Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
/ ÉSZAK-MAGYARORSZAG 6 1978. február 5„ vasárnap • • Otven év után ismét Fázekaskultnra Mezocsáton Kiss Károly formáz „Anno M8í)0-dik esztendőben készült ez a bütykös Mcző-Csáth városában Igrici lakos Balajti Imre Számára. Aki iszik belőle váljon Egészségére.” • Hajdanában ekkép hirdették a mezőcsáti fazekasok munkájuk remekeit, a bütykösökön és a különböző dísztárgyakon. Ezek a tárgyak a népi kultúra sajátos üzenetét őrizték meg számunkra, aminek ápolása és. megmentése kötelességünk. A derék mesterek, ha híjával is voltak helyesírásunk ismeretének, megadta nekik a természet a csodálatos színérzéket, kompozícióképességet és formagazdagságot. Mezőcsát, ez a hajdani mezőváros elsősorban fazekasságáról lett híres. A fazekaskultúra virágkora az 1820-as évektől az 1920-as évek végéig tart. Az első, évszámmal ellátott kerámia 1833-ból való. De ez már olyan tökéletes munka, hogy feltételezik, korábban is művelték a mesterséget. Ezt bizonyítja az a tény, amikor 1974-ben a Pápai portán egy selejtgödörre bukkantak, ahol olyan csé- répdarabokat találtak, amiről bebizonyosodott, hogy- a múlt században élt Nemes Horváth József mezőcsáti fazekas selejtgödre volt. Ásatás ugyan nem történt, csak a felszínre került tárgyak megmentése. De még jelentős mennyiség maradhatott a földben. Itt találtak olyan cseréptöredéket, amit a XVIII. század végén készítettek. Az agyag minőségéből, színekből, stílusjegyekből következtettek arra, hogy helyi fazekasok munkái. Az utolsó mezőcsáti fazekas, Kovács Bálint 1927-ben meghalt. Ettől az időtől számítják a fazekasság megszűntét. Az utolsó évszámmal ellátott kerámia egy bütykös, 1914-ből való. A település műhelyeinek munkáiból az eddig ismert tárgyak, zömmel díszedények, különböző múzeumokban és magángyűjteményekben találhatók. A múlt században a fazekasok e környéken öt területen találhatóak. Mezőcsát, Debrecen, Tiszafüred,-Miskolc és Sárospatak helységekben. A két jellegzetes stílust Mezőcsát és Debrecen képviselte. A szakemberek előtt még nyitott kérdés, a közép-tiszai stílus kialakítója Mezőcsát, vagy Debrecen volt-e. Az viszont már bebizonyított, hogy Tiszafüred a mezőcsáti stílust képviselte. Az évek alatt sokan megpróbálták utánozni az itt készült tárgyakat, de bármilyen jó megfigyelő is volt az utánzó, mit sem ért azzal, mert a mezőcsáti agyagot sehol sem lehetett megtalálni. Meghatározó az agyag minősége, amit piros színűre égettek. De legjellemzőbbek a díszítő elemek, formailag elsősorban a bütykösökön, a felül szűkülő mandula alak. Igen sok kerámián szerepelt a madárfigura. Hiánya viszont nem zárja ki a mezőcsáti eredetiséget. Gyakran alkalmaztak rozettákat (több szirmú virág), az indás díszítőelemeket és pontsorokat. A plasztikus díszítés jellemző a Miska- kancsókon, sőt ezt a szakemberek szerint itt kezdték először alkalmazni. Jellegzetesek még a mezőcsáti kerámia színei: a sárga, vörös. zöld és a fehér. De minden esetben hiányzik a kék szín. Jellemzőek és meghatározóak a feliratok, amit karcolással, vagv írókával végeztek, A feliratok a készítés helyét, idejét, a tárgy nevét, a megrendelő, esetleg a készítője neve is tartalmazták. A bütykösökön gyakoriak a tréfás mon- dókák. Az itt élő fazakasok nem tömörültek céhekbe, hanem önnállóan és időszakonként művelték a mesterséget. Használati edények, tálak, tálkák, tányérok, ivókorsók és dísztárgyak, ember- és ál- latformájú ivóbutykosok, Miska-kancsók, valamint egyéb dísztárgyak voltak a vásárokon a keresett darabok. Dr. Molnár István járási főállatorvos a hatvanas évek elején kezdte gyűjteni Me- zőcsáton és környékén a kerámiákat. A lakosság akkor még nem nagyon ismerte e tárgyak népművészeti értékét. Mivel nem öncélúan gyűjtötte, igyekezett felhívni a környék figyelmét a tárgyak jelentőségére. Az elmúlt évek alatt egy közel 40 darabos gyűjteményt sikerült létrehozni. Az elmúlt tíz évben az anyag több kiállításon