Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-10 / 214. szám

1978. szeptember 10., vasárnap ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Járásaink a járásbíróságokon „A Magyar Népköztársaság bíróságai büntetik a dolgozó nép ellenségeit, védik és biz­tosítják a népi demokrácia állami, gazdasági és társa­dalmi rendjét... védik a dol­gozók jogait, nevelik a dol­gozókat a szocialista együtt­élés szabályainak megtartá­sára” — ezek a márvány­táblára írott sorok fogadják a megyei bíróság épületébe belépőt. Ha kiírva így nincs is, ennek szellemében dol­goznak megyénk járásbírósá­gai is. Róluk szóló soroza­tunkban ezúttal a Sátoralja­újhelyi Járásbíróságról szó­lunk. Huszonkét éve, 1956. feb­ruárjában szüntették meg a bíróságot Sárospatakon. Azó­ta a Hegyköz, a Bodrogköz — és Hegyalja idetartozó — településein élők peres ügyeit egészében átvette a Sátoral­jaújhelyi Járásbíróság, Épü­letéből kilépve, éppen szem­ben találja magát az ember a büntetésvégrehajtási inté­zet, a fegyház bejáratával. A bíróságok munkája azonban messze több, minthogy csak bűnözőket rács mögé juttas­sanak. Lány az apja ellen Panasznapon érkeztünk a járásbíróságra. Egy-egy ilyen alkalomkor átlagosan negy- ven-negyvenöten jönnek ide sérelmükkel a járás lakói. Mintha utolsó lehetőségként, menekvésként — úgy jönnek. Ez látható tekintetükben, ez szaggatja szavaikat. Ezzel töl­tődik meg köröttünk a leve­gő. Ezen a pénteki napon mit hoztak? ... Dr. Kun Árpád járásbíró: — A legtöbben gyermek- tartási ügyben, bontóperben, kártérítési panasszal fordul­nak hozzánk. Ma? Volt „kü­lönlegesség” is. Már koráb­ban, legalább negyven ügy­féllel volt dolgunk, akik a távhőellátásból eredően pe­relték a sátoraljaújhelyi vá­rosgazdálkodási vállalatot. Már úgy áll a dolog, hogy októbertől megoldódik ez a probléma, még ma is jött egy panaszos... Jött egy öreg néni is, akinek négy gyer­meke kötelezett szülölartásra. Most elmondta, hogy kapott szociális segélyt a tanácstól, kéri, hogy szüntessük meg a gyerekek kötelezettségét... Egy másik ügyfelünk azért jött, mert szőlőben végzett munkájáért nem kapta meg a napszámot. Most 250 fo­rint és 1 liter bor járandóság megállapítását kéri...’ Dr Marty István, a járás- bíróság elnökhelyettese: — Nagyobb részben váló­per, gyermektartás, becsület- sértés, könnyű testi sértés — ezekben az ügyekben jöttek a panaszosok. Jött egy lány, aki apját jelentette fel be­csületsértésért ... Jött egy házaspár, a feleséget verték meg a vasútállomáson, ezért kértek perindítást... Tapasz­talataim szerint nyolcvan százalékban megalapozottan kérik a hozzánk fordulók a segítséget. De jönnek egyéb sérelmekkel is, amik nem tartoznak hozzánk ... Erőszakos hétvégek Vannak itt is notórius pe­reskedők, olyan is akad, aki már el se jön tanácsért, ma­ga szerkeszti meg — magá­nak és másoknak is — a be­adványt ... Es vannak itt is emberek, akik az emberi együttélés szabályait figyel­men kívül hagyva, a maguk szabta törvény szerint cse­lekszenek. Közúti közlekedési vétség a járás szinte minden településén előfordult az el­múlt évben. Ugyanígy, sűrűk a vonalak a rubrikákban a lopás, a becsületsértés, a könnyű testi sértés címszó alatt... Dr. Jászay Miklós bünte­tőbíró: — Az erőszakos jellegű bűncselekmények nem emel­kednek járásunkban. Leg­gyakrabban a két városban, Sárospatakon és Sátoraljaúj­helyen fordulnak elő. He­lyei? Elsősorban a vendéglá­tók, szórakozóhelyek. Alkal­mai? Többnyire a hétvégék, esetleg a fizetési napok. Ha tovább akarom boncolgatni, akkor azt is lehet mondani: a Bodrogköz inkább „fertő­zött”, a Hegyköz kevésbé ... A vagyon elleni bűncselek­mények jobban szétterülnek a járásban, de hozzá kell ten­nem, hogy ezek általában ki­sebb jelentőségűek; főleg al­kalmi lopások. Érdekes mó­don, eléggé sokszor találko­zunk azzal a jelenséggel, hogy ezek álltaiéban kisebb jelentőségűek: főleg alkalmi lopások. Érdekes módon, eléggé sokszor találkozunk azzal a jelenséggel, hogy vál­lalatnak, vagy szövetkezetnek folyamkavicsot szállító jár­művek nem mindig érkeznek meg rendeltetési helyükre: egy-két „biztató” szóra ott­hagyják terhüket — főleg épülő magánházaknál... Ga­rázdaság? Elsősorban a ci­gánylakosság körében fordul elő, életkort tekintve pedig a 18—25 év közöttieknek kell ezért a vádlottak padjára ülni... Iíal és család Sátoraljaújhelyen az járja, hogy a városi házasságkötő terem a környéken is ked­velt. Begala Andrásné anya­könyvvezető: — Valóban népszerűek va­gyunk. Az elmúlt évben 181 házasságot kötöttek itt, ebből körülbelül száz lehet a városi esküvők száma. Hogy milyen érzés ifjú párt esketni?... Ha látom, hogy megilletőd- nek, komolyan gondolják, ha életük egyik fontos esemé­nyének tekintik ezt a pilla­natot, akkor én is átveszem ezt a hangulatot. * És akkor élvezettel tudom csinálni... És mit hallhattunk a bí­róságon? A polgári pereket tárgyaló bírák első helyen említik a bontópereket. Di-. Németh Katalin járás­bíró: — A bontóperek okai kö­zött első a férj iszákossága, durvasága. Talán nem is azt panaszolják a feleségek, hogy sokat iszik a férj — inkább azt, hogy ha alkoholt fo­gyaszt, akkor durva. Egyre kevesebb a türelem. Dr. Kun Árpád: — Sok a bontóper. Okai? Iszákossá^, munkakerülő élet­mód ; elenyészően kevés a hűtlenség, vagyis a harmadik személy megjelenése. Leg­alábbis itt, nálunk nem „hoz­zák elő”. Egyre bonyolultab­bak lesznek a vagyonközös- ségi viták is, de tapasztala­tom szerint az a tipikusabb, hogy meg tudnak egyezni a házastársak. Dr. Marty István: — Harminc éve dolgozom bíróságon. Azt mondhatom: amilyen mértékben emelke­dik az alkoholizmus, olyan mértékben emelkedik a bon­tóperek száma. A válásokhoz bizonyára az is hozzájárul, hogy a feleségek már nem tűrnek; nincsenek kiszolgál­tatva úgy, mint régen ... Az elnökhelyettessel a sta­tisztikát nézegetjük. A bon­tóperek többségét a két város adja. Utánuk Tolcsva követ­kezik. A számok alapján szembetűnő, hogy a hegyközi falvakban, településeken jó­val kevesebb a válások szá­la, mint a Bodrogközben vagy a hegyaljai részeken. Sok a munka — Panaszkodni is lehet? — kérdezte a járásbíróság el­nökhelyettese, mikor elmond­tuk, mi járatban vagyunk a bíróságon. Aztán elment, mert várták a panaszosok. Majd, hogy már ezzel is végeztünk, s beszélgettünk a bíróságon megjelenő ügyekről, felemlí- tődött korábbi kérdése. A bí­róságon is van panaszolni való? Kiderül, nem igazi pa­naszok ezek, nem sérelmek, de érdemesek megemlítésre, ha már egyszer szólunk a bíróság munkájáról. Nem is kifejezetten sátoraljaújhelyi „specialitás” az, hogy nincs elegendő bíró. Itt, Sátoralja­újhelyen ketten hiányoznak. Hiába a pályázati hirdetés, nincs jelentkező. Már Mis- kolctól is messze van ez a járási székhely. És kellene (közjegyző is. Mert munka, az ugyanakkor bőven van, kijut az ittenieknek belőle. Hát er­ről beszélgettünk még ott, de korábban is szóba került már más járásbíróságokon a lét­számhiány. S bizonyára, még hallunk is róla. (Az elmúlt év hasonló időszakában me­gyénk bíróságain tizenkét bíró hiányzott)... És a mun­ka csak egyre több lesz ... Tcnagy József „AZT ÍRJA meg, de okvet­lenül, hogy nem becsülik meg a mi munkánkat!” — teszi még hozzá a riport­alany. Alig ismerek olyan szakmát, hivatást, amelynek képviselői közül még ki ne fakadt volna valaki, persze rendszerint általánosítva, a mindent ködösítő egyes szám harmadik személyben. A fizetés gyakran nem mérce ilyenkor. Mert igazán nem keres rosszul az a kór­házi takarítónő (hiszen sem­mi pénzért sem lehet taka­rítónőt kapni!), akit sérelem ért. Pontosan: először dicső­ségben volt része, mert iga­zolódott az az állítása, hogy ahol ő takarít, jöhet a KÖ­JÁL ellenőre is, Addig csak azt látták, hogy ahol ő ta­karít, ott fehér a fehér ajtó, a csapóajtó rézfogója szido- lozva, az ablakok, meg min­den, de minden tiszta. Az ellenőr pedig azt bizonyítot­ta, hogy ez nemcsak látszat. Na már most: milyen jó lett volna, ha nemcsak az ellenőr, meg' a főnővér, de netán az osztályvezető, vagy az ad­junktus is mondott volna mnyit, hogy jól van, Mami (mert mindenki így szólítja), ha maga jól dolgozik, a mi munkánk sikere is biztosabb. Mert ugye, ha valahol, akkor egy kórházban mindent je­lent a tisztaság és őutána még nem takarított a nővér, mint olyan sok kórházban kell .. Oda a dicsőség, ha sem­mibe veszik. Vagy csak meg­feledkeznek róla. A dicsére­tet nem lehet elnapolni! — GÉPNEK TART a fő­nök! — mondja a kátéesz sofőrje. — Felérünk Pestre (ő közben nagyon elfáradt az ücsörgőstül is), s azt mondja: „Janikám, megnézi az áruházban, mibe kerül ez a bútor, vesz az asszonynak ilyen színű pamutot, keres a srácnak egy kazettát a mag-' nóba, a Piramis műsorát.” S hozzáteszi:'„Legalább nem unatkozik, mozog egy kicsit.” Kifakadtam volna, de óvato­san csak egy tréfás megjegy­zést engedtem meg magam­nak: „Ami azt illeti, főnök, ezalatt a csaknem három óra alatt se latkozl'm, van mit kipihenni!” De nem morgok, míg nem keresek magamnak másik helyet, addig nem: Meri en itt nem maradok, ‘ahol cselednek tartanak, nem becsülnek! Nem hallgattam el, amit most is megkérdezek: miért másutt akar becsületet sze­rezni, s miért nem ott, ahol dolgozik? Jó munkával, s ha kell „morgással”. Azt mond­ja, itt már nem lehet változ­tatni sémmin. Legutóbb bi­zony össze is vesztek a fő­nökkel. „Sietett valahova, engem kezdett sürgetni. En­gem nem lehel belehajszolni cikis előzésbe, megyek, ahogy kell, de azt nem lehet előre kiszámítani, mekkora lesz a forgalom. Akkor pechünk volt, s késésben voltunk na­gyon —, de szörnyen felide­gesített, megmondtam a ma­gamét: a volánnál én veze­tek, és felelek érte. Hiába is mondanám, maga biztatott, hogy menjek százhússzal. Az értekezletről persze, elkésett. Azóta nincs megállásom előtte.” Hiszem is, nem is, hogy ez az oka, de ’ neki ez a meg­oldás kulcsa, miért vegyem el tőle hitetlenkedésemmel? De elszomorító. Mert ezért, vagy azért, de nagyon sok embernek az az érzése, hogy nem becsülik meg. Mindig elképedek, milyen magabiztosan nyilatkoznak sokan mások szaktudásáról. Az is valami? — mondják egyértelmű hanghordozással. Vagy pedig: „X orvos az oka, hogy koporsóba jutott, nem pedig közöttünk jár-kel a szomszédom!” Honnan tud­ja? Hol hallotta? Hát a szomszédban. Azok csak tud­ják — bár a hallgatóság előtt is teljesen világos, hogy a szomszédban lakók közül egyik se orvos. Szokás a ter­vezők neve említésekor is le- gyinteni, a jogászok is meg­kapják a hátuk mögött az „igazságot”, a pedagógiához is — állítólag — a szülők értenek jobban, hovatovább a tudományos kutatóról is megállapítjuk (noha meg sem értjük kutatási témájának cí­mét se): pont ezzel bíbelő­dik? Szántszándékkal mon­dok nehezen kiismerhető szakterületet, mert az utca­seprőt — mondjuk — bizto­san nem zavarja, ha belebe­szélnek: balról jobbra és ne fordítva söpörjön. Vagy ezt feltételezni szintén lebecsü­lés? NEM HISSZÜK el egymás­ról, hogy értünk munkánk­hoz, a szakmánkhoz. Odáig is elmegyünk, hogy ebben az országban mindenki kókler, itt semmi sem halad, s a statisztikusok — na miért pont ők maradjanak ki a le­becsülésből! — szemfényvesz­tők, mert ugyan mitől javul­nának évről évre eredménye­ink? Hogy ót ne essünk a kép­zeletbeli ló másik oldalára: a jogos bírálat ellen dehogy­is tartunk pajzsot. Régen nem alaovicc az se, hogy szerkesz- szen jobb műsort a tévékri­tikus, ha egyszer annyira érti, hogyan kellene. Bírálni min­denkinek joga van. Annak is, aki nem tudná jobban csi­nálni, de fojtogatja a méreg, ha hanyagságot lát. De a bírálat ne legyen rá­galmazás! Ne legyen lebe­csülő. Aki saját munkáját lelki- ismeretesen végzi, aki ismeri az erőfeszítés nehéz pillana­tait, és örömteli érzését a si­kernek, a legritkábban szólja le .ósért, s bírálva is töp- rengőn keresi az okot: vajon miért nem olyan tisztességes ma: is? Mindenben az embert, min­den hibában' az emberi mé­reteket keresve — nem aláz­zuk meg soha egymást lebe­csüléssel. Mások nagyhangú megszólalása bizonyítványt állít ki — rólunk! KÜLÖNBEN azt hiszem, egyetlen szavamat se lehet úgy magyarázni, mintha azt állítottam volna; azt becsül­jük, amit nem lehet sokra tartani. De ne általánosít­sunk. Sz. M. a kinek hosszú utat kellett megtennie addig, míg meg­érkezett valahova — az nagyon is körülnéz: hova is érkeztem? S ha körülnéz, hát fel is méri azt is, va­lóban ez volt-e a cél, ezt várta-e, egyezik-e minden az úton megérlelődött elképzelésekkel. Amikor új párttag kezdi meg munkáját, bizony megmé­retik szemében az alapszervezet, amely őt párttaggá nevelte, amely, olyan szigorú követelmények szerint ítélte meg addig őt. Míg a tagfelvételi előkészítés útját járta, sok feltételnek kellett megfelelnie, feladatokat kapott:, amelynek elvégzésé­ről nemcsak saját magának kellett számot adnia. Aztán felvették a számára emlékezetes és ünnepélyes tag­gyűlésen. Hangsúlyozták, de ő magától is érezte: nem abban az ünnepélyes pillanatban válik valaki igazi párttaggá, ami­kor kezet fognak vele. A felkészítés, a felvétel és a párt­tagság kezdő évei egységes-egy folyamatában formálódik a kommunista politizáló emberré, igazi párttaggá. Beszélgetésre hívta az elmúlt hónapokban Szerencs nagy­község Pártbizottsága az 1975-től felvett párttagokat. Ide kívánkozik annak felmérése is, kik lettek ez időben tagjai az élcsapatnak: a 117 új tag 73 százaléka munkás, 61 szá­zalékuk harminc évnél fiatalabb, 40 százalék a nők aránya. A felvettek 43 százalékának a KISZ-alapszervezet volt az ajánlója. »fiit mondanak el az ifjú párttagok egy-két évvel a fel- vétel után? A legtöbben szép emlékként őrzik a meg- ható, ünnepélyes taggyűlést. Mások nem így képzelték mór azt sem, azt gondolták, többet fognak tőlük kérdezni... s ugyanők tették hozzá: az ajánlók és az alapszervezet ve­zetősége többet foglalkoztak velük a tagfelvétel előtt. Igen, mert — mint a beszélgetésekből kiderült — az a legálta­lánosabb, hogy nem kap új munkát a párttag, hanem meg­marad a felvétel előtti megbízatása. Az új párttag nem min­dig érzékeli tehát, hogy ezentúl jobban számítanak mun­kájára, azt nagyobb felelősséggel kell végeznie. Vagyis: a korábbi megbízatást meg lehet hagyni, ez önmagában nem hiba — viszont meg kell újítani ezt a megbízatást, annak tudatosításával, hogy már mint párttagtól nagyobb teljesít­ményeket várnak. — Az is kiviláglott a beszélgetésekből, hogy az aíapszervezetek több munkát adhatnának a lakó­területeken, társadalmi munkát, szervező feladatokat. Az újonnan felvettek között csak heten vannak, akik a tanács­ban vagy a népfrontmozgalomban, a népi ellenőrzésben, vagy önkéntes rendőrként végeznek társadalmi munkát. Válasz ez arra a — különben elsősorban a nagy létszámú alap­szervezetekben — újból és újból felvetődő gondra, hogy nem tudnak mindenkinek pártmunkát adni. Dehogy is nem. Sok­szor egyszerű kényelmesség van az ilyen kijelentések mö­gött! Elgondolkoztató a beszélgetéssorozatnak az a tapasztalata, hogy a kis létszámú alapszervezetek közösségébe rövidebb idő alatt tudnak beilleszkedni az új párttagok. Arra hívja fel ez a figyelmet, hogy a nagyobb létszámú alapszerveze­tekben a vezetőségek irányítsák jobban, javítsák a párt­csoportok munkáját. Ezáltal válik jobbá az alapszervezeti munka is, csakis így teremthetik meg az élő-eleven párt- életet nagyobb közösségekben is. G yakorlattá vált Szerencsen, hogy az új párttagok po­litikai képzésével, a felvétel előtti időszakot is bele­értve, folyamatosan foglalkoznak az alapszervezetek, de kétévenként szervezik meg az új párttagok elméleti-poli­tikai alapismereti tanfolyamát is. A résztvevők aktivitása azt mutatja, hogy alkalmasnak bizonyult ez az oktatási for­ma a beilleszkedés megkönnyítésére. Az alapszervezetek tudatában vannak, hogy a saját elha­tározás mellett elsősorban a tervszerű felkészítő munka biz­tosítja azt, hogy a több éve aktív társadalmi munkát végző­ket készítsék fel a párttagságra, s főleg azokban az üzemek­ben lényeges ez, amelyeknek nincs nagy múltja még, ahol az új dolgozók nagy része most járja a munkássá válás útjait is. Munkássá válásuknak szerves része kell hogy legyen szemé­lyes példamutatásuk, közéleti tevékenységre törekvésük. Fon­tos állomása ez fejlődésüknek, párttaggá válásuknak, ahogy a kongresszus határozata is megfogalmazza: „A párt a dolgo­zóknak, elsősorban a munkásoknak a legjobbjait veszi fel tagjai sorába, azokat, akik meggyőződéses hívei szocialista társadalmunknak, élen járnak a munkában, a szocializmus elvei szerint élnek. ... A felvétel előtt a tagságra jelöltek ismerjék meg a párt programját és szervezeti szabályzatát, vegyenek részt a tömegszervezetek, társadalmi mozgalmak, a szocialista brigádok tevékenységében.” Érezniük kell a fiatal párttagoknak, hogy mindez foko­zottan érvényes akkor, amikor már kezükben van tag­könyvük — s érzik is, mint a beszélgetéskor elmondták. Azt várják, hogy véleményükre és munkájukra fokozottan szá­mítsanak, elméleti felkészültségük, politizáló készségük ha­tározottabban fejlődjön. Figyelemre méltó, hogy az új párt­tagok önmagukkal szemben is igényesek, azt tartják: első­sorban elméleti, politikai képzettségüket akarják fokozni a közeljövőben. Hogy erről majd néhány év múlva mit tudnak elmondani, az az alapszervezetük felelőssége is: minden­képpen javítaniuk kell az ideológiai munkájukat, s rend­szeresen kell tájékoztatniuk az új párttagokat is. Arra a kérdésre, hogy mint párttagnak, jobban figyelembe veszik-e véleményét, csak kevesen válaszoltak azzal, hogy „változást nem tapasztaltam”. Vagyis: nagyon sokan most találkoznak azzal is, hogy a munkahelyen felelősen kell véleményt alkotni, politizálni, úgy. ahogy egy párttagtól várják. Ä szerencsi fiatal párttagok felelősségérzetére jellemző, de csakúgy kifejezője a tervszerű és körültekintő párt­építő munkának is, hogy az 1975-től felvett párt­tagok közül nem volt fegyelemsértő. De: sokan várnak erőt próbáló munkára! Szőke Mária Segítettek a szocialista brigádok A Tiszai Vegyikombinát­ban szocialista brigádok nagy segítséget nyújtottak a mű; anyaggyárban a létszám-át­csoportosítás megvalósításá­hoz. Ugyanakkor segítséget adtak az újonnan belépő dol­gozóknak is a beilleszkedés­hez. Sokat tettek a termékek minőségének további javítá­sa érdekében. Következetesen foglalkoznak a hulladékok kezelésével. Gondoskodtak » külső tárolótéren elhelyezett alapanyagok és termékek vé­delméről. Csatlakoztak a tisz­tasági versenyhez. A társa­dalmi munka is népszerű, az elmúlt fél év során több mint 3000 órát dolgoztak. „Nem becsülik munkámat!”

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom