Észak-Magyarország, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-19 / 116. szám

SPORT . SP CRT . SPORT . SPORT . SPORT . SPORT így is lehet! Az elmúlt hét végén Diósgyőrött rendezték meg a szakmunkásképző intéze­tek fiataljainak vetélkedé­sét. A tanulók izgalmakban bővelkedő, változatos küz­delmeket vívtak. Különö­sen a tokajiak tettek ki magukért, akik harmad­szor, és ezzel véglegesen elnyerték az SZMT ván­dorserlegét. A Tisza-partiak érthető­en boldogok voltak. Test­nevelő tanáruk mondta, hogy az intézetnek alig 350 diákja van, és sikerük ér­tékét növeli az a tény, hogy sokkal nagyobb lét­számú intézeteket utasítot­tak maguk mögé. Ped\t a sportolási lehetőségeik le­hetnének jobbak is. Mind­össze egy bitumenes kézi- labdapálya, valamint tár­sadalmi összefogással épí­tett távol- és magasugró- hellyel rendelkeznek. Tor­natermük nincs. Példájuk azonban azt mutatja, hogy így is lehet jó eredményeket elérni. A lelkesedés, a fiatalok és a tanárok nagy-nagy akará­sa sok szép eredménynek lehet még záloga. N. P. ÉlBÉBVbeSZÉRBlÓ Érdekesnek ígérkező él­ménybeszámolóra kerül sor május 19-én, pénteken a BÁÉV munkásszállójának ta­nácstermében. Ekkor ugyan­is Bérezik Zoltán, a magyar asztalitenisz-válogatott veze­tő edzője és dr. Lakatos György, a MOATSZ elnöke tart élménybeszámolót a duis- burgi Eut'ópa-bajr.okságról. Mundiaí 78 Győzlek a Mik Brazília válogatottja 45 ezer néző előtt 2:0 (1:0) arányban győzött Csehszlo­vákia ellen. A 34. percben Reinaldo szerezte meg a ve­zetést, a második gólt Zico lőtte a 84. percben. A csa­patok végig szakadó esőben játszottak, s a csehszlová­kok igen jó ellenfélnek bi­zonyultak. < Győzött előkészületi mér­kőzésen Svédország együtte­se is. A svéd válogatott az angol Aston Villa ellen bi­zonyult jobbnak 1:0 arány­ban. A gólt a nyugatnémet bajnokságban szerenlő Ben­ny Wendt lőtte a 15. nerc­ben. A 14 ezer néző örömé­re szünet után játszott a vá­logatottban a sokáig sérü­léssel bajlódó Ralf Edström is. A világbajnokságra készü­lő magyar labdarúgó-váloga­tottak csütörtökön befelez­ték a Landesheimbe terve­zett munkát. A játékosok ideális időben és körülmé­nyek között készülhettek. Csütörtökön délelőtt, már a gveneéiirpdn Váradi és Faze­kas is kikísérte a csapatot, de a Vasas labdarúgóin esek nézte társait. Jó másfél órá­ig tartott a gyakorlás Ebéd után a küldöttség belátoga­tott o 22 kilométerre levő Strasbourgba, a városnézés vacsorával és színházlátoga­tással fejeződött be. Kovács Ferenc a tunéziai együttes­ről a következőket mondta: — Az afrikai csapat nem képvisel különösebb erőt, technikájuk megfelelő, de csapategységük csak hclyen­A FIFA World Cup, ame­lyért 13 nap múlva kezdődik a küzdelem. \ ként elégített ki. Nem eléggé hatékonyak, átütöképesek. A magyar csapat pénteken reggel társasgépkocsin uta­zik Herzogenaurachba. Itt töltenek négy napot. Pénte­ken délután már kétkapus mérkőzésre is sor kerül a helyi együttes ellen. A Lon­donba utazás május 23-án, kedden lesz. Járási labdarúgó­eredmények Sátoraljaújhelyi járás I. o.: Olaszliszka—Pálháza 0:0 (ifi 1:3). Karcsa—Vajdácska 10:0 (ifi 4:0). Tiszakarád—Her­cegkút 5:1 (ifi 2:0). Makkos- hotyka—Pácin 2:1 (ifi 1:3). Nagyrozvágy—Karos 4:3 (ifi 1:1). Hollóháza—Cigánd 0:1 (ifi 2:3). II. o.: Riese—Zemp- lénagárd eim. Erdőhorváti— Tiszacsermely 5:3. Tiszaka­rád II.—Kenézíő 1:1. Füzér —Tolcsva 4:2. Bodroghalom —Bodrogolaszi 4:0. Miskolci járás I. o.: Sajólád —Gesztely 2:4 (ifi 2:3). Má- lvi—Onga 3:1 (ifi 1:3). Fel- sőzsolca—Sajósenye 1:0 (ifi 4:1). Varbó—Bőcs 0:3 (ifi 2:5). Önöd—Hernádnémeti 3:0 (ifi 7:1). II. o.: B. Volán II.—Sa- jóecseg 1:3. Sajópetri—ME- AFC II. 1:4. Hejőcsaba II.— SÜMSÉ II. 4:1. Encsi járás: Hernádvécse— Encs 2:3 (ifi 2:1). Aszaló— Abaújkér 4:2 (ifi 3:2). Gönc —Pere 3:2 (ifi 0:0). Hidas­németi—Novajidrány 1:0 (ifi 0:2). Baktakék—Szalaszend 5:1 (ifi 2:2). Szemere—Felső­vadász 3:2 (ifi 7:3). Alsóva­dász—B.-újfalu 3:2 (ifi 3:0). Forró—Homrogd 1:0 (ifi 3:1). Halmaj—Rásony 2:1 (ifi 2:2) Méra—Hejce 2:0 (ifi 1:0). Edelényi járás I. o.: Zu- bogy—Szalonna 1:2 (ifi 0:2). Rakaca—Boldva 2:2 (ifi 1:1). Mucsony—Szuhavölgy 1:2 (ifi 1:10). Izsófalva—Felsötelekes 1:1 (ifi 0:1). Szuhogv—Ede- iényi. Spartacus 1:1 (ifi 2:3). Hidvégardó—Borsodszirák 2:1 (ifi 5:0). Szögliget—Szendrő 1:1 (ifi 1:0). II. o.: Rakaca- szend—Meszes 2:1. Szendrő- lád—Balajt 1:1. Bódvaszilas —Hangács 3:0. A " ■■ nr JOVQ reménységei A DVTK labdarúgó-szak­Javuló liteteséfek osztálya vezetőségének el­sődleges törekvése, hogy az utánpótlást borsodi és a kör­nyékbeli megyék legtehetsé­gesebb fiataljai közül bizto­sítsa. Ennek az irányzatnak a valóra váltását példázza a Juhász ikrek esete. Nyíregy­házáról kerültek Diósgyőrbe. Nemcsak a hasonlóságuk mi­att figyeltek fel rájuk a szur­kolók, hanem játékuk mellett sem lehetett szó nélkül el­menni. László a középpálya, bal. Károly pedig a jobb ol­dalán játszik. Mindketten tagjai a DVTK országos if­júsági labdarúgó-bajnokság­ért küzdő együttesének, de már bemutatkoztak a piros— fehérek tartalék csapatában Is. A pályán remekül megér­tik- egymást, és talán ennek köszönhető, hogy fejlődésük eddig töretlennek' bizonyult. — 1971-ben kerültünk a Nyíregyházi Spartacus sport­iskolájába, a. gimnázium test­nevelés tagozatos osztályába jártunk. Szívesen jöttünk Di­ósgyőrbe, most érettségi előli állunk. Átlagosztályzatunk négyes, de teslnetielésbői és biológiából mindig jelesek voltunk. Természetes tehát, hogy testnevelés—biológia szakon szeretnénk továbbta­nulni a Nyíregyházi Tanár­képző Főiskolán. Mellette persze futballoznánk tovább — vallották. — Mennyiben jelent gon­dot a szülői háztól távol él­ni? — Egyszer úgy is el kell kezdeni — mondta László. — Mi egy kicsit korábban lettünk önállóak. Miskolcon albérletben, jó körülmények Között élünk. Szüléink gyak­ran meglátogatnak, ha nem jöhetnek, telefonon érdek­lődnek. Juhász László egyébként már megjárta Olaszországot. Mindketten elutazhattak vol­na a Borsod megyei ifjúsági válogatott franciaországi tú­rájára, de az érettségi vizs­gák miatt le kellett monda­niuk az utat. Most mindent erre összpontosítanak. A testvérek képességeiről Gál Béla edző ezt mondta: — Mindketten nagyon te­hetséges fiatalok, jó közös­ségi emberek, a csapatban példamutatónk és fegyelme­zettek. Az edzéseken soha nem kell őket nógatni, igen szorgalmasak. Középtermetü- ek, de ugyanakkor rugalmas labdarúgók. Fizikailag kivá­lóan bírják a megterhelése­ket, és az eddig lejátszott fontos mérkőzéseken csapa­tunk vezéregyéniségei voltak. Talán lövökészségben kell még fejlődniük, és le kell szokniuk a felesleges csclez- getésröl. Néha túlzásba vi­szik a labda „dajkálását". A testvérek példája mutat­ja, hogy Diósgyőrött jó úton halad a fiatal labdarúgók ne­velése. Remélhetőleg fejlődé­sük töretlen marad, és pá­lyájuk ívelése folyamatos lesz. Nemes Péter l J arculatot öltött magára az I. számú Ipari Szakközépiskola. Amikor utoljára — vagy két éve — ott jártam, kavicsos ud­var. s egy tornaterem fogadott. Most már az udvar és a föld­szinti folyosó egyaránt alkal­mas sportolásra. Mi történt az­óta? — ezt kérdeztük Szabó Ár­pád testnevelőtől, aki az iskola sportéletét már 8. éve irányít­ja. — \ földszinti folyosóból az elmúlt év decemberében a laki- totúmk ki kondicionáló termet — felelte. — Itt kényelmesen el­fér egy osztály, a tornaterem­mel együtt tehát kettő. Párhu­zamosan végeztük téli időszak­ban a két helyiségben az ala­pozást. képességfejlesztést és a játékos testnevelési órákat. A tavaszi, nyári időszakban pedig a salakpályán, illetve az új bi­tumenes pályán gyakorolnak a diákok. Az iskola nem kevés pénzzel, a tanulók pedig társa­dalmi munkával járultak hozzá a sportolásra alkalmas to^íl’et bővítéséhez. - Ezzel tovább njavul­nak az intézmény tömegsport- lehetőségei. — Melyik sportág a szakkö­zépiskola erőssége? — A kosárlabda, a labdarú­gás, a sakk és az atlétika. Az utóbbiból több megyei helyezést értünk már el. míg a leány VTS: A7ok a túrázok, akik az Edzett ifjúságért mozgalom kö­vetelményeit szeretnék teljesíte­ni. vasárnap a Majális-parknál levő autóbuszmegállóban talál­koznak. A változatos, közepes nehézségű, de látványosnak .ígér­kező túra útvonala a következő: Csanyik-völgy — Forrás-völgy — Andókút — Sorosteber — Csó­kás-forrás — Kaszás-rét — Len­csés-forrás — Lillafüred. Az in­dulás 8 órakor az. 5-ös számú autóbusszal történik. Túraveze- tö: Nemicska László. DVTK; A diósgyőriek termé­szetjáró szakosztályának tagjai egy ritkán járt útvonalat vá­sakkcsapat, tavaly és az idén is bekerült az országos döntő­be. Labdarúgásban a területin értünk el jó helyezést. — Hány szakosztály működik az iskolában? — Négy. Mind a négy szak­osztályunknak más testnevelő a vezetője. A fiú kézilabdázók munkáját Kazinczy László, az atlétikát Schweihardt Gyuláné, a I kosárlabdázókat pedig Tóth j Zoltán irányítja, velem együtt. Nehezíti a munkánkat, hogy a 910 diák jayarészt bejáró. így kevésbé érnek rá a rendszeres sportolásra. Mégis elmondhat­juk, hogy a foglalkozásokon összesen 'mintegy 70—80 diák végzi kitűnő hozzáállással a gyakorlatokat. Az