Észak-Magyarország, 1978. augusztus (34. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-17 / 193. szám

ESZAK-MAGYARORSZAG 2 1978. augusztus 17., csütörtök flltofirápÉ megünneplésére készül megyénk Szerencsi, ináncsi és mezőnagymihályi siker ü hermáit üipi gépi fejőverseny gyiztesei (Folytatás az t. oldalról.) Az ünnepségen „Sárospata­kért” emlékplakettel tüntetik ki azokat, akik az elmúlt év­tizedben kiemelkedően dol­goztak a városért. Az ünnepség után a Pető­fi Sándor Általános Iskolá­ban kiállítás nyílik, amelyen Sárospatak ipari, mezőgazda- sági üzemei, vállalatai, intéz­ményei mutatják be legszebb termékeiket, maketteken, fo­tókon pedig az évtized alatt elért fejlődésüket. Ezt köve­tően az érdeklődők a film­színházban megtekinthetik a Sárospatak című színes fil­met. Sátoraljaújhelyen, augusz­tus 19-én, a városi tanács udvarár tartanak ünnepsé­get, amelynek szónoka Pa- lásthy Józsefné, országgyű­lési képviselő lesz. Műsorról a dohánygyári zenekar, va­lamint a Hegyalja néptánc­együttes gondoskodik. Az ün­nepségen részt vesznek a vá­rosi üzemek munkásai, va­lamint az Új Élet Termelő- szövetkezet és a borkombi­nát dolgozói. Az újhelyi járás községei­ben is tartanak alkotmány­napi megemlékezést. A ki­emelt ünnepségre Olaszlisz- kán kerül sor. Délelőtt 10 órakor a sportpályán tarta­nak nagygyűlést, ahol dr. Beckl Sándor államtitkár, országgyűlési képviselő mond ünnepi beszédet. Ennek el­hangzása után az Olaszlisz- kai Általános Iskola úttörői adnak műsort, majd a köz­ségi KISZ-alapszervezet gon­doskodik a résztvevők szóra­koztatásáról. Ugyancsak ők rendezik majd a Kossuth Könyvkiadó könyveiből a ki­állítást. A könyvekből a hely­színen vásárolni is lehet. Gazdag program vár az olaszüszkaiakra és a környék­beliekre délután is. Fellép a hercegkúti táncegyüttes, és ha sikerül a rendezők elkép­zelése, a Hegyalja népi tánc- együttes is. Ezt követően női és férfi labdarúgó-mérkőzé­sek lesznek, majd este bállal zárul a nap programja. Az edelényi járásban a ha­gyományoknak megfelelően több községben is rendeznek munkás—paraszt találkozót. Borsod ízirákon a Bartók Béla Termelőszövetkezetben aug. 18-an aratási ünnepséget tar­tanak, amelyre meghívják a nagy, nyári munkában élen járó dolgozókat, szocialista brigádvezetőket — mintegy 100 főre számítanak. Alkot­mánynapi megemlékezést tartanak még Múcsonyban, Szendrőben és Bódvaszila- son is. A kazincbarcikaiak közül augusztus 20-án sokan a mis­kolci Majális-parkban, lesz­nek. Az előtte való napokban a város minden nagyüzemé­ben megemlékeznek alkot­mányunk születésének 29. év­fordulójáról. A barátságfesztivál prog­ramjához kapcsolódva 19-én 15 órakor a város kiállító- termében a kelet-szlovákiai képzőművészeti kiállítást nyitják meg. Másnap, 20-án az Egressy Béni Művelődési Központ előcsarnokában Csehszlovákia fejlődéséről nyílik fotó-dokumentációs ki­állítás. Augusztus 20-án 19 órakor a barcikaiak megte­kinthetik a csehszlovák mű­vészeti csoport és a Borsod néotáncegvüttes műsorát. A mezőkövesdi járás köz­ponti ünnepségét szombaton 19 órakor rendezik meg Bükkábrányban. A művelő­dési házban dr. Szilágyi Já­nos, a járási hivatal elnöke mond ünnepi beszédet, majd kulturális műsor szórakoztat­ja a közönséget. A járás leg­több községében a szabad­ban ünnepük meg a dolgo­zók alkotmányunk ünneoét. Mezőkövesd város lakói kö­zül ugyancsak sokan a csa- nyiki központi megyei ünnep­ségen vesznek részt. Augusz­tus 19-től egy héten át len­gyel vendégeket fogad a vá­ros. Több baráti találkozót népitánc-bemutatót, kulturá­lis műsor rendeznek ez idő aJ!»tt. Özdon, augusztus 20-án, délután 6 órakor munkás— paraszt találkozót rendeznek, amelyre ezernél több részt­vevőt várnak. A találkozóra szovjet delegáció érkezik, mű­vészeti együttesük fellép' az ünnepségen. Az ózdi járás községeiben mindenütt meg­emlékeznek az új kenyér ün­nepéről : a termelőszövetkeze­tek többsége szombaton ren­dezi helyi ünnepségeit. A mezőcsáti járás központi ünnepségére augusztus 20-án délután kerül sor Ernődön, a tájház udvarán. Kovács Jó­zsef. a járási pártbizottság első titkára tart ünnepi be­szédet, majd az NDK-ból ér­kező delegáció művészeti együttese lép fel a szabadtéri színpadon. Augusztus 20. tiszteletére szombaton adják át Mezőcsáton az áfész fel­újított vas-műszaki boltját. Leninvárosban augusztus 19-én, délután 4 órakor mun­kás—paraszt találkozót ren­deznek a városi pártbizottság előadótermében. Nyékládházán az alkot­mánynapi megemlékezést is­kolaavató ünnepséggel közö­sen rendezik meg. Augusztus 19-én, délelőtt fél kilenckor kerül sor az eseményre, az új tizenkét tantermes iskolá­ban. Az átadás után ünnepi beszéd hangzik el, majd ju­talmakat adnak át. Színvonalas és szoros ver­senyen dőlt el, hogy megyénk termelőszövetkezeti és állami gazdasági tehenészeteiben hol dolgoznak a legfelkészültebb, munkájukkal a magasabb tej­termeléshez legeredményeseb­ben hozzájáruló — még zöm­mel a ■ KISZ-korosztályhoz tartozó — gépi fejők. Amint arról lapunkban már hírt ad­tunk. kedden, a miskolci Mol­nár Béla Ifjúsági Házban, majd a szerencsi Vincze-ta- nyán zajlott le a III. megyei gépi fejőverseny. Tegnap, szerdán délben került sor az ünnepélyes eredményhirde­tésre. Farlcas András, a megyei Takarmányozási és Állatte­nyésztési Felügyelőség igaz­gatója üdvözölte a megjelen­teket, köztük Szúnyogh Já­nost, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettesét, Fe­jes Lászlót, a megyei tanács elnökhelyettesét, Korpás La­jost, a megyei KlSZ-bizott- ság titkárát, Sóki Gyulát, a KISZ KB munkatársát és dr. Németh Pált, a TESZÖV tit­kárát. Fejes László, a verseny fő­védnöke értékelésében rámu­tatott, hogy színvonalában je­lentősen fejlődött ez a tejter­melést nagymértékben segítő vetélkedő. A résztvevők jó elméleti felkészültségről és szakmai tudásról adtak szá­mot. Elismeréssel szólt a rendező sezervek munkájáról, s külön köszönetét mondott a gyakorlati verseny „házi­gazdájának”, a Szerencsi Ál­lami Gazdaságnak. Hangsú­lyozta, hogy az immár hagyo­mányos megyei fejőverseny akkor hoz igazán gyümölcsö­ző eredményeket, ha a részt­vevők munkájukban alkal­A Szakszervezetek Megyei Tanácsának elnöksége tegnap délelőtt Tóth Józsefnek, az SZMT vezető titkárának el­nökletével ülést tartott, ame­lyen részt vett Dudla József, a megyei pártbizottság osz­tályvezetője és dr. Pusztai Béla, a megyei tanács elnök- helyettese. A testület megvi­tatta és elfogadta a táppénzes fegyelem megszilárdítására hozott minisztertanácsi hatá­rozat végrehajtásáról szóló jelentést. Az elnökség meg­állapította, hogy a határozat végrehajtásáért felelős szer­mazni fogják a legjobbak módszereit, hasznosítják a versenyen látottakat, tapasz­taltakat. Ezután került sor az ered­mények kihirdetésére. A ter­melőszövetkezeti gépi fejők csapatversenyében első he­lyen az ináncsi Vörös Csillag Tsz végzett. Második lett a tiszakarádi Üj Élet Tsz., har­madik a mezőkeresztesi Aranykalász Tsz csapata. A csapatokat felkészítő három legjobb szakember: Tamás Béla (Ináncs), ifj. Balta De- zsöné (Tiszakarád) és Csapkó Zoltán (Mezőkeresztes). A tsz-kalegória egyéni ver­seny legjobbjai: első Budai Józsefné (Ináncs, Vörös Csil­lag Tsz), második: ifj. Balta Antal , (Tiszakarád, Űj Élet Tsz.), harmadik: Hegeflűs Áll­taim (Hernádnémeti, Hernád- völgye Tsz.). Az állami gazdasági gépi fejők /csapatversenyének győztese a Szerencsi Állami Gazdaság csapata lett. (Mind­három eddigi megyei vetél­kedőn szerencsi csapat lett a győztes.) Második helyen a Mezőnagymihályi Állami Gazdaság, harmadikon a He- jőmenti Állami Gazdaság csapata végzett. A legjobb felkészítő szakemberek: Tóth István (Szerencs), Kiss István (Mezőnagymihály) és Rácz Lajos (Hejőmenti Állami Gazdaság). Az állami gazda­sági versenyzők egyéni leg­jobbjai: első Kékedi Lajos, Mezőnagymihályi Állami Gazdaság, második Pecze András, Hejőmenti Állami Gazdaság, harmadik Szilágyi Ferenc, Szerencsi Állami Gaz­daság. A verseny legjobbjai érté­kes jutalomban részesültek. vek eddigi összehangolt tevé­kenysége eredményes volt; megyénkben javult a táppén­zes fegyelem. Javult a kere­sőképesség elbírálása, a be­tegek gyógyító és megelőző ellátása, a társadalom ér­deklődése és felelőssége a táp­pénzes fegyelem terén. 'A táppénzfegyelem javulása azonban hosszan tartó folya­mat, s az elmúlt két évben csak a kezdeti lépésekre ke­rült sor. Főként a vállalatok­nál szükséges fokozni a meg­előző és az ellenőrző mun­kát. ül SZMT einekséiéiiek ülése A Szojuz gázvezeték nyomában (3.) lián, mii, léptén át A dolog lényege mégiscsak maga a gázvezeték, amely Orenburgtól Uzsgorodig há­rom köztársaság területét át­szelve kígyózik a Szovjet­unió területein. Azt hinné az ember, mi sem könnyebb a vezetéképí­tésnél. A nyolc méter hosz- szú, 3 420 mm átmérőjű csö­veket csak egymás után kell fektetni, .összehegeszteni, az­tán jöhet a gáz. A menetrend valóban ez, de a valóság, mint mindig, sokkalta bo­nyolultabb. Először is ezeket a különle­ges ötvözetekből készült cső- monstrumokat a tengeri ki­kötőkből a helyszínre kellett szállítani. Olyan helyekre is, ahol se út, se vasút nem volt. Keresztül kellett vezetni öt folyón és végül a legnehe­zebb szakaszon, a Kárpátok gerincén. Ilyen nagy tömegű gázt, bármennyire is tisztított, nem lehet az utak, vasutak, lakott területek mentén, tehát völgyekben, hágókon keresz­tül vezetni, mert — nem ti­tok, robbanásveszélyes. Ezért épültek a kompresszorállo­mások is minél távolabb a la­kott területektől, ezért kellett köréjük valóságos kis mikro- településeket kialakítani. Erről Georgij Andrejev Ta­tarján brigádvezető főmérnök tájékoztatott bennünket, aki már 15 éve épít gáz- és olajve­zetéket szerte a Szovjetunió­ban. — Itt minden méterért meg kellett küzdeni — mondotta. Ha nem tudnak valahol meg­birkózni a hegyekkel, csak őt hívják, 1400 szakembere most is a Szojuz gázvezeték kü­lönböző pontjain segédkezik a befejező munkálatoknál. Az Uroszicse Ozalin völgy men­tén telepített 16 kilométeres szakaszon csak pár száz em­bere dolgozik. És persze sok­sok gép. Emberi erő nem tud­ná felvontatni a sok száz, sőt ezer méter magas gerincek­re a nyolctonnás csöveket, a hegesztőapparátust. Amikor helikopterre ültünk és fél óráig köröztünk a szakasz fe­lett, közvetlen közelről lát­tuk, hogyan vontatja három lánctalpas óriás traktor a csö­veket, felfelé. Itt mindenféle technológiát alkalmaznak. Hegesztenek kézzel, félauto­matával és a legmodernebb automata hegesztési módszer­rel, mindig úgy, ahogyan a terepviszonyok megengedik. — Ebben a szakmában ne­künk már kevés újat tudnak mondani — büszkélkedett huncutkás mosollyal Tatar­ján a helikopterét befejezté­vel. — Eddig 2000 méter volt a legmagasabb hely, ahol csö­veket fektettünk le, de ott csak szikla volt, itt meg ezer méter magasságban mocsa­rakra leltünk. A csövekben 75 atmoszfé­ra nyomással áramlik majd a gáz. A csövek összsúlya 1 milliárd 680 millió tonna. A vezeték építése 2,2 milliárd rubelbe került. Teljes üzem­ben — tehát 1979 végére — évi 28 milliárd köbméter gázt szállíthat. Ebből az építkezés­ben részt vevő szocialista or­szágok 15,5 milliárd köbmé tér gázt kapnak. Magyaror­szágnak 2,8 milliárd köbmé­ter jut, Románia, mivel nem élőmunkával kapcsolódott be a beruházásba, 1,5 milliárd köbmétert kap jövő évtől kezdve. Körülbelül húsz évig jön az orenburgi gáz hozzánk. A gázmező élettartamát 30 évre becsülték, de azután sem fognak berozsdásodni a Szojuz-vezeték csövei. Máris készülnek a tervek, amelyek alapján összekapcsolják a nyugat-szibériai hatalmas gázmezőkkel, ahol még .szin­te nem is tudják pontosan, milyen óriási mennyiségű gázt rejt a föld mélye. Vasvári Ferenc Girig vélemény a íegyverszálásrél A görög kormány fenntar­tással elfogadta az amerikai kongresszusi vegyesbizottság hétfői indítványát, amely kompromisszumos megoldást javasol a Törökországgal szemben alkalmazott fegy­verszállítási embargó feloldá­sára. Mint az athéni hírügynök­ség által ismertetett kor­mánynyilatkozat kimondja: a bizottság módosító javaslata, amely bizonyos feltételekhez köti a fegyverszállítási em­bargó feloldását, nagymér­tékben semlegesíti azokat a veszélyeket, amelyeket egy feltétel nélküli amerikai fegy­verszállítás rejtene magában. A dokumentum azonban hoz­záfűzi: minden attól függ, hogy a török fél hogyan tesz eleget a vele szemben tá­masztott feltételeknek. Mint ismeretes, a vegyes­bizottság által hétfőn jóvá­hagyott és a kongresszus két házához továbbított törvény- tervezet felhatalmazza Carter elnököt a katonai segély'fel- újítására, azzal a feltétellel, ha az megfelel a Egyesült Államok és a NATO érdekei­nek, továbbá ha az elnök meggyőződött arról, hogy Törökország minden tőle tel­hetőt megtett a ciprusi kér­dés igazságos rendezésére. A kormánynyilatkozat, an­nak ellenére, hogy ellenzi < az Ankarának szóló fegyverszál­lítások felújítását, elégedet­ten nyugtázta azt a módosító indítványt, amely ellenzi a görög—török vita erőszakos. megoldását. Riy vallomása a Kíng-iviikosságrél „Nem én lőttem Martin Luther Kingre! King meg­gyilkolása az FBI és a mem- phisi rendőrség összeesküvé­sének műve volt...” — val­lotta szerdai tanúskodásában James Earl Ray, akit 10 év­vel ezelőtt 99 évi börtönbün­tetésre ítéltek a Nobel-béke- díjas amerikai polgárjogi harcos meggyilkolásának vádjával. N Ray elítélése óta szerdán tanúskodott először a nyil­vánosság előtt; Szavai a King- és a Kennedy-gyilkos- ság újabb kivizsgálására ala­kult képviselőházi különbi­zottság előtt, szigorú bizton­sági intézkedések közepette hangzottak el Washington­ban. A King-gyilkosságban ár­tatlannak vallotta magát, s kijelentette, hogy ő maga is összeesküvés áldozata lett. Elmondta, hogy a neves ame­rikai polgárjogi harcos meg­gyilkolásának napján tiszta véletlenségből — egy „Raul” nevű férfi állal szervezett fegyvercsempészési ügyletben való részvétel reményében — tartózkodott Memphisben, s 1969-ben, perbe fogása idején védőügyvédje, Percy Fore­man kényszerítette arra, hogy „ismerje be bűnösségét”. Fo­reman ugyanis megállapodott egy könyvkiadó vállalattal King gyilkosa élettörténeté­nek kiadásában, s ehhez be­ismerő vallomásra volt szük­sége. „Egy ügyvéd könnyű­szerrel manőverezhet ügyfe­lével” — fűzte hozzá Ray. Kia Knn-feng iitosifieii Nicolae Ceausescunak, a Román Kommunista Párt főtit­kárának, a Román Szocialista Köztársaság elnökének meg­hívására szerdán romániai látogatásra Bukarestbe érkezeit Hua Kuo-feng, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizott­ságának elnöke, a Kínai Népköztársaság Állami apacsának elnöke. üríiajésok kulatcpropramia Megkezdték a harmadik hónapot a világűrben a Szál­jut—6 második, állandó sze­mélyzetének ' tagjai. Vlagyi­mir Kovaljonok és Alek- szandr Ivancsenkov útjának eddigi mérlege igen gazdag: a két űrhajós nagy munkát végzett a tudományos kutató- program végrehajtásában. Kedden este a kozmovíziós közvetítésben például több tucat ampullát mutattak meg a nézőknek — mindegyikben egy-egy új összetételű, a súlytalanság körülményei kö­zött előállított félvezető, kris­tály volt. Némelyik közülük —1 mint az űrhajósok elmon­dották — teljességgel új szer­kezetű, s volt olyan is, amely­ről Ivancsenkov elmondotta: az üvegampullában olyan szép formájú kristály alakult ki, hogy szívesen nézegetik szabad idejükben. Az űrhajósok megfigyelései, fénykép- és filmfelvételei már gyakorlati feldolgozásra kerültek a PriroJa-intézet- ben, amely összefoglalja a kü­lönböző tudományos kutató- intézetek „rendeléseit”, kéré­seit és szétosztja közöttük a megfigyelési anyagot. Ugyan­csak érdekesek az eddig vég­zett bioiV'iai kísérletek is: ezek főként a növények nö­vekedésének sajátosságaival függnek össze. Hazatérlek Uszly-lliinszlil j A Ferihegyi repülőtéren szerda délután családtagok, rokonok, barátok és ismerő­sök népes tábora gyűlt ösz- sze, hogy köszöntse a Szov­jetunióból hazaérkezett több mint 100 fiatalt, a Kun Bé­la magyar ifjúsági építőbri­gád tagjait. A fiatalok — a KISZ KB felhívására — a KGST-lagországok közös be­ruházásaként épülő uszty- iümszki cellulóz- és papír­ipari kombinát munkálatain dolgoztak két évig, s a rájuk bízott feladatokat sikerrel teljesítették. A magyar épí­tőbrigád mintegy, 150 tagja további egy évre kapott megbízatást

Next

/
Oldalképek
Tartalom