Észak-Magyarország, 1978. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1978-09-14 / 217. szám

1373. szeptember 14., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZAG 5 Megkérdeztük i TIGflZ-1 Háromszáz igénylő kérését nem tudják teljesíteni Nagy a forgalom ezekben a napokban a Tiszántúli Gáz- szolgáltató és Szerelő Válla­lat Miskolci Üzemegységénél. Az embereik szinte egymás­nak adják a kilincset, na­ponta érdeklődnek, reklamál­nak, hogy mikor lesz gáz a lakásukban. Mint ilyenkor lenni szökött, az ügyfelek megm-óbálnak támogatókat, megfelelő ajánlólevelet sze­rezni céljuk eléréséhez. Nincs is abban semmi ki­vetnivaló, hogy mindannyian szeretnénk kényelmesebben élni, hogy pénzünkért gázt akarunk lakásunkba vará­zsolni. Magától értetődő tö­rekvés ez, amit a lehetősé­gekhez mérten támogatni is kell. Csakhogy, van az éremnek egy másik oldala is. Neveze­tesen az. hogy — maradjunk a lakossági ■ gázszolgáltatás bővítésénél — megvan-e az ehhez szükséges szerelőipari kapacitás. Erről a legilletéke­sebbet. Katona Zoltánt, a TIGÁZ üzemegységvezetőjét kérdeztük. — Sajnos, lehetőségeink lé­nyegesen kisebbek, mint a fogyasztók igénye — mondta az üzemegységvezető. — Kü­lönösen most, a harmadik ne­gyedévben valósággal ostrom alá vesznek bennünket a mis­kolciak, akik azt szeretnék, ha még ebben az évben tel­jesülne kívánságuk. Nekünk is az lenne a jó, ha minden megrendelésnek a kívánt ha­táridőre eleget tudnánk ten­ni. Dehát erre nincs mód. Mind a hálózatépítő, mind pedig a belső szerelést vég­ző részlegünk eléggé leter­helt. — Hogy csak miskolci pél­dát említsek, dolgozunk töb­bek között a komlóstetői munkáslakások belső gáz­szerelésén, itt az év végéig három épületben kell biztosí­tani a szolgáltatást. Ugyan­csak érdekeltek vagyunk a Miskolcon folyó lakóházfel- újításban is: az idén közel 600 állami bérleményben kell elvégeznünk a belső szere­lést. Ezenkívül számos ki­emelt beruházáson kell egy- időben helytállnunk. Emel­lett elsőrendű feladatunk, hogy gondoskodjunk a gáz­szolgáltatás biztonságáról. Erről a területről egyetlen embert sem lehet más mun­kára átirányítani. — Tehát azzal a kapaci­tással kell' a TIGÁZ-ra há­ruló feladatokat megoldani, amely rendelkezésre áll? — Egyéb lehetőség nincs, a meglevő kapacitással kell gazdálkodnunk. Mi korábban azt kértük a lakosságtól, hogy legkésőbb az első negyedév végéig jelentse be az igé­nyét. Sokan megfogadták a tanácsunkat, ígv 1978. első hónapjaiban 670 miskolci kérte a gáz bekötését. Most. hogy elérkezett a harmadik negyedév, újabb háromszáz igénylő rohant meg bennün­ket. Természetesen mindenki fogyasztó szeretne lenni még ebben az évben. Ez lehetet­len. S mert nem akarunk senkit hitegetni, nyíltan meg­mondjuk, hogy háromszáz igénylő kérését csak jövőre tudjuk teljesíteni. A közlés nem okoz örömet azok körében, akiknek vár­niuk keli a gáz bekötésére. Dehát végül is be kell látni, hogy a miskolci üzemegység 1978 végéig csak várhatóan 670 fogyasztó kérésének tud eleget tenni. Erre van lehe­tősége. L. L. Pénteken:.iskola Ha péntek, akkor iskola! — mondhatja a Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Szolgáltató Vállalat Borsod és Heves me­gyei részlegének tizennyolc dolgozója. akik hetenként egyszer, pénteken nem mű­szakba, hanem tanulni indul­nak. — Április közepén kezdő­dött a tanfolyam — mondja Viszokai Tibor főmérnök —. s á vizsgák november elején lesznek. A „diákok” reggel nyolctól délulán négy óráig tanulnak, s átlagkeresetüket kapják. Sikeres vizsga után a résztvevők szakmunkások­ként dolgoznak. '■Két évvel ezelőtt indítot­ták az első ilyen tanfolvamot a vállalat Borsod megyei rész­lege központjában, A kedve­ző tapasztalatokon felbuzdul­va döntöttek a folytatás mel­leit. Az előadásokat a válla­lati szakemberek tartják. A „tanulók” olyan új ismeretek birtokába jutnak, amiknek hasznát; látják mindennapos munkáink során. — Nekem még a nyolcadik osztályom sem voll meg — .említi a 1? éve betanított munkás Pórié Antal.— a tan­folyam előtt azt is letettem. .Gondoltam, ha már benne vagyok a tanulásban, elvég­zem a lanColvamot is. Most látom o<nk, mit jelent töb­bel UrM ... — Ma már könnvebben mon m a gv a rá zunk eg v-e <í v rvoblémá*. ha valaki rákér­dez — folvfatjo Mizák Jó­zsef. — Az sem me^ékes persze. ho£v emuin, sz?k- munkásként legalább e«?v fo­rinttal magasabb lesz az őra- bé’-ünk A dolgozók tebni egvéM ól­máén. oc.nk nvernek a ta^fo- lyom elvégzőével. No. és a vállalatoknak m^éri-e az anyag5 ro»*rUtást? — Természetesen — vágta rá a főmérnök. — A kémé^v- senrés t egyre kisebb a jelentősége a kézi eszközöknek, szerszá­moknak. A műszerek, a gé­pek nagyobb tudást, hozzáér­tést követelnek. NÉGY HÓNAP NAGY IDŐ — HÁT MÉG A HAT!... Július 13-i lapjukban „Tiégy hónap nagy idő” címmel meg­jelent egy panaszom, kéré­sem. A Miskolc, Katona Jó­zsef utca lakóinak nercben kértük, hogy az arra illeté­kesek legyék az utcánkat jár­hatóvá, mert. ha megkezdő­dik majd az iskolákban a ta­nítás és rossz idő jön, a gyé­reitek egyáltalán nem tudnak maid. közlekedni a sáros, gödrös útszakaszon. TJ;szcn gépkocsival is nehéz, cletve- szélves itt a. közlekedés. Most ismét ugyanezt kérjük, amit akkor, mert. intézkedés nem történt azóta sem. Vajon mi­ért? ! Gyöngyösi Györgyre és az utca más lakói TAI.AN MÉGIS A KÉSZÜLÉKBEN VAN A HIBA! Még 1976. szentembcében vettem egy.új, Orion—60 lí- pusú tévékészüléket. Sainos. nem volt szerencsém, mert fé! év múlva meghibásodott. Sőt, egyéves jótállási idő alatt, hat esetben kellett ja­vítani. A jótállási jegyen fel van tüntetve, hogy ha öt esetben meghibásodik a ké­szülék, (kivétel ha csak biz­tosítékcseréről van szó), a hatodik meghibásodásnál már csere.iogosult. Én kér­tem a tévé kicserélését, ké- ré-emet azonban a GELKA helyi vezetnie elutasította. A következő meghibásodás az ampái Gépjárműbarát szakkörök Az 1-cs és 5-ös jelzésű autóbuszok Majális-parki állomásán fából épül az utazóközönség számára a hangulatosnak ígérkező tágas várakozó helyiség. Az ERBÉRT-faházban helyet kap még villamos és autóbusz menetjegy- és bérletárusítás, valamint a gépkocsivezetők számára kényelmes pihenőhely. Fotó: Eojtán László Egyszerűsíti a sejtek építő­köveinek tekintett aminosa- vak előállítását és ezáltal új típusú gyógyszerek gyártásá­nak lehetőségét teremti meg a rhodium. Ez az értékes ritka fém drágább az arany­nál. Katalizátoronként tör­tént alkalmazásával született meg az USA-ban az a vér­nyomáscsökkentő gyógyszer, arpelyet már nem kell a be­tegeknek naponta szedniük. A hatóanyag hosszabb ideig „rendben tartja” a vérnyo­mást. A Veszprémi Vegvinari Egyetem hatodik éve foglal­kozik a rhodiumikatalízissel. és máris számos információ­val bővítették az alapkuta­tások tárházát. A nemzetközi tudományos fórumok mellett, felfigyelt eredményeikre a Nehézipari Minisztérium és a hazai gyógyszeripar is. A gépjármüvek számának rohamos emelkedésével jcfró balesetveszély — a gépjár­művezetés iránti igény növe­kedése mellett — megkövete­li, hogy minél többen ismer­jék. s alkalmazni is tudják a kulturált közúti közlekedés szabályait. A közlekedési mo­rál azonban nem válhat ál­talánossá egyik napról a má­sikra, ahhoz széles körben huzamosabb időn át tartó nevelésre van szükség. E közszükséglet kielégítését a Magyar Honvédelmi Szö­vetség évek óta jól szolgálja azzal, hogv az iskolákat hoz­zásegíti gépjárműbarát szak­kör létrehozásához. Borsod megyében a szövetség gép- járművezetö-kénző iskoláié­nak patronálásával az előző tanévben 60 szakkör műkö­dőit (a legjobbak térítés nél­kül segédmotor-kerékpárt is kaptak), amelyekben csaknem kétezren sajátították el más­más fokon a motorizált köz­lekedés ismereteit. A szakkö­rök 65 százalékának az álta­lános iskoláik, a többinek a középfokú'tanintézetek, vala­mint a Sárospataki Tanító­képző Intézet és a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem adott otthont. (Az utóbbi négy szakkörnek is). után már a gyárnak frtam, de nem kaptam választ, il­letve orvoslást a panaszom­ra. Az ismételten bekövetkező meghibásodás után, megint csak kértem a GELKA-veze- tőt. javasolja a készülék cse­réjét, de újra elutasította. El­lenben azt mondta, hogy küldjem a KERMI-hez vizs­gálatra. Azt azonban hosszan ecsetelte, hogy a KERMi- vizsgnlaton az én készülé­kemtől rosszabbak is jól üze­melnek, a nagy térerő miatt. És ha nem találják hibásnak a tévémet, a költség —, több e7.er forint! —. a tulajdonost terheli. így nem is mertem elküldeni, inkább ismét ír­tam a gyárnak. Onnan, me­gint csak a GELKA vélemé­nyére hivatkozva, és nem az igazságról meggyőződve, nem­leges választ kaptam. Jelenleg ott tartok, hogy mind a tíz jótállási jegy el­fogyott. de a tévé újra meg­hibásodott... Augusztus 24- én személyesen beszéltem a GELKA helyi vezetőiével, akitől megkérdeztem, nincs e lelkiismeretfurdalása. Felhá­borodottan válaszolt és en­gem okolt mindenért. Hoov miéri nem tudom... A ké­szülék jótállása szeptember 8-án leiár. Van ugyan áta­lánydíjas szerződ.ésem. de az olyan egyoldalú, hnsv a le­írt tapasztalatok után nem Az általános iskolák szak­köreiben a felső tagozatos tanulók gyakorolják a KRESZ-t, magukévá teszik a motor működésének tudni­valóit, megtanulják a segéd­motor-kerékpár vezetését, s helyi versenyeken — ezek győztesei a fegyveres erők napján a Csanyikban meg­rendezett megyei döntőn — össze is mérik képességeiket. A fels b fokú tanintézetek szakköreinek tagjai a segéd­motor haitási engedélyét, a motorkerékpár- és 17 éves koruktól a személygépkocsi - vezetői jogosítványt is meg­szerezhetik. Az utóbbi a me­gyében eddig több mint két­száz nagydiáknak sikerült. Érthető, hogy a tanulók kö­rében — a fiúkéban és a lá­nyokéban egyaránt — igen nagy az érdeklődés a gépjár­műbarát szakkör iránt, s ör­vendetes, hogy e körök szá­mát tekinteve Borsod orszá- gösan élen jár. Az eredmény azonban sokkal jobb is lehet­ne, ha minden iskolában az ügyhöz méltó módon támo­gatnák a szakkör működését. Sainos, e tekintetben nagv a különbség a tanintézetek kö­zött. Sátoraljaújhelyen és a já­rásban törődnek a legjobban számíthatok lelkiismeretes munkára. Kérném a szerkesztőséget, hogy panaszomnak, ha lehet­séges, járjanak utána. A ké­szülék gyakori meghibásodása biztosan azt jelenti, hogy az nem vált be, abban van a hiba. Sándor János Edelény Kossuth út 48. GYERMEKFODRASZ?!... Augusztus 25-én az Ady- hídnál levő férfi-fodrászatban voltam: 4 éves és két és fél éves fiaimmal. Több mint egy órát kellett várnunk. Virgonc fiaim még türelmesek is vol­tak. Mikor ránk került a sor. azzal foaadta fiaimat a fod­rászán: (kb. ?5 év körüli sző­ke hölgy) ..Na, megint Hűen nyírások! v-m^lem vem fon­tok nniváknlni, mert most olyan gyerekhez nincs türel­mem." Férfikollégája ezt még megtoldotta: „Nem szabad sind, mert hívom a gyerek­szedőt". Ez utóbbi megjegyzésre már én is reagáltam, igaz. csak a gyerekek felé! „Ne féljetek, a gyerekszedő nem jön, mert olyan nincs is”. A félperces sírást leszá­mítva, — amit kisebbik fiam a szakkörökkel. S nemcsak az iskolák igazgatói és az MHSZ vezetői, hanem a helyi taná­csok is. Ennek eredménye­ként szinte minden nagyobb községben megtalálható a géniárműbarát szakkör. Hogy a megye többi váro­sában és járásában is így le­gyen, a mostani tanév meg­kezdése előtt, az iskolák igaz­gatói szakkör létrehozására felkérő levelet kantak a me­gyei, valamint a Miskolc vá­rosi Tanács V. B. művelő­désügyi osztálya és az MHSZ gépjármű vezető-képző iskolá­ja együttes megfogalmázásá- ban. A többi közt hangsúlyt nyert a levélben, hogy az is­kolai honvédelmi nevelés egyik gyakorlati mégvalósitá- sát kénezi a közlekedési is­meretek elsajátíttatása. A génjárműbarát szakkör lét­rehozásával — a közlekedési kultúra növelése mellett — tehát fontos honvédelmi elő- képzési feladat megoldását is szolgálják az iskolák. A szóban levő szakkörök számának növelésére az első lépés megtörtént, a másodi­kat már az iskolaigazgatók­nak kell megtenniük. T. I. produkált a „nyugtató" fod­rászszavak után, — mondha­tom, felnőtthöz méltó módon tartották fejüket a gyerekek, arra. amerre a „kedves" fod­rásznéni parancsolta„ így zajlott le fiaim első fodrászlátogatása, mivel ed­dig. csekély fodrásztudásom­mal. de sokkal nagyobb tü­relemmel és kedvességgel sa­ját magam igazgattam frizu­ra bikát. S ezek után mara­dok is ennél a régi szokás­nál. Megspórolva a durvasá­got és a gx/erekszedövel való ijesztgetést. Tóth Ferencné Űjcsanálos AZ ÁRPÁD ÉS A KURUC UTCÁBAN LAKOK FIGYELMÉBE! A két házsor között amint látható, nagy költséggel énült, igen szép. ritkaság számba menő nagyságú játszóiéi- van. Rendeltetése, hogv a gyer­mekek a nagy területen szin­te felügyelet, nélkül játszhas­sanak. Ülőhelyekről is tör­tént gondoskodás, azonban évről évre az történik. hogv a lócákat — kevés kivétellel —. a gyerekek összehprdiák rongáliák, s a játékokat sen' kímélik. Én már többször próbál koztam figyelmeztetni a gye­rekeket.. sajnos eredménvtele- nül. mert (kedves szülők! !' visszafeleselés volt a reagá­lás. A fenti cselekmények mel­lett meg kell em!’k|leni a kórházak rongálóit. Minden égő cigarettacsikk a mű­anyagon egy kiégés, sőt tűz­Az erdő „termékei” A Bükk hegység magaslati részén, 5800 hektár erdőren­geteg gazdája a répáshutai erdészet. Az idén 24 400 köb­méter fát terveznek kiter­melni a hegyes-völgyes terü­letről. Két brigád már kor­szerű gépekkel dolgozik, egy csapat azonban még hagyo­mányos kézi szerszámokkal dönti, gallyal ja, aprítja a fát. A kitermelt fa nagyobb ré­szét az iparban hasznosítják, kisebb hányadát lűzi- és gallyfaként értékesítik. Kif i zetőbb az erdőgazda­ságnak, ha a már az iparban nem hasznosítható fából fa­szenet égetnek. Naojainkban húszán folytatják itt az év­százados hagyományokkal rendelkező mesterséget. Évente 6—8 ezer mázsa fa­szenet égetnek az erdőgazda­ságnál, s idehaza és külföl­dön értékesítik. A hazai ve­vők közé tartozik például a papírgyár, a szénbányák.' a külföldi országok közül első­sorban az NSZK-ba, Olaszor­szágba és Hollandiába szál­lítják az erdő ezen „termé­két”. veszély is. Vagy a szemete­lés! Szükség lenne még több szenjétgyűjtőre a járdák mellett, a bérházi bejárati kapunál. Talán rákényszerí- tenék magukat az emberelő, hogy abba dobják a szeme­tet. A változások reményében helyesnek tartanám, ha az iskolákban, az osztályfőnök! órákon olyan beszélgetés is lenne hogy ne szemeteljünk, kíméljük a köztulajdont, úgy, mint a magunkét stb. Vagy lehetne nlakátokknl is tel­hívni a figyelmet, hiszen oly sok mindent reklámozunk, miért ne lehetne ezeket is, van olyan lényeges mint a többi. Igen sokan és jó ma­gam is úgy vélem, előrelépés csak úgy érhető el. ha ott alkalmazunk nevelési mód­szert. ahol helye van. az al­kalmazza, akinek kötelessége. Tamás Miklósnc Miskolc KÖSZÖNET ÉRTE 1978. szeptember 5-én 1 óra 50 perckor Putnok és Bánré­ve között, a serényfalvi vas­úti átjáró közelében közúti balesetet szenvedtem. . Ezúton szeretném kifejezni köszönetemel az ott szolgá­latot teljesítő ismeretlen ha­tárőrnek és vasúti dolgozók­nak. az önzetlen, gyors, segít­ségért és intézkedésért. Ne­kik :s köszönhetem, hogy szeptember 9-én elhagyhat­tam az Ózdi Városi Kórház sebészeti osztályát és haza­térhettem családomhoz. Kí­vánok nekik erőt. egészséget. Kisfalnsi Sándor génkoeswezető Sajószenlpóter Postánkból

Next

/
Oldalképek
Tartalom