Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-28 / 24. szám
1978. január 28., szombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Ma, január 28-án ünnepségre gyűlnek össze a Gönci önkéntes Tűzoltó Egyesület, tagjai. Okkal-joggal: ma emlékeznek meg az egyesület megalakulásának 100. évfordulójáról. Jó alkalom ez arra is, hogy lapunkban — legalább nagy vonalakban utaljunk az elmúlt évszázad néhány történésére, mely ennek a nagy'múltú egyesületnek az életéből való. Tehetjük ezt azért is, mert Göncön az egyházi iratokból, az anyakönyvi bejegyzésekből és számos, más fellelhető okiratból sok mindent kigyűj- töttek, eljuttattak lapunkhoz. Mindebből megtudható: Gönc múltját gyakorata megkeserí tette a tűzvész. Igaz, nincs is talán olyan te- lepülésünk, melyet ne pusztított volna tűz, Göncöt viszont az átlagosnál is többször sújtotta. Az első feljegyzés az 1552-ben történt égésről számol be. Ekkor a 133 porta közül 72 égett le. Ezt követően 15G7-ben a tö- rökdúlás idején teljesen leégett a város. Pár évvel később, mikor már kezdett újjáépülni,- ismét teljesen leégett. 1640-ben a megyeházát is elpusztította a tűz. 1785 októberében Vadas Gábor nevű nemesember portáján keletkezett tűz. melynek következtében elhamvadt 72 ház, 28 csűr, a város ugyanannyira elszegényedett, hogy külországokban is gyűjtést szerveztek' megsegítésére. A legnagyobb katasztfrófa 1834- ben történt. Leégett az újonnan felépített megyeháza, 300 ház, 279 kamra, 94 csűr, 202 marhaistálló, 223 sertésól. A krónika erről a következőket írja: „1834. szeptember 7.-ikének estvéli 11 órájakor kondult meg a vészharang a megyebéli Göntz városában szerencsétlen tűz támadván, mely a varos nagy részét elhamvasztotta, mert a nagy szélben oltani nem lehetett”. 1870 nyarán zivatar idején villámcsapástól keletkezett tűz, mely az északi szélben a telklbányai úttól kezdve, a déli pincékig szinte az egész települést elpusztította. És ezzel nem is soroltuk, fel a tűz minden kártékonyságát. Gönc azonban újra és újra felépült, védekezett, amiként tudott. A kártételt már korábban is próbálták megakadályozni, a még ép házakat menteni, de száz évvel ezelőtt vált szervezetté, mintegy hivatalossá is a védekezés. (Az Országos Tűzol- tóparancsnokság 1968-ban oklevéllel is elismerte a gönci egyesület ekkor 90 éves múltját.) Az egyesület életéről a századforduló tájékáról már mind részletesebb feljegyzések számolnak be. Megtudható például, hogy rangot, tisztességet jelentett az egyesület tagjának lenni. Már akkor sem lehetett bárki a tagja, csak akit érdemesnek találtak rá. Feltétlenül el kell mondani azt is, hogy a tagok tagsági díjat fizettek, ebből vásárolták meg a különböző felszereléseket. Márpedig a felszerelés sokba került, sok pénz kellett, vagy kellett volna. Segített valamit az is, hogy megkapták a szilveszteri bálok rendezésének jogát. Más módon is segítettek magukon. Az egyik választmányi gyűlésen például díszelnökké választották — egyhangúlag — méitósá- gos gróf Pálffi Lászlót és nagyságos Borsos Andor főszolgabírót. Egyhangúlag választották meg őket, de nem ingyen. Mindkét díszelnök hatalmas összegeket fizetett a megtiszteltető címért, mint ahogyan más nagyságok is magas helépési díjakat fizettek meg az akkori parancsTöbb új termékkel gazdagodott az elmúlt évben a December 4. Drótmüvek sodrómű gyáregységének termékskálája. Az újdonságok közé tartozik például a Korai néven szabadalmaztatásra benyújtott korrózióálló magas feszültségű, alumínium kábel. nők, Theisz László által vezetett egyesületnek. Szigorú rendet, fegyelmet tartottak. Az egyesület jegyzőkönyvéből kiderül például, hogy az elnök a parancsnokhelyettes leváltását javasolja, mivel a helyettes fegyelmezetlenül viselkedett. Nevezetesen: szolgálati időn kívül, boros állapotban megsértette Görgei Ferenc, községi bírót. A parancsnokhelyettest. utasították, hogy kísérelje meg az ügyet bocsánatké- réssel békés úton rendezni. De nézzük a közelmúlt történéseit. 