Észak-Magyarország, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-17 / 114. szám
iSZ-ílel a székházban A modellczőszobában hétfőn és csütörtökön a fiataloké minden munkapad, szerszám. íme, két meslcr- munlia-modell. Mozgalmas az élet a 30, éves Magyar Honvédelmi Szövetség Borsod megyei székhazában, Miskolcon. 1970-ben adták át rendeltetésének az épületet. Innét irányítja a munkát a szövetség megyei, városi, járási vezetősége. A fiatalok ezrei kapnak ill honvédelmi előképzést, gépkocsivezetői jogosítványt,, válnak kiváló rádióssá, távirásszá. lövésszé, repülővé, modellezővé. Képeink beszélnek erről a nagyszerű munkáról. A rádiósszobában szót lehet váltani a világgal. A IIA 9 KÖB miskolci liívójclct világszerte ismerik, diplomák, oklevelek tanúsítják a borsodi MHSZ rádiósainak felkészültségét, ügyességét. A rádiósklubban éppen a morzézést gyakorolják. A nagy szobában, a padok között helyet foglaló fiatalok nagy szorgalommal sajátítják el ezt a tudományt. Egy másik szobában, amely tulajdonkeppen javítóműhely, éppen egy kispuska „betegségét” vizsgálja a szakértő Eotó: Laczó József ÉSZAK-MAGYARORSZÁG.— Az MSZMP Borsod-Abaú.i-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Postacím: 3501 Miskolc. Pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 30-132, 10-672. 35-380. 30-579. Titkárság: 10-880. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sporlrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 10-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti:' a Magyar Posta, Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN ní,tA. Mit ígér a meteorológia május 17—23-ig Az elmúlt hét elején az Alföld északi részén erősen felhős volt az idő, ismétlődő záporok, zivatarok törtek ki, egy-két helyen jégeső is hullott. A Feíső-Tisza vidékén sokfelé mértek 10, sőt 20 mm-t meghaladó esőt. Az Alföld déli részén a hét elején kevesebb volt a felhő, és semmi, vagy csak jelentéktelen mennyiségű eső hullott. Pénteken és szombaton hajnalban viszont nagyon hidegre fordult az idő, sok helyen volt fagy, melyet szinte mindenütt mértek a talaj mentén. I Az elkövetkező héten az előzőnél kellemesebb idő várható, a hőmérséklet emelkedik, a szél mérsékelt marad. Általában kevés nappali felhőképződésre számíthatunk, csak 21—22-én lesz átmenetileg felhősebb idő záporokkal zivatarokkal. A hőmérséklet szélső értékei nappal 20 és 25 fok, a hajnali órákban 7 és 12 fok között alakulnak. é/} v- \ iMtnokon Előrejelzés a mezőgazdaságnak Az elmúlt időszak rendkívül hideg és igen csapadékos időjárása igen hátrányos volt a mezőgazdaság számára. A beözönlött hideg levegő május 13-ra virradó éjszakán erős fagyokat okozott, de már az előző nap hajnalán is többfelé mértek fagyokat. A legerősebb fagyokat a /talaj mentén a Tiszától északra észlelték, ahol — fő-.- leg a hegyek között — mínusz 3, mínusz 5 fokot ért el a lehűlés, de szinte mindenfelé voltaic —1, —3 fokos fagyok. A légtérben (2 m ma- _ gasságban) a levegő hőmérséklete általában 0, —2 fokig süllyedt. A fagy okozta károk mértékét a következő napok kedvezően meleg időjárása teszi majd felbecsül- hetővé. A nagy mennyiségű csapadék szintén számos akadályt gördített a mezőgazdasági ténykedések útjába. A .felázott talaj sokhelyütt lehetetlenné tette a gépi munkálatokat, sőt némely lapályo- sabb területen belvizek is kialakultak. A következő napok melegebb és szárazabb időjárása meggyorsítja a talajok felszínének kiszáradását, így lehetővé válik a sok csapadék és a hideg időjárás által gátolt, de már egyre sürgetőbbé vált mezőgazdasági munkálatok mielőbbi elvégzése. A vasút új meitefrendjéről Kevés lényeges változás, de az igényeket jobban megközelítő rövidebb közlekedési idők, néhány új mentesítő vonat. javuló város környéki forgalom, ez jellemzi a MÁV 1978/79. évi menetrendjét, amely az európai vasúinkéhoz hasonlóan május 28-án, vasárnap 0 órakor lép életbe. A menetrend fontosabb módosításait, a személyforgalom javítására tett intézkedéseket kedden sajtótájékoztatón ismertették a MÁV vezetői. Budapest—Miskolc között egyesi helyi vonatok menetrendi összevonásával új távolsági személyvonatpár javítja az összeköttetést. A reggeli csúcsforgalomban Ede- lénv—Miskolc között egy-egy új helyi vanattal javítják a munkásszállítás feltételeit. A MÁV hivatalos menetrendkönyve 150 ezer példányban készült, ára változatlanul 40 forint- Üjdonsága, hogy külön vörösnyomású fejezetben 18 táblázaton feltünteti a főváros és a megyeszékhelyek közötti személyvonatok indulását és érkezését. Mérsékelték a készültséget Már korábban hírt adtunk róla, hogy az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság területéhez tartozó folyókon, illetve folyószakaszokon nagyrészt megszüntették az árvízvédelmi készültséget. Az igazgatóság árvízvédelmi ügyeletétől kapott legfrissebb tájékoztatás szerint már csak a Tiszán. Tiszabábolna és Üjlörincfalva között van első fokú árvízvédelmi készültség. Az árvíz levonultával ma már elmondható, hogy a dél-borsodi területeken a Tisza nyári gátjain sikeres volt az árhullám elleni védekezés elsősorban Tiszapalkonya, Tiszakeszi és Ároktő térségében. Ez főleg az ÉVIZIG, a vízgazdálkodási társulat és a termelőszövetkezetek jól ösz- szehangolt együttműködésé- • nek köszönhető. Ennek következtében körülbelül 3000 hektár olyan termőföldet, sikerült megvédeni az árvíztől, amelynek nagy része már bevetett terület. Megyénkben kisebb foltokban volt és jelenleg js van még belvíz. Ennek elhárítására az ÉVIZIG területén 17 szivattyútelep és szivattyúállás működött tegnap és közel egymillió köbméter vizet továbbított a befogadókba. Egyébként az ár- és belvíz elleni védekezésben tegnap közel 600 vízügyi dolgozó teljesített szolgálatot. Az V. ötéves tervidőszak végéig nem kevesebb, mint 290 bányászlakás' megépítését tervezik Putnokon. Az alagútzsalus technológiával ké-, szülő, többszintes épületeket a Borsod megyei Tanács Építőipari Vállalata építi. A tervek szerint az első ütemben 110 lakás készül el; a terep- rendezés. az előközmüvesítési munka már befejeződött, hamarosan megkezdődhet az alapozás. A több mint 20 millió forintos beruházás mellett, mintegy 10 millió forint értékben hőközpont is létesül Putnokon, amelynek átadását jövőre tervezik. A távlati tervekben szerepel az új lakótelepet ellátó, négyszáz négyzetméter alapterületű ABC-áruház megépítése. TELEX TŰZOLTÓKALÄL Tizenegy tűzoltó vesztette életét Mexikóvárosban, amikor oltás közben rájuk omlott egy 18 órája égő hétemeletes épület. Harmincegy személy súlyos sérüléseket szenvedett. A kárt 20 millió dollárra becsülik. RENDKÍVÜL NEHÉZ Elkezdődött, a Bajkál— Amur vasútvonal legnagyobb 15' kilométer hosszúságú alagútjának építése. A rendkívül nehéz körülmények között folyó munka csak 1983-ban fejeződik be. Ilyen nehéz terepen a Szovjetunióban még soha sem építettek vasutat. Hét magas hegységet kell átszelni, az alagutak hossza összesen 32 kilométer lesz. ZAVARGÁSOK Súlyos zavai'gások törtek ki Limában, és Peru négy más városában, miután a kormány bejelentette a benzin és néhány élelmiszer árának, valamint az autóbusz viteldíjának felemelését. A tüntetők barikádokat emeltek, gépkor csikat gyújtottak fel, majd összecsaptak a rendőrökkel. Felment a kenyér, a főzőolaj és más élelmiszer ára, 50—115 százalékkal. SARKVIDÉKI HIDEG A sarkvidéki eredetű hideg levegő kellemetlen meglepetést hozott a népszerű fekete-tengeri szovjet üdülőközpont, Jalta lakóinak. Bár a városban korábban már 20 fok fölötti meleget is mértek, a hétvégi lehűlés több órás havazást hozott, ötcentiméteres hóréteg fedte be az üdülőszezon megnyitására készülő város utcáit. Sőt, a krími-hegyekben a kavargó szél hótorlaszokat is emelt. Az Orion-gyár új készüléket, az AT 96Í Uranust. egy típus- család első tagjaként kezdték gyártani. A készülék modulokból építhető fel, ezek a részegységek egyszerű dugaszolással „szerelhetők” össze, illetve távolíthatók el a készülékből. Az Uranus bői, amely csövek nélkül, integrált áramkörökből épül fel, 1978-ban több mint 30 ezer darab készül a hazai vásárlók részére. Képünkön: az AT 961 Uranus tévékészülék. A nagyközségben gyors' ütemben épülnek a magánházak. Jelenleg mintegy ötven házhely megvásárlására van lehetőség. A tervek szerint 1980-ig hat új utca, mintegy száz családi ház épül meg Putnokon. A házhelyek egy soránál már elkészült a villanyhálózat, két utcán pedig folyik az út- és járdaépítés. Az építésben a lakosság is segít, társadalmi munkájával. A családi, házak építése ■mellett a .nagyközségi tanács lehetőségei: biztosít a „cs”- lakások vásárlására is. Ebben az évben harminc ilyen lakást alakítanak, ki, ezzel is módot teremtve a régi, elavult telepek felszámolására. Tovább javulnak a távolsági és a nemzetközi autóbuszközlekedés feltételei a május 28-án, vasárnap életbe lépő hivatalos menetrend alapján. Az 1978/79. évi menetrend szerint 1395 új autó- busz-járatpár indul, így ezekkel együtt naponta 38 ezer Volán-járat bonyolítja le az országban a helyi forgalmat. Az új járatok közül a legtöbb, 788, a munkásszállítási igények kielégítését szolgálja. Ezenkívül a budapesti, az öt kiemelt nagyváros, valamint a megyeszékhelyek elővárosai közlekedését és a tanulószállítást javítják az új járatokkal. Az új iskolaévtől 142 körzeti iskola több mint 56 000 tanulójának zavartalan utazásáról gondoskodik a Volán. Bővítik az üdülő és a kiránduló forgalmat. Nemzetközi viszonylatban 9 országba közlekedik Volán-busz. Az új menetrend szerint az eddigieken kívül Egerből, Szekszárdiból és Sopronból Csehszlovákiába, Debrecenből Munkácsra, Komlóról, Dombóvárról, Székesfehérvárról és Gyuláról pedig Jugoszláviába indul új járat. Az új menetrend három kötetben 2272 oldal terjedelemben és összesen 99 ezer példányban adja tudtul a legfontosabb tudnivalókat. Áz elmúlt 10 évben a vasúti közlekedés forgalma 70 százalékkal, a közúti közlekedésé 150 százalékkal növekedett. Az elmúlt években 1400 kilométernyi kisvasúton megszűnt a közlekedés, és még 600 kilométer hosszú kisvasúti vonalról terelik át közútra a személy-, valamint a teherszállítást. Népgazdasági szinten eddig az átterelés egymilliárd forint megtakarítást eredményezett. 1990- ig a vasúti hálózat 80 százalékát korszerűsítik. A villamosított vonalak hossza 1990-fe eléri a 2200 kilométert. Az autópálya hossza 400 kilométerre nő. Nagyarányú egyéb útépítéseket, és korszerűsítéseket is végeznek. 1990-ig 20 tengerjáró hajót és 30 repülőgépet szereznek be. a Ferihegyi repülőteret évi hatmillió utas fogadására teszik alkalmassá. Háta ifi mesésett Hétfőn, a késő éjszakai órákban veszélyes tűz keletkezett Fejér megyében. Az alcsútdobozi Egyetértés Termelőszövetkezet Fel- csút Szunyog-pusztai üzemegységében — eddig még ismeretlen okból —, kigyulladt egy 60x20 méteres könnyűszerkezetes állattartó épület. A tűznek 6000 tyúk is martaléka lett. 39 repülőgép fl Volán terveil