Észak-Magyarország, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-22 / 69. szám

1978, március 22., szerda ESZAK-MAGYARORSZÁG 3 A z utóbbi másfél évtizedben jelentősen változott az ipari üzemek szervezeti formája. A különböző Iparágakban nagyvállalati, tröszti szervezetek jöttek létre. A gazdaságban létrejött szervezeti vál­tozásokat — egyedi eseteket kivéve — nem követte a párt szervezeti felépítése. Itt ugyanis « területi elv érvényes, vagyis egy közigazgatási egység pártszervezeteit az adott területi pártszerv irányítja. A szervezeti felépítés különbségei tették szükségessé, hogy a gyárakkal, gyáregysé­gekkel és telephelyekkel rendelkező válla­latok központjaiban működő pártszervek, illetve pártszervezetek koordinációs jogot kapjanak. Ezzel élve a vállalat egészét érintő kérdésekben, az alapvető gazdasági elhatározásokban kezdeményezhetik az érintett pártszervezetek véleménycseréjét, közös állásfoglalását. A KB Titkársága a közelmúltban meg­állapította, hogy az utóbbi időben „tovább fejlődött a koordinálási joggal felruházott pártszervek munkája”. Mit tartalmaz e sommás megállapítás? Mindenekelőtt azt, hogy a nagyvállalati pártszervek és szer­vezetek ma már világosan látják: a koor­dinációs munka alapvető tartalma és célja, hogy előmozdítsa a vállalat eredményes működését, a fő célkitűzések megvalósítá­sát. A vélemények egyeztetése a legtöbb nagyvállalatnál már a koordinációt igénylő feladatok megtervezése, munkatervbe való foglalása előtt elkezdődik. Általában az egész vállalatot érintő legfontosabb kérdé­seket tűzik napirendre. Ilyenek pl. a kö­zéptávú és operatív vállalati, gyári, telep­helyi tervek, a gyártmány- és gyártásfej­lesztési koncepciók, a beruházási elképzelé­sek, az ösztönzési rendszer, az exporttal kapcsolatos feladatok, a szocialista munka­verseny tapasztalatai. A döntések előtti véleménycseréi a kö­zös állásfoglalás kialakítását nagymérték­ben elősegíti az a mind több helyen meg­honosodott gyakorlat, hogy előzetes anya­got bocsátanak a gyári, telephelyi párt- szervezetek rendelkezésére. így a gyáregy­ségek párttitkárai a választott testületek véleményének birtokában vehetnek részt a nagyvállalat koordinációs fórumán. Az ilyen módszerek kedvező visszhangra talál­tak a gyáregységeknél, erősítették a de­mokratizmust. A legáltalánosabban alkalmazott forma a rendszeres titkári értekezlet. Mind jel­lemzőbb, hogy a gyáregységek párttitkárai részt vesznek a nagyvállalati pártbizott- sági és végrehajtó bizottsági üléseken. A fontosabb feladatok megtárgyalására közös testületi üléseket, együttes igazgatói és párttitkári értekezleteket, a tervfeladatok egyeztetésére megbeszéléseket hívnak ösz- sze. A különböző koordinációs fórumok jó alkalmat nyújtanak a tapasztalatcserére, s így kedvezően hatnak a pártmunka egyéb területeire. A koordinálás a legtöbb vállalatnál se­gítette a belső irányítási rendszer fejlő­dését, a gyáregységi önállóság helyes ér­telmezését, az üzem- és munkaszervezés javulását, az új profilok kialakítását, egyes termékek, gyártmányok átcsoporto­sítását, a fejlesztési, beruházási tevékeny­ség tervszerűbbé válását, a bér- és szociá­lis kérdésekben mutatkozó helyenkénti fe­szültségek megszüntetését. Egyértelműbbé vált a gazdaságpolitikai célok képviselete, lényegében megszűnt a gyáregységek párt- szervezeteinek önállósodási törekvése. Nagy eredménynek könyvelhetjük el, hogy a nagyvállalatok vezetői egy-egy fontosabb döntés előtt ma már kérik, igénylik a központi pártszervek és a gyáregységek pártszervezetéinek egyeztetett állásfogla­lását. Korántsem állíthatjuk, hogy a javuló és egyre hatékonyabb együttműködés súrló­dásmentes, és azt sem, hogy ne lennének olyan ellentmondások, amelyek csak hosz- szú távon oldhatók meg! Vannak nagyvál­lalatok. ahol indokolatlanul centralizálnak olyan kérdéseket is, amelyek hatáskörileg a gyáregységeket, telephelyeket illetnék meg. Az effajta rendezetlenség persze hogy viták forrásává lesz. Nem olyan gyakran, mint 2—3 évvel ezelőtt, de még mindig előfordul,- hogy egyes gyáregységek irreá- ‘ lis követelésekkel lépnek fel. Ezek a leg­több esetben a helyi érdekek túlzott kép­viseletéből. az összvállalati elképzelések ismeretének hiányából erednek. Őszintén rá kell azonban mutatni arra. hogy egyes vidéki telephelyek éppen az őket irányító területi pártszerv nyomására lépnek fel túlzott követelésekkel, amelyek például nagyobb község-, illetve városfejlesztési hozzájárulást követelnek. Még ma is vita tárgya néhány nagy- vállalat központi gyára és a gyáregységek között a technikai színvonal, a szociális ellátottság és a bérek különbözősége. A viták, az ellentmondások mai valóságunkat tükrözik, társadalmi-gazdasági fejlődésünk­kel együtt járó gondok ezek. Mivel objek­tív okokból származnak, hosszú ideig szá­molni kell velük, s ezt a gyáregységi párt­szervezeteknek meg kell érteniük és értet­niük. A gondok egy része azonban elkerül­hető, illetve megoldható lenne a megfelelő időben történő' tájékoztatással. Nem egy­szer tapasztaljuk ugyanis, hogy a gyárak vezetői az eredményekről szívesebben be­szélnek, gondjaikat viszont mintha igyekez­nének eltitkolni. Amint a KB Titkársága rámutat, a koor­dinációs munkában számos tartalék van még. Az egyik legfontosabb feladatként szabja meg a határozat, hogy a koordináló pártszervek és -szervezetek munkájukkal járuljanak hozzá, hogy a nagyvállalatokon belül minden egységben jobban megértsék gazdaságpolitikai céljainkat, s azokat a gyakorlati munkában váltsák valóra. Sok­rétű feladat summázódik e rövid megfogal­mazásban. Mindenekelőtt tovább kell javí­tani a nagyvállalati tervezőmunkát, s job­ban össze kell hangolni a gyáregységek és telephelyek tervező tevékenységével. Több tényező zavarja ugyanis ezt. Egyrészt a gyáregységek részéről esetenként indo­kolatlan várakozás tapasztalható, felülről várják a jelzést, hogy milyen intézkedések szükségesek. Másrészt a helyi irányító pártszervek elképzelései nem mindig esnek egybe a nagyvállalat cselekvési program­jának főbb elveivel. E problémákat jobb tájékoztatással, gondosabb előkészítéssel és a különböző pártszervek és -szervezetek joKb együttműködésével meg lehet oldani. A koordinációs munka nem öncél, ha­nem fontos gazdasági, politikai cél­jaink megvalósításának nélkülözhe­tetlen eszköze, emelője. Nagyvállalatainkra ötéves tervünk hátralevő időszakában, de a későbbiekben is jelentős feladatok vár­nak. A koordinációs munka javítása, to­vábbfejlesztése ezek eredményes megoldá­sát szolgálja. Marko vies Peren« az MSZMP KB munkatársa A Nagymiskolci Állami Gazdaság ongai gépműhelyében javítják az erőgépeket. Tegnap délelőtt a Nehéz­ipari Műszaki Egyetemen kétnapos országos anyagmoz­gatási konferencia kezdődött. A konferencián az ország minden részéből több mint 200 elméleti és gyakorlati szakember vesz részt. Az országos konferenciát, amelyet a GTE anyagmozga­tási szakosztálya, a Központi Anyagmozgatási és Csoma­golási Bizottság Borsod me­gyei Szervezete rendezett, dr. Sváb János, egyetemi ta­nár, az anyagmozgatási szak­osztály elnöke nyitott meg. Tegnap és ma az anyag­mozgató gépek építőelemei­nek fejlesztéséről, tervezésé­ről, gyártásáról és üzemel­tetéséről mintegy 26 szak­előadás hangzott, illetve hangzik él, amelyek a kor­szerű anyagmozgató gépgyár­tás feltételeit, a függokon- vejorok úszóhajtásának di­namikai vizsgálatát a mű­anyagszerkezeti elemek al­kalmazásának módjait és még sok más kérdést tárgyalnak meg. A mai nap előadás hang­zik el a December 4. Drót­művek speciális drótkötelei­ről, amelyek mind fontosabb szerepet töltenek be az anyagmozgató berendezések­nél, és egyre híresebbé vál­nak az országban, és a nagy­arányú export révén külföl­dön is. Azt reméltem, könnyebb lesz. A terv mindenesetre annak látszott. Elmegyek a Bodrogközbe, találomra ki­választok egy tanyát, s elbe­szélgetek az ott lakó embe­rekkel. Életükről, munkájuk­ról, gondjaikról, örömeikről, magáról a tanyáról, egyszó­val mindenről, ami efféle be­szélgetés alkalmával csak úgy, spontán módon az em­ber nyelvére jön. Nincsen ebbe semmi bonyolult... Vagy mégis? * A szem a látványt fény­képezi. A fénykép pedig: ta­karos ház, sem közelben, sem távolból másik; fehér falú melléképületek, istálló, széna- és szalmakazlak, gé- meskút a széni közepén, né­pes baromfisereg, kötélen száradó, frissen mosott szí­nes ruhák, akác- és gyü­mölcsfák csoportja. Valóságos idill. Es a tapasztalat? Zárt kapu, meg egy kazal mögül előrohanó lompos, fekete ku­vasz fogad. Fehér fogait vil­logtatja, fenyegetéseit kutya- nyelven szórja rám ... — Kit keresnek? — kér­dezi. A házigazda lehet. Ne­héz eldönteni, hogy milyen a hangnem. Se barátságos- naiv, se elutasítónak nem mondható. lisf vaunak a*i0°S tonnán. A nagy eseményt megírták az újságok, a rádió­ban is szárnyaira kapta a hír. Egyfajta határkő volt ez a nap (1977. augusztus 6.) nemcsak a gyár, a Lenin Ko­hászati Művek, de a brigád életében is. Ahogy az ölmilliomodik tormát hordozó szelvény át­ment az utolsó hengeráll­vány alatt is, a brigád tagjai ünr :pellek. Egyszerűen, ko­hász módra, szavak nélkül. Tekintetük azonban elárul­ta: büszkék a sikerre, büsz­kék arra, hogy a hétjegyű számból álló eredmény a ne­vükhöz fűződik. Izgalmas pillanatok voltak ezek akkor, azon a napon, kora este, úgy hat óra táj­ban. A délutános műszaknak pontosan a felénél álltak meg egy szusszanásnyi időre, csak annyira, hogy túljussanak a nagy esemény soha nem fe­ledhető örömén, a siker táp­lálta élmény lelkesítő per­cein. Az első pillanatok szótlan­sága, megillelődöltsége után a brigadéros. Halász Lajos maga köré hivta embereit és azt mondta; — Egyikünk sem mai gye­rek. A babérokon pihenni nem a mi kenyerünk.« A vállalás Ron A többiek figyelmesen kö­vették vezetőjük szavát, a legárnyaltabb hangsúlyt, sem engedték csak úgy el a fülük mellett. A néhány mondatos bevezető után már kollektív tárgyalás kezdődött. Azt mondja egyikük: — Számoljunk... Méghoz­zá azt, hogy az 1978. évi tervet mennyivel előbb tud­nánk teljesíteni. Nem vezettek jegyzőköny­vet, nem adlak a szokásos módon értelmezett hivatalos formát megbeszélésüknek. Mindnyájan tudták azonban: a dön'té.s, amit hoznak szá­mukra törvény. S a törvényt ebben a brigádban, itt a kö­zéphengerműben nem szokás megszegni. Nemcsak ilyen nagy horderejű kérdésekben, de kisebbnek tűnő ügyekben sem. Olyan emberek valameny- nyien, akik a tűz hevében, a hengersorok mellett edződ­tek olyanná, mint az anyag, amivel dolgoznak. Ez a mun­ka egész embereket követel. A hengerek hátán futó fehér izzásban vibráló anyaggal dolgozni nem gyerekjáték. De olyan hivatás, amibe ha be­lekóstol valaki, nehezen vá­lik meg tőle. Ez a kollektíva ilyen fér­fiakat tart számon. Ügy is­merik egymást, mint a test­vérek. Jóban, rosszban, si­kerben és kudarcban mindig együtt „állják a sarat” ... A brigadéros például 26 éve kötötte sorsát, élete cél­ját a mindig új és nagyszerű élményt nyújtó hengersor­hoz. Amikor 1955. februárjá­ban munkához látott a kö- zéphengermű, ő már mint gyakorlott hengerész ott volt a sornál. S azóta egy pilla­natra sem szakadt el tőle. Minden csavar, a legkisebb szegecs is jó ismerőse, ba­rátja ... így vannak ezzel a többiek is, akik közül sokan vidék­ről járnak be a gyárba. Min­dig pontosan, hiánytalanul. Itt ugyanis, ha a kilenc kor- mánypadnál és a hat darunál csak egyről is hiányzik va­laki, nem kezdődhet, vagy csak késve indulhat a hen­gerlés. Tudják ezt mindany- nyian. Éppen ezért tartják elsőrendű kötelességüknek: műszakváltáskor pontosan átvenni a posztot Sajnos (* ezt panaszképpen teszik szó­vá) a Volán járatainak és a vonatok késésének ők nem tudnak gátat szabni. Kérik viszont, hogy az új menet­rend elkészítésénél gondolja­nak erre is az illetékesek. Meg arra, hogy tülekedés, tolakodás nélkül jussanak el munkahelyükre. Itt minden perc késés, súlyos veszteséget jelent. S a krónikás már jegyez­heti is az első példái: — Ha nagy szelvénnyel dolgozunk — mondják —, abból percenként egy ionnál hengerlünk, aminek az ára kereken ötezer forint. Tíz perc késés tehát ötvenezer forint. Nem kell matematikusnak lenni ahhoz, mire megy ki ez egy év alatt. Milliókra — csattan kemé­nyen, egy kicsit indulatosan is a szó, mintegy azt is je­lezve: a brigád tagjai nem­csak számolni tudnak nagyon is reális tények alapián, de ellenségei minden hanyag­ságnak, mulasztásnak, vagy bárminek nevezzük is, ami­ből a népgazdaságnak kára származik, J, Ezt a mindenképpen csak helyeselhető magatartást és szemléletmódot minden te­kintetben egyértelműen ér­vényesnek tartják és igye­keznek aszerint is cselekedni. Üjra számokkal bizonyíta­nak. Eszerint 1975-ben se- lejtből 275, egy évvel később 1976-ban 29, a rákövetkező esztendőben, 1977-ben 63 ton­nát hasznosítottak, mondván, a selejtre futott anyag is ér­ték. Ha ezt pénzre számoljuk át, az kereken 1 millió 635 ezer forint. Testvérek között is 18 láda gépkocsi, vagy négy családi ház ára. a brigád élenjárók között is az első. A IV. ötéves tervet egy hó­nappal korábban fejezték be, amivel több mint 6 ezer ton­na túlteljesítést értek el. Az V. ötéves tervben ennél is többet akarnak produkálni. Azt mondják: — Jól tudjuk, hogy ke­mény három év következik most. Nemcsak a mennyiség növelése a célunk, a minő­ségben is még többet: szeret­nénk nyújtani. Ügy érezzük ez sikerül. S ha a brigád ezt így érzi. akkor egészen biztos, elha­tározását lettekben juttatja kifejezésre. T. F. Mondjuk neki, mit szeret­nénk. — Rólunk írni? — hökken meg. — Azt már nem! — szalad ki a száján az eluta­sítás. — Miért nem? — Ugyan már, miről ír­nának?! — s a kérdésben ott lappang a tagadás. — Nincs ebben az életmódban semmi különös — az állítás­sal együtt keményedik a hangja. — Vagy azt gondol­tak, olyanok vagyunk mi, akar a Naplemente öregjei? — a tekintete is szúrósodik. — Ha azt gondolták, téved­tek! — valósággal mennydö- rög. — Nagyon jól megva­gyunk mi maguk nélkül is! — s bizonyságul magunkra hagy. * Idős asszony, az istálló felöl jön. A lábán gumicsiz­ma. Ruházata inkább fekete, mint szürke. Tekintete a megtestesült bizalmatlanság. Azért kezet nyújt. — Beszélgethetnénk a ta­nyai életről? — próbálkozom. Mintha villám csapott vol­na belé. Már indul is. — Mosok, nem érek én rá ilyesmire — veti oda kurtán, s besiet a házba. A veranda üvegjén át látom, amint a mosóteknö fölé hajol. A keze szaporán jár, szeme sarkából persze minket figyel. — Mondja, itt szándékoz­nak maradni örökre ezen a tanyán ? A tanyán élő tekintete (nem jó színész) azt szik­rázza: mi köze van hozzá, a dicsekvésvágy azonban erő­sebb, . így a kérdés még sem marad válasz nélkül. — Dehogy mai-adunk! Pa­lakon már épül a családi házunk... De tudják mit? Menjenek el... s mond egy tanyanevet, hová ... Ott majd találnak egy olyan családot, amely az újságba akar sze­repelni. i Nem mentünk cl. * Tágas szérű, bicikliző kis­lány. — Téged hogy hívnak? — Mónikának. Neve épp oly divatos, mint bármelyik miskolci, vagy pesti gyereké. — És mondd csak, Mónika, te mindig egyedül játszol? — Dehogyis. A testvérem­mel is szoktam. Tetszik tud­ni, ö már iskolás. Ilyenkor a kollégiumban lakik, Pata­kon. .. — s Mónika nem fogy ki a szóból. Lám csak! A véletlen még­is összehozott bizalommal és örömmel nyilatkozó ember­rel. Ez esetben csak az a kár. hogy Mónika mindössze 4 éves. Hajdú Imre Tanyai riporltmBek Egpliió eiler érdekében !ä iiriáció, atasal inlss

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom