Észak-Magyarország, 1978. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

VILÁG PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-ABAŰJ-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 232. szám Ára: 1 forint Vasárnap, 1978. október 1. izeltóeti diplomácia James Carter amerikai elnök és Andrej Gromiko szovjet kültigyminiszter szombaton csaknem négy órán át tárgyalt az új SALT-megállapodásról és a kétoldalú kapcsolatok más kérdéseiről. A tárgyalások Andrej Gromiko és amerikai kollégája, Cy­rus Vance között nemcsak szombaton, hanem — az eredeti tervekkel ellentétben — vasárnap is folytatódnak. BT-határozat Namíbia ügyében Koliászali tekutotfö mmn kezdik Misksícsn Az ENSZ Biztonsági Ta­nácsa megszavazta azt a Kurt Waldheim ENSZ-fö- titkár által korábban kidol­gozott tervezetet, amely, a namíbiai rendezést célozza. A határozat a világszervezet felügyelete mellett megtar­tandó választásokat irányoz elő Narpíbiában és semmis­nek nyilvánítja mindazokat az egyoldalú intézkedéseket, amelyek a (fél-afrikai rezsim próbál Namíbiára rákény­szeríteni. A pénteki szavazáson dön­töttek arról is, hogy egy polgári és katonai szemé­lyekből álló ENSZ-kontin- genst küldenek Namíbiába, amely az átmeneti időszak békés jellegéről gondoskodik, és ellenőrzi a választások törvényes jellegét. r 1978. szeptember 29., 20 óra 30 perc. Megjelent az el_ ső polipropilénpor a TVK új, sorrendben hatodik termelő­üzemében. Csendben, minden különösebb ünnepi aktust mellőzve kerüli sor a nagy eseményre. Szenzáció? Annak is teT leinthetjük, vagy mégsem? Dolgos hétköznapok, több év megfeszített munkájának gyümölcse ez. Várták, vár­tuk ezt a pillanatot Borsod­ban és szerte az országban, hiszen még javában tartott a A Biztonsági Tanács 12 tagállama szavazta meg a •határozattervezetet, a Szov­jetunió és Csehszlovákia képviselője tartózkodott, Kí­na pedig nem vett részt a szavazásban. Az ENSZ-közgyűlés pénte­ki vitájában felszólalt Rui Balthazar dos Santos Alvoes, mozambiki pénzügyminiszter és Simon Alberto Consalvi, venezuelai külügyminiszter. Indolencio Liévano Aguir­re, kolumbiai külügyminisz­ter, az ENSZ-közgyűlés 33. ülésszakának elnöke számos ENSZ-küldöttség kérésére a közgyűlés napirendjére tűzte a nicaraguai helyzet rendezé­sének megvitatását — jelen­tették be pénteken New Yorkban. beruházás, amikor szárnyra kelt a hír: hazánk első pro­piléngyárát a kormány által megjelölt határidő előtt át­adják rendeltetésének. Most már látjuk, reális volt a be­ruházónak ez a vállalása, hi­szen kezdettől fogva jól men­tek a dolgok az új vegyipari létesítmény építésénél. Pontosan egy hónappal ez­előtt írtuk lapunkban, hogy eredményesen folynak a gyár technológiai berendezéseinek próbái. S minden a tervek szerint történt Lépésről ié­Husszein jordániai uralkodó szombaton elutazott Szaúd- Arábiába, közel-keleti kör­utazásának első állomáshe­lyére. Az uralkodó Szaúd. Arábia, Kuvait, Bahrein, Ka­tar és az Omani szultánság vezetőivel folytat majd tár­gyalásokat az újabb közel- keleti fejleményekről. Mint ismeretes, az Omani szultán­ság kivételével a négy gaz­dag olajtermelő ország Jor­dániával lényegében azonos álláspontot foglalt el a Camp David-i egyiptomi—izraeli kiilönmegállapodás kérdésé­ben: valamennyien fenntar­tással éltek a palesztin nép jogait figyelmen kívül hagyó rendezési elképzelésekkel szemben. Alfred Atherton, amerikai utazó nagykövet, Carter el­nök személyes megbízottja szombaton Kairóba érkezett, hogy beszámoljon Szadat egyiptomi államfőnek az iz­raeli vezetőkkel, és az Izrael által megszállt területeken élő egyes palesztin csoportok képviselőivel folytatott tár­gyalásairól. Mint már jelen­tettük, Athertonnak nem si­került megszerenie a Jordán folyó nyugati partján és a Gaza-övezetben élő palesztin vezetők támogatását a Camp David-i különalkuhoz. pésre haladt, a bonyolult technológiai folyamatok ösz- szeillesztése. S ami még kü­lön említésre méltó: egy pil­lanatra sem feledkeztek meg a biztonságról, amely első- i-ertdü követelmény egy ilyen, fokozottan tűz- és robbanás­veszélyes üzemnél. Tegnap reggel telefonon beszéltünk Kiss III. László­val, a polipropiléngyár veze­tőjével, aki a helyszínről, a gyár vezénylőterméből tájé­koztatott a nagy eseményről. — Nagyon örülünk annak, hogy minden különösebb probléma nélkül sikerült üzembe helyezni a gyárat —• újságolta. — Most azért fá­radozunk, hogy minél rövi­deb b idő alatt elérjük . a kí­vánt minőséget a polipropi- lénpor-gyártásban. Bízunk benne, hogy ezt a feladatot is sikerrel teljesítjük. A gyár határidő előtt történt üzembe helyezése megfelelő garancia arra, hogy a kom­binát által terven felül vál­lalt 1500 tonna polipropilént az év végéig- legyártsuk a népgazdaságnak. Valóban nagy dologról van szó. hiszen a beruházás 2 év és kilenc hónap alatt való­sult meg. Vagyis 3 hónappal a megadott határidő előtt si­került a próbaüzemelést megkezdeni. Ez a néhány szám önmagában is sokat mond. E helyről is csak a legnagyobb elismerés hang­ján szólhatunk azokról a két­kezi •munkásokról, műszaki­akról, tervezőkről, akik a be­ruházás irányításában, a tervkészítésben, a gyárépí­tésben és az üzembe helye­zés során tudásuk legjavát nyújtva, hozzájárultak a 4,2 milliárdos nagyberuházás si­keres megvalósításához. Űrhajósok Csak szombattól vált vilá­gossá Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov új világcsúcsa: a Szaljut—6 űrállomás második személy­zete ezen a napon lépte túl az első állandó kettős, Jurij Romanyenko és Georgij Grecsko világűrben töltött idejét A 107. munkanapon a két újdonsült hivatalos vi­lágcsúcstartó folytatta a munkát a másik ..jubiláns”, a világűrben immár második évet töltő űrállomás, a Szal­jut—6 fedélzetén. A világrekorder kettős folytatja megfigyeléseit az űrállomáson. Szombaton a sportgyakorlatokon kívül folytatták a Föld és az at­moszféra jelenségeinek meg­figyelését, az egyes égitestek vizsgálatát. A kohászati vállalatok ter­melési értéküknek mintegy 12—15 százalékát fordítják üzemfenntartási célokra. A Lenin Kohászati Művek ese­tében ez az összeg éves szin­ten meghaladja az egymil- liárd forintot. A technikai haladás és a kohászati vál­lalatoknál folyamatban levő nagyarányú műszaki fejlesz­tés, illetve beruházás maga­sabb szakmai felkészültséget igényel a karbantartó szak­emberektől- Nem utolsósor­ban, a jól megszervezett és végrehajtott javítás döntő té­nyező a vállalatok gazdálko­dásában, ugyanakkor fokoz­za a termelés biztonságát. Éppen ez adta az ötletet a kohászati karbantartási sze­minárium megrendezésére, amelyre első ízben 1972-ben, a Gépipari Tudományos Egyesület LKM-beli csoport­ja kezdeményezésére került sor. Azóta rendszeressé vált a kohászati karbantartással foglalkozó szakemberek ta­lálkozója. Négy évvel ezelőtt Özd, 1976-ban Dunaújváros adott otthont, az idén pedig Miskolc tölti be a vendéglá­tó szerepét./Az október 3-án kezdődő IV. Kohászati Kar­bantartási Szeminárium há­rom szekcióban végzi majd munkáját városunkban. 'sákba kerül az első adag polipropilén-granulátum ____^ ( Fotó: Kovács Endréné Gazdag termés A mezőkövesdi Matyó Tsz keretében működő burgonyatermesztő szakcsoport 48 hek­táron termesztett idén burgonyát- Képünkön a termelőszövetkezet majorjában a szak­csoport tagjai osztályozzák, válogatják az idei gazdag termést Megkezdődött a próbaüzemelés Legyártották az eíső poíipropiíénport a TVK-ban Mai száiioi III 3 félül <3. oldal) a Igééi (4. oldal) Écéilfa (5. oldal) iz mé <6. oldal) Tüzes villa (1. oldal) il sisis leSitF O. oldal) Gfélill srszéia (10. oldal) Rasffflí? ás divat (12. oldal) Csrlr és He meotaszélései

Next

/
Oldalképek
Tartalom