vett részt. A Fővárosi Művelődésügyi Otthonban, Sárospatakon, Leninvárosban, Tiszakesziben és Mezőcsá- ton. Márciusban ismét otthon készülnek egy kiállítás megrendezésére. Az ország legszebb népi kerámiáiból összeállított anyag, bizonyára nagy sikerre számíthat. Szerencsére nemcsak ez a néhány darab szerepel kiállítási tárgyként. A fel- szabadulás előtt ott élő Szentirmai László tanár, aki nagyon is lelkes és hozzáértő gyűjtője volt a fazekasság remekeinek, a százöt darabból álló gyűjteményét átadta a Néprajzi Múzeumnak. Fél évszázad múltán most ismét van folytatója Mező- csáton a hajdani elődöknek Kiss Károly személyében. A hatvanas évek elején már túl volt a harmincon, amikor érdekelni kezdték a kerámiák. De vonzalma nem mondható teljesen spontánnak, hiszen dédanyja Nemes Horváth Sára az egyetlen női fazekas volt Mező- csáton. — Egy idő után nemcsak gyűjtöttem, hanem erősödött bennem a belső kényszer, hogy én is megpróbálkozzam a készítésével — mondja a mester, miközben az égetéshez készíti elő a tányérokat, öt évvel ezelőtt Hollóházán egy idős fazekas-mestertől Smutzer Lajostól tanulta a mesterség fogásait. Tavaly jutott el odáig, hogy önállóan munkát vállalt. tói, mint amire az ember — Nagyobb kaland ez attól, mint amire kezdetben gondol. Az agyag .nagyon engedetlen ..jószág”. Amíg nem ismerjük teljesen, addig nem engedelmeskedik. Minden szakmai titokra magamnak kellett rájönnöm. Mezocsáton az utolsó mester ötven éve halt meg. A formát, a színeket meghagyták, de a technológiára egyedül kellett rájönnöm. Márciusban Mezocsáton, a művelődési otthonban kiállításra készül az eddig készült tárgyaiból, ahol a régi mesterek munkái is szerepelni fognak. A „hazai” hagyományokat akarja folytatni, de nem törekszik' reprodukálására, hanem a régi motívumok felhasználásával, saját egyéniségét is akarja láttatni munkáján. ötven év ■ múltán ismét van a mezőcsáti fazekasságnak folytatója. Tervei megvalósításához a fészekmeleg szükségeltetik. Csanálossi Bcla Bozsik István munkája Á Fáklyában: az orosz teáról A Fáklya februári száma közli Nyikolaj Zabelinnek, a lap főszerkesztőjének visszaemlékezését Budapest felszabadításának 33. évfordulója alkalmából. Ugyancsak a Nagy Honvédő Háború befejező hónapjainak magyarországi emlékeit idézi a cikk, amelyben Nyikolaj Jegorovnak, az egykori szovjet katonának és egy kaposvári családnak baráti kapcsolatáról olvashatunk. A tudományos kaleidoszkóp rovatban a többi között a moszkvai környzet- megfigyelő automata rendszer kialakításáról, a kristályok újszerű felhasználásáról, az allergiás megbetegedések elleni küzdelemről, s számos érdekes régészeti leletről tájékozódhatunk. Tudományos cikk foglalkozik a robot-technika elvi kérdéseivel. Válaszol arra is: milyenek legyenek az ember munkáját megköny- nyítő robotgépek, s hol lenne még szükséges a számukat növelni. Színes fényképek mutatják be az 1974. évi Állami-díjas Nyikolaj Ignatov grúz festő gazdag színvilágú freskóit, murális alkotásait. Ugyancsak képes összeállítás ad _ ízelítőt. az orosz népi kultúrából: a du- levói porcelántól kezdve a fából készült hohlomai étkészletekig, valamint színes hímzett kendőkig. Cikksorozat kezdődik az orosz teáról és teázási szokásokról. Magyarországot több mint másfél millió hektáron borítja erdő, s örvendetes, hogy a fák ültetésével egyre többéi foglalkoznak a városokban is. Az utóbbi időben — noha tovább folytatódnak az erdő természeti katasztrófákat befolyásoló szerepére vonatkozó vizsgálatok — megélénkült a fa és az ember kapcsolatának beható elemzése. A környezetvédelemmel, urbanisztikával foglalkozó kutatók — számtalan lény felsorolásával — próbálják jobb belátásra bírni a közvéleményt, hogy a fák ne csupán megtűrt lakók, hanem díszpolgárok legyenek városainkban. A tudományos adatok valóban meggyőzőek. Egy százéves fa élete során 18 millió köbméter levegőben található széndioxidot dolgoz fel, a foto- . szintézis útján pedig 6600 kg oxigént „termel”. Minthogy. egy felnőtt ember évenként 330 kg oxigént fogyaszt, egy százéves fa 20 évi oxigénszükségletét fedezi. Megdöbbentő tény. hogy egy autó egyetlen üzemórája alatt 760 felnőtt oxigénadagját „lélegzi el”, egy lökhajtúsos repülőgép indulása pedig 6000 autó óránkénti fogyasztását igényli. Megfigyelték például, hogy a lombos fákkal övezett utak, felületek 3—5 fokkal alacsonyabb hőmérsékletűek, mint a környezetük. Kimérték, hogy egy 50—100 méter széles, fákkal telepített zöld sáv 3,5—4 fokkal mérsékli a városok nyári forróságát, tulajdonképpen néhány száz méterrel magasabban fekvő hűvösebb település illúzióját kelti. Az aszfalt- és beton-, illetve a zöldövezetek feletti légrétegek hőmérsékletkülönbsége folytán felfrissülést hozó légáramlat hatol a túlhevült utcákba és lakásokba. Az ablakból nézve HAJNALBAN fagyott, kopogósra dermedt mindent, a csend megült a városon kívüli fák, bokrok között, forgalom sehol. Csak az siet ilyenkor, akinek nem hagy több pihenőt a munkája, menni kell. Félúton a fürdő felé ma is elé-i je siet a víz szaga, amit csak egyszer érezni egy nap, mert bent mindent átitat, befed a kénes levegő. Hideggel jön a szél, zúzmarát ráz a fákról, nekilódul a bokrok foghíjai között. Ütött-kopott autó áll a mezőkövesdi fürdő parkírozójában, ahová a 'tarka autóbusz húzódik le az útról. Sísapkás sportolókat hoz, melegítősen, akiknek nem hideg ez a komor reggel sem, fürgék, mozgékonyak. Egymásnak adják a forgó ajtót és a kerítésen belül szétgurulnak a sárga és pettyes labdák a nagy méretű táskákból. Papp Jenőné a pénztárban ül reggeltől estig, elnézi a fáradhatatlan fiatalokat, ahogy űzik a labdát, ahogy futnak, szemmel alig követhető iramokban teszik próbára erejüket, gyorsaságukat. A téli fürdőzés idején legfeljebb ez hoz egy kis színt, élénkséget a mindennapok szürkeségébe. Az öregek csak később jönnek, lassan, komótosan; előttük az egész nap. nincs miért sietni. Hosszan kotorásznak a pénztárcákban, szívesen fizetnek aprópénzzel. Akik együtt jönnek idősebbek, ritkán esik szó köztük, válasz helyett is sokszor csak hümmögve nyugtázzák, hallották, amit a másik mondott. A csomagban náluk mindig van egy kis tízórai,' uzsonnaféle, kenyér, zsemle valamivel. Délig főként öregek váltanak jegyet, akik gyógyulni, pihenni jönnek, fiatal csak egynéhány áll ide a pénztárablakhoz. A leengedett külső medencék fehéren világítanak a ködben, a korlátokon vastag, hideg pára ül. Gerlék csattognak a levéltelen fákon, a főút, forgalma egyhangú morgássá szelídül. A fagytól féltett rózsatövek ezreit apró földhalmok védik a sárgára, szárazra kopott füves szigetek között. — Ismerős, ezernyi — mondja Papp Lászlóné. aki tizenöt éve ül a kis pénztár ablaka mögött. — Vonattal, batyuval felpakolva jött egy család először tíz, tizenkét évvel ezelőtt, a múltkor meg amikor megvették a jegyet, azt mondja a férfi: „Nézzen ki ott a tábla mellett a parkírozóban, az a sárga autó, ez a miénk”. A felesége rászólt, ne dicsekedjen, nem olyan nagy dolog az... Nyáron ezrek fordulnak meg itt, mindenki siet vetkőzni, hogy megmutathassa magát a napnak, hogy mielőbb a vízbe jusson. Ilyenkor meg megkérdezik, emlékszem-e, mikor itt jártak, mennyit nőtt a gyerek? Aztán meg hosszú néma percek telnek el, a madár se jár erre. Kézimunkázok. A matyóhímzésnél nincs szebb, bármire varrják. Ez a gyerekeknek készül, ők kérték; anyu te úgy is ráérsz, amíg ott ülsz a pénztárban. Reggeltől estig százak állnak az ablak elé, vasárnap ilyenkor is mindig telt ház van. A fürdőzök zaja ide nem hallatszik el, a fedettben posztóként nyeli el a hangokat a sűrű pára, a vízcsobogás. Délután esett a hó, de csak foltokban maradt meg itt-ott, fényesen ázottan ásítottak az üres medencék, MATYOKOZSA nyílik a filcen ott is, ahol nem vezeti a szemet semmiféle jel, mert már kikopott. Ezt a darabot sokszor le kell tenni. gyűrődik is míg elkészül, öreg ember néz át az üvegen, jegyet kér. N. .1. EiSÉÉ'gffl
