Észak-Magyarország, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-02 / 154. szám

CSZAK-MAGYARORSZÄG 7 1978. július 2., vasámop A Tokaji Múzeum jövője A Tokaji Múzeum gond­jairól sokszor írtunk mar. Legutóbb csaknem két év­vel ezelőtt elemeztük, hol is tart ez a múzeum, mik a gondjai, van-e megoldási lehetőség a jobb elhelye- zésre. Amikor több mint mástól évtizeddel ezelőtt megkezdték a múzeumala­pítás munkáit Tokajban, úgy tűnt, elég lesz itt egy kis helytörténeti gyűjte­mény. Az idő rácáfolt erre a szerény, vagy kishitű számításra, pedig már ak­kor is igen lelkes lokálpat­rióták buzgólkodtak körü­lötte. A Tokaji Múzeum országos híre és keresettsé­ge régen túlnőtte egy helytörténeti gyűjtemény köreteit. Papp Miklós, a múzeum vezetője rendkívül 'kiterjedt levelezést folytat, válaszol a külföldi és ha­zai megkeresésekre, segít a Tokaj múltját, elmúlt év­tizedeit és évszázadait ku­tatóknak, érdeklődőknek. A múzeum vonzereje is igen nagy, évente 40 és 50 ezer között mozog a láto­gatók száma. Az intéz­mény helytörténeti gyűjtés­sel foglalkozik, a hegyaljai történelmi borvidékről gyűjti be a néprajzi, ipari és kereskedelmtörténeti emlékeket. Másfél évtizeden keresz­tül. mint ismeretes, egy használaton kívüli görög templom' szolgált a múze- um kiállítóhelyiségéül. Ez azonban mindenkor csak átmeneti megoldás lehetett. A templomépület eleve használhatatlan múzeumi célokra, s az utóbbi idő­ben nem is használják, csak a Rákóczi úti pince­múzeum — ahol Tokaj- Hegyalja szőlészeti és borá­szati emlékeit mutatják be — várta, illetve fogad­ta a látogatókat. A görög templom állaga is meg­romlott, a múzeum onnan elhozta kiállítási darabjait, mert felújítás után sem lett volna az egyetlen tér­ből álló tagolatlan épület múzeumi célokra alkalmas. Ezt az épületet kitűnően hasznosíthatja a nagyköz­ség. mint. a helyi művelő­dési otthon és az országos hírű Zilahy György Mű­vészetbarátok Köre kiállí­tótermét, s egyben előadó-, illetve hangversenytermét. A múzeum régóta kere­sett magának új épületet. A napokban kerül sor a kulcsok átadására is. Ter­mészetesen ezt az aktust igen sok teendő előzte meg. Legelőször is fel kellett kutatni az épületet, meg­szerezni a vásárlásához szükséges engedélyeket,' biztosítani hozzá a nem kis vásárlási keretet, nem utolsósorban megnyerni az Országos Műemléki Fel­ügyelőséget e műemléki épület felújítására. A kulcsátadás alkalmával ismételten megszemléltük a Tokaji Múzeum leendő otthonát. A nagyközség főterén álló kétszintes, copf stílusú épület a XVIII. század második feléből való, az emeleti részén hét helyiség, mintegy 300 négyzetméterrel, a föld­szintjén két üzlethelyiség és egy kisebb lakás van jelenleg, összesen hat he­lyiség. A beépíthető és a múzeum által beépíteni tervezett padlástéren továb­bi négy helyiség alakítható ki. Feltétlenül szükség is van ennyi területre, mert a múzeum tárgyi állomá­nya már meghaladja a tíz­ezer darabot, s azok na­gyobbrészt- nedves pincék­ben. és egyéb helyeken, igen rossz körülmények között vannak tárolva. A megvásárolt épület viszont megfelelő lehetőséget biz­tosít a tárolásra, feldolgo­zásra. s nem utolsósorban a közművelődési funkció ellátására, azaz a bemuta­tásra. Tokai legszebb copf stílusú műemléke ez az eredetileg görög kereske­dőhöz, amelyben eredeti aitók és ablakok találha­tók. több helyiségben fres- kómaradványok is előbuk­kantak. Ez méltó környe­zet lehet Tokaj-Hegy alia múzeumi anyagához. Itt igen rangos kiállítások se­gíthetik a közművelődést, a megfelelő , helyiségek -elnye­résével a feldolgozó munka is nagyobb lendületet kap­hat, kutathatóvá válik a múzeum műtárgvanvaga, és nem utolsósorban lehe­tőség nyílik az állomány további gyarapítására. A Borsod megyei Mú­zeumi Szervezet vezetői, mint a Tokaji Múzeum irá- nyítói azt tartják, hogy' ez a múzeum Tokaj-Hegvalja múzeuma legyen, amely­ben a szőlészet-borászat is központba kerül, de ne csak a szőlőtermelés eszközeit mutassa be. hanem ennek kapcsán azt a társadalmat is. amely a szőlőt művelte és műveli, magyarán szól­va az itt élt és jelenleg itt élő emberek szorgos min­dennapjait is tÜKrözze. Mint minden múzeumnál, itt is csak akkor válhat az értékes gyűjtemény köz­művelődési hatóerővé, ha azt a nagyközség lakossága, valamint az idevetődő ven­dég megtekintheti, ha a gyűjtemény műveltség­anyagot közvetíthet, hozzá­férhető. Ha így. a fenti tervek szerint megoldódik a ' tokaji múzeum elhelye- zési gondja, márpedig most I már meg kell, hogy oldód- j jón, úgy az egykor kis [ helytörténeti gyűjtemény­nek tervezett intézmény nemcsak leltári számait te­kintve lesz múzeum, ha­nem lehetősége is nyílik az élő. a közművelődési funk­ciót folyamatosan betöltő múzeum szerepének válla­lására és ellátására. A hivatalos kulcsátadás után hihetőleg hamarosan megkezdődik az épület át­alakítása. Tokaj nagyköz­ség Tanácsának elnöke. Leskó István ígéretet tett rá, hogy a földszinten levő boltot és az egy lakó elhe­lyezését a lehetőség határa­in belül soron kívül meg­oldják. és akkor az Orszá­gos Műemléki Felügyelö­seg emberei birtokukba ve­hetik az épületet, félmé­réseket végezhetnek. Vár­ható esetleg, hogy az épü­let feltárása során még elő­kerülnek eddig ismeretlen freskók, vagy egyebek is. Az Országos Műemléki Felügyelőség ez év végére elkészíti a tanulmányter­vet, a kiviteli tervet csak a jövő év végére ígéri. A megyei múzeumi szervezet vezetői szeretnék előbbre hozni a tervezés határide­jét. hogy az 1979-es mú­zeumi hónapban, tehát nem egészen másfél ev múlva mar új otthoniban nyílhasson meg, és folytat­hassa munkáját a Tokaji Múzeum. A Borsod me­gyei Tanács Végrehajtó Bizottságának megértő tá­mogatása, az országos szer­vek engedélyezése lehelövé tette, hogy Tokaj a múlt­jához és a végezni kívánt múzeumi tevékenységhez, illő múzeumi otthont kap­jon. Most. már csak a gya­korlati teendők — kiköltö­zések, felmérés, szervezés, átalakítás stb. — mind sür­gősebb elvégzésén múlik, mikortól is lesz hát To­kajnak igazi múzeuma. Benedek Miklós Komáromot napjainkban az ikrek városaként tartják számon, tavaly öt hónap alatt öt ikerszülést jegyez­tek az anyakönyviekbe, s ez országos viszonylatban is rekordnak számít. Azt azonban kevesen tudják, hogy a város ó-szőnyi terü­lete a XVIII. században egy rendhagyó ikerszülés miatt vált világhírűvé. 1701-ben szegény jobbágyszülők gyermekeként keresztcsont­juknál összenőtt ikrek — Ilona és Judit — láttak napvilágot. A két apróság közül Ilona volt az erő­sebb, elevenebb, s ez a kü­lönbség fennmaradt közöt­tük egész életükben. Érde­kes, hogy az ikrek vérke­ringése kommunikált egy­mással, de a különféle be­tegségekben rendszerint külön-külön estek at. Ha az egyik rosszul volt, a má­siknak alig emelkedett a testhőmérséklete, mindosz- sze egy kis nyugtalan ide­gességet érzett. Szelíd ter­mészetű, jó gyerekek vol­tak, nagyon szerették egy­mást. Jól alkalmazkodtak sajátos helyzetükhöz: ami­kor az egyik elörement, a másik visszafelé lépkedett. Apjuk, a sokgyermekes Gófiz János, a Zichy gró­fok jobbagya, ötéves koruk­ban bérbe adta az ikreket dr. Csuzi János győri or­vosnak és református pap­nak, aki remek pénzszerzé­si lehetőséget látott a gyer­mekekben. Bejárta velük a fél világot, elvetődtek töb­bek között Angliába, Cseh­országba, Hollandiába. Fran­ciaországba és Olaszország­ba. Több királyi udvarban is megfordultak. A lányká­kat pénzért mutogatta élel­mes bérbevevőjük, aki igy tetemes vagyonra tett szert. Nyolcéves korukban meg­szabadultak a szőnyi ikrek vásári sorsuktól, Keresz­telj' Ágost esztergomi ér­sek ugyanis jó pénzért ki­váltotta őket a kalmár szel­lemű doktortól. A pozsonyi Orsolj'a apácák zárdájába kerültek, s itt cseperedtek fel. Megtanultak írni. ol­vasni, több nyelven beszél­tek, szépen énekeltek, és ügj'esek voltak a kézimun- kázásban is. Itt érte őket- 1723-ban, 22 éves korukban a halál, szívműködésük egyidóben szűnt meg. Az ó-szőnyi világhírű „sziámi” ikrekre ma mar csak a legöregebbek emlé­keznek a szájhagyományok alapján. Külföldön viszont, sok feljegyzés maradt fenn érdekes történetükről. Tá­lán a leghitelesebben dr. Torkos J. János írt róluk a londoni Philosophical trans­actions 1758-as kötetében. Dr. Torkos veje volt Ray- ger Karolj’ pozsonyi fizi­kusnak, a szőnyi ikrek or­vosának. fi hosszú ólét la Lettországban is kutat ják a tudósok a maga életkor titkát. A Balti-ten-j ger menti szovjet köztár-} saság keleti részén többen megérték a magas életkort! és ma is tevékeny munkát végeznek. Mihail Jakovlev! 103 év!es kora ellenéra megőrizte frisseségét, ,io| emlékezőtehetségét és to-j vabbra is rendszeresen dol-j> gozik. A 99 eszteiiűős TekJ la Sumiló szemüveg nélküli olvas, az Eglit család há-i rom 99 éves és egy 98 éves} tagja rendszeres fizikai munkát végez. A tudósok* elmondják, hogy csaknem minden magas életkort! megért ember általában! egy helyen él. ritkán vál­lalkozik nagyobb útra. sza- bályos életrendje van, többn.vire friss levegőn tar­tózkodik, és a 60. - életéve után nem fogyaszt húsé’te-í leket. Kfíírli r0'30sz^us teste IVUldl egy másodper­cig szinte lebeg az adagoló­bunker korlátja fölött. A karja fölcsapódik, egyensú­lyát vesztett hajó árboca, oldalt kaszál, belemarkol a levegőbe. Bélus csak az összeránduló hálát látja. Kótai lassan megpördül, esés közben előtűnik mész- fehér arca, közepén hatal­mas üreg tágul, az a szája, csak azt látja belőle. Éppen csak megrezdül a fiú sze­me, máris elmúlik a láto­más, vége. Lepergett, mint égj' kettévágott filmjelenet. Megcsúszott, vágj’ meglök­ték, mindegy, a másik mar a bunker 70 vagy 80 fokos öblében hever. Bélus lerúgja lábáról az ijedtség görcs-bilincsét, két mozdulat, leveszi a nyo- ; mást és gőzt ad helyette, és már érzi, csattognak ba­kancsai a merev trepnile- mezen. Arcok hullámzanak mel­lette, dübörög a lépcső, ki­áltana is, de hang nem jön a torkán. Lábai viszik fel­felé a lépcsőn a többiek között, kopp. kopp. talán öt másodperc sem múlik el és megpillantja odalenn. Kó­tai négj’kézláb áll, keze és terde besüppedve az anyag- : ba. A fiú csak érzi, hogy i mellé érnek a többiek, megtörik a lendületük és arculvágja őket is a hő­ség. Bélus szaporán pislogva bámulja, Kótai nagy darab teste lassan oldalra dől, összerándul. A bunker me­redek oldaláról széncsomók szánkáznak alá, iránj't tartva elérik, féloldalát ke­zetlenül égető halommal temetik be. Nem mer a többiekre nézni. valami végzetes tévedés történt itt, gondolja, végzetes tévedés' történt, neki kellene ott fe­küdni... Keze tétován el­indul. magán érzi ujjainak szorításét, a mellkasán, a nyakán. Belémar újra. lel­tárba vészi a testét. Ö te­hát itt van a mindig ki.gú­nyolt, a mindig céltábla Bélus. Hátrapillant ijedten, most is úgy érzi. nem a va­lóságot közvetítik érzék­szervei, úgy érzi. mögötte úiabb csíny készül. De ő itt van és ott lenn a forró széntörmelékben a móka­mester. A fiú újra lepillant. Az első napon már meg­kezdődött: ..Menj le fiam égj’ kanyarfúróért”, a rak­táros sem volt rest, valami masszát adott a kezébe. Másodperceken belül át­ázott a oaoir. Talán a kéz melegétől ragadt egyre job­ban. már alig tudta egyik kezéből a másikba lenni, de nem merte eldobni. „Mi­re kell ez a kanj’ar izé ...” Bélus lehangollan lépdelt, valami nem stimmel itt és amint megpillantotta a többiek céklaszínü fejét, mar tudta, itt is mindig ígj’ lesz. Pukkadoztak a röhögés­től. Kótai megnézi, nem a stá.iglis kellett volna, te ütődött, hanem a dorni”. A művezető mentette meg. Bosszús arccal hallgatta Kótait. ..meg ne lássam többet”, mondta, de ahogj’ elfordult, a fiú látta rajta, neki is mosolj’ra rándult a szája. .Utána, két órán . át dörzsölte kezéről a ragasz­tót, azt hitte a bőrét tépi le. míg végül j’alaki meg­könyörült rajta és valami folyadékkal leoldották. Ettől kezdve csak _ Belus vagy Béluska volt, minden­ki így hívta. Neki akadt be a ravaszul elhelyezett kam­pó a ruhájába, vagy ő fog­ta meg a testekkel bekent kilincset. Újra és újra őt találta el „véletlenül” a l.vuggatott trepnilemezt alulról mosú vízsugár, J'agj’ neki esett a fejére a tetőről eg.v lécdarab. Kótai kifogy­hatatlan volt az ötletekből. Ilj’enkor felhangzott a rö­högés és a kitört jókedvet sokáig nem lehetett csilla­pítani. — Azért, van ez fiam — mondta a művezető bosszú­san — mert olyan mulj’a vagy. Nem vagy erre a vi­lágra való. Hova menjek innen, gon­dolta, hiszen máshol is ... Tudta ezt jól i az öreg Tö­rök is, éppen ezért vette ide, mert ismerte az any­ját, meg talán az apját is. mielőtt meghalt. De ezt so­hasem merte megkérdezni tőle. Török úr jó ember, mondta sírós hangon az an.yja, neki mondd meg ha valami baj ér, neki mondd meg kisfiam. Bélus éppen ettől félt, hiszen elmúlt már huszonöt éves és még mindig azt mondják ott­hon. hogj’ kisfiam. Néha Kótai is ígj’ szólította és most odalent van. Közben lámpát hoztak, meg kötelet. A stekklámpa fényét Kótaira iránj’ítot- ták. akinek a hátát már csaknem betakarta a szén. Talán tíz perc és teljesen befedi, mondta mellettük valaki. Kótai nagj’ teste egyre távolabb szánkázott az ada- golónyílás felé. Ott már 80 vágj’ 90 fok is lehet. — ... Kötelet kellene a derekára ... — Marha! — üvölti a művezető. — Távjrányí- tással ?! — Én lemegyek — mond­ja Műm — Közben széttúrod az egész szenet — mormogja amaz. — A kilencven ki­lóddal! Atfeszíteltek két kötelet a bunkerszaj fölött. Ha ki tudna valaki araszolni a közepéig, onnan leereszt­hetnek. — Lemegyek én főnök — hadarja Belus. — Hatvan ” kiló sem vagyok. Török bosszúsan legyint. — Pont te. — A kötelet a derekam­ra, a másikat meg viszem — bizonygatja. — És mi az istennel ka­paszkodsz — csattant fel a másik. — A fogammal. Béla megdöbbenve hall­gatja a csendet. Nem csat­tant fel a röhögés. „Én tu­dom csak egyedül, csak én tudom, mindenki majdnem húsz kilóval nehezebb itt.” Valami sohasem érzett bá­torság szállja meg. Mintha nem is ő beszélne. — Ide jó erősen a derekamra — irányítja. Majd a szájába veszi a másik kötelet és már kint araszol a híd két hajladozó szálán, mint a macska. Valaki Passan el­engedi a lábait, még érzi, utoljára megszorítják, olyan biztatásfélével, csak ne félj semmit pajtás, itt vagyunk. A forró levegő perzseli, ahogy halad egyre beljebb, süti a bőrét és megindul a haja tövétől lassan zsinó- rozva az első vízpatak. A szeme felé tart és nem le­het letörölni. Megpróbálja lepillogni, de a sós vízből a szemébe is jut, égő viszke­téssel jelzi. Kicsit túlmászik Kótain, erre elől van neki is a "feje, úgy csúszik lassan centi­méterről centiméterre. Ott ásít előtte néhány méterre az adagolónyílás, ha oda bejut, akkor már semmi sem mentheti meg ... Bélus érzi. hogy lazul a kötél, átemeli lábát a kife­szített huzalon. Most már csak az egyikbe kapaszko­dik, de elengedi azt is, se­besen eresztik alá. Mintha tüzes kútba érne, belerobban idegeibe a fáj­dalom. Végigperzseli a lá­bától a fejebúbjáig. ..Ki kell tartanom, ki kell tar­tanom! Csak a derekára tudjam ...” ÜvÖltené pe­dig, hogy húzzatok fel. Va­lahol Kótai hóna alatt dug­ta kezét a felhevüit szén közé. Érzi. nem tudja meg­állítani az álla remegését és kitör belőle s •’okogáte. Keze közben alákúszik a másik széles hátának, emezzel visszahúzza a kö­telet és laza hurokba cso­mózza. ifKcip kod me elé, már nem tudta visszapislogni, de még ér­zi. hogy a keze az utolsót mozdult, végigcsúszik kar­ja mellett a kőiéi, onnan lentről lassan feszesre húz­zák a hurkok Hajdú Gabor I.cnkcy Zoltán raj/.a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom