Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-15 / 39. szám

1978. február 15., szerda

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5

I fers«! az este barátja

a természet az ember barátja, éltetője, védelmezője és orvosa — tartja az ősi közmondás. S ha ez így van, akkor nekünk, embereknek ezt kötelességünk viszonozni a természet védelmével, ápolásával és becsülésével. De vajon megteszünk-e mindent ennek érdekében? Azt hiszem, nem! Legalábbis az utóbbi időben mintha kevesebbet tennénk a természet védelméért, mint korábban. Az ember, az emberi társadalom és a természet kapcsolata mindinkább kezd egyoldalú szerelemmé válni. Erre sajnos a negatív példák sokasága utal, vagy legalábbis ezt a látszatot kelti.

A hivatalos szervek sokat teszitek a természetvédelem érdekében. Rendéleteket, határozatokat hoznak és szigorú bírságokat szabnak ki azok ellen, akik kárt tesznek benne, akik ártanak környezetünknek és egészségünknek. Mindezek a hatósági intézkedések helyesek, időszerűek, szükségesek, mert nélkülük maholnap vandál pusztításokról adhatnánk számot, de ezek a rendelkezések és határozatok még önmagukban nem oldják meg a természet védelmét és az ezzel kapcsolatos feladókat. Igazi, hathatós természet- és környezetvédelemről csak akkor beszélhetünk, ha az egész társadalom a magáénak érzi és vallja az ezzel kapcsolatos tennivalókat és feladatokat. Ettől viszont még nagyon távol vagyunk. Csak rendeletekkel nem lehet lefogni a meggondolatlan, természetpusztító kezeket, különösen nem akkor, amikor némely helyen még a vállalatok és intézmények is tudatosan ezt teszik.

Különösen az építkezéseknél tapasztalhatjuk ezeket a rendellenességeket, a természet indokolatlan, meggondolatlan pusztítását. Nem egy esetben értékes, évszázados, évtizedes fákat vágnak ki, mert a tervezőirodák légkondicionált szobáiban készülő tervek csak a betonnal, a téglával, a holt anyaggal, a különböző formák és stílusok megoldásával számolnak, de a természettel; fákkal, bokrokkal, cserjékkel és pázsittal már kevésbé. így fogynak el és így zsugorodnak össze a parkok, s tűnnek el a sétányok, a kőrengeteg között.

A közelmúltban például egy vidéki városban olyan helyre terveztek iskolát, hogy a központban levő évtizedes park felét ki kellett irtaniok a munkásoknak az építkezés megkezdésekor. Holott alig száz méterrel távolabb sík, az építkezésre kiválóan alkalmas kopár terület állt és áll még ma is a tervezők és építők rendelkezésére. Ma már az sem ritka látvány, amikor az ideiglenes felvonulási épületek elől is kivágják, kiirtják a parkok fáit, bokrait, a néhány évvel ezelőtt drága pénzen ültetett cserjéket. Az pedig szinte természetes, hogy a parkokban dolgozó mun- 5 kagépek, gallyat, füvet szállító gépkocsik

úgymond árkon-bokron keresztül közlekednek, törve-zúzva mindent, ami útjukba kerül.

De az új parkosításokban sem sok az öröm és a köszönet. Az elültetett fákat nem gondozzák, nem öntözik. Azok többsége elszárad, és minden kezdődik elölről. Az egyik parkot például már harmadszor ültetik be fákkal. Pedig egyszer is elég lett volna, csak meg kellett volna öntözni a fiatal csemetéket. Erre azonban már nem terjedt ki a figyelem és nem jutott rá idő.

Finnországban, ahol közismerten nagyon sok park és sétány van, a sérült fákat külön ápolják, gondozzák. A fáknak ápolóik, orvosaik vannak. Ha például egy gépkocsi tolatás vagy rakodás közben véletlenül megsérti valamelyik fa törzsét, vagy ágait, azonnal szakembereket hívnak a „gyógyításhoz”. Vajon mikor jutunk el mi is idáig?

Valamikor egy régi természetszerető törvény például tiltotta a tavaszi, nyári és őszi favágást. Fát csak télen lehetett irtani.

A fák szeretetéről, megbecsüléséről egy öreg erdész jut eszembe. Talán ő lehetett az utolsó nagy természetbarát, legalábbis a mi környékünkön. Amikor karácsony után, vízkeresztkor a karácsonyfát lebontották, a fenyőt a hóna alá vette és ugyanolyan ünnepélyesen, ahogyan hozta, visszavitte az erdőbe. Mélységesen hitt abban, hogyha ott hal meg a fa, tűleveleiböl újak sarjadnak. Érdekes látvány volt, ahogyan Vz öreg a megsárgult karácsonyfával az erdő felé baktatott, új életet teremteni.

Ne értsenek félre, nem arról van szó és nem arról beszélek, hogy a természet misztikus imádói legyünk, viszont azt is látni kell, hogy az eddigieknél sokkal, de sokkal többet kell tennünk a környezet, a természet, a táj védelme érdekében. Mindenekelőtt óvni kell a fákat, a bokrokat, a városi parkokat, sétányokat, zöldövezeteket, amelyek nemcsak széppé és kellemessé teszik a környezetet, hanem egészségessé, üdítővé és oxigéndússá is.

A környező országokban szép szokást honosítottak meg; házasságkötések, születések alkalmával a családok elültetnek egy- egy fát, bokrot a település parkjaiban, vagy a várost szegélyező zöldövezetekben. Sajnos, nálunk az új parkok építése sem a régi. Egy-egy újjászülető városközponti parkocskában maholnap több a beton és a cementlap, mint a föld, a fű, a fa és a bokor. Változtatni kellene ezen a felfogáson. Valamennyiünk érdeke, hogy az ember és a természet barátságban, jószomszédi viszonyban éljen egymással, éppen ezért a táj, a természet, a környezet védelmét a társadalom, az emberek ügyévé kell tenni.

Wirth Lajos

!

i

Nem fillérekről, milliókról van szó

Az ivóvíz — kincs

Hivatalos fórumon, a Má- lyi Vízműtársulat küldött- gyűlésén hangzott el legutóbb mindaz, amiről az alábbiakban szó lesz. A krónikás csak tényeket rögzít, az elhangzott felszólalások lényegét idézi, amikor kénytelen leírni, hogy — mint azt az egyik vitázó megfogalmazta — „A vízműhálózat kiépítésénél nem fillérekről, hanem milliókról van szó ...” Valóban milliós tétel az a beruházás, amelynek célja, hogy a község és a hozzá tartozó tó körül kialakult üdülőterületet egészséges ivóvízzel lássák el.

A munkálatokat még a múlt ' évben megkezdték, nagy lendülettel indultak, mindenki azt hitte, hogy az előírt határidőre be is fejezik a munkát. Igaz, hogy a csővezetéket már lerakták, az úgynevezett indító és fogadó aknákkal már elkészültek, de hogy mikor tarthatnak üzempróbát, illetve, hogy a rendszeres vízszolgáltatás mikor kezdődhet meg, az egyelőre még bizonytalan. Bizonytalan azért, mert — mindeddig meg nem magyarázott okok miatt — a befejezés határidejét módosították. Erről a tényről egyszerűen értesítették a vízműtársulat intéző bizottságát, majdhogynem olyanformán: ez van, ezt kell szeretni...

A minap megtartott társulati küldöttgyűlésen az elnök ilyen hangnemben fogalmazott és közölte, hogy a határidő módosításáról szóló

határozatot csak tudomásulvétel végett küld télc el a vízműtársulathoz. , Érthetetlen ez az eljárás, hiszen a munkálatok költségeit a víz- műtársulat fizeti, tehát beleszólási joga van, kell, hogy legyen a legapróbbnak tűnő módosításhoz is. Tudta és beleegyezése nélkül egyetlen fillér sem használható fel. Márpedig a határidő-elcsúszás —, ahogy az lenni szokott, többletköltséggel jár. S ezt a többletet is a vízműtársulatnak kell fizetnie, amelynek a kasszájában az állami támogatáson túl a vízműhálózat bekapcsol ásóban érdekelt családok és a mintegy 38 vállalat által befizetett összeg is megtalálható. A családok hat éven át, évente ezer forintot fizetnek, a vállalatok pedig a törvényes keretekben megszabott összegeket. A több mint húszmillió forint értékű beruházás minőségileg is kifogástalan módon való elkészítése fontos kérdés. Éppen ezért van szükség arra, hogy akiket illet, messzemenően — pénzügyileg és műszakilag egyaránt — ellenőrizzék a kivitelezést, a munkálatokkal összefüggő feladatok végrehajtását.

Ilyen szerv az úgynevezett együttműködési bizottság, amely minden tekintetben, tehát a beruházás lebonyolításában is köteles képviselni a, vízműtársulatot. Sajnos, mint az a küldöttértekezleten kiderült, ennek a megbízatásnak eléggé hiányos

módon tett eleget Még arra sem méltatta a küldöttgyűlést, hogy képviselőjét el- küldje a tanácskozásra és számot adjon a végzett munkáról. A küldöttele joggal kifogásolták ezt a magatartást és követelték: arra illetékes szervek vizsgálják felül e bizottság eddigi tevékenységét, s ha bármilyen értelemben intézkedésekre van szükség, azt haladéktalanul tegyék meg. A vízműtársulat mindig igyekszik eleget tenni kötelezettségeinek, joggal elvárja tehát nemcsak ettől a bizottságtól, de a kivitelezésben érdekelt vállalattól is, hogy ugyanúgy pontosan és hiánytalanul teljesítse kötelességét.

A kötelességmulasztás súlyos károkkal járhat. Ezt hangsúlyozta az AGROKER jelenlevő képviselője is, aki közölte: ha legkésőbb az év közepére nem készül el a vezetékrendszer, ha késik a vízszolgáltatás, azzal nemcsak a vállalatukat, de a népgazdaságot is jelentős kár éri, hiszen növényvédőszer- raktáraik üzemelése függ a vízszolgáltatástól.

A Mályi Vízműtársulat küldöttgyűlésén elhangzottak sokféle tanulsággal jártak és mindenképpen arra intenek, hogy a jövőben az intéző bizottság is, az ellenőrző bizottság is, az eddigieknél határozottabban lépjen fel a társulat érdekeinek védelmében.

T. F.

Konzervhcgyek magasodnak a Búza téri Arucsarnokban. Konzervvásár, amíg a készlet tart

Fotó: L. J.

Családi

A családi házak megépítése továbbra is sok gonddal, tennivalóval jár, ennek ellenére megyénkben szinte évről évre fokozódik az építkezési kedv.

Sátoraljaújhelyen is sokan vállalják a nehézségeket és hozzálátnak a családi házak megépítéséhez. A helyi tanács erre a célra egyebek között a Boda-dűlö II-ben alakit ki házhelyeket. Ezen a területen az előkészítéshez biztosított hitelből már elvégezték a részleges közművesítést, a szennyvízcsatorna és az ivóvízvezeték megépítését. A dűlőben körülbelül 70, korszerű családi ház építésére alkalmas telek alakítható ki.

Józan felmérés - az italról

Sötét még a hajnal. Fogynak a kilométerek, a kocsi párás ablakán át érdekes a szemlélődés: város, falu mikor ébred. Özd — minden bizonnyal — a legkorábban kelő’ városok közé tartozik. Öt órakor már egymást érik a pöfögő buszok a hideg, havas utcákon, seregnyi ember siet a gyárkapu irányába. Ki fázósan összehúzott kabátban, feltúrt gallérral, ki szundító csöppséget cipelve vállán.

Sötét még a hajnal. Leple jó alkalmat adhat a zugárusoknak, hogy zsebből kínálják a házi „melegítőt”. A kereskedelmi felügyelők ózdi hajnali kőrútjának éppen ez volt az egyik célja: tapasztalnak-e visszaélést a reggeli szeszkorlátozási tilalommal ; a vendéglátó helyek betartják-e a rendelkezést? Nos, ne legyünk szkeptikusak: higgyük, hogy nem a véletlen műve az, hogy szerdán hajnalban az Ózdi Kohászati Üzemek környékén egyetlen „jótékony lelket” sem tudtak nyakoncsípni. Egy óra alatt, hajnali öttől hatig pontosan tizenkét vendéglátó és italárusító helyet jártunk végig. Valamennyi zárva volt

Örülünk a kudarcnak

Hat óra. Nyitnak a tejivók, büfék. A Borsodi Vendéglátóipari Vállalat 214-es számú Tejbárjában a kávéba kérünk egy kis „bélést”. Nem kapunk. Tegyük hozzá: szerencsére. Itt ugyanis nemcsak kilencig, de egyáltalán nem árusítható szeszes ital. Reggelizhetnek viszont az iskolába induló gyerekek, a hivatalokba tartó dolgozók.

Tiszta, tetszetős vendéglátó hely. Bőséges reggeliválasztékkal —, sok ilyen elkelne még a megyében.

Kohászbisztró. Udvarias, sajnálkozó mosoly, de nem hozhatnak a három kávé mellé egy-egy stamp konyakot. A hűtőpult tetején három üveg bor.

— Elvihetnénk egyet?

— Csak kilenc után. — Jön a három kávé, ám számlát nem kapunk. Tejport viszont igen, s kéretlenül föl is számolják.

A próbavásárlás után a kereskedelmi felügyelők alapos vizsgálatot végeznek. Reggeli étel, ital bőven van: tej, kávé, tea, kakaó. A hideg ételek és a kávé ára azonban sehol sincs jelezve.

Egy kérdés az üzletvezetőhöz:

— Milyen a forgalom a szeszkorlátozás óta?

— Januárban ötvenezer forinttal volt kevesebb az elmúlt évihez képest.

A harmadosztályú Gül- baba étterem hét órakor nyitna, de negyedórával utána még rács zárja az ajtót. Később mi vagyunk az első vendégek. Fehér kabátos pincér támasztja a falat, s jóformán még le sem ülünk az egyik asztalhoz, máris „elriasztanak”. Csak kávéval, kólával szolgálhatnak.

(És ha reggelizni szeretnénk?)

Legyen akitor kávé, ha hiába próbálkozunk bármi szeszes itallal. Jóllehet — utóbb kiderült a vizsgálatkor — ötféle reggeli közül - választhattunk volna, mindösz- sze tojásrántotta-ajánlatot kaptunk.

Gondolkozhatunk rajta: miért nincs reggeli étlap, ha oly bőséges és jófajta ételeket kínálnak a Gülbabában ebédre? Az üresen kongó terem igazolja az üzletvezető állítását. Azelőtt tömve volt az étterem, s most íme: ilyentájt ki néz be ide? Nem érdemes hát füstölögni azon, hogy a főétkezések után a kedves vendégek nem fogyasztanak sajtot — holott az étlap szívesen kínálja, s még ebédidőben sem szolgálnak itt fel étel nélkül szeszes italt —, ha még ott tartunk: az ital helyett a reg- / geli ételek egyáltalán nem csábítják a vendéget. S az, hogy a hajdani forgalomtól csak ötvennégyezer forintos a januári lemaradás, nem a reggeli ételek választékának köszönhető. Inkább annak: nyitottak az étteremben egy utcán át árusító büfét.

Mennyi is a mennyi?

A Borsodi Vendéglátóipari Vállalat 162. számú Italboltja, a „Fekete macska”. Kilenc óra lesz húsz perc múlva. Megkezdődik a „visszaszámlálás” ideje. Gyarapodnak a vendégek. Huszonötig számolom őket, aztán már egy gombostűt se lehetne leejteni. Nem a próbavásárlást végző kereskedelmi felügyelőknek, sokkal inkább a törzsvendégeknek kell szigorú nemet mondani. Röpködnek a követelődző, „szellemes” mondatok. A négy-öt asszony győzi a marcona férfiakat.

Start! Kilenc órától ördön- gösen dolgozik a pénztárgép. Beüti a két rumot és a fél konyakot — „mindössze” húsz fillérrel drágábban. A próbavásárlás után a kereskedelmi ellenőrök helyszíni vizsgálata következik. A gondos visszamérés eredménye: a fél deci egyszer csak 47, másszor 46 milliliter. Igaz, mindent egybevetve „csak” kilencven fillérrel károsították meg a vásárlót. De a „Fekete macská”-ban estig még több százszor ennyi italt mérnek ki...

Többször és többen tapasztalhatták már: a kereskedelmi felügyelők felelősséggel, szigorral, de feddhetetlen igazságosan végzik munkájukat. A vásárlók, a fogyasztók érdekében. Kik azok, akik nem egy esetben hátráltatják őket? Éppen azok, akikéit végzik az ellenőrzést. Nos, az italbolt törzsközönsége ezúttal is enyhén szólva hidegen fogadta a vizsgálatot.

Még egy röpke számvetés: hattól kilencig az eddigi négy és fél ezer forintos forgalommal szemben mostanság csak hat-hétszáz forint a bevétel. Hogyan lehet —.észszerű befektetéssel — növelni a forgalmat? A példa biztatónak látszik: a mostani „csehó” helyén tavasszal már önkiszolgáló, kulturált vendégváró egységet kezdenek építeni.

Tévedések, tanulságok

A mintegy nyolcórás ellenőrző körút alkalmával az ózdi vendéglátó helyek mellett Arlón is végeztek ellenőrzést a kereskedelmi felügyelők. Az Özd és Vidéke Afész 51-es számú Italboltjában megtudtuk: a vendéglátóipari egységek gazdái jobbnak látták, ha ezentúl csak kilenckor nyitnak a községi italboltok, bisztrók. Januárban ugyanis nemegyszer volt probléma abból, hogy a betérők nem kaptak szeszes italt. Igaz, a szeszkorlátozást itt sem szegték meg, de a téldeci két pohárban is kevesebb volt. Egy forinttal a vevő kárára.

Tévedni sokféleképpen tévedhet az ember. Ártatla- nabbul, meg rosszindulatúb- ban is. Nos. az ellenőrzés során találkoztunk ilyennel is, olyannal is. Volt, aki azzal védekezett, hogy azért mért szűkén, mert ideges volt. Egy másik, merészebb vélemény: „De kérem, csakis véletlen ez. Hiszen nagyon rossz az a csapos, aki már az idegennek se méri meg tisztességgel.” Mindenesetre találkozni még a csaposrutinnal : marokban megdön- teni a poharat, többnek lás- sék az ital.

Hogy mennyire körültekintő a kereskedelmi felügyelők vizsgálata? Bár más céllal indultak útjukra, mégis egyetlen nap a szemétbe öntettek néhány tál francia- salátát, kocsonyát, több darab vagdalthúst, rántottsze- letet, csupán negyvennél több osomag kávé árusítását tiltották be. Még szerencse, hogy időben érkezett az ellenőrzés: valamennyi árunak rég lejárt a szavatossági ideje.

Végül ide kívánkozik még egy észrevétel: szerdán valamennyi ózdi vendéglátó egységbe jókora késéssel érkezett meg a péksütemény.

Mikes Márta, f