Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZAG 2 1978. február 5., vasárnap V1LAGH1RAD0 Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke fogadta a hivatalos látogatáson Moszkvában tartózkodó Ali Nasszer Mohammed Hasszani-t, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság miniszterelnökét, a Nemzeti Front Egyesített Politikai Szervezet Politikai Bizottságának tagját. A Schmidt-kormányra óriási kettős nyomás nehezedik már hónapok óta: egyfelől az ellenzék támadásai váltak mind hevesebbé, másfelől a nemzetközi porondon főként gazdasági-pénzügyi eszközökkel próbálják vetélytársai visszaszorítani az NSZK-t. Talán nem járunk messze az igazságtól, ha összefüggést sejtünk a két akció között, s ha például azt gyanítjuk, hogy a nyugatnémet (főleg a bajor) jobboldal Washingtonból is, meg NATO-körök- ből is kap bátorítást... Georg Leber nyugatnémet hadügyminiszter megbuktatását jellemző jelenségnek érzem. Utoljára tavaly novemberben, a kormányzó szociáldemokrata párt hamburgi kongresszusán láttam- hallottam a jobboldali szociáldemokratának minősített politikust... Kongresszusi felszólalásában ugyan nem sorakozott fel azok mellé, akik a neutronbombát elítélték és elvetették, de — és azért ez egy NATO-or- szág hadügyminisztere számára szinte „kötelező házi feladat” lett volna — azt sem mondta, hogy a Bun- deswehmek szüksége lenne erre a gyűlöletes és embertelen fegyverre. Egyébként a NATO-beli fegyverkezésről az a véleményem, hogy mindinkább ütköznek a különböző NA- TO-országok fegyverkezési iparának érdekei: az amerikaiak azon a címen, hogy egységesíteni, szabványosítani kell a fegyverkezést, azt sürgetik, hogy minden szövetségesük — amerikai fegyvereket vásároljon, az európaiak viszont — s köztük az élen a nyugatnémetek — azt követelik, hogy az USA is vegyen Európában előállított fegyvereket! A fegyverkezés rengetegbe kerül, s ez egyben azt jelenti, hogy — óriási üzlet! A fegyverkezés pénzügyi vonatkozásainak rendkívüli jelentősége magyarázhatja, hogy a lemondott Leber helyére Bonnban az eddigi pénzügyminiszter, Hans Apel került. Leber a botránnyá dagasztott kémkedési és lehallgatási ügyek miatt bukott meg, a MAD rövidítésű katonai kémelhárító viselt dolgai nyomán kélt a nagy vihar ellene. A titkos szolgálatok szövevényében a jobboldali és az amerikaiakkal szorosan együttműködő személyek tudnak leginkább eligazodni. Nem véletlen hát. hogy a hadügyminisztert és személyén keresztül az egész kormányt, meg Schmidt kancellárt ezen a vonalon kezdte ki az ellenzék. • • Ünnepélyes katonai eskütétel Tarpai István honvéd szülei, Kiss Attila honvéd felesége társaságában az ünnepi eskütétel után. (Folytatás az i. oldalról) Honfi István őrnagy ünnepi beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az eskütételhez felsorakozott katonák életük jelentős állomásához érkeztek. Mint mondotta, a kiképzés eddigi időszaka alatt becsülettel teljesítették feladataikat, s ezt várja továbbra is tőlük a párt, a nép. Az ünnepi beszéd után Kádár Attila honvéd, eskü-előolvasó nyomán —, aki egyébként az Észak- magyarországi Vízügyi Igazgatóság dolgozója a polgári életben — a fiatal katonák letették hűségfogadalmukat. Az esküt tett honvédek nevében Horváth László honvéd tett ígéretet arra, hogy az eskü szelleméhez és tartalmához méltóan vesznek részt a kiképzésben, az épl- tőmunkában. i A Borsodi Vegyikombinát most épülő, államilag kiemelt PVC—III. gyárépítkezés KISZ-védnökség operatív bizottságának titkára, Éder László köszöntötte a fiatal sorkatonákat, s rövid beszédben arra kérte őket, hogy folytassák elődeik példás helytállását a beruházás kivitelező munkálatainál. Az ünnepi katonai eskütétel a díszmenettel fejeződött be. * A két alakulat most esküt tett katonái márciustól Le- ninvárosban a Tiszai Kőolajfinomító, a Tiszai Erőmű, a Tiszai Vegyikombinát polipropilén gyárának, valamint a város építő munkálataiban, illetve a Borsodi Vegyikombinát PVC—III. gyárának, valamint a Lenin Kohászati Művek kombinált acélműve építőmunkálataiban vesznek részt. O. J., N. J., L. J. A Központi Statisztikai (Folytatás az 1. oldalról) NÉHÁNY FONTOSABB TERMÉK TERMELÉSE Az 1977. évi Az 1977. év termelés az 1976. év mennyisége százalékában Villamos energia, milliárd kWó 23,4 106,1 Szén, millió tonna 25,5 100,8 Kőolaj, millió tonna 2,2 102,3 Földgáz, milliárd köbméter 6,6 .108,5 Acél, millió tonna 3,7 101,9 Hengerelt acél, millió tonna 3,1 107,6 Bauxit, millió tonna 2,9 101,1 Timföld, ezer tonna 786,5 106,8 Alumínium félgyártmány, ezer tonna 134,5 100,4 Tégla, milliárd darab 2,0 102,9 Cement, millió tonna 4,6 107,5 Kénsav, ezer tonna 632,1 102,5 Műtrágya, hatóanyagban ezer tonna 805,2 102,9 Növényvédő szer, hatóanyagban ezer tonna 17,1 97,5 Műanyagok, ezer tonna 148,3 105,0 Vegyiszálak, ezer tonna 26,0 124,6 Autóbusz, ezer darab Számítástechnikai termékek, 11,8 103,4 folyó áron, milliárd Ft 4,2 114,3 Rádió, ezer darab Televízió, ezer darab 258,7 103,3 423,3 102,8 Hűtőszekrény, ezer darab 455,1 104,8 Mosógép, ezer darab 202,5 102,5 Centrifuga, ezer darab 190,4 103,3 Pamutszövet, millió négyzetméter 365,7 103,8 Gyapjúszövet, millió négyzetméter 42,7 103,6 Kötött alsó- és felsőruha, ezer tonna 15,5 99,8 Cipő, millió pár 45,7 102,6 Fogyasztói tej, millió liter 766,9 105,4 Csontos nyershús, ezer tonna 559,9 115,8 Vágott baromfi, ezer tonna 149,8 106,0 Napraforgóolaj, ezer tonna 67,0 125,7 Sör, millió hektoliter 7,0 103,5 Az építőipari termelés a tervezett ütemben, az előző évinél nagyobb mértékben, kb. 6 százalékkal nőtt Az állami építőipari vállalatok termelése 6,9 százalékkal, az építőipari szövetkezeteké kismértékben emelkedett. A foglalkoztatottak száma valamivel csökkent, a termelés növekedése teljes egészében a munkatermelékenység emelkedéséből származott. Az építőiparban folytatódott a korszerű építési módok térhódítása, javult a gépesítettség. A nagymértékű terven felüli keresletnövekedést azonban az építőipar adott kapacitása és szerkezete nem tudta kielégíteni. III. Mezőgazdaság A mezőgazdasági termelés a tervvel összhangban, 1975- höz képest 7—7,5 százalékkal nőtt. 1976-hoz viszonyítva a növekedés 10—11 százalékos. Az állami gazdaságok és a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kb. 12 százalékkal, a háztáji és kisegítő gazdaságok mintegy 7—8 százalékkal termeltek többet, mint egy évvel • korábban. A termelés növekedése lehetővé tette a lakosság jó élelmiszerellátását és a kivitel bővítését is. 1977-ben 5,3 millió tonna búza termett, valamivel több, mint egy évvel korábban. A többletmennyiség a hozamnövekedésből származott, a búza vetésterülete kisebb volt az előző évinél. A hektáronkénti átlagtermés 40,5 q volt, 1,7 q_val több az eddigi legmagasabb 1976. évinél. Kukoricából, az előző évinél valamivel kisebb területen; majdnem 1 millió tonnával több, összesen 6 millió tonna termett. A hektáronkénti átlagtermés 46,8 q volt, 23 százalékkal nagyobb, mint 1976-ban. A tervnek megfelelően a zöldség, a burgonya és a gyümölcstermelés erőteljesen fejlődött. Zöldségből és burgonyából az előző évinél 20 százalékkal többet takarítottak be, hasonló mértékben növekedett az alma,, és a szőlőtermés is. A cukorrépa termésmennyisége valamivel kevesebb, a répa cukortartalma nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A sertésállomány továbbra is magas szinten maradt, és az év végén 7,8 millió volt. A szarvasmarha-állomány egy év alatt 3 százalékkal, 1 950 000-re emelkedett. Az év folyamán nőtt a tehenek száma is. A vágóállatok és állati termékek termelése a tervezettnél nagyobb mértékben emelkedett: a vágóállat-termelés 10 százalékkal, a tejtermelés — főként a hozamok növekedésével — kb. 11 százalékkal, a tojás- és a gyapjútermelés majdnem 20 százalékkal. A szocialista mezőgazda- sági nagyüzemekben éves átlagban 773 ezren dolgoztak, csaknem 20 ezerrel, 2,3 százalékkal kevesebben,' mint 1976-ban. A mezőgazdasági terület tovább csökkent. A mezőgazdaság anyagi-műszaki ellátottsága javult, a beruházások, elsősorban a gép- beruházások gyorsabban nőttek a tervezettnél. Az üzemek többek között 4500 traktort, 2000 gabonakombájnt, 4200 tehergépkocsit vásároltak. A gépállomány korszerűsödött, nőtt a nagyobb teljesítményű traktorok aránya. A traktorállomány vonóerőkapacitása 4 százalékkal nőtt. A termelők több műtrágyát használtak fel, mint 1976-ban egy hektár mezőgazdasági területre — szántó, kert, gyümölcsös, szőlő, rét, legelő —, hatóanyagban számolva 220 kg műtrágya jutott. IV. Szállítás és hírközlés A szállított áruk súlya 4,6 százalékkal meghaladta az 1976. évit. Vasúton 2,3 százalékkal, tehergépkocsin 7,6 százalékkal, hajón 16,1 százalékkal több árut szállítottak. A tömegközlekedési eszközökön a személyi utazások száma 3,6 milliárd volt, 2,3 százalékkal több, mint 1976- ban. 1977-ben a vasút 10 villamos mozdonyt és 20 Dieselmozdonyt szerzett be. Folytatódott a vonalhálózat, valamint a pálya- és állomásbiztosítás korszerűsítése. Záhony térségében üzembe helyezték az új fényeslitkei teherkocsirendező pályaudvart. A távolsági és a helyi személyszállítás javítására több mint 1100 új autóbuszt, 36 trolibuszt, 27 HÉV motor- és pótkocsit, 20 új csuklós villamost állítottak forgalomba. A személygépkocsik száma több mint 83 ezerrel emelkedett és az év végén megközelítette a 740 ezret. Ebből csaknem 700 ezer a lakosság tulajdonában volt. 1977-ben 18 600 tehergépkocsit állítottak forgalomba. A közutakon mintegy 1400 km hosszúságban korszerűsítést és útburkolat-erősítést végeztek. Több mint 80 kilométer új út épült. Átadták a forgalomnak az Ml-es autópálya Komárom és Győr közölt félszélességben elkészült szakaszát. A telefon főközpontok befogadóképessége 43 ezer, az alközpontoké 20 ezer állomással bővült. A települések közötti közvetlen telefonösz- szeköttetésben az összes főállomás 70 százaléka vett részt. Az év végén 27 országgal volt közvetlen táv- hívásos kapcsolatunk. Elkészült és megkezdte kísérleti üzemelését az interszputnyik földi követőállomás Talián- dörögdön. V. Beruházás A szocialista szektor beruházásaira 181,5 milliárd forintot, a tervezettnél 10 százalékkal nagyobb összeget fordítottak. Ez folyó áron 19 százalékkal, volumenben 13 százalékkal több, mint az előző évben volt. A beruházások ilyen mértékű növekedése nem állt arányban a népgazdaság jelenlegi teherbíró képességével, és a koncentrált kivitelezés lehetőségeivel. Egyidejűleg túl sok beruházás volt folyamatban, egyes esetekben a befejezések elhúzódtak és emelkedtek a költségek. Mind az építési, mind a gépberuházások összege nagyobb volt a tervezettnél. Különösen a nem szocialista országokból származó gépek beruházása haladta meg az előirányzatot. Állami beruházásokra kereken 80 milliárd forintot fordítottak, folyó áron 15 százalékkal többet az előző évinél, de valamivel kevesebbet az előirányzottnál. Ezen belül nagyberuházásokra a tervezettnél kevesebbet, célcsoportos beruházásokra többet használtak fel. A vállalati beruházások összege jelentősen meghaladta az előirányzatot. A túlteljesítést főleg a vállalatok saját fejlesztési alapjainak tervezettnél gyorsabb növekedése és emellett az exportnövelő beruházási hitelek előirányzottnál nagyobb folyósítása tette lehetővé. VI. KülkereskeiEelem 1977-ben jelentősen bővültek nemzetközi gazdasági kapcsolataink. A szocialista országokkal tovább erősödött együttműködésünk, az áruforgalom az államközi egyezményeknek megfelelően bővült, folytatódott a termelési, tudományos és műszaki együttműködés, a közös beruházások megvalósítása. Bővültek termelési, műszaki és tudományos kapcsolataink a nem szocialista országokkal. Külkereskedelmi forgalmunk nagyobb részét változatlanul a szocialista országokkal bonyolítottuk le, de számottevően emelkedett a forgalom a nem szocialista — ezen belül elsősorban a fejlődő — országokkal is. 1977-ben a behozatal és a kivitel értéke 16—16 százalékkal nőtt. Volumenben a behozatal 8 százalékkal, a kivitel 12 százalékkal volt több, mint 1976-ban. Rubelelszámolásokban — a tervnek megfelelően — a kivitel gyorsabban nőtt a behozatalnál. összehasonlítható árakon a kivitel 15 százalékkal, a behozatal 7 százlék- kal emelkedett. A behozatali és kiviteli árak változása lényegében megfelelt a számítottnak. A behozatali többlet kisebb volt, mint 1976-ban. Az import elsősorban energiahordozókból és gépekből bővült. Az exportban a gépipari termékek, valamint az anyagok kivitele nőtt a legnagyobb^ mértékben. A dollár- és egyéb tőkés devizaelszámolású külkereskedelmi forgalomban a behozatal és a kivitel volumene azonos mértékben, 10—10 százalékkal nőtt. A behozatal növekedése nagyobb, a kivitelé kisebb volt az előirányzottnál. Mivel a behozatali árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a kiviteli árak, folyó áron a behozatal növekedése meghaladta a kivitelét. Ebben a viszonylatban az 1976. évinél nagyobb összegű passzívum keletkezett. A behozatalban a gépek, a fogyasztási iparcikkek, a kávé, a kakaó, valamint a növényolajipari takarmányok, a kivitelben az élelmiszerek és a fogyasztási cikkek forgalmának emelkedése volt a legnagyobb mértékű. VII. Jövedelmek, fogyasztás 1977-ben a tervezettnél valamivel nagyobb mértékben nőtt a lakosság jövedelme és fogyasztása. A jövedelmek emelkedéséhez hozzájárult, hogy július 1-vel az iparban, az élelmiszer kiskereskedelemben és a vendéglátásban rendezték és egységesítették kb. 700 ezer dolgozó műszakpótlékát, amelynek egyévi bérkihatása mintegy 1,3 milliárd forint. Szeptember 1-vel, illetve október 1-vel a művelődés, az oktatás és az egészségügy területén több mint 400 ezer dolgozó bérét emelték. Ennek egyévi bérkihátása csaknem 2,8 milliárd forint. Központi béremelésre került sor a villamosenergia- és a ruházati iparban is. A népgazdaságban foglalkoztatottak havi átlagkeresete 3440 forint volt, amit továbbra is havi 110 forinttal egészítettek ki a korábbi tüzelő- és húsáremelés ellentételezéseként. A fogyasztói árszínvonal a tervezett keretek között, 3,9 százalékkal emelkedett. Az egy munkás-alkalmazott keresőre jutó reálbér a tervezett 2,5—3 százaléknál valamivel nagyobb mértékben, 3,5 százalékkal nőtt. A reálbérek mellett a társadalmi juttatások is jelentősen emelkedtek. Az egy lakosra jutó reáljövedelem növekedése 4,5 százalék volt az előirányzott 3,5—4 százalék helyett. A pénzbeni társadalmi juttatások összege 10 százalékkal volt nagyobb, mint 1976- ban. Ezen belül nyugdíjakra 36,3 milliárd forintot fizettek ki, 4 milliárd forinttal, 13 százalékkal többet, mint egy évvel ezelőtt. A nyugdíjasok száma 1977. év végén 1 928 000 volt, 57 000 fővel több, mint az év elején. Családi pótlékra 8,5 milli- , árd forintot folyósítottak. 13 százalékkal többet az 1976. évinél. 1977 év közepén 1 004 000 család, 1 920 000 gyermek után részesült családi pótlékban. Gyermekgondozási segélyre 3,8 milliárd forintot fizettek ki, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Gyermekgondozási segélyben december -végén 290 000 anya részesült, a dolgozó nők 13 százaléka. A kiskereskedelmi forgalom volumene a tervben előirányzott 4,4 százalékos növekedésnél nagyobb mértékben, 6,2 százalékkal haladta meg az előző évit. Ezen belül a lakosságnak értékesített áruk menrodsége mintegy 5,5 százalékkal nőtt. Az élelmiszerek és élvezeti cikkek eladása összehasonlítható áron, 3 százalékkal, a ruházati cikkeké 2 százalékkal emelkedett. A vegyes iparcikkek forgalma 1977-ben élénk volt, kb. 12 százalékkal magasabb, mint 1976- ban. A lakosság ellátása élelmiszerekből jó volt. Burgonyából, zöldségből és gyümölcsből az .előző évinél nagyobb, egyes időszakokban bőséges volt a kínálat, a zöldségárak jóval alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. Nőttek a lakosság megtakarításai. A ' takarékbetétállomány az év végén 107,5 milliárd forint volt, ami 14.6 milliárd forinttal, 15.8 százalékkal több az egy évvel ezelőttinél. 1977-ben a tervezett 88 ezer lakásnál, mintegy 5 ezerrel több, 93 ezer lakás készült el. Magánerőből 59 ezer, állami erőből 34 ezer lakás épült. (Folytatás a 3. oldalon)