Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-04 / 3. szám

SPORT . SPORT . SPORT . SPORT ♦ SPORT . SPORT Készülnek az NB lll-asok (1.) Kittit» egy ütőképes csapatot A siker mindig viszonyla­gos. Mert ha azt vesszük ala­pul, hogy az Ózdi Kohász labdarúgói tavaly nyáron ki­estek a második vonalból, s az NB Ill-ban jelenleg a második helyet foglalják el, akkor nem beszélhetünk kü­lönösebb csodáról. De ha tudjuk, hogy a kiesés mindig megvisel csapatot és edzőt, szakosztályvezetést és szur­kolótábort — akkor már el­ismerést érdemel ez a tény! Frenkó László a helyén maradt, s morális tekintet­ben sikerült eggyékovácsol- nia a gárdát. Ez eredményez­te, hogy az ÓKSE húsz mér­kőzés lejátszása után (ebből 10 győztes, 7 döntetlen és 3 vesztes) 39:15-ös gólkülönb­séggel, 27 pontot szerezve, szilárdan tartja a Keleti cso­portban a 2. helyet. Persze, Ózdon most első­sorban egy olyan csapat ki­alakításán fáradoznak, amely az átszervezést követően a magasabb osztályban is ké­pes a helytállásra, nem küzd a kiesés ellen. Ezért aztán a bajnokságban nem feltétle­nül akarnak elsők lenni (per­sze, ha tudnak, akkor élen végeznek!). Ez a múlt, s érdemes ar­ról is szót ejteni, hogyan ké­szülnek a tavasz feladataira a Kohász labdarúgói. Hétfőn kezdték el az ala­pozást, Frenkó László vezető edző kedden reggel megbe­szélésen vett részt, ahol a szakosztályvezetés a követ­kező időszak feladatait koor­dinálta. — Milyen a lehetőségük a felkészülésre? — kérdeztük tőle. — Az egyesület minden se­gítséget megad munkánkhoz — felelte. — Zalai László­val kemény kézzel fogjuk a fiúkat, de a szigorra nincs különösebb szükség, mert a játékosok tudják, hogyha eredményesek akarnak lenni, akkor dolgozniuk kell! — Történt-e változás a ke­retben ? — Ugyanazokkal készü­lünk, akik ősszel szerepeltek, örülünk, hogy a tavaly nyá­ron Salgótarjánból igazolt Szőke István felépült, s be­kapcsolódhat a közös mun­kába. Ö jobb oldali középpá­lyás, szükségünk lesz rá. — Van-e sérült az együt­tesnél ? — Murányi Istvánnak szívpanaszai vannak, kórházi kiviszgálásra fekszik be ja­nuár 5-én, és Szilágyi is sé­rült. — Mi a felkészülés menet­rendje? — Itthon gyakorolunk, mindennap edzünk, kedden és csütörtökön kétszer is. Két hét után napközis rendszerű foglalkozások következnek. — Mi a mai műsor? — Délelőtt 30 percet erő­sítő edzéssel töltöttünk, majd 2000 méteres futás követke­zett. Délután résztávos futást végeztünk, aztán párosgya­korlatokra került sor. — .Mikor játsszák az első előkészületi találkozót? — Február első napjaiban. — Hogyan bírják a játéko­sok a terhelést? — Eddig nagyon jól! Érde­kes, hogy a 37 éves Fükő László élen jár a munkában. Senki sem kaphat könnyítést. A futásban egyébként Tóth, Varga, Sztanev és Márton tartoznak a legjobbak közé. D. Ife Anglia legrosszabb csapata Anglia legrosszabb csapata a Sporie United, amely min­den mérkőzését rendre el­veszíti. Az eddigi 16 játék­ban 289 gólt kaoott, és mind­össze egyet rúgott. Legsú­lyosabb veresége 0:43. A csa­pat menedzsere, Stephen Mills kissé ironikusan je­lentette ki: — Legjobb játé­kosunk, a 14 éves kapus, Jeffrey Nurse, ha nem ő vé­dene, még sokkal rosszab­bak lennénk. Pályajavítás... ... Lillafüreden, a Icsiklón. A versenyeket megelőzően gya­kori a hasonló jelenet. A sportolók „araszolva” haladnak fel­felé, hogy egyenletessé tegyék a pálya talaját. Szabó István felvétele A világ sportja MOSZKVA: Nelli Kim, n Szovjetunió montreali olimpiai bajnok női tornászcsapatának tagja férjhez ment Vlagyimir Acsaszovhoz, a szovjet férfi tor­nászválogatott egyik fiatal tag­jához. Olga Korbut, aki Mün­chenben nyert aranyérmet a szovjet együttessel, hamarosan hasonló lépésre szánja el ma­gát, mert Leónyid Bortkevics, az egyik legismertebb szovjet pop-énekes eljegyezte. PÁRIZS: A neves francia szaklap, a France Football a hagyományoknak megfelelően ismét elkészítette az európai labdarúgó-válogatottak 1977. évi rangsorát. A France Football szerint 1977-ben az NSZK érde­melte ki az első helyet. A nyu­gatnémetek 1968, 1972, 1974 és 1976 után ötödször kerültek az élve. A magyar válogatott 9 győ­zelemmel, 3—3 döntetlennel, il­letve vereséggel a 6. helyet sze­rezte meg. Az 1977-es európai sorrend: 1. NSZK 7 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség. 2. Hollan­dia 5—1—0, 3. Spanyolország 4— 1—1, 4—5. Ausztria és Francia- ország 5—3—0, illetve 3—3—1, 6. Magyarország. LILLE: Csütörtökön kezdődik az európai nemzetek teniszcsa­patainak fedettpályás bajnoksá­ga. Az idén harmadik alkalom­mal kerül sor a SAAB Kings Cup-ra. A magyarok Lille-ben kezdik szereplésüket a kupa leg­jobb nyolc együttese között a B-csoportban. Első találkozóju­kat a franciák ellen vívják. A magyar csapatban Taróczy és Szőke játssza az egyeseket és minden valószínűség szerint ugyanez a két játékos alkotja majd a párost is. Az utazó ke­ret tagja még Benyik János is. „Ha számításaink beválnak, ak­kor az első ■ négy között végez­hetünk!” — nyilatkozta az el­utazás előtt Jákfalvy Béla szö­vetségi kapitány. ROMA: Egy ismeretlen olasz fogadó minden idők legnagyobb totónyereményéhez jutott, mi­után a december 31-i szelvényen szereplő valamennyi mérkőzést eltalálta. Rekordnyereménye 1,35 millió dollárnak felel meg. BERN: A BEK, a KEK és az UEFA Kupa negyeddöntőjének sorsolását január 20-án készítik el Zürichben. MALAGA: A vasárnapi Sala­manca—Atletico Bilbao spanyol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen Alexandro, a salamancaiak ka­pusa olyan súlyosan , megsérült, hogy hétfőn ki kellett egyik veséjét operálni. PÁRIZS: A 16 napja kiütéses vereséget szenvedett nyugatné­met profi ökölvívó, Georg Eipel még mindig nem nyerte vissza eszméletét. Kazincbarcikán évről évre jobb eredményeket érnek el a minőségi és a tömegsport területén is. A 35 ezer lako­sú városban nagyszerű lehe­tőségeket kínálnak a sporto­lásra alkalmas létesítmények. A körülmények is jobbak, mint az ország területén bár­hol, s ennek következtében a mércét is magasabbra eme­lik. A lakosság igénye pedig ugyancsak napról napra nö­vekszik. A város sportprob­lémái. gondjai Gyükér Éva sportfelügyelő mindennapos feladatai közé tartoznak. Azokat igyekszik jól megol­dani. így jelenlegi gondjai is kevesebbek, mint néhány, a megye más területein dolgozó sportfelügyelőé. — Hogyan értékelné Ka­zincbarcika elmúlt évi sport- eredményeit? — Városunk az iskolai testnevelés, a tömeg- és a minőségi sport szempontjá­ból a megye egyik legjelen­tősebb területe. A sportpoli­tikai célkitűzéseinknek meg­felelően az elmúlt években sporttevékenységünkben lé­nyeges fejlődést tapasztal­tunk. Megnövekedett a tár­sadalmi szerveknek a test­nevelés és sport szervezésé­ben, népszerűsítésében be­töltött szerepe. A sportegye­sületeknél pedig a szakmai tevékenységgel párhuzamo­san az egyesületi és szakosz­tályi nevelési tervben rögzí­tetteknek megfelelően fog­lalkoznak a sportolók neve­lésével, személyiségük formá­lásával. Jelentős eredménye­ket értünk el a tömegsport népszerűsítésében, rendsze­ressé váltak a többfordulós versenyek és csapatbajnoksá­gok. örvendetes, hogy egyre több üzemben és vállalatnál is sor került a sportnapok, valamint spartakiádok meg­rendezésére is. A lakótelepi sporttal rendszeresen foglal­kozunk, és a közelmúltban lakótelepi sportegyesület ala­kult városunkban. Kazincbarcikán a sportlé­tesítmények jól szolgálják a fiatalok mindennapos moz­gásigényeit. A városban a fő­iskolának és a KVSE-nek van munkacsarnoka, az újvá­rosi általános iskolának pe­dig nagyméretű tornaterme, de minden oktatási intéz­ményben található tornate­rem. A szakosan leadott test- nevelési órák száma 99 szá­zalékos átlagot mutat, ami kitűnőnek mondható. Az ok­tatási intézmények sportte­vékenységében 1975-től folya­matos fejlődés tapasztalható. A meglevő nehézségekről a sportfelügyelő a következő­ket mondotta: — Legnagyobb gondunk az úszásoktatás rendszerességé­nek megoldása. Az elmúlt tanévben 700 általános isko­lás tanuló vett részt oktatá­son — a testnevelési órák keretében. Sajnos, uszodánk csak májustól szeptemberig üzemel, így a téli időszak­ban a városban nincs lehe­tőség az úszásoktatásra. Ne­hézségeinket a VI. ötéves tervben felépülő fedett uszo­da fogja majd megoldani. Örvendetes, hogy növekedett az iskolai, városi és egyéb versenyeken, túrákon való részvétel. Az iskolai úttörő sportfoglalkozásokon is több ezer tanuló vett részt. A vá­rosi sportfelügyelőség rendez­vényeit látogató fiatalok döntő többsége iskolás korú. — A diákok bekapcsolód­tak az Edzett ifjúságért tö­megsport-mozgalomba? — A mozgalom követel­ményeinek teljesítésére a jel­vényszerző akcióba csaknem minden iskolai tanuló bekap­csolódott. Dicséretet és elis­merést érdemel az a felelős­ségtudat, amely intézmé­nyeink vezetőinek tevékeny­ségét jellemzi az Edzett ifjú­ságért mozgalommal kapcso­latos munkában. Kazincbarcikán a minőségi sport területén is dinamikus fejlődés tapasztalható. A fő bázist a KVSE alkotja. — A Vegyészriél nagyon sok jól képzett edző tevékenykedik. Az utóbbi két évben a szak­mai munka színvonala is emelkedett, de még mindig van olyan oktató, aki más városban vállal edzői szerző­dést. Szeretnénk, ha ezek a szakemberek is Kazincbarci­ka sportjáért dolgoznának majd a jövőben. A sportfelügyelőség ered­ményes munkájához sok se­gítséget, támogatást kap a városi pártbizottságtól és a városi tanácstól, valamint a Megyei Testnevelési és Sport- hivataltól is. A társadalmi összefogás eredményeként, a személyi és a tárgyi feltéte­lek, valamint a létesítmény- helyzet évről évre javul. Ki­emelten kezelik majd a még meglevő szemléletbeli hiá­nyosságok felszámolását, és a káderhe'yzet javítását is. A jövő feladatait Gyükér Éva így fogalmazta meg: — Igyekszünk a rendszeres sporttevékenység népszerűsí­tésére és a minőségi sport fejlesztésére olyan rendelke­zéseket hozni, amelyek Ka­zincbarcikához méltóak lesz­nek. Kolodzey Tamás • 1978. jarifuír 4., szerda A nap kelte 7.23, nyugla 1G.06 órakor A hold kelte 1.42, nyugta 12.23 órakor Névnap: Titusz Évforduló Száztizenöt évvel ezelőtt, 1S63. január 4-én született Pes­ten, és 1922. szeptemberében halt meg Szegeden Apáthy Ist­ván zoológus, egyetemi professzor, a magyar biológia egyik úttörője. Budapesten orvosi oklevelet szerzett, majd tanár­segéd volt az egyetem zoológiái tanszékén; később magán­tanár, néhány év múlva pedig Kolozsvárott egyetemi pro­fesszor. Itt létesített 1909-ben — az akkori európai színvona­lat is meghaladó — állattani intézetet. Számos kérdésben el­fogadta Darwin tanait. s bár nem volt marxista, szocialistá­nak vallotta magát. A Társadalomtudományi Társaság egyik alapítója volt; széles körű szakmai, irodalmi tevékenységet is kifejtett. Időjárás— __—__ V árható időjárás ma estig: Váltakozva, gyengén felhős és borult időszakok, átmenetileg sok helyen eső, majd átfutó hózáporok, déli és északnyugati irányok között váltakozó irányú, több alkalommal megélénkülő, időnként viharossá fokozódó szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 2, plusz 7 fok között, északkeleten 0 fok körül. — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Burmái Unió Szocialista Köztársaság függetlenné válásának 30. év­fordulója alkalmából távirat­ban üdvözölte U Ne Win el­nököt. Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke U Maung Maung Kha miniszterelnök­nek küldött üdvözlő távira­tot. — 35 ország — köztük Ma­gyarország — 45 együttesé­nek és szólistájának részvé­telével rendezik meg Ber­linben február 13—20-ig a Vili. nemzetközi politikai dalfesztivált. A fesztivált a Havannában megtartandó vi­lágifjúsági találkozó, vala­mint a Bertolt Brecht és Hanns Eisler születése 80. évfordulójának jegyében ké­szítik elő. — Mohácson javában készül­nek a híres farsangi ese­ményre, a busójárásra. A sok évszázados hiedelmekből táp­lálkozó népszokás jó ideje nemcsak a helybeliek szóra­kozása, de vonzó idegenfor­galmi látványosság is. Az idén különösen korán, feb­ruár 5-én lesz a busófarsang, bőséges látnivalóval. — Medzsid Agajcv, a Szovjet­unió legidősebb, 142 éves polgára számára többszörös családi ünneppel párosultak a szilveszteri mulatságok. A kaukázusi Tikjaband falu szovjetjének küldötte az óév búcsúztatásakor köszöntötte egyik unokahugának 110. születésnapját, s az idős em­bert családja ugyancsak ezen a napon két ükunokával „lepte” meg. — Az év első négy premier­napján 12 filmet mutatnak be a filmszínházak. Az új­donságok között kettő — Mészáros Márta Ok ketten, és Szijj Miklós Dübörgő csend című alkotásai — a hazái filmművészet legújabb termését reprezentálják. A szocialista országok filmmű­vészetét két szovjet, egy ro­mán, egy NDK film és egy csehszlovák:—bolgár kopro­dukcióban készült alkotás képviseli. — A bűnözés elleni harcban jelentős helyet foglal el a nyomozás ügyészi felügyele­tének további erősítése. Az ügyészség igyekszik a bűn­üldöző szerveket munkájá­ban segíteni. A büntetőjogi felelősségre vonás mellett to­vábbra is nagy szerepet kap­nak azok az ügyészi intéz­kedések, amelyek fegyelmi felelősségre vonást, illetve kártérítés kiszabását indítvá­nyozzák. i • i ■ i Egy skót a következő [ J szövegű táviratot küldi a J i barátjának: „Legjobb ki- > j tbánságaimat küldöm az | i új év és születésnapod i i alkalmából, az 1977— 1 | 1987-es évre.” — Tető alá került az óriás fűrészcsarnok a soproni ta­nulmányi erdőgazdaság épülő fafeldolgozó üzemében. Az eddigi munkákból az erdő- gazdaság fiataljai is kivették részüket. A KISZ-szervezet ugyanis védnökséget vállalt az új létesítmény építése fe­lett. A fiatalok személyen­ként 50 óra fizikai munká­ra vállalkoztak, s ennek idő­arányos részét teljesítették. Az elkészült fűrészcsarnok­ban jugoszláv és NSZK gyártmányú gépsort helyez­nek üzembe. Ezeken évente 36 ezer köbméter fát dolgoz­nak fel. i i ■ i i i i i i i i i i i i i i i i i i i A színpadon gyilkos- [ Ságnak kellett történnie, > a puska azonban csütör- [ tököt mondott, és a lövés , nem dördült el. A kö- ' zönség körében zúgoló- [ dás támadt, és a gyil- i kost alakitó színész, mi- j vei nem tudta, mitévő , legyen, dühösen belerú- ' gott ellenfelébe. Az nem \ jött zavarba, a padlóra i roskadt, és fejét felemel- [ ve, elhaló hangon rebeg- , te: i i — Ha a csizma meg i volt mérgezve, akkor 1 most meghalok... — A pakisztáni rendőrség öt személyt agyonlőtt és kettőt megsebesített, amikor Mul- tanban több ezer tüntető munkással tűzött össze — Peruban új kormány lé­pett hivatalba január 1-én. A december 20-i törvényerejű rendelet értelmében, amellyel megreformálták a közigazga­tást, a miniszteri tárcák szá­ma 18-ról 15-re csökkent. A kulcsfontosságú tárcákat a korábbi miniszterek vezetik. Az egyetlen polgári személy a perui kormányban tovább­ra is a külügyminiszter. Közlemény Az Északmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat Miskolci Üzemigazgatósága értesíti a Mar­tintelepen lakó fogyasztóit, hogy 1978. január 5-től 1978. január 30-ig munkanapokon 7—15 óráig hálózatkarbantartási munkavég­zés miatt az áramszolgáltatást szakaszosan szüneteltetni fogja. \ Magasabb mérce - jobb eredmények

Next

/
Oldalképek
Tartalom