1946-ban az újjászervezett egység már megelőző tűzvédelmi feladatokat kapott, következő években pedig már rendszeresen részt vettek tűzoltásban is. 1952- től kezdve az egység állandó résztvevője a különböző versenyeknek és rendszerint az első három hely valamelyikének a nyertese. Megalakították az ifjúsági csapatot is. Az egység jól látja el munkáját, a különböző ' vetélkedőkön, versenyeken szép sikerrel szerepelnek, mind több elismerést, oklevelet kapnak a megyei vagy az országos parancsnokságtól. A felszerelés bővül, korszerűsödik. Amikor szükséges, már a környező községekbe is gyorsan eljutnak saját járművükön. Az utánnótlás biztosított. Úttörők, KISZ-fiatalok alakítanak rajokat és a maguk munkáját ugyancsak szép sikerrel, eredménnyel végzik. Illően a nagy múltú egyesülethez, melynek rangja, hírneve továbbra is tisztes helytállásra kötelez. A gyáregység kollektívája előállított tavaly egy speciális sodronykötelet is. A rendkívül rugalmas elemi szálakból gyártott sodronykötelet. emelődaruknál alkalmazzák, s élettartama kétszerese, háromszorosa a korábban használt köteleknek. Speciális sodronykötél Az utolsó tartozékokat helyezik a kocsira. Ma itt, holnap amott a megye, vagy az ország másik részében találkozhatunk velük. Eshet az eső, perzselhet a nap, munkahelyük ablakait, ajtajait nem csukhatják be. Tető sincs a fejük felett, s nincs gondjuk arra, hogy a munkaidő letelte után, elrendezzék íróasztalukon a feldolgozatlan aktákat. Munkaadójuk az Országos Földtani Kutató és Fúró Vállalat. Munkahelyük az egész ország, sőt nem ritkán mesz- szi, távoli, sohasem látott idegen földek. * Szerencs és Prügy között találkoztunk velük. Az országút mellett néhány lakókocsi áll. Jöttünkre az egyik kocsi alól kutya ugrik elő. Ugatására az emberek éppen csak felnéznek, azután végzik munkájukat tovább. Nemsokára előkerül a fúrómester, Girhiny Bertalan is. — Lignitet kerestünk, de vizet találtunk, — mondja a bemutatkozás után. Ha félóra múlva jövünk, mar nem találkozunk. A fúróbrigád erről a széljárta, sík területről Dorkótanyára költözik. A gépjárművek és a Sz A—503 típusú fúrókocsi már útra készen áll. A „mesterbódé” és a jövő heti váltás lakókocsija is be van pakolva. — Ilyen a mi életünk — mondja a brigád vezetője. Girhiny Bertalan 1953-tól dolgozik ebben a szakmában. — Kevés olyan területe van az országnak, ahol ne jártunk volna. És kevés olyan ásványi kincs van, ami után ne kutattunk volna. Itt — mutat szét — lignitet kellett volna találnunk. Talán majd Dorkótanyánál... A fúrómester nem nagyon ér rá ilyenkor pakoláskor. Látszik, sietne már ő is. Idevaló a megyébe, Rakaca- szenden él a családja. — Ritkán találkozunk a családdal. Persze, még így is többet, mint az eltelt három évben, amikor Libanonban, Szíriában és Jordániában dolgoztunk. Ott is ugyanazt végeztük, mint itt: a föld mélyét faggattuk, mit rejt magában. — Tavaly szeptemberben jöttem haza, azóta itt, Borsodban teljesítünk szolgálatot — Ez a „cigányélet” —- így mondják a brigád tagjai —, hiába fizet jól, nehéz. Legtöbben családosok. Vár rájuk az asszony, a gyerek. Évek óta dolgoznak együtt, ismerik egymást úgy, ahogyan az más munkahelyeken ritka. — Ha fiatal és nőtlen az ember, sok szépet talál ebben a szakmában — szól egyikük. — Hosszú távon azonban már fárasztó. Bárhová mennek, mindenhol idegenek. Munka után egy jó vacsora, egy pohár bor, azután másnap kezdődik minden elölről. — Nem titok, hogy mindenki a hétvégeket várja. Azt a pár napot, amikor ismét együtt lehet a családdal. Sétálunk a lakókocsik, autók között. Tisztes távolból követ bennünket a kutya, néha-néha mordul egyet. — Nem kell tőle félni — mondja Girhiny Bertalan. — Csak úgy megszokásból teszi. Nem szereti az idegeneket. Mocsok, — merthogy így hívják a kutyát —, vagy két éve van velük. — Valahol „ránk akadt”, aztán megszokott itt.. Amikor látja, hogy pakolunk, ő az első, aki bebújik valamelyik lakókocsiba. Csak egy baj van: gyakran fial. * Ma itt, holnap a megye, vagy az ország másik részében találkozhatunk velük. Eshet az eső, perzselhet a nap, munkahelyük ablakait, ajtajait nem csukhatják be. Tető sincs a fejük felett A föld titkait kutatják. Bárhová mennek, mindenhol idegenek, s azokat a két-három hetes ismeretségeket amelyeket munkájuk során kötnek az ország valamelyik részén, hamar elfelejtik. Pusztaialvi Tivadar Jó eredmények a Tiszáin Az anya és fia Akárcsak téli álmát aludna, olyan csendes a hegyek karéjába zárt község, Hangács. Szűk utcákban kanyar- gunk, majd öreg, szüykés- fehér színű, alacsony ház előtt áll meg velünk a gépkocsi. Ketten élnek a dombnak felfutó, keskeny, Csurgó utcai portán: az anya és a fia. A férj, az apa, a ház hajdani gazdája odaveszett a második világháborúban. — Csak három és fél évet éltünk együtt — sóhajt özvegy Kutas Jánosné. —Harminchárom éve gyászolom — Az apámat csuk fényképről ismerem — mondja a fiú. Kutas János. — Egyéves voltam, amikor megérkezett a behívóparancs. A háború a faluban is sok- ßok családot tönkre tett. A vérzivatar után huszonnégy fiatalasszony hiába várta haza a párját. Kérdezem özvegy Kutas Jánosnét; miért nem kötött ismét házasságot, miért vállalta az egyedüllétet, a nélkülözést, a terheket? Kettesben csak könnyebb lett volna a sorsa. — Áldott jó uram volt — feleli, s sírással küszködik. — Nem akartam valami rossz ember kénye-kedvének kitenni a gyerekeket. A májusban 59. életévét betöltő asszony mesél, s mi összeszorult torokkal hallgat- juk. Neliezen tudjuk elképzelni, hogyan bírt a nap huszonnégy órájából évtizedeken át húszat dolgozni. Megfoghatatlan számunkra az a szívósság, az a szorgalom, ahogyan igyekezett a csonkán maradt családot összefogni, eltartani. — Az elmúlt hónapban is eljártam én még a téeszbe ■— jegyzi meg. — Az ember ne szoruljon a gyerekeire, amíg bírja magát. Fia, a 35 éves vájár megszólal : — Mindig mondom anyámnak, pihenjen. De nem hallgat ram. — Akkor ki mosna, főzne, takarítana rád? •— emeli fel a hangját a néni. — Mit tegyek, ha egyszer nem akarsz megnősülni? Valóban: Asszony, gyerekek kellenének ebbe a házba. öregek, egyszerűek a bútorok, a berendezések is. A kopott asztal, a szekrény, az ágy, a székek, az eltört plat- nijú tűzhely egyaránt a régmúlt éveket idézik. Vagy minek, kiknek vásárolnának újakat? — Nem szabad azt elkapkodni — mondja a közepesnél inkább alacsonyabb, vékony termetű, hallgatag férfi a nősülésre célozva. Aztán csend telepszik közénk. A vájárhoz jöttünk, kérdezgessük tehát a munkájáról. — Gyerekként már a té- eszben dolgoztam, kellett anyánknak a segítség. Sokan voltak akkor bányászok a faluból, így hát magam is az lettem. Ott jobban is fizettek. Kezdtem Szuhakállón, néhány évvel ezelőtt, meg áthelyeztek az edelényi aknára. Gondos Lajos elővájó csapatában hajtom a vágatokat. Ahogy mondja: megkeresi a hat és fél ezer forintot. Igaz, keményen dolgozik; műszakonként megraknak hárman 18—20 csillét, megemelnek 550—600 mázsa meddőt. A tizenhat év alatt, amióta bányász, bizony megmozgatott már egy kisebb „hegyet”. — Ha délelőttös vagyok, hajnal negyed négykor kelek — mondja. — Hozzá szokott már a szemem a korai ébredéshez, nem kell az óra csörgése. Vasárnaponként sem tudok sokáig aludni, hiába is erőltetem magam. — Mivel foglalatoskodik szabad időben? — Van 150 négyszögöl szőlőm, azt művelgetem. Néha olvasgatok, meg eljárunk beszélgetni, szórakozni a cimborákkal. A sógora, Hrtiscsák István Ugyancsak bányászember. Alberttelepen vájár. — Van is már három gyerekük — szól közbe özvegy Kutas Jánosné, született Hor- nyák Erzsébet. — Az unokák az én szemem fényei. Kérdezem az anyát és fiát: mit várnak az idei esztendőtől? — Egy lris egészséget — válaszolja az idős asszony. — Mert ha egészség van, akkor minden van. — Megnősülni... Asszonyt akarnék hozni a házhoz — feleli a fia, az edelényi vájár. Kutas János kikísér a deszkából készült kapuig. Lábainál gubancos, fekete szőrű kutyája csahol. Ahogy távolodunk az öreg, piszkosfehér színű, alacsony háztól, nekem úgy tűnik, mintha a gémeskút ostora-ága búcsúi intene utánunk. Rolaj László A miskolci Tiszai pályaudvar kétezres kollektívája eddig jó munkájáért minden évben részesült magas kitüntetésben. Hét alkalommal elnyerte az MSZMP kongresszusi, az MT és SZOT, valamint a MÁV Vezérigazgatóság és a Vasutas Szak- szervezeti Központ Vörös Vándorzászlaját. Az 1977. évi teljesítmények alapján, nyolcadszor is megpályázták a Kiváló Csomópont kitüntetést. Erre minden reményük megvan. Tavaly, az 1976. évi eredményeket is túlszárnyalva, minden versenyfeladatot teljesítettek, illetve túlteljesítettek. A személyvonatok és a tehervonatok menetrend szerinti indítását javították. A tervezett 881 ezer tonna áru helyett 904 ezer tonnát szállítottak el, és így a szállítási tonnatervüket 102,67 százalékra teljesítették. Javult, 12.14 óráról 11.70 órára csökkent a kocsitartózkodás ideje. Az üzemanyagban és villamos. energiában 893 ezer forint értéket takarítottak meg, és ezzel önköltségcsökkentési tervüket 26.6 százalékkal túlteljesítették. Ezeket az eredményeket a Tiszai pályaudvar dolgozói úgy érték el. hogy közben igen nagy létszámhiánnyal küzdöttek. Különböző munkakörökben — sarus, kocsi- rendező. vonatkíséret — 260 dolgozó hiányzik. Az állomáson két esetben tartottak kommunista műszakot, amelyen 1500 dolgozó vett részt. Tizenkét ezer óra társadalmi munkát végeztek, ennek értéke meghaladta a 100 ezer forintot. Az állomáson 98 szocialista brigád 984 fővel tevékenykedik. Az eddigi tapasztalatok is bizonyítják, hogy jó eredménnyel. A megtartott röpgyűléseken jelentették, hogy csatlakoznak a Lánggépgyári dolgozók felhívásához; 1978. évben is folytatják a munkaversenyt. A kollektívára jellemző az új iránti törekvés, a kezdeményezés. Az elmúlt évben 246 újítást adtak be a vasutasdolgozók, többet mint a negyedik ötéves tervidőszakban. Az elfogadott éé bevezetett 92 újításból 32 munkavédelmi jellegű volt. A pályaudvar történetében és országos viszonylatban is első ízben itt rendeztek meg egy forgalmi újítókiállítást, melynek igen nagy sikere volt. Kisvárdaí János r ^ W 03 11 0* 0^00 0 111 f 0^ A vájár otthonában