országjáró diákok körébe ugyanennyien járnak . . . — Kik fémjslzik az iskola sportját? — A régiek közül — vála­szolta Szabó Árpád — Salamon József és Mnkat.ura Erzsébet, akik az ország élvonalába tar­toznak sporttevékenységükkel. A jelenlegiek közül Nyitrai Zsuzsa, Kollár István. Töröcs’k Béla, Bánhegyi Gábor és Bri- dinszky József nevét említhet­nénk. ök ma az iskola legjobb, legnevesebb sportolói. lasztottak. Vasárnap 7 óra 55 perckor indulnak a Tiszai pá­lyaudvarról és Dubicsányig utaznak. A gyalogtúra útvona­la: Zsuponyó-völgy — Nagykö­zépbérc — Sajógalgóc — Vadna. Türavezetö: Hirtling Gizella. Borsodi Bányász: A sajószent- péteri természetbarátok jelvény- szerző túrára indulnak a hét végén. Az első napon Miskolc — Salgóvár — Salgótarján — Farkaslyuk — Somoskőújfalu útvonalon haladnak, a másodi­kon pedig salgóbánya — Nagy- mcdvcspuszta — Somoskő az útirányuk. A túrát Vastagh Sán­dor vezeti. — temesi — Túrák Naptár ________ 1 978. májug 19.. pcnltk A nafc kelte 4.03, nyugta 19.19 órakor A hold kelte 15.37, nyugta 2.24 órakor Névnap: Ivó Évforduló_________ N yolcvanöt évvel ezelőtt, 1S93. május 19-én született, és 58 éves korában, 1951-ben halt meg Bajor Gizi Kossuth-dijas, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Időjárás---------­V árhaló időjárás ma estig: Változóan felhős idő, elszór­tan gyenge eső, átfutó zápor, egy-két helyen zivatar. Mérsé­kelt, változó Irányú szél, hajnalban erős párásság, helyen­ként köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. — Vietnami barátsági estet rendeztek tegnap Sajóhidvé- gen. A gyűlésen részt vett és felszólalt To Toung, a Vietna­mi Szocialista Köztársaság budapesti nagy követségének másodtitkára. Ünnepi beszé­det Szemére Endre, a HNF békebizottságának tagja mondott. — Felújítják a hejökeresz- túri napköziotthont. A ha­marosan elkezdődő felújítási munkaiatokra 150 ezer forin­tot fordítanak. A kivitelezési munkákat legkésőbb szep­temberre befejezik. — Döntött a NOB az 1984. évi olimpiai színhelyekről. A téli játékok rendezésének jo­gát Szarajevó, a nyári játékokat Los Angeles kapta. Ez utóbbi csak abban az esetben, ha július 31-ig alá­veti magát a NOB szabályai­nak. — A fafeldolgozó ipar fej­lesztéséről és az erdő kör­nyezetvédelmi jelentőségéről tartottak május 18-án elő­adást Miskolcon, a MTESZ- székházban a borsodi mű­szaki hetek keretében. — Űj termelésszervezési módszert vezettek be az ÉMASZ-nál. A termelési fel­adatok finomprogramozásával munkanemenként, sőt gépen­kénti bontásban meg tudják határozni, a naponkénti fel­adatokat. Ezt a módszert, amely, biztosítja a termelő­berendezések egyenletes ki­használását. az MVM terüle­tén, itt alkalmazták először. — Félmillió forintos útfel­újítást végeznek ebben az évben Oszláron. A felújítan­dó, Arany János utcában la­kók már hozzákezdtek a munkálatokhoz. Az új út­burkolat kialakításával jú­niusra végeznek. — Huszonötmillió forintot irányzott elő ebben a terv­időszakban a Bodrogközi Ál­lami Gzadaság a szociálpoli­tikai feladatok megoldására. Az üzemi étkeztetés, mun­kásszállás. munka- és védő­ruha-juttatás. munkásszállí­tás, üdültetés költségein kí­vül ebből az összegből nyúj­tanak támogatást a dolgozók lakáskörülményeinek javítá­sához. s a tervidőszak végé­ig hat munkáslakást is épí­tenek. — Attól tartok, hogy , i a feleségem mégsem 1 j annyira jó szakácsnő, | i mint ahogy az esküvőnk i • előtt mondta — panasz- [ J kodik a fiatal férj a ba- i i rátjának. — Láttam, [ | amikor a tojást konzerv- ! i nyitóval nyitotta fel! • | I | I------­— A Lenin Kohászati Mű­vekben a közelmúltban tar­tott kommunista és VIT-mű- szakokon több mint 12 ezer dolgozó vett részt és az elő­zetes számítások szerint 14 millió forintnak megfelelő termelési értéket állítottak elő. » — Lakásépítésre az elmúlt két évben 1,2 millió forint összegű kölcsönt nyújtott dolgozóinak a borkombinát. Ezenkívül 202 ezer forint ér­tékű fuvarkedvezményben is részesítette őket a gazdaság. Ebben az évben egymillió forintot fordítanak négy vál­lalati 1 alvás építésére. — Janikovszky Éva írónőt várják találkozóra — első­sorban ifjú olvasói — má­jus 20-án délelőtt 10 órára az ongai, délután 3 órára pedig a bocsi könyvtárba. Mindkét helyen Serfőző Já­nos járási könyvtárigazgató mutatja be a vendéget. — Tokaj-Hegyalján az ala­csony fekvésű táblákon, az úgynevezett „szoknya” földe­ken megcsípték a fagyos­szentek a szőlők gyenge haj­tásait, de a kedvező időjá­rás ezt még helyrehozhatja. Ugyancsak kár érte a zöld­ségeskerteket, ahol főképp a korai burgonya, a paprika- és paradicsompalánták nagy része elfagyott. A pótlásukat mindenütt megkezdték. — Mór egy éve va- j í gyünk jegyesek, és te i i még mindig haloga tod az > esküvőt! Mit jelent ez? J i — Minél tovább va- i j gyünk jegyesek, annál J i rövidebb ideig leszek i 1 nős! 1 ■ i — A putnoki Forrás patak mederrendezését az elmúlt napokban fejezték be. A korszerűsítésre több mint 1 millió forintot fordított a nagyközségi tanács. — Miskolc-Tapolcán a Győri utcán útépítést végez a Mis­kolci Mélyépítő Vállalat. A csapadékcsatorna és az asz­faltburkolat kialakítása 3,5 millió forintba kerül. — A fáeánállomány évről évre gyarapodik a zempléni táj hegyaljai és bodrogközi részén. Ez a vadásztársasá­gok tervszerű gondoskodásá­nak köszönhető, amelyek évente több ezer mestersé­gesen nevelt fácáncsibét he­lyeznek ki a vadászterüle. tükre. Talán ezzel is magya­rázható. hogy az utóbbi időkben a fácánok mintha szelidebbek lennének, olykor egész közel bevárják az em­bert.. — Ezer vagonos h ülőházat építenek a Hűtőipari Válla­lat Miskolci Gyárában. A 470 millió forintos költséggel megvalósuló beruházás befe­jezésének határideje ez év december vége. — Az észak-magyarországi melegvíz előfordulások föld­rajzi jellegéről vízkutatásá­ról és hasznosítási lehetősé­geiről tartottak tegnap anké- tot Miskolcon. A Borsod me- gvei műszaki hetek kereté­ben a Magyar Hazai Föld­munkás Társulat, a Geofizikai Egyesület tagiai tartottak elő­adást e témakörben. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom