Észak-Magyarország, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-17 / 296. szám

Népszerű az Oícsó cipők boltja Évente 35 ezer pár cipő 40—60 százalékos árengedménnyel Kényelmes, tágas vevőtérrel, gazdag áruválasztékkal várja vevőit a Miskolci TINIÓ ÁFÉSZ és a budapesti Duna Cipő­gyár miskolci, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. szám alatti Olcsó ci­pők boltja. Ezekben a napokban talán még a szokásosnál is többen keresik íel az Olcsó áruk házában üzemelő Olcsó ci­pők boltját. A Miskolci UNIÓ Áfész és a budapesti Duna Cipőgyár közös üzemeltetésű boltja jól felkészült az év végi, ünnepi forgalomra is. Az esztendő eddig eltelt ré­sze fényesen bizonyította, hogy érdemes volt a boltot a Bajcsy-Zsilinszky u. 4. sz. alatti Olcsó áruk házába költöztetni, ahol miskolciak­nak és vidékieknek egyaránt könnyen elérhető helyen mű­ködik. Dinaniiitus forgalomnövekedés Az Olcsó cipők boltja nem új keletű valami városunk­ban. A Miskolci UNIÓ Áfész és a Duna Cipőgyár még 1975-ben együttműködési bi­zományi megállapodást kö­tött egy ilyen bolt létrehozá­sára. A megállapodás után hamarosan megnyílt a bolt is, még pedig az Ady E. u. 1. sz. alatti helyiségben. Ezt a házat azonban alig egy év­vel a nyitás után, városren­dezési okokból szanálni kel­lett, s akkor az üzemeltetők — a miskolci és borsodi vá­sárlók kérésére és azután nagy örömére — úgy döntöt­tek, hogy mindenképpen „meg kell menteni” az Olcsó cipők boltját a vásárlók ré­szére. így került a bolt a Bajcsy-Zsilinszky utcai Olcsó áruk házába, ahol folytatta sikeres „pályafutását”. Ezt a sikert igazolja a di­namikus forgalomnövekedés. Az 1976-os, mintegy 3,8 mil­lió forintos forgalmat az idén már több mint 4,3 millió fo­rintos forgalom követi, holott az első fél évben alig „fél­gőzzel” dolgozott a bolt. Ez­zel együtt nőtt a bolt átlag- készlete is. Amíg 1975jben 496 ezer, tavaly már 635 ezer, az idén 1 millió forintos át­lagkészlettel várta, illetve várja a bolt egyre gyarapo­dó számú vevőit. Az új, a korábbinál lényegesen tága­sabb helyen működő bolt ma már havi félmillió forin­tos forgalma azt jelenti, hogy a miskolciak és borsodiak évente 30—35 ezer pár férfi-, női és gyermekcipőt vásárol­nak jelentős, mintegy 40—60 százalékos árengedménnyel az Olcsó cipők boltjában. Minden korosztálynak Mind a Miskolci UNIÓ Áfész, mind pedig a boltot ellátó Duna Cipőgyár nagy gondot fordít a megfelelő választék biztosítására. A boltban minden korosztály és mindkét nem megtalálja a számára szükséges cipőt. Hadd mondjuk el, hogy az áru egy része a legújabb di­vat szerinti, köztük olyan ci­pők, amelyek az export biz­tonsági tartalékból, vagy ki­sebb, szezon után legyártott tételekből származnak, s így máshol sok nem is kapható. Az áruválasztékban az idénynek megfelelően min­dig megtalálhatók a tavaszi­nyári, illetve őszi-téli igé­nyeknek megfelelő termékek. Természetesen előfordul, hogy a cipők között akad némi esztétikai hibával ren­delkező, ám ez a mai nagy tömegű gyártásnál elkerül­hetetlen, s a bolt dolgozói rugalmas kereskedelmi ma­gatartással mindig megold­ják, hogy a vevő végül is elégedetten távozzon az Ol­csó cioők boltjából. A bolt messzemenőkig ki­elégíti azt a kereskedelem­politikai követelményt, hogy a vásárlókat olcsó árfekvésű árucikkekkel is el kell látni. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a boltban csakis kimondottan olcsó cipőket árulnak, hiszen — éppen a gondos áruellátás eredménye­képpen — nemegyszer látha­tunk mind a kirakatban, mind a pultokon* 1 több száz forint értékű cipőket is. Ám ezeket is az eredeti árukhoz képest mintegy 40—60 szá­zalékos árengedménnyel hoz­za forgalomba a Miskolci UNIÓ Áfész. Mindenki jól jár Az Olcsó cipők boltjának működése mindenki számára kedvező. A vevőknek azért, mert könnyen jutnak olcsó áron megvásárolható, ám mégis jó minőségű cipőkhöz. Az üzemeltető áfész a bolt működésével fontos kereske­delempolitikai követelmény­nek tesz eleget, ugyanakkor bevételét, áruforgalmát is növeli. Ám jól jár a Duna Cipőgyár is, hiszen a bolt folyamatos értékesítési lehe­tőséget biztosít számára, s esetlegesen exportból vissza­maradt tételeit is értékesíte­ni tudja. Maga a gyártó is érzi és látja a bolt minél jobb ellátásának szükségessé­gét. Éppen ezért vállalták, hogy az ellátás jelenlegi jó színvonalát a következő években is biztosítják, akár más piacok mellőzésével is. Visszatérve a vevők hasz­nára, ide kívánkozik az a statisztikai adat, amely sze­rint a miskolci-borsodi vá­sárlók a bolttól árengedmény formájában 2—2,5 millió fo­rint visszatérítést kapnak. (Ez egyben vásárlóerő-fel­szabadítást is jelent.) Ugyan­akkor megtörténik számtalan esetben, hogy olcsóbb áron olyan férfi-, női, vagy gyer­mekcipőhöz jutnak, amit máshol hiába keresnének. Ezek a fentebb már említett, visszamaradt kisebb export- tételek egt-egy modell ki­sebb szériái, amelyeket a nagykereskedelmi vállalat, éppen a kis darabszám mi­att, már nem vesz át a Duna Cipőgyártól. Mindig friss áruválaszték Az Olcsó cipők boltjának már komoly törzsközönsége van. Akik itt vásárolnak, tudják, hogy a boltba havon­ta több alkalommal is érde­mes betérni, hiszen rendkí­vül gyorsan frissül áruvá­lasztéka. Ez a bolt és a gyár jó, egyre javuló kapcsolatá­nak köszönhető. Elmondot­ták az áfész-nél, hogy bolt­vezetőjük havonta 2—3 al­kalommal is felkeresi a Du­na Cipőgyárat, hogy minél frissebb árut tudjon Miskol­con piacra dobni az Olcsó cipők boltjában. Ilyenkor történik a következő szezo­nok áruinak kiválasztása is. Már most megegyezett pél­dául az áfész és a gyár ab­ban, hogy a tavaszi-nyári szezonra az új divatnak meg­felelő 20—25 ezer pár válasz­tékos áruval várják a mis­kolci-borsodi vásárlókat Aranyvasárnap is oviivá w A Miskolci UNIÓ Áfész vezetősége úgy döntött, hogy az Olcsó cipők boltja — te­kintettel a vásárlók közötti nagy népszerűségére, s az ünnepi forgalom keresletének minél jobb kielégítésére, ezüst- és aranyvasárnap is tartson nyitva. Amint azt a boltban elmondották, az ezüstvasárnap jól sikerült, a -szokásosnál is nagyobb for­galmat bonyolítottak le. Hol- inap, azaz aranyvasárnap dél­előtt 9 órától délután 16 órá­ig szintén nyitva tart az Ol­csó cipők boltja, s szeretet­tel várja a miskolci-borsodi vevőket. A bolt dolgozói azt szeretnék, ha minél több vásárló, régi vevő keresné fel őket ezen a napon is, s távozna tőlük elégedetten. AMFGRK AMKMTA-ÜVÉRT kapható a szakboltokban és iparcikk áruházakban. A Tavasz u. 5. sz. alatt levő 38-as gyermekorvosi rendelő festése miatt a rendelés 1977. december 14-től 19-ig SZÜNETEL Ez alatt az idő alatt a rendelés Miskolc III., Első u. 3. sz. alatti rendelőben történik a la ki tn L tő S* u té jsé k ki jár k . té he fo Be b «á tű U> ká ke •a Ál há áo I Magas szénsavtartalmú ÜDÍTŐITAL-KÜLÖNLEGESSÉGEK Gyártja és forgalomba hozza a Kisvárdai Szeszipari Vállalat Dcmccscri Gyára té 3 :::: ADÁS-VÉTEL FIAT 850-hez alkat­részek új állapotban eladók. érdeklődni: vasárnaptól 15-573-as telefonon. Eladó fűthető pavi­lon, göngyölegek, War­szawa típusú személy- gépkocsi, alkatrészek­kel és felújított mo­tor. Érdeklődni lehet: Leninváros, Lorántffy út 2. sz., 1/14. Telefon: 358,__este 7 óra- után. Vadonatúj, fél vö- rösróka-bunda eladó. Sajóvámos, Széchenyi u. 53. szám. ____ N agy teljesítményű szikvíztöltC gép, 3-as körtöltővel és íooo db üveg 4- ládával eladó. Szikszó, Kassai út. 104. szám. ___ 1 db 180 kg-os hízott sertés eladó. Érdeklőd­ni egész nap. Hold út 20.