Észak-Magyarország, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-08 / 185. szám
1978. augusztus ß., kedd ÉSZAK-MAG YARORj^ao S [(étszáz méteres panasz Száztizenkilencen írták alá egyetértőleg azt a panaszos .levelet. amelyet a közelmúltban Veres Ferenc bocsi, Ság- vári út ,2. sz. alatti lakos a többiek megbízásából szerkesztőségünkbe behozott. Kérésükhöz szóban annyit tett hozzá: „Az aláírók száma lehetett volna akar háromszáz is. írtunk a Hazafias Népfront helyi elnökének, ő írt a Volán 3. sz. Vállalat igazgatójának, de intézkedés mindeddig nem történt.” Beadványukat, levelezéseiket átolvasva jogosnak tűnik a panasz, érthetetlennek az intézkedés késedelme. Sérelmük, hogy július 3-tól kezdődően a Volán megszüntette, pontosabban 200 méterrel odébb helyezte a helyi járatú autóbusz egyik megállóját azzal az indokkal, hogy az balesetveszélyes helyen van. A korábbinál fedett várófülke volt, itt azonban a szabad ég alatt keli várakozni, ami az elmúlt, hetek esős időjárásában bizony nem lehetett kellemes. Kérésük: csináljon a Volán fedett helyet a megállóhoz, illetve annak elkészültéig helyezze vissza a megállót a régi helyére, a várófülkéhez. Németh Etelka, a Volán menetrendi osztályának munkatársa: Ennek a buszmegállónak az áthelyezése már 1973—7-1-ben is napirenden volt. Akkoriban több halálos kimenetelű baleset történt ezen az útszakaszon. Elsősorban azért, mert korábban rossz helyre telepítették a megállót. Mostani intézkedésünk — a helyi tanács kezdeményezte — több szerv részvételével megtartott forgalombiztonsági bejárás eredményeként született. A bizottság véleménye az volt: a balesetveszély miatt halaszthatatlan a megálló áthelyezése. Vállalatunk ennek megfelelően módosította a helyi járatok menetrendjét, az új autóbuszváró kialakítását azonban a helyi tanács vállalta? — Miért csak most vált balesetveszélyessé az említett útszakasz? Évekkel ezelőtt több halálos baleset történt... Lovász István, Bocs község tanácselnöke: Igaz. volt pár baleset. Ám igaz az is, hogy csak részben tulajdonítható a buszmegállónak. Akkoriban még sem mi, sem a Volán illetékesei nem tartottuk halaszthatatlannak a változtatást. Pár év alatt azonban ugrásszerűen megnőtt a személy- és teherforgalom a községben, ezen az úton különösen. A sörgyár temérdek fuvart bonyolít le a nap minden órájában. Ehhez már csak adalék, hogy az akkori 40-ről 120-ra nőtt a személy- gépkocsik száma a faluban. Németh Etelka: A nagyobb forgalom nagyobb balesetveszéllyel jár. Ügy gondolom, nekünk és a tanácsnak nem megvárni, hanem megelőznünk kell az évekkel ezelőtt megtörtént szomorú esetek ismétlődését. Végigjártuk a helyszínt, megnéztük a panaszolt megállókat, a buszvárót. A Rákóczi út 78. számú házzal szemközti váró valóban balesetek előidézője lehet. Ütka- nyarulattól 20 méterre helyezték el évekkel ezelőtt. Ködös, csapadékos időben a kanyar beláthatatlan, csúszásveszélyes. Gépkocsivezető legyen a talpán, aki észere- veszi a hozzá közel álló. utasait fölszedő autóbuszt, s aki ilyen rövid távon belül időben fékezni tud. Ez volt egyébként a már említett balesetek egyik okozója. Ami a várótermet illeti, igazuk van a panaszosoknak. Az oldalüvegek többségét ugyan kitörték már, a tetejé azonban ép, így a fedettség némi védelmet mégis nyújt az eső ellen. Nem úgy minta kétszáz méterrel távolabbinál, az új megállónál, ahol még ennyi sincs. Ide is elmentünk a Volán képviselőiével és a tanács elnökével Megnéztük hová kerül a fedett váró. milyen bontási-építési munkát kell elvégezni a panasz orvoslásához. Mert, hogy kell, ahhoz nem férhet kétség. Az új megállóban ugyanis valóban csak a tábla áll, „fedettség” egyelőre hírmondónak sincs. Az imént leírtakat megismételve, véleményünk szerint, az új megálló jó helyre került. Közel van a sörgyári lakótelephez, az óvodához, gyógyszertárhoz, bolthoz. Jó helyre még akkor is, ha 119 lakónak emiatt öt perccel hamarabb kell elindulni otthonról az autóbuszhoz. A kijelölt megálló ugyanis a gépkocsiforgalom szempontjából biztonságos, nem fenyeget annyira a balesetveszély, mint amott. Az új megálló terepszemléjekor mondta el Lovász István: A fedett váróterem áthelyezése hamarosan megtörténik. Addig elsősorban a Ságvári úti lakosok türelmét kérik, annál is inkább. mert a munkát már elkezdték, néhány nap csupán a várakozás. A bőcsi buszváró ügye tehát „sínen van”, az újság, a mi segítségünk nélkül is. Kérésüket a helyi tanács oldja meg. Ide kívánkozik azonban néhány megjegyzés. Mindenekelőtt az, hogy ha a beadványt aláírók elsőként a terület, a község gazdájához, a tanácshoz fordultak volna, s nem másutt keresik annak orvoslását, hamarabb céltérnek. Ez esetben arról is tudomást szerezhettek volna, hogy a tanács, a Volán, valamint a KPM az eddiginél is biztonságosabbá kívánja tenni az új megállóban való várakozást. A fedett váró áttelepítése mellett ugyanis lefedik a szóban forgó megálló melletti árkot, később pedig a KPM — az út szélesítésével egyi dobén — buszmegállókat. úgynevezet útöb- löket alakít ki a forgalom zavartalan biztosítása érdekében. Néhány nap múlva helyére kerül a várófülke — a panaszosok is, a „megmozgatott’ szervek is irattárba teszik a beadványt, a jegyzőkönyveket. az intézkedési feljegyzést. Az újságíró füzetében viszont marad egy kérdőjel. Azt kérdezi, miért nincs összhang. egyeztetés a helyi községirányító testület és az ugyancsak helyi társadalmi szerv, a HNF között? Ugyanúgy, ahogy ez máshol, másként szinte elmaradhatatlan. Ha ugyanis a kapcsolattartás állandó, mindennapi gyakorlat, nem került volna sor hosszan tartó levélváltásokra, ígérgetésekre — azon „melegében” lehet segítséget kérni, intézkedni. Egymás megkerülése nélkül! Mind a három érdekelt fél jól jár. Nagy István Tervszerű gyógyszerkutatás A gyógyszerkutatás és -gyártás nagy ütemű fejlődésének a részletkérdéseiről egyre több cikk jelenik meg. A nagyszerű eredmények mögött azonban tervszerű munka áll, amely a régebbi, tapasztalati módszereket egyre inkább felváltja. Ennek a tervszerűségnek köszönhető, hogy a gyógyszerkutatás az utóbbi 40 évben többet ért el, mint 4000 év folyamán. A kutatás elindítója általában valamilyen megfigyelés. ötlet, amely tudatos vagy véletlen megfigyelés eredménye. A kutatáson belül nagy szerep vár a preparatív kémikusokra: megfelelő tisztaságú vegyületeket kell szintetizálniuk. és az analitikusokkal együttműködve képet keli alkotniuk az előállított űi vegyidet kémiai szerkezetéről. Ez a feladat — a műszerek fejlődése folytán — lényegesen egyszerűbb és gyorsabb, mint akár 10—15 évvel ezelőtt volt. A természetes (növényi, állati) anyagokból való hatóanyag-kivonás is kémiai feladat. A kb. 300 000 magasabbrendű növény nagy részének még nem ismerik az összes hatóanyagait. másrészt, a