Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-19 / 43. szám

1978. február 19., vasárnap

Hiba van a kréta köriiL.

A7 iiriMT ember a fe- UIGg nevel etetett

valamit. Macskája feszengeni kezdett vackán, majd fejét felütve, gazdájára kerekítette almos szemét. Ismerte a szokását. Nemsokára eléje fog állni, hozzáintézve szavait — ha valamit nem talál, mindig rajta keresi. Kandúr tisztában volt önnön esendő természetével, az ételszagoknak ne;n tud ellenállni, ha meg hús van a közelben, megfeledkezik minden jó nevelésről, nem retten vissza a kockázattól sem. hogy ga- lambepéjű gazdája is kijön a béketűrésből, s hozzávóg- ja a kalapot. De most még levesillat sincs a levegőben, tehát semmi köze az eltűnt tárgyhoz.

Aha, már jön is. Kandúr álmatagon négy lábra eről- lcödte magát, és várt, mit fog már megint rajta számon kérni.

Gazdája megállt előtte, és így fakadt ki:

— Hol az a büdös... a fene enné meg, az előbb még a kezemben volt.

A macska lesunyta a fejét, gyanakvóan leselkedett, mert gazdinak furcsa volt a hangja, mintha nem is ő lenne. Szája nem szabályszerűen formázta a hangokat, sután-pöszén beszélt. Kezében a koslök, idegesen mar- kolássza a dohányt, bal tenyerében már ott a gyújtó is. Minden kéznél, csak a pipa... az a büdös nincs sehol, hogy a fene enné meg már csakugyan.

Kandúr nem tudja, miért a hirtelen támadt vigasság, a mélyfeketére borult ég hogyan derülhetett ki ily hamar? Nevetés, jóleső kacaj harsog a ni köti nos fogak közül boldog örvendezéssel, hogy nem kelt. szárnya, se lába, ott volt az a büdös, ott a helyén. A szájában.

— Látod, Bandi — enyhült meg az öreg hangja — vénségünlcre mire leszünk?! Itt a számban, és csak keresem, mint akinek nincs ki mind a négy kereke. —Figyelmeztetően feléje bök pipájával. — Maid te is megtudod, ne félj. Most még nagyra vagy az erőddel, még a kutyával is kikezdenél, de csak szálljon el fölötted is az idő... Majd megtudod, ne félj.

Rágyújtva, melléje telepedett. a lócára, elégedett pöfékeléssel. Bandi élvetegen elvetette magát, a si- mogatást sosem tudja megállni dorombolás nélkül, és hallgatta gazdi eszmefuttatását.

— Valamikor a házat átugrottam volna. Aratás előtt mindig lemázsáltam magam, csépléskor megint — hét-nyolc kiló mindig hibázott. Mit gondolsz, hová lett? Átment a kaszanyélbe,

azért lett olyan nehéz, mire az aratás végére jutottam. Amikor meg mentem haza — tudod, látástól vakulásig nyomta a gombot —, oszt áthaladtam a hídon, ha hiszed, ha nem, olyan nehéz lettem, hogy hajlott alattam. A térdem rogyadozott, úgy biz’ a térdem. De azért vasárnap volt erőm kuglizni, úgy megvágtam a golyót, csak úgy cikkant végig a gurítón. Haha-ha! Az áilongató gyerek hogy ,isz_ költ a golyófogó mögé! lsz_ kirí! Most Józsi bácsi lő. Bumm! A bábuk csak úgy fröccsentek. Látod, most már le se tudnék hajolni a golyóért. Hiába tudom n módját, az erőm elhagyott. No, de már hűl ki a masina, gyerünk fát vágni Bandi!

És mentek fát vágni. Gazdi felvette a kosarat a csikótűzhely alól, nyögött egyet.. A favágató tuskónál van vágnivaló, csak nincs mivel. Az öreg nagyon mérges lett.

— A pofád mindenit, le hatökör, itt vagy a sarkamban és nem szólnál, hátlátott már ilyent az ember?!

Kandúr elhúzódott az ingerült hangra, s nyilván azt gondolta: csak bűnbaknak tart a háznál, hogy legyen kit leckéztetni... Tudhatná, hogy mindig beviszi a fejszét magával, az ajtó mögé, azt szokta mondani, sosem tudhatja az ember, kit hoz az ördög... Űg3T kell neki, miért olyan íelejté- keny.

A macska nem szegődött a nyomába, hiszen tudván- tudta, be nem állna a szája, folyton őt macerálná. Fontolóra vette, érdemes-e pocsékolni az erejét, ezek a piszok verebek olyan szemfülesek, az őrálló már is jelez, hogy macska a láthatáron. Pedig meg kellene már ritkítani az állományt, eleszik a tyúkoktól az ételt. Szeretnek a készre járni.

Az öreg vágta a fát. A tyúkok ott lábatlanlcodtak. Kedvence, egy kendermagos jérce még a nadrágszárát is megcsipkedte, amit kandúr nem vett jó néven, ráro_ hant, és mondta a maga nyelvén: hess, gazditól, hogy a hasam legyen a koporsód.

— Ne bántsd a legszebb tyúkomat, mert fejbe kó- lintlak! Jó, jó — fordult a tyúkjaihoz ■— tudom a dolgom, mindjárt kaptok, csak ezt az egyet még felaprítom.

A tyúkok is értettek az öreg nyelvén, főképp a kakas, hívogató hangjára a trágyadombon kapirgálók is a kamra elé sereglettek. Sárgán loccsant közéjük a íélszakajtónyi kukorica. Emberünk legeltette rajtuk a szemét. Szépek és hálásak, már biztos kitojták a mai adagot. S ha már kezében a szakajtó, megy is

összeszedni, nehogy kint éjszakázzon a tojás, szétfagy, pedig még két forintért szedik a boltban. Nyolc tojást talált. A zsebében is elfért volna, de megszokta már, hogy a szakajtóval megy érte. Bevitte a kamrába, egy szalmakosárba. Mennyi is van? A fene egye meg! tegnaptól kiment a fejéből. Kiszedegette, szétrakta a lisztes ládára, aztán számolva helyezte vissza, de úgy a húszadik körül az volt az érzése, hogy hibázott. Mert nem ott jár az esze, amit csinál, már a forinton, és hogy mit vásárol érte. Kezdeni kellett élűiről, ötvenkilenc tojás gyűlt össze. Mit is kellene csinálni, mit is? Ilyenkor, január elején már nem érdemes a háznál tartani, úgy megy lefelé az ára, létra se kell alá, esik... Nem, az ő eszén nem járnak túl, itt a bolt a szomszédban, hátha holnap tíz- húsz fillérrel megkurtitják az árát. Ezt értik, a paraszt portékáját nyomni lefelé, a íéldecijét meg emelni az égbe. Nyomás a boltba, a nap állása szerint, még nem lehet tíz óra, nyitva.

Nagy kő esett le a szívéről, még mindig két forintért vették át darabját. — pipadohány megint nincs?! — kérdezte rosszallóan. A boltoslány a szeme közé nevetett, hogy már csak hárman pipáznak a faluban, ennyiért nem kifizetődő egy egész dobozzal rendelni, kevesebbet meg nem adnak. Annyira elöntötte az epe, hogy nem vett semmit. Valamikor a cigarettázókat küldték el, most a pipázókat nem veszik emberszámba. Micsoda idők!

W,hűvös fogadOZuUdJd ^tásban ré_

szesítette. Nyökdécselve leguggolt a tűzhely elé, és a szeme, is könnybe lábalt. Élhibázta a sorrendet, előbb a tűzre kellett volna raknia, a gallyi'a hamar kileheli a lelkét, egy árva parazsat nem lel a hamuban, hiába piszkálja.

— Hiba van a kréta körül — mondta fennhangon, pedig a macska se volt mellette. A lelke meglelt keserűséggel.

Gulyás Mihály

Riport az arany- háromszöibíl

Nem kevés bátorságra és kitartásra van szükség ah_ hoz, hogy eljussunk erre a területre. Kél energikus francia újságírónő, Marianne és Catherine Liamo- ur azonban eljutott ide, visszatértek hazájukba és bemutatták filmjüket a te- levízóban, amely szenzáció lett. Hiszen a két nővér az arany .háromszögben volt, ott, ahol az illegális kábítószer készítésére felhasznált teljes ópiummennyiség több mint felét előállítják.

Az arany háromszöget hegyek és dzsungelek vágják el a külvilágtól. A terület Burma, Thaiföld, Kína és Laosz határán ta_ - lálható.

AKAC ISTVÁN

Már folyton

Aránytalan sorsú életemben mindig több volt a nem, mint az igen. — Most ezért vibrál a jogos harag égnek-futó kard-idegeimen.

Duruzsoló fényű napsütéssel akkor fürdettem szőke kenyerein, hogyha zuhantam! S csakis kőre estem. Már folyton vérzik tőle tenyerem . ,,

ESZAK-MAGYARORSZAG 7

EGY ÉVSZAZAD

A régi bányász fekve és ülve fejtette veszélyes helyzetben a szenet. Ma 'acélpajzsok alatt méternél magasabb, hajócsavarhoz hasonló tárcsával ellátott maróhenger jö- vcszti a, szenet.

A szűk bányafolyosókon igen nehéz, embert elnyüvő munka volt a csillézés. Most több kilométer hosszúságú gumiszalag szállítja a napvilágra a szenet. Egy diszpécser több 'gumiszalagot is igazgat.

Bányászősünk felemelt ujja most is int: a föld alatti munka ma sem veszélytelen. A felügyeleti és ellenőrző szervek ma is szigorúan ellenőrzik a munkavédelmi szabályok betartását.

„A fekete gyémánt nevel Jókai adta az ösvilág ama szerves maradványainak, melyek, ma az ipar munkájának oly csodálatos tényezőivé lettek a technikai haladás minden terén. Ámde megvannak a fekete gyémántoknak a maga koldusai is, akikre nem tapad, csak a piszkos korma annak a fénynek és gazdagságnak. mely milliókban forog a társadalom ki_ váltságosainak kezén... az anyagi harc ellentétes esélyei, melyek míg egynek kényelmet, bőséget és csillogást, a másiknak csak nyomort, nehéz fáradalmakat, és mondhatatlan nél_ külözéseket teremtenek, sehol sem nyilatkoznak oly megdöbbentően, mint a szegény, föld alatti munkások helyzetében, kik meggörnyedt testtel. életet és egészséget áldozatul dobva izzadnak napestig annak a pénznek előteremtésében, melyet ugyanabban a perc. ben egy henyélő tőkepénzes egykedvűen dob a zöld asztalra”. Így kezdte a bányászok munkájáról szóló, rajzokkal illusztrált cikkét a Vasárnapi Üjság 1888. április 4-i száma. Erről a fontos, és épp abban a korban is igen fontos mesterségről szólva a továbbiakban — többek között: — megállapítja: „Sokai lehetne mondani a szénbányászok életéről . . . Annyi áll, hogy nem kellemes, nem irigylendő munkakör...”

A szóban forgó cikk is. merteti a szén jövesztésé- nek nehéz módját, a lőpor használatát, melynek „veszélyessége nem csekély”. A szállítók nehéz munkájáról szólva az újságíró ta_ licskát, vedret, kosarat említ, míg „Téresebb helyeiken, s különösen meredekeken ponny-lovakat használnak ...” Bányász elődeink is teljesítményben dolgoztak. „Minden kosárra jegy van ragasztva azon bányász számával, ki azt felküldte. Ezt a számot egy fiú kikiáltja, s a szén súlyát egy könyvbe vezetik be.”

Amikor hozzákezdtek a Borsodi Vegyikombinál PVC—111. új gyárának építéséhez, újra kellett nyitni egy régen bezárt bányát, azt megfelelő módon betö- medékelni. hogy az új gyár alatt erős légyen a talaj. Ekkor alkalmunk volt látogatást tenni egy múlt századbeli bányában. Mintha a szakma múzeumában jártunk volna. A bányatulajdonos a lehető legkevesebb anyagi ráfordítással termeltette a szenet. Takarékoskodott a pénzzel, az anyaggal, csak az emberrel. a bányásszal nem. A bánya vágatai olyan szú. kék voltak, hogy az embei. a ló és a csille fért ei bennük csak. Nagyon nehéz lehetett szenet fejteni a (il) —70 centiméter vastag széntelepben. Itt csak fekve. térdelve, vagy ülve le. betett dolgozni. Mint ahogy a Vasárnapi Üjság is irta. itt is kosárba rakták a szenet és kötéllel kihozták az akkor pincsinek nevezett kis csilléig.

A borsodi szénbányászainak nagy múltja van. De csak az utóbbi másfél évtizedben fejlődött óriásit. A múlt évben 5 millió 270 ezer tonna szenet adtak a borsodi bányászok a népgazdaságnak. Ebből 3 mii. lió tonna szenet a hazánkban használatos legfejlettebb technológiával, önjáró biztosító berendezéssel felszerelt frontokról. Az ősz. szes kitermelt szén 75 százaléka gépi jövesztésű, 84 százaléka gépi rakodású, 05 százaléka pedig gépi szállítású volt. És az ugrásszerű fejlődés nem áll meg.

Bányászelődeink minden leszállás előtt imádkoztak: „fai!séges Isten, mennyitek és földnek ura!... Kérünk téged, adj nekünk erőt és bátorságot, hogy a föld mé. lyeben. a sötétség rejtelmében dolgozhassunk...” A bányászimának már az emléke is meghalt. Egy korszerű bányában tett láioga. tásunk alkalmával hallottuk: „Iia jobban megy a munka, jobb a kereset, -ha jobb a kereset, jobb a hangulat. Ha jobb a hangulat, jobban megy a munka. A házi . áldás szövege jutott önkéntelenül is az eszembe: „Hol szeretet, ott béke..." De csak a forma hasonló. A tartalom könyörtelenül más. A mai bányászok csak a munkában, az alkotásban hisznek.

Szöveg: Oravcc János Kép: Laezó József