________________ N égyszemélyes reka- mié eladó. Polyákné, Miskolc, Toronyalja u. tó. á óra után. 1 db olajkályha, 1 db 3 főzőlapos gáz­tűzhely palackkal el­adó. Érdeklődni: Mis­kolc-Tapolca, Göröm­bölyi u. 1. ___________ J ó állapotban levő Sunda cimbalom el­adó. Felsőzsolca, Akác út 9. ________. _____ E ladó 2 mázsás anyadisznó, malacai­val együtt. Miskolc, I., Pacsirta u. 7.______ H asznált tv-t, rá­diót. hanglemezt, le­mezjátszót, magnót vesz és elad: Használt rádiókereskedés: Sze­les u. 24. K—25-ös Zetor, üzem­képes állapotban el­adó, plusz felújított motor,, sebváltó, hid­raulikaházzal, félten­gellyel. Buella, sajó- szöged. _______________ T eljesen új Trabant Limousine eladó. Tele­fon: 12-395. 18 óra Aitán. Hordozható cserép­kályha, Jobbágy kály­ha, zománcos üst el­adó. üjgyőr, Szerda­helyi u. 28. Üj, karcsúsított Ir- habunda, gyönyörű gyapjúmohair télika­bát, platinaróka-gal- léros. fekete műper- zsabunda, női városi bunda, platinaróka- sapka, gall ár, egyéb szőrmegallérok, vörö­ses parókák, egyéb női holmik, új tv-asz- tal, jelentős árenged­ménnyel eladók. Ér­deklődni; reggel 10-ig és délután 17 órától. Kassai u. 66. fszt. 1. Telefon: 13-174. Eladó világos étke­zőasztal négy í székkel és két fotel. Érdek­lődni délután 5—7 óráig. Bársony János u. 35. V/l. Vojtilla. Skoda 1000 MB ki­fogástalan állapotban eladó. Bedő, Derkovits u. 38. Telefon: 14-570. Eladó herendi teás- készlet, kékróka színű gidabunda, 2 db két­ajtós szekrény. Tele- fon: 18-862. ___________ E ladó most vizsgá­zott ARO M/461-es gép­kocsi. * Kazincbarcika, Pollack M. u. 27. III/2. Telefon: 735. Karácsonyfa, gyöke­res, ünnep után kiül­tethető. eladó. Tele- fon: 51-358.___________ Eladó: hegesztőtra­fó, 7 db 3 m-es U-vas, 60-as Simson blokk, 30-as Reggen dobrit- musgép, 2 db elektro­mos gitár, mesterhe­gedű, dobszerelás, 2 db szaxofon. Érdek­lődni: reggel 8—11-ig, Vörösmarty út 54. JI/2. 2 db hízott sertés eladó. III., Mongol u. 10. szám, _____________ S zalagfűrész 800-as, Wartburg, Moszkvics karosszériarészek el- adók. Telefon: 51-358. Üj Polski 126-os el­adó. Érdeklődni: Arany János u. 35. II/3. Szabó. __________ O lajkályha, villany- tűzhely eladó. III. kér.. Rácz Ádám u. 24. sz. Fűrész.______ K örpáncélos, rövid páncéltőkés bécsi zon­gora, betegség miatt sürgősen eladó. Zá- menhof u. 1. 16—20 óráig. Farkasné. Eladó 35-ös új női műkorcsolya, cipővel egybeépített, és egy nagy méretű fehér für­dőkád. Érdeklődni: szombaton és vasár­nap. cím: Kertész, Miskolc, Szentpéteri kapu 65. Kvarclámpa * olcsón eladó. Elek, Széche­nyi u. 52.____________ J ó állapotban levő, 70 cm-es irhabunda, 2 aknás Jobbágy kály­ha és 1 db Kalor kályha eladór Győri kapu 74. Telefon: 33­740; ___________________ T ermelői bor eladó. Melinda út 4. Fáklya mozi mellett. ________ E ladó kazettás mag­netofon rádióval, mi­ni tv. Vennék újsze­rű Ladát, vagy Tra­bant Combit. Telefon: 33-301.________________ W idex a—1—T típu­sú rejtett hallókészü­lék, kifogástalan álla­potban eladó. Érdek­lődni: délután 17—20 óra között a 15-542-es telefonon. ____________ J áték babakocsi, sportfazon, fémvázas, kifogástalan állapot­ban eladó. Bajcsy-Zs. u. 37. Ili, e. Szabó. Szobaberendezés, darabonként is eladó. Latinka Sándor u. 2. Eladó: Cream, Jefí- beck, Chicago, Trex, Henorix stb. slágerle­mezek. Dorottya u. 2. (a klliáni csillag- vizsgáló mögött) Be­reczky. ________________ O rgona, Matador el­adó. Elek, Széchenyi U. 52. Dzsesszf elszerelések, dobok, állványok, dob­verők, lábgépek el- adók. Csabai kapu 28. Eladó fürdőszoba­kályha. hengerrel, csapteleppel, 3/4-es gyermekkerékpár, üzemképes régi varró­gép, elektromos szo­bai párologtató, olajos edények, olajkályha, gumislag, akvárium. Kossuth u. 13. Eladó szép kivitelű vasródli, 2—3 szemé­lyes, hosszú barna férfi bőrkabát, szőnyi Márton u. 9. Rekamié, szekrény, szőnyeg, porszívó, sez- lon, zongora eladó. Üjgyőr, Maros út 37. Most műszaki vizs­gázott 353-as Wart­burg eladó. Kisgyőr, Jókai út 2. sz. Ge- rőcs. Érd.: szombat, vasárnap. ____________ I rhabunda 10 éves és báránybunda 5 éves gyermeknek el­adó. Miskolc, II., Testvérvárosok u. 24. V/3. Nagy Géza. íróasztal és Minika- lor olajkályha, újsze­rű állapotban eladó. Érdeklődni 16 órától, Kartács u. 20. Bélyeggyűjtemény eladó. Vörösmarty u. 93. szám. Eladó 1500 köbcentis Polsld-FIAT, karam­bolos, bontva és 3 db 580 crn-es gerenda. Győri kapu 91. Faze­kas;______________ ___ P —20-as motorke­rékpár, oldalkocsival, rendszám nélkül el­adó. Miskolc, Geró u. ■8. Érd.; mindennap. 120 literes Lehel hű­tő, villanysütő eladó. Miskolc, Szabó Lajos u. 38^ fszt 2. ________ 1 20 literes hűtőszek­rény eladó. Schönherz út 22/a._______________ Széntüzelésű, samot- tozott vaskályha és ródli éladó. Miskolc, I., Baross Gábor u. 6. 1/4;___________________ 2 70x140 cm-es Pikó HO-s terepasztal el­adó. ,»Igényesnek 137 432” jeligére a hir­detőbe. Eladó 7 darabból ál­ló konyhabútor, ol­csón és komblnált- szekrény. Vörösmarty u. 78. sz. Pálflné. Pikó vasút, 200x110 cm-es terepasztallal eladó. Megtekinthető délután 5 órától. Tóth Tibor, Miskolc, Gaga­rin u. 42. IV/1. Tele­fon: 74-109. 350 köbcentis Jawa eladó, 5000 km-rel. Tállya. Kinizsi út 13. Dió hálószoba, há­romajtós garderobe- szekrény, ülőgarnitúra eladó. Tátra u. 19. Hl/2. Telefon: 51-362. Kazettás magnetofon (új) eladó. Bajcsy- Zsilinszky u. 10. II. em. 1. 9 db fiatal birka el­adó. Sajókeresztúr. Kossuth út 27. Műgyűjtőnek tnen­tekötőlánc, nagy mére­tű szép majolika füg­gő petróléumlámpa, tartozékaival eladó. Érdeklődni: 17 órától. Gyula u. 19., fszt 2. alatt. ________ E ladó német háló­szobabútor. Érdeklőd­ni 17 óra után. Közép­szer u. 20. fszt. 2.__ N agyméretű egyszo- ba-lakókonyhás, össz­komfortos szövetkeze­ti lakás eladó. Mis­kolc, Kiss tábornok u. 38. fszt. 1. a jtó. Hudák László. Telefonszám: 74-865. Érdeklődni: 8— 20 óráig. _____________ H ázhely eladó. Fel- sőzsolca, Dózsa Gy. 6. alatt._________________ Kétszobás OTP-s öröklakás eladó. Kp.-f- OTP-átvállalással. Érdeklődni a 31-709 te­lefonon. VEGYES 35/156, fekete, értel­miségi elvált asszony két gyerekkel, rende­zett anyagiakkal meg­ismerkedne korban hozzáillő, békás csalá­di életre vágyó férfi­val, házasság céljá­ból. Egy gyermek nem akadály. „Téli rande­vú 41 259” jeligére a kin dóba. ______________ 3 0/170, helyesnek mondott, sötétszőke mérnöknő, aki nagyon jó anyagiak között él, keresi intelligens fia­talember ismeretségét, házasság céljából. Vá­laszokat „Modern is­merkedés 41 434” jel- Igére kérek 0 kiadóba. December 12-én reg­gel fél 6 órakor n Ti­szai pu.-tól a Hús­kombinátig terjedő szakaszon elvesztettem arany kis női karórá­mat francia lánccal. Kérem a becsületes megtalálót, magas ju­talom ellenében az alábbi címre juttassa vissza. Nagy Istvánná, Miskolc, III., Árpád u. 18. VHI/2. 18 óra utáa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom