Észak-Magyarország, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-11 / 109. szám
m ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4 1978. május 11., csütörtök Nézőtéri meditáció IMiiletakrc gyerekeknek, meg egy komoly iMtlem 4 Eg.v kocka a Csizmás Kandúr a világ körül című filmből. Ha a naptár szerint meg kellene érkeznie a könnyű, meleg, nyári időnek, úgy a mozivásznon is megjelennek az erre az időre szánt filmek. S ha a hideg esőtől fogvacogva is ülünk be a nézőtérre, olykor fel-felne- vetünk az első pár percben Robert Lamoureux filmjén, amely Megtalálták a 7. századot címmel próbál' 15 oercre derűt varázsolni a nézőtérre, láradt ötletekkel csiklandozni a nézők nevetőizmait. Bizonyára sokan emlékeznek a nézők közül a Hová lett a 7. század? című, vagy két év előtti francia filmkomédiára, amely a második világháború egyik soha meg nem történt derűs epizódját tárta a néző elé, francia és német katonák olyan találkozásairól szólt, amelyekre1 három évtizeddel a veres háború után már nevetve tudunk beszélni, és az állítólagos meg utólagos hősiességet a karikatúra görbe tükrében is fel tudjuk mutatni. Az akkori nagy sikerű film. amely méltán ért el közönségsikert, sarkallhatta az alkotót a folytatásra. dé már nem tudta nemhogy felülmiilni. de ismételni sem önmagát. Nagyjából ugyanazokkal a hősökkel, két-három ötletet lovagol meg mind érezhetőbb fáradtsággal és szinte sejtetve, hogy lesz ennek még talán további folytatása is. Aki nem látta az első részt, az sem tud végig derülni ezen a játékon, aki pedig látta, talán bosszankodik is. A gyermekekhez szóló film Japánból jött. Rendezője Hi- rosi Sidara. A Csizmás Kandúr q világ körül című rajzfilm a korábban már látott Csizmás Kandúr folytatása. Mint a címéből kitűnik, Csizmás Kandúr most világ körüli útra indul, hogy megnyerje a fogadást az aljas Röfi úrral szemben, számtalan kalandba bonyolódik, Verne Gyula-motívumok bukkannak fel kalandjai között sőt még Petőfi-versek is, mindenesetre a rajztechnika csodálatos, a tempó szédítő, mégsem lehet nyugodt szívvel ajánlani minden gyerek-, nek, különösen nem a legkisebbeknek. A film olyan harsány, oly sok benne az üvöltözés, hogy a gyermekeknek nagyon nehéz lesz követni, másrészt fordulataiban nem kevés az annyira ijesztő is, amit talán a harakirit ismerő japán gyerekek izgalom nélkül fogadnak, de nálunk tartani lehet az oktalan felizgató hatástól is. Aki a rajzfilmet szereti, mégha nem is gyermek, bizonyára jól szórakozik mellette. ha nem idegesíti a rettentő harsányság. E két szórakoztató film mellett szólni kell egy magyar kisfilmröl, amely most kerül kísérőfilmként mozivászonra. A címe: Csiki- csuki, rendezője pedig Szálkái Sándor. Arról szól, hogy egy vállalat a törvényt kijátszva egy nagyon öreg malomepületet akar modem irodaházzá átépítetni, de az előzetes vizsgálatot végző tervezők felületes munkát végeznek, a festett díszoszlopot vasbetonnak nézik, csakúgy mint a szúvas mészkő- és fagerenda födémszerkezetet, és ebből csaknem szerencsétlenség adódik, sőt sok milliós kiadás is. de senkit nem vonnak felelősségre. Szálkái igen határozott, kemény szembesítésekkel azt a témát járja körül, hogy az egyszerű ember véletlen károkozását észrevesszük és a kárt megtéríttetjük vele. míg az esetleg több milliós beruházási és egyéb tévedéseknél kibúvók adódnak, és nagyon sokszor maguk a jogszabályok is módot adnak a kibúvásra. A rendező a fentebb említett konkrét beruházást vette példának, az adott eset valódi szereplőit állította kamera elé, és igen kemény slusszpoénnal mond véleményt a sajnos nem egyedül való esetről. Filmje határozott és kemény intelem, amelyet a minden bizonnyal sokak által megtekintendő szórakoztató filmek előtt is jó tudomásul venni, és tanulságain még később is al-elgondolkozni. (benedck) Május 8-án érkezett meg megyénkbe Dusán Sabó jugoszláv dokumentumfilmrendező tíztagú forgatócsoportja, hogy a századforduló agrárszocialista mozgalmainak zenei emlékeiből filmet készítsen az Üjvidéki Televízió számára. Gyűjtőútjukra elkísérte őket Szeles Peter,, a Magyar Televízió Koproduk- ciós Osztályának felvéteive- zetője és Szerényiné Tóth Zsóka, a Zenetudományi Intézet munkatársa. * Dusán Sabó a felvételek elkészítése előtt tájékoztatott a „Dal és lázadás” című doltu- mentumfilm-sorozat eddigi munkálatairól. ötvennapi forgatás után érkeztek Magyarországra, spanyolországi, franciaországi, olasz- és németországi gyűjtöútjuk után, hogy valóban az utolsó, a „huszonnegyedik” órában rögzítsék az agrár- és szocialista munkás- mozgalmak zenei hagyományait. „Hogyan merült fel a filmsorozat elkészítésének ötlete?" — A rendező kérdésemre válaszolva szinte villámportrét festett eddigi munkájáról. Zágrábban és Belgrád- ban dolgozott színházi rendezőként, majd az utóbbi években a televíziónál készített olyan sorozatokat, amelyben a szerb, horvát, valamint más népek kulturális kapcsolatai dokumentálódtak. A színházi kapcsolatok mellett a folklórban kialakult ösz- szefüggések bemutatása is fontos. A zenei folklór anyagából éppen a szociologikus oldal, a dalok szövege, amely nemzetiségtől függetlenül kifejezi az elnyomottak lázadását az uralkodó osztállyal szemben. Az agrárproletár azonos indulatokat fejez ki. azonos „program”- ot diktál a cselekvésre akár spanyol, akár olasz, akár magyar. „Meddig nyúlik vissza a hagyomány az érintett országokban?" A latin nyelvterületen reneszánszkorabeli dalok is felbukkantak, illetve az akkori panaszdalok aktualizált szövegvariánsai. „Miért keresik hazánkban az agrárszocialista mozgalmak tükröződését a zenei köztudatban?” A magyar anyag nélkül nem lenne teljes a film. A magyar kultúra, a társadalmi tudatot kifejező zenei hagyomány szerves része a mi soknemzetiségű népünk kultúrájának is. A pannon vilá- . got mi közös kultúrájú népek területének tekintjük. Keressük azt, ami összeköt. A szocialista forradalom a legerősebb kapocs. Nagyszü- leim még Pest környékén éltek, azután költöztek Belg- rádba. Kisgyermekként még hallgattam nagyanyám munkásdalait. Ez az élmény meghatározó volt számomra. * A hatvanperces film egyik része Nógrádban készült. Nagy Zoltán munkásdalgyűj- tő vezette a stábot, hogy a kétlaki bányászközségek dalosai. népdalkörei valljanak a múltról. Borsodnádasdon a 90 éves Sturmann Jánosné énekelt Bonta János agrárszocialista vezérről, aki 1899-ben egyletet alapított, terjesztette a „Jönnek a szoczialisták” és a „Szózat a népbolondítókhoz” röplapokat. Pataki Anna és Gurnicz Vencelné úrellenes dalokat idéztek fel. Bükkmogyorósdon Túrái Bárdos János mutatta be a Metternich-féle gúnydal változatát: „Letörjük a szarvát ennek a nagy úrnak”. Arlón Debrődy Ferencné, Balatonfüredi Istvánná, Bár- dosné és Papp Imre dalosok énekeltek a tüntetések, aratósztrájkok dalaiból osztályharcos öntudattal. A film harmadik részében a budapesti „Acélhang” munkáskórus, a Monszunegyüttes és az ózdi Kohász Vegyeskórus mutatja be a dalokból készült feldolgozásokat. * A számunkra idegen nyelven beszélő, de azonos ideológiai elvek szerint dolgozó munkacsoport házigazdái a külországokban a kommunista pártok helyi szervezetei voltak. Igazi elvtársi szeretettel fogadták őket. Ez a figyelmesség és felelősségteljes gondoskodás még csak fokozódott Murányi Elemér és Rozsnyoki Sándor borsodná- dasdi, illetve arlói MSZMP- titkárok részéről. Ök is segítették a forgatócsoportot. * Elkészül tehát a film, a mi 80—90 éves veteránjaink munkássá válásának, mozgalmi harcának dokumentuma. Mi is látni fogjuk egyszer, ha a Magyar Televízió megvásárolja. (Nemesik) Kői est MtÉrlényii Kölcsönös várakozás előzte meg azt az irodalmi estet, amelyet a taktaharkányi községi könyvtár rendezett kedden este. Papp Lajos költőt, a Napjaink főszerkesztőjét hívták bemutatkozásra. Régen járt költő ebben a községben, s Papp Lajos sem találkozott még e táj életével személyesen. (A járással is csak Tokaj révén, az írótábori alkalmakkor). Nem a számok dicséretével igazolható egy effajta találkozás igazi, sikere-haszna, azonban ennek a költői estnek a számokban — a jelenlévők nagy számában — megmutatkozó érdeklődése feljegyzésre érdemes. Ez pedig bizonyára a nemrégiben újjáépített és szervezett könyvtár ügyszeretetének, szervező-mozgósító képességének a jele. Amiből természetesen még nem lesz önmagából adódóan sikeres egy ilyen rendezvény. A törekvés, hogy az olvasókat mindenekelőtt a megyében élő és alkotó írókkal, költőkkel • ismertessék meg, Papp Lajos személyében — bizonyította az est — olyan alkotóra, irodalmat szervező közéleti emberre talált, aki biztosítéka annak, hogy az első találkozás nem marad folytatás nélkül. Remélhető, hogy a könyvtár sem marad segítség nélkül, hogy továbbléphessen ezen az úton. Parttalan mecenatúra? Ebben az esztendőben tízéves a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, amely egy 1988-as minisztertanácsi állásfoglalás alapján, az addig önállóan funkcionált irodalmi, képzőművészeti és zenei alap összevonásával jött létre. Ez a társadalmi szerv, amely állami költségvetési közvetlen támogatást nem kap, viszont négy vállalatot — Képcsarnok, Iparművészeti Vállalat, Képzőművészeti Alap Kiadó vállalata, Képzőművészeti Kivitelező Vállalat — tudhat magáénak, a tagjainak elismert művészek legfőbb mecénása, benne testesül meg a művészeket és művészeteket támogató társadalmi mecenatúra. Jelenleg az irodalmi szakosztálynak 688 tagja van, közülük 93 a vidéki, a zeneinek 197 tagja közül mindössze 6 él a fővároson kívül, míg a legnépesebb képző- művészeti szakosztály 3341 tagja (ebből 1161 az iparművész!) között kereken 700 vidékit tartanak nyilván. * Ezek a létszámadatok már elgondolkoztatnak. Részben a vidékiek meghökkentően alacsony arányszámával, részben pe'dig a képzőművészeti szakosztály irreálisan magasnak tűnő taglétszámával. Mint hallottuk, rohamosan nő az érdeklődés, mind többen kérik felvételüket, s az elmúlt évben például a képzőművészeti szakosztályhoz több mint 330 felvételi kérelem érkezett. Szükséges-e vajon ennyi művész támogatása, vagy fordítva: van-e társadalmi igény ennyi művész alkotásainak befogadására, a Művészeti Alap tagságának elnyerésével hivatalosan művésznek elfogadott sokaság alkotótevékenysége arányban áll-e az elismert művésszé lenni kívánás és a rájuk fordított társadalmi támogatás megnyilatkozásaival? Ez a kérdés — természetesen — elsősorban a képzőművészeti szakosztálynál merül fel, a másik kettőnél eltérő a felvételi rendszer, a létszám sem meghökkentően magas, sőt a zenészeknél alacsony is, legfeljebb a vidékiek aránya meglepő. Remekművek ritkán születnek, de születnek tisztes, értékes, becsületes alkotások, vagy éppen az érték határán levő, de értékelendő müvek — hangzott el a minap az Alap életéről, tevékenységéről folytatott eszmecserén. Egy másik vélemény szerint a közművelődési feladatok is indokolttá teszik a nyitott kapuk gyakorlatát, nem szabad gátat állítani tehetségek kibontakozása elé. Itt azonnal megkérdőjelezhető: vajon a közművelődési törekvések, a tehetségek kibontakozásának támogatása törvényszerűen megköveteli-c, hogy a még csak bontakozó tehetség azonnal hivatalosan elismert művészként tevékenykedhessék, vagy akár kísérletezhessen? A létszám folyamatos növekedésében az Alap igazgatósága is érez veszélyt, hiszen elhangzott olyan vélemény, hogy az állam, illetve a társadalom az Alap létrehozásával vállalta a művészek mecenatúráját, de valahol majd határt kell szabni, mert a sikeres amatőrtevékenység nem jelenthet jogot az Alap tagjai közé történő felvételre, a művészi rangra és a fokozottabb támogatásra. Ebből adódik, hogy a felvételi rend reformjára készülnek. Felvetődött az a gondolat is, hogy az Alapba történt felvétel ne legyen egy életre szóló, hanem az arra való érdemességet időszakonként — müvekkel — újra bizonyítsák a művészek. * Az Alap tagsága iránti érdeklődést alaposan megmagyarázza, ha csak vázlatosan is megismerjük a Művészeti Alap művészi munkát segítő tevékenységét, az abban megnyilvánuló társadalmi mecenatúra lehetőségeit. Például az Alap előlegeket, ad alkotóművészeknek, iparművészeknek anyag- előleget is, ösztöndíjakat létesít (Derkovits, Móricz),, egyéb ösztönző juttatásokat nyújt elsősorban a fiataloknak, nyug- díjsegélyt ad tagjainak, alkotóházakat tart fenn, pályadijakat ír és ad ki, többféle közvetett támogatással is segíti az alkotást, kollektív műtermeket tart fenn, anyagilag támogatja a fővárosban és vidéken a műtermes lakások építését, az elmúlt évben például hatmillió forintot fordított vásárlásra, ennek a felét festményekre költötte, hozzájárul különféle rendezvények, nagy kiállítások költségeihez, stb. E széles körű mecénási támogatás ellenére sem tud — természetesen — egyes művészek részéről jelentkező maximális igényeket kielégíteni. * Természetesen a Művészeti Alap nem egyszerűen nagy bukszával rendelkező nagybácsi. Gondja van a zsűrizésekkel, feladata a mintegy háromszáz zsűritag összefogása, a reális értékorientáció lehetőség szerinti biztosítása, a vásárlási rendszer folyamatos finomítása, a műkereskedelem megfelelő irányítása, támogatása, s ezen beiül például a képcsarnoki munkákkal szembeni, itt-ott fellelhető, indokolatlan tartózkodás művészi eszközökkel való leküzdésének segítése, ettől elválaszthatatlanul a magyar műkereskedelem hitelének, széles társadalmi elismertetésének visszaállítása, megerősítése. A támogatáshoz, a .fentiekben vállalt széles körű mecenatúrához anyagi eszközök is kellenek. Közvetlen állami költségvetési támogatás hiányában a Művészeti Alap ezt négy vállalatának bevételeiből fedezi. A fentebb felsorolt négy vállalat tevékenysége sokfelé ismert, a Képcsarnok és az Iparművészeti Vállalat, boltjaiba gyakorta betérünk, a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalatának kiadványai naponta kerülnek a kezünkbe, a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat munkája meg ott van előttünk sok-sok köztéri és eevéb alkotásban. Egyik oldalról a művészi rang és hitel, másik részről az alkotómunkát segítő anyagi támogatás biztosítása a Művészeti Alap mecénási munkájának legfőbb vonulata. Mindkettő roppant felelősséggel járó teendő. A művészi rang, a művészként elismerés nem mérhető sehol abszolút mércével. Nagy a létszám, nagyok az összegek, nagy a felelősség. Talán ezért is ejt gondolkodóba a bevezetőben említett létszámbeli aránytalanság, s a képzőművészeti szakosztály aránytalanul magas számadata, ezért fogalmazódnak meg olyan kérdőjelek, mint az alkotók száma, az alkotások és a befogadás, a társadalmi szükséglet viszonya, a tagság növelése, vagy annak örök életre szóló joga. Mert ez a társadalmi mecenatúra sem lehet parttalan! Benedek Miklós » Az Arucsarnok melletti fóliasátorban május 8-tól 20-ig UVEB-, EGYES CIKKEK REKLÁMÁRON! NYITVA: Naponta 10-től 18sóráig, szombaton, 10-től 14 óráig. ft T DoMifÉ-íofiÉs Ózd véé
