Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-10 / 8. szám
ÉSZAK-MAGYAROR5ZÁG 4 1978, január 10., kedd A képernyő előtt Klasszikusok között Az elmúlt hét tévéadásainak segítségével gyakran találkozhattunk klasszikusokkal, illetve klasszikus szerzők műveinek újabb adaptációival! Mindenekelőtt a műsorváltoztatás során képernyőre került Cirkuszról kell megemlékeznünk, a karácsonykor elhunyt, már életében klasszikussá nőtt Charlie Chaplin 1928-ban készült filmremekéről, amelyet e szomorú alkalomból és a Cigánykerék című hazai tévéfilm helyett tű zött műsorra a Televízió. (A korábbi jelzés szerint egy másik film helyett kellett volna a Chaplin-filmnek jelentkeznie, a Cigánykerék újabb adási időpontjáról eddig semmit sem közölt a műsorszerkesztőség.) Jó választás volt az életműből éppen a Cirkuszt felújítani, hiszen ebben a filmben igen markánsan érzékelhető Chaplin némafilm-korszakának legtöbb művészi jellemzője. A magányos kisember újra csak magányos marad, óriási cipőiben elkacsázik valahová a halhatatlanságba, a film fordulataiban pedig sorra ott csillognak az utolérhetetlen és nagybetűs Clown sziporkázó ötletei, végig jelen van könnyes-mosolyos derűje. Szeretnénk hinni, hogy a mozikban már bemutatott életmű-sorozat után a későbbiekben a képernyőn is viszontláthatjuk Chaplin alkotásait. Igen jó ötlet volt a Klasszikusok a képernyőn sorozat el kezdése. A zimankós szombat délután óráiban — de bizo nyára más időpontban is — alighanem igen sokan nézték meg újra, vagy először A képzelt beteg, Moliére színműve hazai tévéjáték-változatát, s lelték örömüket ismételten a műben, meg Ruttkai Éva, Bessenyei Ferenc, Sztankay István játékában. Évről évre újabb nézőgenerációk, újabb nézőtízezrek ülnek a képernyők elé, igen nemes hivatást teljesít hát a Magyar Televízió, mikor a klasszikus értékű műveket fel-felújítja és sorozatba rendezve időszakonként újra, meg újra bemutatja. Száz- és százezreket juttat a megismerés és az újratalálkozás öröméhez, nagy értékű művészeti-közművelődési feladatot teljesít. Hasonló örömmel üdvözölhető a Zenés Tv-Színház új bemutatója, Verdi Otellójának tévébemutatója is, Ferencsik János vezénylése, a címszerepben Simándy József, Jago alakjában Melis György szereplése, Horváth Ádám rendezése bizonyára nemcsak az opera elkötelezett kedvelőinek adott maradéktalan élvezetet, örömöt. Sajátos műsorszerkesztési találkozás, hogy két nappal később a Rendezte: Felzenstein sorozat jelentkezett és abban Mozart Figaro házassága című operája szerepelt a programban, berlini előadásban, de a magyar Oberfrank Géza vezényletével. A klasszikus orosz irodalom egyik kiemelkedő személyisége, Alekszandr Szergejevics Gribojedov legfontosabb művét, Az ész bajjal jár című vígjátékát — Kardos László fordításában — Lengyel György rendezésében láthattuk. A vígjáték a másfél évszázad előtti orosz társadalom életébe vezet vissza, a konzervatív nemesség és az öntudatra ébredő progresszív nemesi intelligencia ellentétében tükrözteti a kor rajzát, az ész, a gondolkodó ember magányát a társadalmi besziirkült- séggel és beszűküléssel szemben. Főhőse, Csackij szélesebb látókörű kortársainál, túl is lát az ország határán, haladó eszméket hirdet, „természetes” hót, hogy a nemesi társadalom bolondnak tartja. Az ész nemcsak Gribojedov vígjátékában járhat bajjal, az eltelt másfél évszázad alatt, sőt napjainkban is fellelhetők lennének a hasonló esetek, amelyek azt tanúsítják, hogy nem mindig jó okosabbnak, haladóbbnak lenni a környezetnél. A rendező tartózkodott a játék és mondandója erősebb aktualizálásától, a mának szóló üzenet, a klasszikus mű örök érvényű üzenete azonban jól érthetően kicsengett belőle. Szó sincsen semmiféle klasszikus értékről, sőt egyáltalán semmiféle értékről a szombaton és vasárnap este sugárzott, kétrészes amerikai Cleopatra esetében. Megemlítése is csak azért szükséges, mert nemrégen szerepelt a műsorban a valóban klasszikus Antonius és Cleopatra, Shakespeare örökbecsű művének ragyogó előadása, s most részben azonos témával és szereplőkkel találkozunk. Nos, a most látott amerikai monstre-film, amelynek készítése körül óriási volt a csinnadratta, s amelynek készítési költségei csillagászati összegeket jelentettek, mind hazájában, mind a nagyvilágon szerte csúfosan nagyot bukott. Viszonylag hamar, vagy tíz-tizenkét éve került a magyar mozikba is, s a filmforgalmazás szakemberei a megmondhatói, mennyire nem váltotta be a hozzá fűzött bevételi reményeket. A film elsősorban a látványos külsőségekre épült, eszmeiség, mondandó, a nagy művészek játéka — Liz Taylor, Richard Burton, Rex Harrison — huszadsorba szorult. A képernyőn meg még a látvány értéke is elveszett. Benedek Miklós Csütörtöktől a mozikban: A mi csendes emberünk Bernhard Stephan rendezte A mi csendes emberünk című NDK-íilmet, amely csütörtöktől látható a premiermozikban, s amely egy útépítő brigád és annak egy új tagja, egy hallgatag fiatalember kapcsolatának hátterében az NDK-beli munkáséletről ad képet. Képünkön a film egyik kockája. Háromezer gyerek Jóllehet hazánkban az elmúlt években Borsodban fejlődött legdinamikusabban az óvodahálózat — megyénk 280 óvodájában 756 csoportban 22 416 gyermekkel foglalkoznak az óvónők —, az óvodai ellátottság elmarad az országos átlagtól. Az óvodás korú gyermekeknek csak 62,6 százaléka jár óvodába, ami az iskolára előkészítésben — túl a szociális szempontokon — meghatározó tényező. Közismert, hogy évekkel ezelőtt éppen megyénkből indult ki az iskolára előkészítő tanfolyamok szervezésének gyakorlata, ami az óvodába nem járó gyermekeknek igen hatékony segítséget nyújthat ahhoz, hogy viszonylag azonos felkészültséggel kezdjék meg iskolai tanulmányaikat. Az elmúlt tanévben az iskolára előkészítő tanfolyamok szervezésével elértük, hogy az első osztályosok 86 százaléka részesült valamelyik felkészítésben. A 13 826 első osztályos közül 11 868 vagy óvodába járt, vagy előkészítő tanfolyamon vett részt. Ez lényegesen segítette közösségbe illeszkedésüket, s az első osztályos ismeretanyag elsajátítását. Az 1977—78-as tanévben az oktatási miniszter utasítása — a hatékonyság fokozása érdekében — az egyéves előkészítők szervezését tette általánossá. Borsodban 216 iskolára előkészítő csoportot szerveztek meg szeptemberben, s háromezer leendő kisdiákkal foglalkoznak a 192 órás tanfolyamon. A csopor tok megszervezésénél arra törekedtek az iskolák és az óvodák, hogy lehetőleg minden ötéves, óvodába nem járó kisfiút és kislányt bevonjanak a foglalkozásokba. Az egyéves időtartamú előkészítők még újnak számítanak, alig két éve szerveznek ilyeneket a korábbi, háromhónapos előkészítőkkel szemben. így tehát indokolt, hogy a megyei tanács művelődés- ügyi osztálya az év első felében célvizsgálat keretében felméri az előkészítők tapasztalatait, s értékeli az ott végzett munkát. Nyilvánvalóan sok értékes, gyakorlati tapasztalathoz juthatunk így hozzá, amely segítséget adhat az előkészítő foglalkozásokat tartó pedagógusoknak, amelyek figyelembevételével a leendő kisdiákok még jobban felkészülhetnek az iskolára, az első osztály eredményes elvégzésére. S minden bizonnyal konkrétabban kiderül az is, hogy az egyelőre nem kötelező, csupáncsak ajánlott iskolára előkészítők látogatottsága, folyamatos látogatottsága a kívánatosnak megfelelően alakul-e? „A Magyar Koronának meghordozása " Zemplénben Hazatérése alkalmából sokat olvashatunk mostanában államiságunk csaknem ezeréves szimbólumáról, a koronáról és a hozzá tartozó koronázási ékszerekről. Regényes történetének epizódjai közt gyakran esik szó arról, milyen kalandos körülmények között „változtatta helyét” több ízben is a magyar korona. Különösen a XIX. század elején, a francia háborúk idején „szállítgatták el” Budáról — éppen a mi vidékünk felé, hogy Napóleon valahogy meg ne szerezhesse magának. ' Ettől való félelmükben az ország urai 1805-ben előbb Munkácsra menekítették a koronát. Onnan 1806-ban visszavitték Budára, majd 1809-ben Egerben és Gyöngyösön rejtegették, s szállították vissza ismét Budára. A Munkácsra való szállítás 1805-ben. majd 1806-ban a visszaszállítás Zemplénen ke_ resztül történt. A sárospataki fogadtatásáról a kollégium egyik akkori diákja, bizonyos Szűcs Sámuel jóvoltából eredeti beszámolót őriz a kollégiiim nagykönyvtára. A diák ugyanis naplót vezetett, s ebben érdekes „helyszíni” tudósítást olvashatunk a „Magyar Koronának zempléni meghordozásáról”. A naplót 100 évvel később, 1906-ban egy másik pataki diák, a miskolci múzeum levéltárnoka: Miskolczi Simon János megtalálta és elküldte a kollégiumi nagykönyvtárnak. Megtudhatjuk a naplóból, hogy a korona 1805. december 7-én érkezett Sárospatakra Miskolc, Szerencs felől, a napló szerint „félvén, hogy a Frantzia az addig való helyén hamarább érvén, ezt a drága kintset el ne vegye”. Tízlovas hintó hozta a vasládába zárt koronát, amelyre két koronaőr vigyázott. A hintót „mindenütt Nemesek kísérték fegyveresen, épen tsak 3 réguláris öreg gyalog katona volt vele” — írja naplójában Szűcs Sámuel —, majd megjegyzi: „A kísérők közt legnagyobb pompába volt öltözve Balogh Miklós zombori Ifjú, akinek kalpag- ja és egyéb ruhája igen gazdagon volt ezüstözve...” Három hónapig őrizték Munkácson a koronát, mert Szűcs Sámuel azt írja, hogy „1806. Martius 14-én hozták vissza Patakon keresztül.” Ezúttal még fényesebb fogadtatásban részesítették a menetet Sárospatakon. Sátoraljaújhely felől érkezett a .hintó, amelyet most 12 ló húzott. Amikor a város határába értek, a harangok mind a két Tornyokban, mind pedig a Collégiumban igen soká húzattak. A Som- lyóson, a Suta Pataknál, a Szentesi kapitány házánál, a vár Bástyáján és a Pityergőnél szüntelenül durrogtak az ágyúk... A Korona eleibe mind a Pataki Nemesség, mind pedig az itt quartírozó vasas katonák pompásan felkészülve kimentek ...” Természetesen ott voltak a korona fogadtatásán a „col- légiumbeli Tanulók és Tógá- tusok is tsinosan felöltözve, zöld Puszpánggal felbokré- tázott kalapban ... A mai főutcának, amerre a hintó elhaladt, akkor „Töltés” volt a neve. Ennek két oldalán sorakoztak fel a diákok, s amikor „a Collegium eleibe ért a Korona, Rector Porkoláb István úr ékes orátziót mondott, azután a collégium- beli Chórus egy víg éneket elénekelt, végre pedig a vasas katonák tábori muzsikásai muzsikáltak. Annakutána úgy hozatott keresztül a Korona a Tanuló Ifjúság között, akik azt illyen kiáltással fogadták: Éljen a Magyar Szabadság!” Lelkes hangon folytatja „tudósítását” naplójában Szűcs Sámuel arról, hogy bár a díszes hintó a koronával tovább haladt Hegyalján, az ünnepség azért „még harmad napon, úgy mint Martius 16- án is tartott a Kálvinisták részéről a Templomban ...” Közben — minden bizonynyal március 15-én — a magyar koronát egy napig Tolcs- ván őrizték a XIV. században épített hagymasisakos, fagalériás, csillagboltozatos mennyezetű katolikus műemléktemplomban. Hegyi József A házirend és a közösségi elhatározás A minap, az egyik jó nevű gimnáziumunk igazgatói szobájában, egy kis kerékasztal beszélgetésen kérdezte meg az igazgatónő az egyik negyedikes diáktól: — Mondd csak, de őszintén, mire gondoltál, amikor a múltkoriban leszidtalak a gallér miatt? Néhány pillanatnyi feszélyezett csend után, halkan, de határozottan jött á válasz: — Jogos volt. Kötelező hordani a gallért... Ha rajtam sem volt, miért ne kaptam volna szidást én is. A kislány osztály titkár. Az igazgatónő váratlanul ment be az osztályba, hogy helyettesítsen egy órán, s rögtön feltűnt neki, hogy, bár a házirend előírja, néhány tanulónak hiányzik a fehér gal- . lér a köpenyéről. Azonnal szóvá tette. S mint később mondta, kíváncsi volt — ezért kérdezett rá — a belső reagálásokra. A kislány — osztálytitkárhoz méltóan — elismerte a feddés jogosságát. Ám — mondta az igazgatónő —, a diák kétféleképpen reagálhat az észrevételekre. Ügy mint az emlegetett diáklány, de úgy is, hogy „a fene egye meg, mért pont engem kellett kiszúrni”. Sőt, ha a fülét jobban kinyitja az ember, hallhat olyanokat is, hogy ez vagy az a kitétel, ennek vagy annak a hobbija az iskolában. Pedig a házirend nem hobbi. A házirend közösségi el-i határozás. Az iskolavezetés és a diáktanács közös elhatározásából születik meg. S ha így van, ha így öntődtek végleges formába az iskolai életnek formát és kereteket adó házirendek, akkor érvényt is kell szerezni nekik. Ha kell, akkor pedagógiai szigorral is, de a házirendek betartatásáért, betartásáért elsősorban a diáktanácsnak, a diáktanácsok vezetésével az iskola és az osztályközösségeknek kell szívós és következetes harcot vívniuk. Önnön soraikon belül. A fent említett gallér-história tulajdonképpen nem nagy ügy — mondhatnánk. Vannak lényegesebb pontjai is a házirendeknek — például a dohányzási tilalom, az esti utcai kinttartózkodás tilalma —, amelyeknek ugyancsak nem sikerül érvényt szerezni minden esetben. Ám mégiscsak azt kell mondanunk, igaza volt a gimnázium igazgatónőjének, s minden iskolavezetőnek, amikor a látszólag kisebb horderejű vétségeket is szóvá teszi. Az egyik szemhú- nyást ugyanis könnyen követheti egy másik, s a folyamatot nehéz megállítani.., A diáktanács hatalom a diákok körében. Jó értelemben vett hatalom, amely az önkormányzatnak nemcsak fóruma, hanem legjelentősebb eszköze is. Persze csak ott és akkor, ahol komolyan is veszik. S ahol nemcsak a különböző kívánságokat előadó fórumnak tekintik a diákok, hanem önfegyelmezési, ha úgy tetszik, kötelesség végrehajtási fórumnak is. Azaz: akkor működnek jól a diáktanácsok, ha elsősorban ők tesznek meg mindent azért, hogy az iskolában érvényes, közösen elhatározott rendet betartassák. S ezen a téren bőven van tennivalójuk. Mindenekelőtt a munkafegyelem megszilárdításáért, a tanulói munkamorál szintjének növeléséért kellene valamivel többet tenniük az „asztalra”. A diákélet alfája és ómegája a tanulás. Az eredményes. s főképp nem egysíkú tanulás. S bár az elmúlt évek néhány intézkedése — az érettségi, a felvételi rendszer, az átlagosztályzat eltörlése — az egy-egy szak, tantárgy kiemelt tanulására ösztönözhet, s ösztönöz, veszélyes játékba megy bele az a diák, aki különböző számítgatások következtében az érdeklődési körén kívüleső tárgyakat teljesen elhanyagolja. (Ez egyébként sajnos az általános gyakorlat napjainkban.) Nos, a pillanatnyi ércjek érvényesítése ellen nemcsak ajánlatos, hanem szükséges is lenne belülről felvenni a küzdelmet. Csak a diákok látnák ennek az előnyeit. Cs. A. Kiállításra készülnek Barcikán Megyénkben, de talán a megyehatárokon kívül sem kell bemutatni a kazincbarcikai Izsó Miklós Képzőművészeti Kör tagjait, hiszen nemcsak számos kiállításuk volt az elmúlt években, hanem a kiváló együttes címet is magúkénak tudhatják, Kazincbarcikán így mindig jelentős képzőművészeti eseménynek számít, ha kollektív tárlattal lépnek a közönség elé. Az Izsó Miklós Képzőművészeti Kör tagjainak munkáiból a napokban, január 13-án nyílik kiállítás fiatal szocialista városunkban. A tárlatot Ol- lári István országgyűlési képviselő nyitja meg a kazincbarcikai városi kiállítóteremben, s február 2-ig tekinthetik majd meg az érdeklődők. A kollektív tárlat bizonyára jó alkalom lesz arra, hogy a kör tagjainak fejlődését, szakmai gyarapodását is lemérhessék. Hiányzik a zenekar A jubileumi gálaesten három számot adott elő a Diósgyőri Vasas Művészegyüttes fúvószenekara. A történeti ismertetésnél kitűnt, hogy már 1893-ban megalakult a diósgyőrvasgyári fúvószenekar, mely nem sokkal később szimfonikus zenekarrá fejlődött. Átvészelte két háború vérzivataros időszakát, s úgy a felszabadulás előtt, mint utón nagyon sokat tett népszerű hangversenyeivel a vasgyári dolgozók zenei műveltségének fejlesztése terén. Sokak számára érthetetlen és elgondolkodtató, hogy az országos hírű, igen népszerű zenekar 1964-ben, rendezett körülmények között, miért is szűnhetett meg. Azóta is nagyon hiányzik ez a zenekar, Ujj Viktor Géza, a fúvós- zenekar karmestere két fúvósszám közölt beszélt a zenekar távlati célkitűzéseiről. Amikor megemlítette, hogy üdvös lenne, ha a zenekar ismét átalakulna szimfonikus zenekarrá, a teremben nagy taps tört kil A csodálatosan szép színházterem nagyon alkalmas szimfonikus zenekari hangversenyek rendezésére. Nem voltak egyedül véleményükkel azok, akik szerint diósgyőri munkáskultúra ma sem képzelhető el szimfonikus zenekar és színjátszógárda nélkül. Erre a felavatott új művelődési ház nagyszerű lehetőséget nyújtana...
