Észak-Magyarország, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-14 / 12. szám

1978. január 14., siombat ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Sátoraljaújhely jövője Hol van még' a nyár, ami­kor hajnali négykor már „él” a miskolci Búza téri piac! Most, ha rászánja magát valaki és kimegy így hajnal­ban, végigsétál a sötét bó­dék között, biztos lehet ben­ne: ha rendőr jön, igazoltat­ja. ha megáll rágyújtani va­lamelyik bódé előtt, mindig akad egy-két árus, aki fi­gyeli — nem sántikál-e va­lami rosszban az ember. Mert hát hiába van január, akadnak azért, akiket nem­csak a hajnal, de az éjfél is itt ér. „Összeálltunk öíen...” Az öregember, aki a kipa­kolt al másládák mellett to­porog, alig látszik ki a nagy­kabátból, s a szeméig húzott kucsmából. Bizalmatlan. Hogy is ne lenne az, amikor se közel, se távol nincs sen­ki ; társai — később mond­ja — még alszanak a kocsi­ban. — Tudja — kezdi —, sok mindent hall az ember... Nyáron más itt, de ilyen­kor ... Mielőtt befejezné a mon­datot, a csarnok felől ket­ten is jönnek felénk. Így már minden rendben. Ké­sőbb, amikor már négyesben toporgunk a nyírségi almás­ládák mellett, igaz. nem nagy kedvvel, de mondják a magukét: — Tegnap indultunk Nyír­egyházáról, 120 ládával. Most öten álltunk össze, de ez változó. — Megérni megéri — mu­tat az öreg az almára —, de fárasztó. Ilyenkor, január­ban, pláne. Meg hát az árak is, ugye, nem kell magya­rázni ... A többiek is bólogatnak. Hat éve, hogy ide, a miskol­ci piacra járnak. — Csak elfogy ma, de ha nem, talán holnap. — Vagy vasárnap — teszi hozzá az újonnan jöttek egyike. Ennyiben maradunk. Ha bciií a kór... Csirkék mindenütt. Fehér mind, s alig férnek a ketre­cekbe. Jut belőlük még a két kocsi csomagtartójába, s a mikrobusz hátsó részébe is. Gazdáik hajnali fél háromkor indultak Egerből; szegénv szárnyasok, egészen kábul­tak így, egymás hegyén-há- tán. Fél öt lesz nemsokára. Legjobb időpont a tenyész­tői meditációra. — Van ezekkel annyi ri­zikó, uram. hogy azt el sem lehet mondani. Mert képzel­je csak el: itt a szállítás, ami ilyenkor télen nem ép­pen kellemes. Azután a munka, mert ha valaki csir­kével foglalkozik, annak oda kell figyelni a dolgára, éj­jel-nappal ... Azután itt a kór... Ha egy megbeteg­szik, akkor biztos lehet ben­ne, hogy a fele odavész. A férfi sorolja, sorolja mindazt, amivel elveheti a kedvét az embernek a csir­ketenyésztéstől. — Ha hiszi, ha nem, ka­rácsony előtt hármat adtunk el. Csak utaztattuk a töb­bit. Most meg — folytatja tovább kesergését — ki vesz csirkét? Mert figyeljen jól rám: a fiatalok, igaz, azt sem tudják, hogy kell meg­pucolni. Sokan laknak bér­házban. ott meg, ugye, mit kezdjenek élő jószággal? — Volt már olyan is — tromfol rá az egyik asszony — hogy négyezer forintot vesztettünk egy üzleten. Mert bejött a kór... A csirkék gazdái alig húsz méterre telepedtek le az igazi konkurrenciától. A Szárnyasbolt — a baromfi- tenyésztők igaz keserűségére — télen-nyáron „hozza” a tervet. — Nyolcvanezer forint ér­tékű áruval kezdjük a na­pot — mondja Tóth Sándor- né, boltvezető. — Hét óra körül ugyanilyen mennyisé­gű árut. hoznak. Nálunk a tojás is olcsóbb, mint az árusoknál. Pénteken körül­belül negyven, szombaton meg úgy nyolcvanezres for­galomra számítunk. A boltból kifelé jövet ösz- szefutunk az egyik egrivel. — No, igazam volt, ugye? — kérdi, s azután válaszra sem várva indul vissza a többiekhez. Tejföl, túró, dióból A vásárcsarnok csak hat­kor nyit. Fazekas Mihály el­lenőr — hiába a gazdag zöldáruválaszték — szkep­tikus : — Január van, uram ... Nem lesz ma jó napunk ... — Talán holnap, szomba­ton ... — szól a fejtöltött pult mellől egy eladó... — talán ... A kiscsarnok előtt azon­ban sokan várakoznak. Olga néni Borsodszirákról jött, a másik asszony Alsóvadászról. De már itt vannak a sajólá- diak is. Tejföllel, házitúró­val megrakott kosarak, ba­tyuk sorakoznak a bejárat mellett. — Nem akar venni dió­belet? — kérdezi az egyik anyóka. A másik azt bi­zonygatja, hogy a tejföl li­terje bőven megér negyven forintot. — Megéri így, megrakod­va, buszocskázva? — Már hogy az égbe ne érné meg! — válaszol egyi­kük. — Itt nálunk, minden­ből az igazit kapja. No, nem gondolta meg azt a dióbe­let? ... Pusztafalvi Tivadar Műszerek között az Ózdi Kohászati Üzemek Oxigén- gyárábar. A Volán lerveíböl Tavaly 1,3 milliárd utast és 168 millió tonna árut szál­lított el különösebb zökke­nők nélkül a Volán. 1978- ban 177 millió tonna az áru­forgalmi terv, és 1,4 milli­árd utas elszállítására vára Volán. A vállalatnak 200 szolgálati helye már jóvá­hagyott terv alapján kezdte el az új esztendőt, Tovább javítják a távolsági és a he­lyi autóbuszközlekedés uta­zási körülményeit. El akar­ják érni, hogy a kiemelt vá­rosok helyi közlekedésében már csak új típusú autóbu­szok járjanak, és kicserélik a régi buszokat Budapest és Miskolc elővárosi forgalmá­ban is. A Volán Tröszt és vállalatai az idén 2,6 milli­árd forintos fejlesztési lehe­tőséggel rendelkeznek. Az összeg többségét járműbe­szerzésre fordítják. H azánk egyik rangos, szép városának, Sá­toraljaújhelynek a jö­vőjével, fejlesztésének, alakí­tásának hogyanjával, mi­kéntjével ismerkedhetünk az ÉSZAKTERV által nemrégi­ben elkészített, több éves, alapos munka eredménye­ként létrehozott általános rendezési terv révén. A vá­ros szerkezetét részben a földrajzi adottságok, részben a történelmi alakító erők alapvetően egytengelyűvé formálták, részleges mellék- tengely-képződéssel. Milyen­né alakítják, formálják majd a 15 évre szóló tervek? Ar­ra ugyan nincs mód, hogy részleteiben ismertessük a tervet, de feltétlenül érde­mes legalább nagy vonalak­ban szólni róla. Mindenekelőtt tudnivaló, hogy a tervezőknek rendkí­vül sok mindent kellett fi­gyelembe venniük. Nem csu­pán magát a várost, hanem mint vonzásközpontot is. Kezdjük azzal, amit a ter­vezők munkájuk elején ál­lapítanak meg: jellegét te­kintve a város ipari és ide­genforgalmi település,, mivel az iparban, építőiparban foglalkoztatottak aránya meg­haladja az összes foglalkoz­tatottak 45 százalékát, az egyéb ágazatokban pedig a 35 százalékát. Magának a városnak az iparára — az üzemek, a kü­lönböző létesítmények elhe­lyezésére — a szétszórtság jellemző. Az üzemek, a mű­helyek, az irodák részben a városközpontba, részben az ehhez kapcsolódó területek­be ékelődve települtek és ez az elhelyezkedés zavarja az átfogó rekonstrukciós mun­kát. A szétszórtság az anyag- mozgatást illetően, is hátrá- nyos. Ugyanakkor a város déli részén már kibontakoz­tak egy összefüggő iparterü­let körvonalai. Ez a terület alkalmas a továbbfejlesztés­re, bár ehhez szükséges a közbeékelt lakóépületek sza­nálása is. Az északi iparte­rületen elsősorban élelmi- szeripari üzemeket, raktára­kat kell telepíteni. A tervezők a város üze­meit távlati fejlesztésük és területi elhelyezkedésük sze­rint, négy csoportra osztot­ták. A déli, az északi terü­letre, a helyükön maradó és fejleszthető, valamint a he­lyükön maradó és nem fej­leszthető üzemekre. Figye­lembe véve közlekedést, szállítást, . anyagmozgatást, környezetvédelmet és szá­mos, más szempontot. Nézzük a város más léte­sítményeit, intézményeit. A legjelentősebb igazgatási in­tézmények — városi tanács, járási hivatal, pártbizottság, KISZ, OTP. Nemzeti Bank fiókja, járásbíróság, ügyész­ség — elhelyezése távlatban is megfelelő. A rendőrség­nek, a tűzoltóságnak új épü­letre van szüksége. Az IBUSZ kirendeltsége a vá­rosközponton belül kap majd helyet. E területen a legje­lentősebb munka a postahi­vatal bővítése lesz, melynek eredményeként 5000 állomá­sos automata telefonközpon­tot alakítanak ki. A terv számol természete­sen az egészségügyi, az ok­tatási, a művelődésügyi in­tézmények fejlesztésével, gyarapításával is. Az úthálózat kiépítésénél a jelenlegit fejlesztik to­vább, összhangban a terve­zett beépítésekkel, területfel­használással. Oly módon, hogy kielégítse a majd itt is meg­növekvő forgalmi igényeket és a városközpontot mente­sítse az átmenő — elsősor­ban a tehergépkocsi-forga­lomtól. A Városközpontban os Árpád utca és a Dózsa utcai szakaszon sétáló utcát alakítanak ki. Még mindig a közlekedésnél maradva: a halárátkelőhely áthelyezését tervezik a Torzsás vasútál­lomás — Dózsa-tanya —or­szághatár felé. Városi forgalmi útként alakítják ki a Vasvári, So­mogyi utcák szélesítésével, továbbfejlesztésével a keleti városrészt nyugatról hatá­roló utat, melynek feladata a városközpont tehermentesíté­se lesz. A Sátoraljaújhely— Zemplénagárd közút forgal­mát az aluljáró átépítésével kívánják biztosítani. A gépjárművek parkolásá­ra a városközpontban 150 személykocsi számára ter­veznek parkolót építeni. Ezen­kívül — távlatban — 1500 gépkocsi elhelyezését több­szintes garázsokban kíván­ják megoldani. A köztisztasági lerakóhely nem felel meg az egészség- ügyi követelményeknek, ezért új gyűjtőtelepet kell kiala­kítani. Méghozzá oly módon, hogy a későbbi években bő­víthető legyen. A zöldterületek növelése ugyancsak a célkitűzések közé tartozik. A pihenésre, sétálásra, kirándulásra al­kalmas erdők gondozása, megfelelő létesítményekkel való ellátása ugyancsak. Ilyen célra szolgáló erdőt több, mint 400 hektáron le­het figyelembe venni. Kem­pinget a város nyugati ré­szén. a Kossuth turistaház környezetében lehet kialakí­tani. körülbelül 4 hektáros területen. A város kereskedelmének, vendéglátásának fejlesztése természetesen mind a hely­beliek, mind a turisták ér­deke. A jelenlegi hálózat szétaprózott. A terv ehelyett biztosítani kívánja a lakóte­rületeken az alapfokú ellá­tást, a városközpontban pe­dig a vonzáskörzet és az idegenforgalom igényeinek kellő kielégítését. A fejlesz­tések főként az élelmiszer­ágazatra koncentrálódnak. A későbbi években azonban a Rákóczi utcában 3000 négy­zetméter alapterületű ruhá­zati-iparcikk áruház meg­építése a cél, a városköz­pont rekonstrukciója során pedig vásárlóközpontot és önkiszolgáló éttermet létesí­tenek. A déli iparterületen hoz­zák létre — városközponti felvevőhellyel — a textiltisz­tító kisüzemet, valamint a gépkocsiszervizt. A városköz­pont átépítése során a Kos- suth-tömbben szolgáltató ház épül és ugyancsak a köz­pontban tisztasági fürdő. A z általános városrende­zési terv feladata a te­lepülésrendezés és -fej­lesztés főbb irányának, mód­jának, ütemének meghatáro­zása, alapadatok biztosítása a részletes városrendezési tervek készítéséhez. Ennek a feladatnak tett eleget Sá­toraljaújhely általános ren­dezési terve, melynek egyné­hány vonását a fentiekben ismertettük. (pt) „Hogy milyen a* ott látható, a romokat sze­gélyező kerítésre erősített, nagyméretű fényképeken. Gazdagon berendezett, pom­pázatos termek. Micsoda ér­ték, micsoda látványosság le­hetett! Jó lenne most meg­nézni a várat, sorra járni a termeket. Azt a várat, azo­kat a termeket, amelyek — voltak. De most a romokat nézzük, a gödröket, meg a kerítésre erősített fényké­peket. Sokan nézzük egyéb­ként, valahogy nem fogynak el innen az emberek. Na­gyobb részük lengyel. Akik­nek erre visz az útjuk, ha csak néhány percre is, de megállnak. Nézik a képeket, a romokat. Csend van, sen­ki nem szól. Különös ez a csend. Néhány méterrel ar­rébb a nagyváros forgataga, itt meg némán szemlélődő emberek. Akik együtt jön­nek, azok sem váltanak szót. A várat a lengyelek újból felépítik. Egész Varsót újból felépítették...” Ezek a sorok 1971-ben je­lentek meg lapunkban, az Észak-Magyarországban. A hazájukat újjáépítő, tovább­építő lengyelek akkor kezd­hették' meg a németek által felrobbantott, földig rombolt varsói királyi vár rekonst­rukcióját, pontosabban, tel­jes felépítését. Olyanná, ami­lyen volt. A sajátos, különös hangulatú Óvárosnak ez a szépséges épülete — mely valamelyest a lengyel álla­miság jelképe is ,— ma már felépült. Nincs még egészen készen, de pár év múltán már teljes díszében fogad­hatja csodálóit. Most ezt nézegetjük. A felépített várat Közadako­zással építették újjá. Nehéz lenne olyan lengyelt találni ebben a hatalmas, szép or­szágban, alá valami módon ne járult volna hozzá a vár felépítéséhez. Természetes, hogy a jelkép felépítése is közüggyé vált. Mindenki ad­ta, tette, ami erejéből tellett. Sokra tellett. Hiszen nem­csak erről az épületről volt szó. Az egész Övárosról. Egész Varsóról. Egész Len­gyelországról. Hét évvel ez­előtt egy huszonéves len­gyel fiatalember Varsó egyik bisztrójában kérdezte: lát­tam-e már a királyi várat. Nem, még nem, hiszen az nincs is meg. Nincs — mondta néhány percnyi cso­dálkozó szünet után. Most nincs meg, de felépítjük, ugyanúgy, mint volt. Akkor kerültünk a romokhoz. Ö látta. Akkor is nyilván pon­tosan látta a várat, olyan­nak, amilyen. Ott, a romo­kon is látta, mint azok az emberek is, akik csendben, szótlanul figyelték a gödrö­ket a fényképeket. Most már mi is láthatjuk, a maga valóságában. Elké­szült. Ügy, mint akarták. Itt van a közelben termé­szetesen a Zsigmond-oszlop is, III. Zsigmond király szobrával, annak a királynak a jelképével, aki Varsót az ország fővárosává tette. Ta­lán nem illő, hogy erről az ősrégi szoborról éppen az a sztori következzen, ami pe­dig következik. De. ha nem illő, akkor is jellemző vala­mi mód’ a lengyelekre. Te­hát: a német megszállás ide­jén. a lengyel partizánok visszaszereztek egy hatalmas összeget a németektől. A megszálló parancsnokság köz­zé tette, hogy aki tud vala­mit a „tettesekről” jelentse. Szóban, vagy írásban és nagy jutalmat kap. Érkezett is levél a megszállókhoz. A levél írója közölte, hogy lát­ta az eseményt, mindent tud róla, jöjjenek el hozzá és mindenről részletesen beszá­mol. Jutalomként azt kéri, hogy csókolják meg ... hát hogy is mondjuk... az alsó fertályát. A levél írójaként pedig ezt a bizonyos szob­rot jelölték meg. Más levél nem érkezett a parancsnok­ságra. Még annyit a szoborról, hogy 1644 óta áll a téren. Láthatott már sok mindent. Hol ilyennek, hol olyannak láthatta Varsót. De: Varsót mindig láthatta.- Varsó: van. Ha akarja, jól láthatja azt is, hogy bóklászunk az Övá­rosban, mert innen nem aka- ródzik elmenni. Különösen nem a Piactérről, ahol konf­lis várakozik, körben díszes házak sorjáznak, egykori, nagy hírű kereskedők házai, melyekben nálunk, legalább­is szűkebb környezetünk­ben, egyáltalán nem ismert szépségű, hangulatú kávé­zók, borozók várják a beté­rőket. Süppedő, faltól-falig szőnyegekkel, mikre az em­ber rálépni is restell, a föld­szinten, az emeleten, az — mondjuk így — alagsorban is más-más stílusú bútorok­kal, szebbnél-szebb beren­dezéssel és számunkra igen szokatlan tisztasággal, csend­del. A Fugger-házba, a Kro­kodilba, vagy bármelyikbe érdemes betérni, sőt, be kell térni. Kávézni, teázni, vagy éppen ebédelni, első fogás­ként pedig feltétlenül eröle- vest kérni, főként azt a fé­lét, amelyikbe tésztába csa­vart húsgombócokat raknak, mert ezekben a kissé hűvös, téli napokban, ugyancsak kellemesen hat. Ezt megelő­zően természetesen a vodka, de ezt már nyilván nem kell mondani. És utána sétálhatunk, sé­táltunk még persze Varsó­ban. Gondozott parkok so­kasága kínálkozik területül. Mindenekelőtt a Lazienki- park, a Tóparti palota, az udvari színház épülete, a pál­maház és annyi más látni­való, érdekesség színhelye. Kerülgetni kell kissé a vad­kacsákat, mert csak nehéz­kesen totyognak el az em­ber lába elől, pedig mehetné­nek a tóba is. a hattyúk közé. És figyelni kell a mókusok­ra is. mert nagy lendülettel futnak elibénk, lefékeznek, két lábra állnak és kunye- rálnak. De csak diót, vágj’ mogyorót, más nem ízlik ne­kik. Megszagolgatják lenj’új- tott kezünket, ha nem tetszik a kínálat, kissé sértődötten arrébb billegnek. Ilj’enkor, télen, szinte tele a park hollókkal. Finnországból ér­keznek, de nem kívánkoznak tovább. A fákon pedig itt is, ott is madáretetők, apró há­zikók. És tele a park látogatók­kal, turistákkal. Most is, té­len is. Lengyelekkel, külföl­diekkel. A Chopin-szobor előtt szinte mindig csopor­tok állnak, tisztelegnek. Nyá­ron itt állandóak a szabad­téri hangversenj’ek. A szob­rot is újjáépítették. Ponto­san olj’anná, amilj’en volt. Mert a megszállók ezt is megsemmisítették. Mert ez a szobor szintén Lengyelor­szág szimbóluma. De a szo­bor itt van. A szobor is itt van, ugyanúgy, mint előtte. Itt, a felépített és állandó­an épülő, gj’arapodó Varsó­ban. Sugárutakkal, üzletek­kel, szállodákkal, állandóan fejlődő egész-magával. De: az újjá épített Varsó szám- lálhatatlanul sok házának falában emléktáblákkal. A szabadságért haltak emléké­nek megörökítésével, a már­tírok emlékének örök őrzé­sével. A Chopin-szobor ott áll a helyén. A királyi vár is az Óvárosban, melj’et ha­marosan mindahányan láto­gathatunk. Most is ott jár­nak körötte az emberek, megállnak, nézik. Mint ak­kor, hét évvel ezelőtt. Most viszont mintha nem lenne már meg az a csend, mint akkor. A nézelődő m|™b^er­deznek, megjegyzéseket tesz­nek. a nap mint nap erre járók pedig csupán futó pil­lantást vetnek a felépült várra, a még nem is rég ro­mos területre. Akik erre jár­nak, várat néznek, már nem csendesek, nem szótlanok, mint akkor. A várra nézve inkább mosolyognak, nevet­gélnek is kicsit. Mintha egy mosollyal több került volna az arcokra. Priska Tibor (Folytatjuk) Nézelődés a I Ltagyehraih Egy mosollyal több Hajnalban, piac előtt

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom