Észak-Magyarország, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-01 / 77. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOD-AB Al'IJ-ZEMPLÉN MEGYEI BIZOTTSÁGINAK LAPJA XXXIV. évfolyam, 77. szám Ara: SO filler Szombat. 1978. április 1. Lemondott a francia kormány Ismét Barre a miniszterelnök A múlt héten az. államfő fogadta valamennyi politikai párt és fő érdekvédelmi szervezet vezető személyisé­geit. köztük — először az 5. köztársaság történetében — a szocialista párt első titká­rát és a kommunista párt főtitkárát. Az Elysée-palota szóvivője közölte, hogy Giscard d’Es- taing államfő pénteken is­mét fogadja Raymond Bar- re-t. A bejelentés a megfi­gyelők szerint igazolja azt a várakozást, hogy Raymond Barre utóda Raymond Barre lesz. Feltételezik azonban, hogy a kabinet összetétele sokban változik, hiszen az államfő úi emberek bevoná­sát helyezte március 22-én kilátásba. * Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök pénteken a késő délutáni órákban is­mét Raymond Barre minisz­terelnököt bízta meg a leg­utóbbi nemzetgyűlési vá­lasztások után megalakítan­dó új kormány vezetésével — jelentették hivatalos for­rásból. ..............................................1 ■— .... K oszorúzások, ünnepségek, KISZ-tagok fogadalomtétele Fellobogózott épületek, az évfordulót üdvözlő feliratok, színes dekorációk, ünnepsé­gek, ünnepi rendezvények, így köszöntik megyénk dol­gozói az idén is felszabadu­lásunk évfordulóját. A megemlékezések már napokkal előbb megkezdőd­nek. Április 1-én Miskolcon megkoszorúzzák a Román Hő­sök Emlékművét és a Bartók téri Szovjet Hősi Emlékmű­vet. Az edelényi ifjúsági ház­ban április 2-án KISZ-tagok fogadalomtételére kerül soV, majd Amriskó Gusztáv, a megyei pártbizottság osztály- vezetője mond ünnepi be­szédet. Ózdon, a Hősök sír­jánál és a Felszabadulás té­ri koszorúzások után a Kun Béla Művelődési Házban tartják a központi ünnepsé­get, melyen dr. Majoros Ba­lázs, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa mond ünnepi beszédet. , Miskolcon, a Felszabadulá­si emlékmű koszorúzása után kerül sor a KISZ-tagok ün­nepélyes fogadalomtételére, amelyen Drótos László, a Miskolci városi Pártbizottság első titkára mond ünnepi kö­szöntőt, Délután lesz a me­gyei Rónai Sándor Művelő­dési Központban a forradal­mi ifjúsági napok záróün­nepsége, este pedig a Miskol­ci Nemzeti Színházban a már hagyományos felszaba­dulási ünnepi műsort tartják meg. Megyénk városaiban, a já­rási székhelyeken általában április másodikán tartják az ünnepi megemlékezéseket; Borsodivánkán lesz a mező­kövesdi járás kiemelt ünnep­sége. ahol dr. Havasi Bála, a megyei pártbizottság titká­ra mond ünnepi beszédet, majd a helyi Röpülj páva kör ad ünnepi műsort. Me­zőkövesden a koszorúzások után a városi művelődési ■központban rendezendő ün­nepségen Újhelyi Tibor, a megyei pártbizottság titkára az ünnepi szónok. Április 3-án Kenézlőn ren­dezik meg a sátoraljaújhelyi járási ünnepséget, ugyan­csak 3-án tartják a megem­lékezést Sárospatakon is. A Szovjet Hősi Emlékmű ko­szorúzása után kerül sor itt is a KISZ-tagok ünnepélyes fogadalomtételére, majd a gimnáziumban, a városi ün­nepségen dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnö­ke mond beszédet. Április 4-én megyénk min­den községében megkoszo­rúzzák a szovjet hősök em­lékművét. Felszabadulásunk ünnepe alkalmából több ün­nepségre meghívják a hazánk területén ideiglenesen állo­másozó szovjet alakulatok képviselőit, KISZ—Komszo- mol ifjúsági találkozókat ren. deznek. Felszabadulási váltó­futó-versenyek, MHSZ lö­vészversenyek, különféle KISZ-es és kulturális műso­rok teszik színessé nemzeti ünnepünket. * Felszabadulásunk évford u _ lója alkalmából megyénkben kilenc Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság tagcsoport ala- pító oklevelet adnak át. A Borsod . megyei Állami Épí­tőipari Vállalat, a MEZŐ­GÉP Vállalat 3. számú me­zőkövesdi gyáregysége, az emődi Szabadságharcos Mg­tsz, a borsodsziráki Bartók Béla Termelőszövetkezet, a , mezőkeresztesi Aranykalász Tsz, a tokaji Tokaji Ferenc Gimnázium és Óvónőképző Szakközépiskola, a miskolci 3. számú Ipari Szakközép- iskola, a miskolci Herman Ottó Gimnázium és a miskol­ci 21. számú Általános Isko­la lépett be kollektív tagként az MSZBT-be. Az új tagcso­portokkal megyénkben 61-re emelkedett a kollektív tag­csoportok száma. lijúságí nagygyűlés üzéíi Átadták a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját évben ügy fognak dolgozni, hogy méltóak legyenek a zászló végleges megtartására. Ezután Lengyel István fel­olvasta a KGM ifjúsági bi­zottságától érkező köszöntő táviratot, majd Török László átadta a kitüntetéseket. A KISZ KB dicsérő oklevelét a műszaki igazgatóság KISZ- vezetősége és az energiaszol­gáltató gyárrészleg vízüzemi ala;. szervezete kapta. A KISZ Érdemérem kitüntetést Hernádi Sándor, a Kiváló ifjúsági vezető címet Bellér László kapta Arany koszorús KISZ-jel vény kitüntetésben Korsós Lóránt részesült. A KISZ 'KB dicsérő oklevelei négyen kanták meg. Barik* ■ ........ K észülődés felszabadulásunk 33. évfordulójára Tudósítás az 3. oldalon. Ezer Weizman izraeli had­ügyminiszter pénteken még folytatta tárgyalásait Kairó­ban Gamazi egyiptomi had­ügyminiszterrel, s csak az­után utazott vissza Izraelbe. . Weizman korábbi izraeli hírek szerint eredetileg is kétnaposra tervezte kairói látogatását. Tekintettel azon­ban a hivatalos egyiptomi propaganda rendkívül ború­látó megnyilatkozásaira — a Kairói Rádió például csü­törtökön, késő esti adásában közölte, hogy Szadat és Weizman tárgyalásain sem­miféle előrelépés nem tör­tént, s Szadat kudarcról fog beszámolni Carter amerikai elnökhöz pénteken elkül­dendő üzenetében — kissé furcsának tűnhet, hogy az iz­raeli hadügyminiszter és egyiptomi vendéglátói mégis tartják magukat az eredeti —■ kétnapos — tárgyalási tervhez. Tel Aviv-i hírek szerint Begin izraeli kormányfő „új javaslatokat” küldött Weiz- mannal Kairóba, s erre a „ránehezedő belföldi és kül­földi nyomás” kényszerítette. A különutas irányvonal nyilvánvaló kilátástalansága ellenére Egyiptom továbbra is ragaszkodik az Izraellel megkötendő alkuhoz. Ezt ta­núsítja Ezer Weizman izraeli hadügyminiszter kairói láto­gatása is, melyre az egyip­tomi vezetés meghívására került sor. A látogatás célja — feléleszteni a zsákutcába jutott egyiptomi—izraeli kü- löntárgyalásokat — mutat rá Szergei Sloklickij. a TASZSZ gazdasági szemleírója. Szadat külpolitikai irány­vonalának indítékait Egyip­tom szociális és gazdasági helyzetében kell keresni — írja Sloklickij. A „nyitott kapuk” politikájának kudar­ca és Szadat szenzációhaj- hászó jeruzsálemi zarándok­lata nem véletlenül esnék egybe. A nyitott kapuk politikája mély réseket ütött Egyiptom nemzetgazdaságán. Igaz, hogy növekszik az Egyip­tomnak nyújtott nyugati — elsősorban — amerikai -„se­gélyek” összege, de növeked­nek a vele szemben támasz­tott politikai követelések is. fiz iréE^ítéküzpntiian Az Ózdi Kohászati, Üze­mek fiat aljki másodszor is elnyerték a KISZ Központi Bizottság Vörös Vándorzász­laját, A zászló átadására teg­nap. március 31-én, pénte­ken délután 3 órakor került sor az ózdi Kun Béla Műve­lődési Házban. Az. ifjúsági nagygyűlésen Lengyel István, az ÓKÜ nagyüzemi KISZ- bizottság tagja köszöntötte a megjelenteket, az elnökség­ben helyet foglaló Török Lászlói, a Borsod megyei KISZ-bizottság első titkárát. Vajda Istvánt, a megyei pártbizottság tagját, az Ózd városi Pártbizottság első tit­kárát, Kecskés Istvánt, az ÓKÜ nagyüzemi pártbizott­ság titkárát, Varga Dezsőt, a városi tanács elnökét. Milan Sióit, az oslruvaí Klement Gottwald SZISE-bizottság el­nökét. Török László ünnepi beszé­dében emlékezett történel­münk forradalmi hőseire. Elismeréssel szólt az ÓKÜ fiataljainak , múlt évi tevé­kenységéről. H an gsúl y őzt a. hogy minden területen ered­ményesen valósították meg a párt cselekvési programjá­ból rájuk háruló feladato­kat. A zászló átadása után Veres András, az. ÓKÜ nagy­üzemi KlSZ-bízottságának titkára válaszbeszédében kö­szönetét mondott a dolgozó fiataloknak, a munkájukat segítő gazdasági, társadalmi és politikai szerveknek. Az ifjúság nevében ígéretet lett arra, hogy ebben a mozgalmi Lemondott a francia kormány. A képen Raymond Barre mi nisztcrclnök a kabinet Ülése után. A francia kormány pénte­ki rendkívüli ülésén Ray­mond Barre miniszterelnök benyújtotta kormányának le­mondását. A lemondást Gis­card d'Estaing államfő elfo­gadta. A köztársasági elnök már­cius Í22-i beszédében, a vá­lasztások mérlegét megvon­va jelentette be, hogy ta­nácskozásokat kezd a politi­kai és szakszervezeti veze­tőkkel, és ezt követően fog­ja kinevezni az új kormány elnökét. „Etiópia kormánya több alkalommal is következetesen leszögezte, hogy nem áll szándékában megsérteni Szo­mália területi egységét, és hogy a térség békéje helyre- állításának érdekében elen­gedhetetlen az ENSZ és az AESZ alapokmánya elveinek kölcsönös tiszteletben tartá­sa. Ennek ellenére a Szomá­liái vezetés nyilvánosan és ismételten kijelenti, hogy nem mond le expanziós vá­gyairól” — hangoztatta csü­törtöki nyilatkozatában az etiópiai külügyminisztérium szóvivője. A háború okozta súlyos anyagi és emberáldozatok el­lenére minden jel arra mu­tat. hogy Mogadishu foly­tatja eddigi politikáját — Mondotta a szövi A tizenkét órás szolgálati idejükből hat órát töltenek a for­galmi szolgálattevők az Integra dominó biztosítóberendezés ■ irányitóközpontjában. E munkahelyen mint- „asztalkczelök” Miskolc. Tiszai és Rendező pályaudvar váltó- cs jelzőberen­dezéseit irányítják. Képünk Harsány! Pálról készült, aki ti­zenkét éve — amióta üzembe helyezték a berendezést — teljesít szolgálatot a „domtnóközpontban". i A régi vaisiMa éj kajlán # Kairó: Kísérletek a tárgyalásai! „felmelegítésére" Etióp nyilatkozat

Next

/
Oldalképek
Tartalom