Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-30 / 178. szám
t Pillanatkép a VIT-ről. Liídmann György nádudvari esztergályos kubai iiataiokkal találkozik. A táj szemet gyönyörködtető, az aratók munkája viszont egyáltalán nem irigylésre méltó étieken a völgybe szaladó biikkzsérci lejtőkön. A Ilórvölgye Tsz tavaszi árpa tábláján .1 kom- bájnos — Balázs Tibor, Barta Antal és Haragú Endre — aratását kaptuk lencsevégre. A kuszáit, dűlt táblák, gyomsz"vcvény alaposan próbára tesz gépet, embert egyaránt. Pénteken éste a havannai Lat in-Amerika-stadion ban ünnepélyesen megnyílt a XI. Világifjú 'gi és Diáktalálkozó. Raul Cdstro. a Kubai Kommunista Párt másodlit- kára, az államtanács és a minisztertanács elnökhelyettese, a Forradalmi Fegyveres Erők minisztere mondott beszédet. Üdvözölte a VIT-en részt vevő 146 ország 18 500 küldöttét. A színpompás felvonuláson a sort az NDK fiataljai nyitották meg. Nagy taps köszöntötte a Rákóczi- indulóra menetelő magyar delegációt, élén Maróthy Lászlóval, az MSZMP Politika5 Bizottsága tagjával, a KISZ KB első titkárával. Szombaton reggel már megkezdődött a komoly munka a küldöttek számára, az úgynevezett „munkás hétköz ia^ok”, amikor hat politikai központban vitatják meg a napirenden szereplő kérdéseket. Ezek közül öt alkalmat nyújt a különböző nemzetek fiataljait képviselő, és á világeseményekben jártas delegátusoknak, köztük a magyaroknak is, hogy kifejthessék véleményüket, a békéről, a biztonságról, a nemzetközi szolidaritásról, az együttműködésről, a fegyverkezési hajsza megszüntetéséről, az általános leszerelésről, a háborús tűzfészkek felszámolásáról. Az antiimperialisla szolidaritás jegyében a VIT nemzetközi bírósága is megkezdi működését. A fesztivál szelleméhez híven , a bíróság ülései „Az ifjúság vádolja az imperializmust” összefoglaló nevet viseli. A bíróság munkájúban sok nemzetközi békeharcos vesz részt, köztük van Angela Davis is. Szolidaritási nagygyűléseket tartanak Havanna különböző helyszínein, ahol kinyilvánítják a fiatalok rokonszenvü- ket Angola, Mozambik, a délafrikai, a namíbiai, a zimbabwei népek harcával. Este azonban a havannai utcák vidám forgataga, az utcabál várja mindennap a delegátusokat. I 2 óra és 5 perc a nyílt világűrben — ez Vlagyimir Kovajonok és Alekszandr Iváncsenkov szombat reggeli űrsétájának ideje. A Szaluiul—6 tudományos űrállomáson 44. napja dolgozó űrhajósok sikeresen hajtották végre a nem minden izgalomtól mentes új, fontos kísérletet: kiléptek a kozmoszba. és elvégezték az űrállomás egyes kü'ső bérén-'ezé- seinek ellenőrzését és részleges cseréiét. Az űrséta óramű pontossággal. a földi irányító központtal tartott legszorosabb kapcsolat és ellenőrzés mellett ment végbe. Az űrhajósok fel öltötték magukra a jól ismert szkafandert. 1 églele- nítették a világűrbe történő kilépésre szolgáló zsilipkamrát. és moszkvai idő szerint reggel hét órakor kinyitották az űrállomás ajtaját. Elsőként: Iváncsenkov lépett ki a világűrbe, és Kovaljonok segítségével ellenőrizte az űrállomás külső berendezéseit. és néhányat kicserélt közülük. Köztük a meteorok tanulmányozására szolgáló tudományos berendezést, amely a többihez hasonlóan 11 hónapja, a Szál jut felbocsátása óta szüntelenül működött. — örülünk, hogy egyidejűleg mindketten kiléphettünk a kozmoszba. A nyílt világűrben nehezebb, de érdekesebb a munka — mondotta Iváncsenkov a földi irányító központnak, ahol a kozmovíziós közvetítés révén nemcsak hallották, de látták is a „fotonok” minden „lépését”. Kovaljonok és Iváncsenkov 2 óra és 5 perces űrsétája és karbantartó munkája végeztével visszatért az űrállomásra. — Ilyen idő kellene még egy darabig! — állította a tegnapi kánikuláról, és következésképp óhajtva' a tegnapi kánikulát Lökös Barna, a putnoki Egyetértés Tsz növénytermesztő agronőmu- sa. Pedig — és ez kiderült a szavaiból — a kertészeti kultúrákra, a híres héti káposztára talán már jól jönne az eső, de most mégis csak az aratás a legfontosabb mindennél. A mezőgazdaság sorsát szívügyüknek tekintők örömmel hallják: a megye minden pontján megindultak az arató-cséplőgépek. Ma még úgy mondjuk, napról napra nő a tarló a kombájnok után, de talán néhány nap múlva már úfjy fogalmazhatunk: egyre kevesebb a kombájnok előtt lábon álló kalász. Az ember megteszi a magáét, bármerre is érdeklődtünk, a vezetők mindenfelé dicsérik a gépeken ülők munkáját. Pedig alaposan meg kell küzdeniük minden mázsa szemért, a kereset minden forintjáért. Újra leírom: az utóbbi évek, sőt évtized legnehezebb kenyércsatája az idei. Egy példa: az e^elényi járás 73 kombájnjából legalább tizet állandóan javítani kell. Gyakoribb a törés, szakadás, ko- v pás. Merem hinni, nem véletlen — azok a téesz-veze- lők ugyanis, akikkel beszélgeti em, azt mondták —: nincs különösebb gond az alkatrészellátással. Persze ez nem azt jelenti, hogy nincsenek most már „krónikusan” jelentkező hiánycikkek. A monokiak panaszolják, de nyugodtan élmondhatta volna más is: gond, hogy nincs az IFA gépkocsikhoz alkatrész, s gond a homlokrakodó hiánya is. Mindettől függetlenül (persze ezek próbára teszik a dolgozók idegeit) vágjak a gabonát, szárítják, majd hordják a szemet a raktárakba, a megyében mindenfelé. A szárítás ma még létfontosságú. Bár a vilmányiak arattak olyan búzatáblát (Kompolti 1-es), ahonnan egyből magtárba' kerülhetett a szem. azért legtöbb helyen ma még 20 százalék körüli a nedvességtartalom. A szárítók éppen ezért éjjel-nappal üzemelnek, sót van, ahol ennek ellenére sem győzik, illetve attól félnek, hogy az elkövetkezendő napokban nem fogják tudni leszárftani a napi levágott termést a behatárolt szárítókapacitás miatt. Bogácson például néhány napon belül — ahogyan az érés engedi — a 10 kombájn 30 vagon körüli termést takarít be naponta, viszont a szárítójuk legfeljebb 20 vagon termény szárítására képes. Gond.il (és ezek azok, amelyek a nehéz jelzőt oda- ragasztják az idei betakarítás elé) más is akad. Nagyok az eltérések a téeszek, táblák Között a termést illetően. Panaszként mondták a ga- bonaforgalmi vállalat részéről, hogy az edelényi járásban a termény , átvételénél 1,5—2 százalékban zöld szemet is találtak. Intő jel: túl korán nem szabad megkezdeni a vágást! A termésátlagok változóak. Árpából néhol gyengébb a .tavalyinál, viszont , nem egy gazdaságban — mint például a vilmányi Üj Életben — magasabb az előzetes számításoknál. A búzáról a legtöbb gazdasági vezető még óvatosan nyilatkozik (helyes is, hiszen alig kezdték meg a betakarítást), viszont az „elejtett” mondatokból optimizmus csendül ki. Az mindenesetre tény: a kalászok nagy termést', őriznek. A kérdés csupán az — és az elsősórban az idő függvénye —: mennyi lesz ebből az emberé? Néhány számadat arról, ki, hogyan áll a betakarítással: a vilmányi tsz 928 hektár ka-, lászosából a 25 százalékot lew.gta, a putnoki Egyetértés Tsz-ben a? 520 hektár tavaszi árpából 239 hektárnyit betakarítottak, az 1200 hektár búzát hétfőtől kezdik, egyelőre csipegetve. A bogácsi Hórvölgye Tsz tegnap befejezte a tavaszi árpa betakarítását (250 hektár), a 800 hektár búzából eddig 50 hektárnyit vágtak le. A beke- csiek túlvannak az aratás felén, Ernőd 50 százalék körül tart. Ma — annak ellenére, hogy vasárnap van — munkanap lesz mindenfelé. És így lesz ez már mindaddig, amíg az utolsó kalász fejet nem hajt a kombájnok előtt. Jó munkát mindenkinek, jo időt mindenfelé! (ha) A munka szava közös A miskolci Nehézipari Műszaki Egyelem építőtáborában az idén hat ország közel hatszáz töiskolás és egyetemista fiatalja dolgozik. Az idei építőtábor egy napjáról számolunk be képes riportban, lapunk ti. oldalán. (Képünkön: Várnából érkezett egyetemisták Miskolcon, az Avas-déli lakótelep építésénél.) ... és ahol már jártak az arató cséplőgépek, ott újabb gépek, újabb emberek jelennek meg. Az emődi határban találkoztunk Gulyás István és Hajdú János traktorosokkal, akik «— 150K erőgépeikkel nyári mélyszántást végeztek. ' Laezó József felvételei i XXXIV. évfolyam, 178. szám Ára: 1 forint Vasárnap, 1978. július 30. I ö VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK] Munkás Iíéí®ié a XI. Vika Nemzetközi bíróság működik a fesztiválon Séta . a világűrben