Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-10 / 214. szám

Vidéken a fővárosiakhoz hasonlóan az iskolákban, il­letve a tankönyvellátásra ki­jelölt üzletekben vásárolhat­ják meg a tanulók az általá­nos és a középiskolás köte­teket, ráadásul a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 81 boltjában egész tanévben hozzájuthatnak majd a tan­könyvekhez. Azokat a köteteket, ame­lyeket augusztus 15-e után adtak át a nyomdák, csak szeptember közepén vehetik kézbe a vidéken tanulók: szerencsére ilyenből kevés akad. Az alapvető tanköny­vekből vidéken sincs hiány. Néhány iskolában még sincs minden tanuló kezében valamennyi tankönyv, mert az, előző tanévben leadott alapmegrendelések óta a mostani tanévre új szakkö­zépiskolai oktatási formák alakultak ki, s több helyütt változott a tanulók létszáma, összesen 85—90 millió forint értékű tankönyvet kértek utólag ezekről a helyekről. Napjainkban már ezeket is folyamatosan szállítja a Könyvértékesítő Vállalat. Megnyugtatásul elmondták a Művelt Népnél, hogy a pótrendelések teljesítésével az egyes helyeken meg nem vá­sárolt kötetek összegyűjtésé­vel és újra-elosztásával szep­tember 20-ig valamennyi vi­déken tanuló diákhoz eljut­nak a ma még hiányzó is­kolakönyvek. A könyvkereskedők kérik a vidéken lakókat, hogy a lakóhelyükhöz legközelebbi üzletben vásárolják meg a tankönyveket, felesleges ér­tük a fővárosba, vagy a me­gyeszékhelyre utazniuk. A tankönyvekkel foglalkozó ki­adók. a nagykereskedelmi vállalat és a kiskereskedelmi vállalatok ugyanis gondos­kodnak arról, hogy minden diák a lehető leggyorsabban, lakóhelyéhez legközelebb jut­hasson hozzá a nélkülözhe­tetlen kötetekhez. Borsod Express 78 Lássuk a 11-et! ■ i Csak ülünk... és zenélnek f Szeptember 10-én, vasár­nap délelőtt 10 órakor- a DVTK-stadionban nagyszabá­sú, színes, zenés kabarémű­sort rendeznek. A több mint háromórás műsorban többek között fellépnek a közismert ' humoristák: Mikes György, Somogyi Pál, a táncdaléne- kesek közül Koós János, Dé- kány Sarolta, Cserháti Zsu­zsa és Karda Beáta, továbbá találkozhatunk Kabos Lász- ! lóval, Csala Zsuzsával, Hlat- ky Lászlóval, Lorán Lenké- f vei és Kibédi Ervinnel. A magyar nóta és cigánydalok kedvelőit Jákó Vera, Puskás Sándor szórakoztatják. A népes szereplőgárdában ott találjuk Szuhan Balázst, Verebély Istvánt, Váradi Hé­dit, Németh Sándort, Kovács Zsuzsát, Kishonti Ildikót és Rátonyi Róbertét. A Bergen- di együttes és a Nevada együttes nonstop műsora ugyancsak érdekesnek ígérke­zik. A műsor után rendezik meg a színészválogatott és a DVTK öregfiúk labdarúgó­mérkőzést, amelyről Halmi Gábor és dr. Hegedűs János ad „helyszíni közvetítést”. Jegyek válthatók a DVTK- stadionban, a Filharmóniá­nál. Tanácsház tér 11. Tele­fon: 35-705. A Szabadság téren. illesd a mi Október közepén kezdődhet a szüret a Tokaj-Hegyalján. Mádon, Tállyán, Erdőbényén és Szegilongon a nagyüzemi szőlőtáblákon megtartották a próbaszüretet a világhírű borvidék egyik jellegzetes, jól aszúsodó fajtájából. A fur­mintnak valamivel magasabb a cukorfoka, mint a másik hagyományos fajtának, a hárslevelűnek, amelynek éré­se elmaradt. [lile a szeilgplscsi Leninváros határában, a 35-ös számú főúton, egy személygépkocsi elütötte Lucskai Istvánná 61 éves nyugdíjas, tiszalöki lakost, aki olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy kórházba szállítás után meghalt. A baleset oka, a vizsgálat ed­digi megállapítása szerint: az elhalt figyelmetlenül haladt át az úttesten. A vizsgálat tovább folytatódik. Viperák a Hanságban Hosszú idő után újra talál­tak parlagi viperákat a han­sági természetvédelmi terü­leten. A szakemberek már azt hitték, hogy ez a kígyó­fajta, amely évszázadokon át hozzá tartozott a Hanság ál­latvilágához, végképp eltűnt erről a tájról. Hosszas kuta­tás után fedezték fel a vipe­Orbán Károlyt, az Ózdi Járásbíróság közveszélyes munkakerülés vétségéért, sikkasztásért, lopásért kilenc- hónapi börtönre ítélte. Egy évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és elrendelte, a korábban kiszabott hat hó­nap börtönbüntetés letöltését. Ezt annak idején garázdasá­gért kapta. A vádlott 18 éves korától, 1977 decemberétől semmilyen munkát nem vál­lalt, csavargott és italozott, testvéreinél élt, ők tartották el. Nővére segített rajta. Oda ratelepet egy eldugott terüle­ten. A vezérvipera korát 30 évre becsülik. Jól fejlett, fél­méteres példány. A hansági viperatelepet féltő gonddal óvják, hogy a ritka ■ fajta —, amelynek egyébként nem halálos a ha­rapása — fennmaradjon a Hanságban. adta a magnóját, hogy vigye el a miskolci zálogházba, hogy ki tudja fizetni Orbán azt a 600 forint pénzbírságot, amit azért kapott, hogy sze­mélyi igazolványát nem újí­totta meg. Orbán Egerben a Mecsek étteremben 1000 fo­rintért eladta a magnót és az árát e;litta. Másnap miután senki sem volt otthon, kivet­te a szekrényből nővére bun­dáját, 400 forintért vették meg. A pénzt a kocsmában költötte el. i keltig szívé a jivő Christian Barnard, a világ­hírű szívsebész úgy véli, hogy a „kettős szív” eljárásé a jövő a szívátültetésben. Barnard Rómában a szerv­átültetésekkel foglalkozó tu­dományos kongresszuson hangsúlyozta, hogy az új szívnek a beteg szív mellé való beültetését találta eddi­gi munkája során a legcélra­vezetőbbnek: 1974 óta 20 ilyen műtétet hajtott végre, és ezek közül 11 teljes sikert hozott. Ötös ikrek ötös ikreket szült csütör­tök este egy harmincéves csecsemőgondozónő a dél­franciaországi Toulouse-ban. Mint azt a kórházból pénte­ken jelentették; az ót újszü­lött — három leány és két fiú — jó egészségnek örvend. Az ötös ikrek a hetedik hó­napban születtek, édesany­juknak már van egy ötéves gyermeke. TELEX A LELKIISMERETES CSALÓ Los Angelesben lopás miatt vádat emeltek egy norvég bevándorló ellen, azt követően, hogy önként je­lentkezett a rendőrségen. Az illetőnek tévedésből bankszámlájára egymillió dollárt utaltak át, A pénz nagy részével egy hónapra eltűnt. Európai körúton volt, és elköltött 600 ezer dol­lárt. ŐSKORI ELEFÁNT öskorszakbeli elefánt jól konzerválódott maradvá­nyaira bukkantak Görögor­szágban, egy faluban. Az állat lábszárának hossza több mint két méter, hiány­zik az agyara és állkapcsá­nak egy része. A lelet meg­erősíti, hogy Görögország északi része jelentős ős­lénytani kincseket rejteget. Az bizonyosnak látszik, hogy 300 ezer évvel ezelőtt Gö­rögország éghajlata megfe­lelt az elefántok életsr ik- ségleteinek. A POTYAUTAS A potyautasok királyát 9 hónap elzárásra ítélte, az egyik nyugatnémet járásbí­róság. A 45 éves lóápoló foglalkozású bűnözőt az el­múlt öt évben ,85-ször csíp- I ték el bliccelés miatt. Csak f akkor nem utazott potyán í az illető, amikor le volt csukva. De ha kiszabadult, 10 napon belül már elcsíp­ték. FOGOLYZENDÜLÉS Mexikóban az egyik vá­rosi fegyházban a foglyok fellázadtak, lelőtték az igaz­gatót, a helyettest, négy őrt, és meghalt néhány fogoly is. Több száz rendőr meg­szállta az intézetet. A zen­dülés vezetője egy 23 éves férfi, aki egyben a börtön­ben folyó kábítószer-keres­kedelem egyik vezetője is volt. A 37 éves igazgatónak azért kellett meghalnia, mert a virágzó kábítószer- kereskedelmet az intézetben fel akarta számolni. Holnap halnap — egyen halat, finom falat! — Mond­ja uram; mért oly hús, nem tudja mire jó a halhús? A reklámok szinte belénk kiabálják a halat, de a táp­lálkozási szakemberek is ugyancsak ajánlgatják. Ke­vesebb benne a kalória, és az ásványi sókból, bizonyos fémekből is többet tartal­maz, mint az olyannyira kedvelt disznóhús. Együnk tehát halat, de vajon van-e? — A tavakon ezekben a napokban kezdődött meg az őszi lehalászás, van árunk elegendő — mondja Müller István, a miskolci nalszak- iizlet boltvezető-helyettese. — Fagyasztott tengeri és félkész halból is bőséges a kínálat, úgy gondoljuk, most minden igényt ki tudunk elégíteni. * — A kereslet? — Ügy vesszük észre, az utóbbi hónapokban lassan emelkedik a fogyasztás. Mi látjuk el az egész megyét, a heti mennyiség 70—80 mázsa. Lehetne több is, de még mindig nehezen vál­toznak a. táplálkozási szo­kások. Egyébként üzletünk­be több helyről közösen szállítanak. így a hortobá­gyi, biharugrai és közép­tiszai gazdaságokból. A ponty, a busa és az amúr a keresett „cikk”, főképp az áruk miatt. Egy kiló, első osztályú ponty, amiből ki­tűnő halpaprikás, vagy rán­tott hal készíthető, 27 fo­rintba kerül. Az amúr és a márványponty, amelyeknek száraz a húsa, tehát sütni, rántani valók, 20 forintba kerül. — A nemesebb halak iránt milyen a kereslet? — Harcsát jóformán min­dig, süllőt ritkábban tar­tunk. Az a tapasztalatunk, hogy magas áruk — 90— 700 forint — ryiatt ezeket kevesebben, csak az ínyen­cek keresik. — A tengeri halak? — A vásárlók nagyon megkedvelték az úgyneve- zett fielc/cet, amelyből gyor­san- elkészíthető az ebéd, vacsora. Mostanában ebből is jó a kínálat, megfelelő a behozatal. Átnézünk a Búza téri vásárcsarnokba, a Bocskai Halászati Termelőszövetke - zet elárusítóhelyéhez. Ke­rekes Lászlóné egy kisebb, kilós pontyot kér. — Én nem szeretem, de a férjem megbolondul érte. Idős már, a kora miatt nem ehet disznóhúst. hal a „min­den vasárnapi” menü. Két­féle is kikerekedik egy da­rabból, leves és rántott sze­lei. mert csak igy szereti. „Jól besózva, paprikázva, hogy a hideg jól kirázza!” Kertész Miklós boltvezető: — A nyári hónapokban sajnos akadozott az ehatás. Hetente csak egyszer kap­tam friss árut, már péntek­re bezárhattam a boltot. Most javulás várható, heti kétszeri szállítás lesz. Az árak is csökkenneli. 27-ért mérjük a ponty és busa kilóját. — Mennyi fogy? — Ma reggel 150 kiló volt, de ha egy-egy hét vé­gére 10 mázsa lenne, az sem volna sok. (u) Siiasztslt, lepel! a utterü ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Ábaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. — 3527. Postacím: Miskolc, PL: 351 — 350Í ISSN. 0133 — 0357. Telefonok: Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 36-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat, Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. — 3527. Pos­tacím: Miskolc, PL: 178 — 3501. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: Miskolc, Széchenyi út 15—17. — 3525 Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Pos­ta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. F. vezető: KILIÁN BELA Zilizé panoráma Mnival a tiköipM Mi újság a halpiacon ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom