Észak-Magyarország, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-14 / 38. szám

1978. február 14., kedd ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Védőháló N em ismertük egymást beszélgető partnereim­mel, amikor leteleped­tünk. Túl sok volt. találko­zásunkban a véletlenszerű­ség, gondoltam, jobb, ha elő­re megmondom; a párttit­kárral, meg a KlSZ-vezető- ség egyik tagjával választot­tunk ki néhány fiatalt, hadd faggassam őket, hogyan dol­goznak, miként vélekednek a fiatalok munkaszeretetéről. Nem tudom azt sem — tet­tem hozzá — ők-e a brigá'd- ban, a műhelyben a szorga­lomból mércét adók, kérem, hát, önmaguk ítéljék meg ezt is. Ök nem ismertek engem, én meg őket, s csak azon kapjuk egymást, hogy itt csaknem mindenkinek bekell mutatkoznia. Más műhely­ben, más alapszervezetben dolgozunk — szabadkoznak, s a mentegetőzésből ráérzek; kicsit ők is csodálkoznak, hogy találkoztak esetleg már, de az üdvözlésnél tovább nem jutottak. Pedig azon a , kapun, ahol mindnyájan be­járnak, nem tízezren tolon­ganak műszakváltáskor. Ha egy óra múlva felállunk az asztaltól, úgy járunk, mint a homokozóban a gyerekek; ennyi „arany” volt a kezem­ben, ennyit anyám kiszedett, ennyi maradt benne... —: s ami kipergett, valami „pro- tokollszöveg”, ami ezen kí­vül maradt, nos, az megma­radt volna — bennült, ti­toknak. De mert hiszek ben­ne, hogy a szavak is láttat­nak, s még a gyakorlatlanabb beszélgető vitatkozó is be­melegedve eljut gondolatai­nak csiszoltabb, egyénibb ki­fejezéséig, s az áhított őszin­teségig — vártam én türe­lemmel, míg megismerked­nek egymással ők is. Nézzék el, hogy közben gondolataim más irányba ka­nyarogtak, egyre inkább az foglalkoztatott, mit jelent a munkatársaknak a személyes ismeretség? Mit jelent éle­tünkben, hogy * közvetlen munkatársainkat — erőfeszí­téseiket, eredményeiket, adottságaikat, egész emberi mivoltukat — megismerni egyekszünk, s megítélésük által önmagunkat is mérleg­re tesszük?, Életünk emberi viszonyla­tok szövevénye. Vannak, aki­ket jól ismerünk, tudjuk, mit várhatunk tőlük, vannak akiket nem is ismerhetünk személyesen, de eleve csak bizalommal lehetünk irán­tuk; hogy a buszvezető pél­dául nem visz a falnak; az orvos a legmegfelelőbb gyógyszerrel kezel; a gyere­kem tanárjának van türelme megérteni a kajla kamaszt feledékeny tetteiben. Az élet tele van a bizalom erővonalaival, s enélkül olyan védtelenek lennénk, mint a kezdő légtornász vé­dőháló nélkül. Minden em­bernek szüksége van a bará­ti, a munkatársi kör, kisebb- nagyobb emberi közösség éltető-védelmező figyelmére is ahhoz, hogy munkáját ön­bizalommal, . önmagát is ki­teljesítve végezhesse, s eset­leg mégoly egyhangú, szürke feladatsorának is értelmét láthassa, teljesítményének mércét találjon. Ülök hat fiatallal, egymás­nak idegenekkel, akiket per­sze nem egy csapóa jtó, de jó néhány zajos gépterem és a feladatok más-más területe is elválaszt egymástól, de va­lahogy mégsem, értem, hogy a mozgalomban dolgozva miért is nem találkoztak ed­dig. Mert lám, milyen ha­mar oldódik az ismeretlen­ség, hamarosan már nem za­varja őket jegyzetfüzetem, dehogyis kell már a beszél­getést terelgetni, úgy belefe­ledkeztek a vitába, hogy kies­tek az idő szorításából, nincs már szemükben a „nem érek én erre rá” sürgetése. S egy­másra csodálkoznak; te is ezt gondolod? Nálatok ez így van a szalagon? S én megint arra jutok, hogy a kapcsolatok születése, ha mégoly bonyolult is, csak embereken múlik, az őszinte-» ségükön, a megértés kíváná­sán. Hogyan érthetnénk egy­mást, ha él is bennünk ez a vágy ? A felszínes kapcso­latokból mi teremthet közös­séget — a munkát együtt végzők egymásrautaltságá­ban, mégis ösztönös vagy ki­alakult versengésében? Nem vagyunk egyformák, nem könnyen kovácsolódik belő­lünk összetartó gárda. De nem lehetetlen, dehogyis le­hetetlen ! Felnőtteket oktató pedagó­gus ismerősöm mesélte: az első félévben azon igyeke­zett, csak szóhoz ne jussa­nak óráin a diákjai. Mert na­gyon hamar kiderült; néhány . bátran és könnyen megnyi­latkozó ember szavai után sokan zavartan kapirgálták a padot, csekélyke ismeretei­ken töprengve, s végül is ez az első lépcső ahhoz, hogy kedvszegetté váló emberek kudarc-batyuval maradnak ki az iskolából. Ehelyett minduntalan biztosította ta­nítványait, hogy ezt meg azt ők a gyakorlati életből bi­zonyára jobban tudják taná­ruknál, de hadd mondja is el, mi ennek, meg annak az elméleti alapja. Biztos egy év múlva is van, aki „nehézfe­jűnek” vagy tudatlannak tartja magát, hiszen a tan­anyag sok és nehéz, de aki nem is csupán szerénységből hallgat, az is talán a tanu­lás nélkül elszaladt időt, el­fecsérelt éveket sajnálja és okolja tudatlanságáért. S ta- lán-talán egyszer az ilyen ember is felkészül úgy az órára, hogy friss tudással meg merjen nyilatkozni. Hi­szen az ő osztályában min­denkinek lehet kérdése, véle­ménye, egyetlen tilalomfát állított csak; megmosolyogni egymást felesleges. Egymás tanulási vágyát és gondját megértő közösséggé úgy vált az osztály, fhogy a tanár „összekacslntott” velük, ő maga mondta; a jegyek nem számítanak. Minden osztály­zat csak egy pillanatnyi for­mát, állapotot tükröz, gye­rünk hát tovább, önbizalom­mal. S aki azt hiszi, igazo­lás lett ez a rossz teljesítmé­nyekhez, az téved — a biza­lom növelte az akaratot, hogy megfeleljenek korrekt, embe­rekhez szabott követelmé­nyeknek. Szükségünk van a baráti figyelemre, bizalomra, kör­nyezetünk rokonszenvére, vagy ha azt érdemeljük: „mínuszba süllyedő hőmér­sékletére”. A kapcsolat ak­kor is „tőkénk” marad, ha életünk másképp alakul, vá­ratlan fordulatot vesz. Az egyik beszélgető part­nerünk meséli; akkor lett fel­nőtt. amikor apját váratlanul új munkaterületre „kiemel­ték”, főművezető lett. Sokat idegeskedett az „öreg”, s amit azelőtt nem tartott szüksé­gesnek, ki tárulkozott nagyfia előtt. — Elmondta; megritkult körülötte a levegő. Míg be­osztott volt, cimborái voltak, baráti köre. Igaz, most meg­találják más műszakban dol­gozó szaktársai is; „Jönnénk hozzád, csak a rendesebb helyre osztanál be, nem?” Meg aztán; „Neked csak szót kellene váltanod érdekemben, a főmérnökkel...” Sokan rá­csapják az ajtót, vagy leg­alábbis fagyos mosollyal tá­voznak, ki se várják a ma­gyarázatot az elképzelt rend­ről, meg elődjének általa is tisztelt, követendő módsze­reiről. „Hogyan juthatott odáig apám, hogy fél már, ha megkeresi valamelyik barát­ja! És várja, egyre várja, ki maradt meg igazi barátnak közülük. Csak marad az is?” Valóban, fián kívül ki lesz az, akinek ezt elmondhatja, s aki biztatja; „Bírd ki, mert csak így állsz meg a vélemé­nyek kereszttüzében!” — Téged csak a munka érdekel? Az nem, hogy a másik ember, amikor és ép­pen nem normát teljesít, mit csinál, hogyan él, mit gondol valamiről? — kérdezi az egyik fiatalember régi mun­katársától, aki íme: újdon­sült ismerőse. Az meg a sze­me sarkából nézve, félig tré­fásan odaböki: „Régóta ver­senyezünk veletek, ha most nem derült volna ki, hogy van mit tanulnunk is a má­siktól, megint csak a fali­táblán az eredményt néz­nénk.” — Aztán mosoly nél­kül folytatja: „Nincs időm. A brigádbeliek közül se min­denkinek ismerem a család­ját, életét, legfeljebb a benti munkáját. Nincs időm har­minc emberrel barátkozni és ... és nem is mindegyik érdekel, hát akkor meg?”... A munkahelyen nem azért vagyunk, hogy barátkozzunk. Van, aki mindig is idegen marad számomra. Elvégre munkahelyet választhatunk, munkatársakat nem. Nálunk pedig dolgozni keli, nem le­het kártyaklubot alakítani, meg az életről filozofálni óraszám! — summázza az egyik fiatalember, pedig ez csak a szavak egyetlen so­vány értelmében igaz, talán csak addig, hogy nem kell kártyaklub, meg ilyesmi. A szövődé vagy a hengercsar­nok zajában nem lehet be­szélgetni, de lehet egy szálat más gépén is összekötni és a forró anyagot is időben iga­zítani. Az emberek fél mon­datból. meg két mozdulatból is értenek — segítő rokon- szenvet és mást is! Gondol­juk meg; hányán hagy talc ott jó fizetést is, csak mert nem érezték jól magukat munkahelyükön. Egyéni gon­dok, hétköznapi hajótörések? Igen, azok is. De valahol mindannyiunkat érint. Bizalom kell a munkahe­lyeken is. Nem elvtelen ba­rátság, hiszen akit emberi tulajdonságai rokonszenvessé tenni nem tudnak, csak kény­szeredett mosolyokig juthat. — maximum. De előlegez- zük-e a bizalmat? M ert milyen könnyű a buszvezetőben, a bolti eladóban, a tanárban, orvosban előre bízni, valójá­ban azzal az elvárással: kell, hogy jól végezzék munkáju­kat. ök szintén elvárják, hogy másokra számíthassa­nak — ez a kölcsönösség a felelősség szövetévé erősöd­hetik. De miért nem alakul ez így minden munkahe­lyen? ... Szőke Mária A miskolci Augusztus 20. utcában, a GEL- KA háztartási és kisgépjavító műhelyében javítja a meghibásodott háztartási kisgépe­ket és varrógépeket a Mészáros István ve­zette Kandó Kálmán szocialista brigád. A nyolc műszerész egyben a garanciális javí­tásokat is ellátja. Ide jár szakmai gyakor­latra a 104. sz. Ipari Szakmunkásképző In­tézet II. cs III. éveseinek 9 fős csoportja. Ma még meglehetősen zsúfolt helyen dol­goznak (ezért „szerelik” fel a megjavított kerékpárokat a falra), de bizakodnak, hogy a közeljövőben átadásra .kerülő új szolgál­tatóházban korszerű körülmények között folytathatják a munkát. Fotó: Szabados György Falok parkjai Harminc park, kert, sé­tány és utcai zöldsáv gondo­zását látja el évek óta Sá­rospatakon a városgazdálko­dási költségvetési üzem. Ezek­nek a területe összesen 112 ezer 389 négyzetméter. Az üzem munkásai hamarosan megkezdik a parkok tavaszi rendbehozatalát. Sajnos, a tél során nem sikerült telje­sen megóvni a szabadtéri já­tékok, padok és egyéb fel­szerelések állagát, ismét sok kárt okoztak a rongálok. Az első hónapok feladata lesz a végardói fürdő előtti terület rendezése, majd megkezdik itt is a parkosítást A Vár­múzeum külön szerződést kö­tött a költségvetési üzemmel a 18 ezer 197 négyzetméte­res Várkert gondozására. A Várkert ezen a nyáron is az egyik legüdébb, legpompá­sabb területe lesz a városnak. A gyermekintézmények számának növelése, illetve a befogadó képességük gyara­pítása Sátoraljaújhelyen is a tennivalók közé tartozik. Re­mény van rá, hogy a közel­jövőben e téren sikerül előbbre lépni ebben a város­ban is. A Mártírok útján százsze­mélyes óvoda megépítését teivezik. A létesítmény épí­téséhez még ebben az évben hozzálátnak. A korszerű, szép óvoda átadását a jövő év őszén tartják majd meg. Ad­dig is keresik egy újabb, óvodai csoportfejlesztés lehe­tőségét, melyet valószínűleg az OKISZ tanácsi óvodánál valósítanak meg. Eltűntek a földutak „Én nem szólok neked, te is nézd el nekem!” — ez a.z íratlan törvény né­hány vállalat kapcsolatá­ban, és de sok íogcsikor- gató helyzetet teremtenek ezzel egymásnak! Mert annyi minden volna, amit nem kellene elnézniük egy­másnak, hiszen nagyon is kilóg néha a „lóláb”: va­lakinek, vagy valakiknek a mulasztása, hanyagsága. Az egyik cég szigorúan meg­követeli a másiktól, hogy rögvest, de azonnal rakod­ja ki a megérkezett szál­lítmányt, ugyanakkor ké­sik, nem órákat, de na­pokat a túraszállítás-... Nincs rakodó? Honnét len­ne. ha váratlanul kell? Áll a kocsi? Fizessék ki — Kergetösdi mert ha „odadörgölik” a múltkori vagy mostani fe­lelőtlenséget, majd megnéz­hetik legközelebb, milyen árut kapnak és mikor... Ügy kiszolgáltatják ma­gukat egymásnak az álla­mi cégek, olyan acsarko- dásra ingerlő helyzetekben mosolyogni kénytelenek, mintha nem is ugyanan­nak a szocialista szektor­nak lennének részei. Pon­tosságot. s a pontatlanság következményeit szinte csak akkor tanulják meg vállalatok, ha exportra dolgoznak — akkor bezzeg tudják, mit veszít a pia­con az, akire nem lehet számítani! Ott nincs dajka­mese, jön a kötbér, jön a reklamáció! , A hazai megrendelő, köz­vetítő kereskedelem marad a sor végére. Késik a szál­lítás? — Fontos, hogy mégis megjött az áru. Az üzletben a vevő megszok­ta. hogy „majd lesz hol­nap”. Egyszer valaki elkezd­hetné, hogy szigorúan ve­szi a szerződéseket. Persze — csak ha ő maga is pon­tos, korrekt partner. S a hiba mindig itt kezdő­dik .. Addig marad — a fogócs­ka, kergetösdi... (Sze—e) Társközségek Sajóivánka, Vadna, Sajó- galgóc. Kis községek, hiszen egyik település lakóinak száT ma sem éri el az ezret. Az utcákon járva, nézelődve vi­szont szépen látszik a gyara­podás, a községek fejlődé­se. Üj házak, gondozott ud­varok, a kertekben papírba bugyolált rózsatövek, mintegy mutatják, hogy akik itt él­nek, szeretik ezeket az apró, kis községeket. A közös községi tanácsnak — Sajóivánkán — persze egyáltalán nem kicsik a gondjai, tennivalói. Különö­sen most, a tél múlásával, amikor a megrongálódott utakat, járdákat kell rend­behozni. Sajóivánkán ta­vasszal mintegy 300 méteres szakaszon járdát építenek, járdalapokból. Közel 25 ezer forintot fordítanak erre a célra. Sor kerül még egy 160 méter hosszú útszakasz fel­újítására is, amelyhez 180 ezer forintot biztosit a helyi tanács. Az utakon, járdákon kívül felújításra vár a községi mű­velődési ház is, amely egy­ben a KISZ-szervezetnek, a könyvtárnak és a tanácsnak is otthont ad. A hulló vako­latot, a megrongálódott be­rendezést látva, bizony meg­állapítható, hogy nagy szük­ség van erre a közel 100 ezer forintot igényló, külső-belső tatarozásra, bútorcserére. A sajóivánkai tanács két társközsége a hatszáz lakosú Vadna és a négyszáz lelkes Sajógalgóc. A három község gondjainak, feladatainak ösz- szeíogása és megoldása nem kevés feladatot ró a közös tanácsra. Vadnán különösen a házhelykisajátítás okoz problémát.. 1977-ben több, mint 200 ezer forintot fizet­tek kisajátításokra. Az idén is hasonló lesz a helyzet Ezen túlmenően tervbe vették a vízhálózat korszerűsítését 1978-ban, 150 folyóméter sza­kaszon. A község további szépítése érdekében a tanács vezetője megállapodott a vadnai KISZ-szervezet tag­jaival, hogy közös erővel lét­rehoznak egy 300 négyzetmé­teres parkot a jelenlegi busz­váró mellett A pihenőparkot már feltöltöttek földdel. A létesítményhez szükséges anyagot a községi tanács ad­ja, a további feladatokat: a parkosítás, virágok ültetését padok elhelyezését pedig a KISZ fiataljai végzik társa­dalmi munkában. Befejezés­hez közeledik a kilencven, palackos gázcseretelep építé­se is. Tavasszal már üzembe helyezik a cseretelepet, amely három község asszonyainak munkáján könnyít majd. A közös tanácshoz tartozó községek közül a legkisebb település Sajógalgóc. A köz­ségben nincs vízvezeték, két közkútról hordják a vizet a lakók. A kutakból két kifo­lyót épínenek meg, amelyet levezetnek a faluba. Erre mintegy 40—50 ezer forintos költsége van a tanácsnak. Az iskolák festésére, épüle­tek tatarozására, bútorok cse­réjére ebben az évben 100 ezer forintot fordítanak. Bi­zottság dönti el, hogy a há­rom község közül hol a leg­sürgetőbb elvégezni a felújí­tást. így dolgoznak évek óta, mindig szem előtt tartva a közös érdekeket. Égjük leg­szebb eredményüket 1977. decemberében érték el. Az ózdi járás területén, Sajó­ivánkán, valamint két társ­községben tüntették el első­ként a földutakat, s helyette kohósalakkal borították be azokat. Monos Márta Segílség az üzemeli Ismeretes, hogy a városa­inkban lévő üzemek, gyárak, intézmények évről évre rend­szeresen segítik lakóhelyük fejlesztését, gyarapítását. A Leninvárosi Tanács is mint eddig, most is tervez a mun­kahelyek támogatására. Az üzemi dolgozók is részt vállal­nak a különböző társadalmi munkából például az ifjúsá­gi parknak, a tömegsportte­lepnek az építéséből. Az üzemek számos,' nagy feladat elvégzéséhez anyagi támogatást is nyújtanak. A gyermekintézmény-hálózatfej­lesztését a Tiszai Vegyikom-- binát az idén 1,5 millió, a Ti­szai Kőolajipari Vállalat 3,5 millió forinttal segíti, a te­lepszerű, többszintes lakás­építéshez pedig a Tiszai Ve-' gyikombinát 2,7 millió forint támogatást nyújt. Ma száz petit

Next

/
Oldalképek
Tartalom