 19:18 (8:9). Kazincbarcika, NB II., férfi. A Vegyész öt hétméterest hibázott el, és sok gólhelyzetet is elügyetlenkedett. Ld.: Budai (9). Miskolci Spartacus—Debreceni Közút 17:14 18:6). A szövetkezetiek győzelme egy pillanatig sem forgott veszélyben. Ld.: Tóth I. (8). Jó: Tóth I. Borsodi Bányász—Zalka SE 27:19 (1*:10). Pereces NB II., férfi. Csak az első negyedórában volt egyenrangú J- lenfél a Zalka. Ld.: Kiss (8). Matusek, Tóth (4—4). Amíg a ház felépül...