növényekből nyert hatóanyagokat felhasználhatják újabb ve- gyületek szintéziséhez. A gyógyszerek betegen való kipróbálását különböző vizsgálatoknak kell megelőznie. Ezek során — általában állatkísérleteken — próbálják ki az új szernek az élő szervezetre gyakorolt hatását. Első feladat a nem kívánt hatások kiszűrése. Megvizsgálnak minden anyagot mérgező hatás szempontjából, majd rákkeltő hatásra nézve, végül megfigyelés tárgya, hogy az alkalmazott gyógyszer a helyszínen nem okoz-e szövetkárosodást vagy más, nem kívánt mellékhatást. A különböző állatfajokon való kipróbálás 1/2—2 évig tart, figyelembe véve a kísérleti állat normális élettartamát. E célra egér, patkány, nyúl, kutya, tengerimalac, sőt majom igénybevétele is szükséges. Az emberen való kipróbálás az új gyógyszer kidolgozásának a legkényesebb feladata, mert a kérdésnek etikai és egészségügyi szempontjai is vannak. Minden gyógyszer hosszú utat tesz meg, amíg az illetékes szervek engedélyével megkezdődhet a gyártás. Gyógyszcrhatrts-vizsgálat állaton a berlini Farmakológlai Kutató Központban. SPOUT ♦ SPORT ♦ SPORT ♦ SPOR7 Kézilabda Spailacas Kapa és bajnoki rajt Verebélyi ügyes bejátszás végen lő a hálóba. Ez azonban kevés volt a Miskolci Vörös Meteor győzelméhez az őszi Fotó: Szabó István idény nyitányán. Az elmúlt hét végén a répkerti sporttelepen nemzetközi női kézilabdatornát rendeztek a Miskolci Spartacus Kupáért. A kétnapos versenyen a lengyel Gór- nik Gliwice, a Debreceni MEDICOR, a Sajószentpéteri Üveggyár és a házigazdák csapata vett részt. A körmérkőzéses rendszerű találkozók kivívták a mintegy 200 főnyi nézősereg elismerését. Eredmények: Miskolci Spartacus—Debreceni MEDICOR 11:9 (7:6). Vezette: Csipkó. Farkas. Idegesen játszott a házal együtttes* de végül sikerült megszereznie a győzelmet. Ld.: Tóth (3), illetve Balogh (3). Górnlk Gliwice—Sajószentpéteri üveggyár SE 18:15 (9:8). Vezette: Győrfy. Tóth L. A rutinosabb lengyelek ügyesen használták ki a szentpéteriek védelmi megingásait. Ld.: Gawol (7), illetve Majorcsik (3). Górnik Gliwice—Debreceni MEDICOR 22:9 (11:4). Vezette: Kiss, Rózsa. Nagy tudásbeli különbség volt a két együttes között. Ld.: Nizmájer (3), illetve Borncr (3). Miskolci Spartacus—Sajószcnt- péteri Üveggyár SE 13:13 (7:6). Vezette: Győrfy. Tóth. Nagy küzdelem, igazságbs döntetlen. Ld.: Gregó (4), illetve Domosz- lainé (3). Sajószcntpéteri üveggyár SE— Debreceni MEDICOR 23:10 (12:4). Vezette; Rózsa, Kiss. A borsodi csapat remekül játszott. Ld.; Domoszláiné (8), illetve Kerti (3). Górnik Gliwice—Miskolci Spartacus 16:15 (7:8). Vezette: Tóth L„ Győrfy. A miskolciaknak a torna megnyeréséhez győzniük kellett volna. Jól kezdődött számukra a találkozó; 6:2-re is vezettek. A lengyelek a szünet után feljavultak, határozottabb lett támadójátékuk, míg a hazaiak sok ziccerhelyzetet hagytak kihasznnlatlanul, és a szerencsével is hadilábon álltak. Ld.: Gawol (7), illetve Ze- lcni, Tóth. Dárai (3—3). A torna végeredménye: l. Górnik Gliwice ti ponttal, 2. SÜMSE 5, 3. Miskolci Spartacus 3, 4. Debreceni MEDICOR. A legjobb kapus Brunyánszky M. (Spnria- cus), a legjobb játékos Winkler (Górnik) lett. A legtöbb gólt Gawol (Górnik) szerezte. A legeredményesebb edzőnek járó dijat Rosza Edward kapta, míg Verkely (M. Spartacus) a legfiatalabb sportolónak felajánlott tiszteletdijat vehette át. A jutalmakat. Gálos Imre. a Miskolci Spartacus elnöke adta át. ★ * Miskolci Vörös Meteor—Nagy- kanizsai Olajbányász 23:23 (10:11). Miskolc, népkerti sporttelep, 300 néző. NB 1. B., férfi. Vezette: Kiss J., Nagy J. Rosszul kezdett a Meteor, és ideges, kapkodó játékuk miatt a vendégek az első félidőben már 8:5-ös vezetésre is szert tettek, szünetig azonban a hazaiaknak sikerült a hátrány ledolgozása. A második félidőben előbb ismét a vendégek percei következtek (16:13). A miskolciak elemi hibákat követtek el, kihagyták a ziccerhelyzeteket, és védőjáté- kuk is gyenge volt, ennek ellenére ki tudtak egyenlíteni. A találkozó lefújása után botrányos jelenetek történtek: a szurkolók közül valaki megrúgta az egyik játékvezetőt, aki egy fiatalemberen vett elégtételt. (Holnapi szamunkban még visszatérünk az esetre.) A Meteor első őszi hazai bajnoki mérkőzésén csupán Bessenyei játéka emelkedett az átlagos fölé. Az átlövő 10 góllal járult hozzá csapata teljesítményéhez. Ózdi Kohász—Taurus SE 19:11 (9:4). Ózd, 400 néző. NB I. B., női. A Kohász lelkesen és jól játszott. Különösen támadójátékok volt eredményes. Ld.; Sáfi (7), Makovl (6). Jók: Sáfi, Ma- kovi, Gulyás. ★ Szegeden nemzetközi női kézilabdatornát rendeztek a Fesztivál Kupáért. A háromnapos viadalon 32 gárda vett részt. Eredmények: Borsodi Bányász—Hiradótechni- ka 16:15 (10:10). Csepel—Borsodi Bányász 18:17 (9:9). Végeredmény: l. Csepel, 2. Borsodi Bányász, 3. Híradótcchníka. A gólkirály Bodnár Sándorné (B. Bányász) lett, aki 34 alkalommal talált az ellenfelek hálójába. A legjobb kapusnak járó tiszteletdíjat Szlobodáné (B. Bányász) kapta. K. T. Összetett honvédelmi bajnokság A Magyar Honvédelmi Szövetség, valamint az 'MHSZ Borsod megyei vezetősége és a miskolci Neptun klub rendezésében került sor szombaton és vasárnap a Mályi-tavon a sorköteles, és az ifjúsági korcsoportba tartozó könnyűbúvárok Összetett honvédelmi bajnokságára. Eddig hat alkalommal került sor ilyen jellegű eseményre, amelyet először az elmúlt évben bővítettek azzal, hogy nemcsak közvetlenül a katonai szolgálatuk előtt álló könnyűbúvárok, hanem a náluk fiatalabbak is megmérkőzhettek egymással. Az ország csaknem minden megyéjéből és a fővárosból mindkét korcsoportot egy-egy háromtagú csapat képviselte, összesen több mint százan rajtoltak. A viadal egy részét (az úszást) a víz alatt, a mentést peaig a \nz felszínén rendezték meg. A további számok közül a tere pfutást. a kispuskával való lövészetet, a kézigránátdobást, és a sebesültszállítást a parton végezték. A szurkolók élvezetes, látványos és izgalmas küzdelmeket láthattak. Eredmények, férfi felnőtt csapat; 1. Bács megye (Pomozi, Gálfi, Fodor) 4267 pont, 2. Heves megye 4155, 3. Fejér megye 4119, 4. Győr-Sopron megye 4025, 5. Szolnok megye 3889, 6. Hajdú megye 3617. .. .• 11. Borsod megye 891. Férfi ifjúságiak: 1. Bács megye (Szabó, Rácz, Nagy) 3078, 2. Fejér megye 3012, 3. Szolnok megye 3004. 4. Heves megye 2826, 5. Borsod megye 2754, 6. Komárom megye 2602. Kajak-kenu Szolnokon rendezték meg a kajak-kenu utánpótlás országos bajnokságot. A nagy küzdelmekre jellemző, hogy csaknem valamennyi döntőben szoros küzdelem alakult ki. Eredmények, nők, ifjúságiak, K. I. 500 m: 3. Rakusz (Lcninvárosi MTK), 2:06.8. K I. 2000 m: 2. Rakusz (Leninvárosi MTK), 9:37.6. 3. Erdódi (MVSC) 9:40.4. Leányok III. korcsoport MK I. 2000 m: 2. Tóth (MVSC). 12:11.0. IV. korcsoport MK I. 2000 m: 3. Szentkirályi (LMTK) 11:28.2. Férfiak, junior C VII: 3. (DVTK) 3:39.8. ifjúságiak. K D: 3. Juhász, Irmai (DVTK) 1:40.2. Cl: 3. Téglás (DVTK) 4:29.4. Serdülők K IV: 2. DVTK 1:42.2. Úttörők, II. korcsoport MK 1* 1. Tiszai (DVTK), (edző: Ignácz Tibor), 11:08.2. 3. Kalmár (LMTK). III.' korcsoport. MK 1: 3. Kiss T. (LMTK) 10:42.4. IV. korcsoport, MK I. 3. Ralnai (DVTK) 10:24 2. IV. korcsoport. IC IV. l. DVTK (edző: Tronyecs Richard) 11:54.0. Spartakiád Széíéí sikerek Három megye üzemi dolgozói, három sportágban a munkahelyi spartakiád területi döntőjén, a diósgyőri stadionban vívtak nagy küzdelmet a hónap végén Tatán megrendezésre kerülő országos döntőbe jutásért. Pnpp Gazsi Imre, a megyei testnevelési sporthivatal elnöke ünnepi megnyitója után a kora délutánig vívtak helyenként színvonalas küzdelmet. Csupán Heves megyét kell elmarasztalnunk, nem neveztek női kézilabda-csapatot, a férfiegyüttes eredményeit pedig meg kellett semmisíteni, mert két NB Il-es játékost is szerepeltettek. A különböző sportágak győztesei jutottak az országos döntőbe. Ezek: Női röplabda; Szolnok megye. 2. Borsod megye. Férfi röplabda; Borsod megye (Borsodi Bányász csapata). Kispályás labdarúgás. Jobb gólaránnyal l Heves megye. 2. Borsod megye. A döntő eredménye 3:3 volt Női kézilabda: Borsod megye. A döntő eredménye: Borsod—Szolnok 21:3. Férfi kézilabda; Szolnok megye. 2. Borsod megye. (Szolnok—Borsod 13:11). Salakmotor Fülledt melegben több mint kétezren voltak kíváncsiak vasárnap délután a miskolci Népr kertben megrendezett Béke—Barátság Kupa nemzetközi salak- motorversenyre. A 21 éven aluliak küzdelmére Öt országból érkeztek a versenyzők, az NDK és Lengyelország távolmaradása miatt n magyarok három párt neveztek az t-.iső futninok nem okoztak különösebb izgalmat. Csehszlovák. magyar és szovjet győzelem jellemezte ezt az időszakot. Az első helyezett bolgár páros csuk a 8. futamban érte el első győzelmét — éppen a ..B” csapatunk ellen. A következő futamok inár inkább elnyerték a nézők tetszését. A 10.-ben és a 12.-ben viszont egy szovjet illetve egy csehszlovák versenyzőt zártak k< a küzdelmekből, mert szabálytn- anul motoroztak, akadályozták ?Menfelüket. Az utóbbi futamot — három sportolóval — a ver- -enybíróság megismételtette. Túl u félidőn még teljesen nyílt volt a küzdelem. Négy páros ugyanis egyenlő oontszómma) 05) állt az első helyen. A 19. futam volt a nap legizgalmasabb ..találkozója’’ A szovjetek nyertek 4:2-re, de Diveen és Juza, a két kitűnő motoros óriási csatát vívott egymással a pontokért. Ebből Diveen került ki győztesen. Az összesítésben nagy meglepetésre a bolcar páros — Mnnev és Janekiev — végzett az élen. Megelőzték azt a két szovjet versenyzőt, akik az előző naoon szombaton mindenkit legyőztek Szegeden a Béke- Barátság Kupán. Bulgária versenyzői ott a 3. helyet szerezték meg ... A magyar sportolókról csak annyit, hogy bátrabb motorozással előkelőbb helyen is végezhettek volna. Eredmények: 1. Bulgária 25 ponttal (Mancv. Janekjev). 2. Szovjetunió 24 p. (Khaliavin, Diveen). 3. Csehszlovákia 22 p. (Juza Drnhos), 4 Magyarország A U p. (Berecz. Koszován). 5 Románia 14 p. (Pavel. Dobre). 6. Magyarország C 11 o. (Nacv. Rusz). Az egyéni tehesitménvek alapján a boloár Mnnev és a szovjet Diveen ogvnránt 15 pontot szerzett, míc Berecz Péter (B. Volán) 14-et ért el. — lem esi — Bulgária győzöli