Észak-Magyarország, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

1977. december 25., vasárnap

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 7

|

Ésszerűen, falinp iolpzii

vezetőknek nemcsak tanulságos, hanem kötelező is a visszapillantás az ötéves tervből eltelt esztendőkre. S miközben mérleget készítenek munkájuk eredményéről, egyben sok hasznos tapasztalatra tesznek szert, amelyeket kellőképpen felhasználhatnak a hátralevő három év vállalati és nép- gazdasági célkitűzéseinek mind magasabb szintű végrehajtásában. Mindezt beszélgető partnerünk. Doktor Károly, a Tiszai VegyikomI)inát festékgyárának vezetője mondta a legutóbbi találkozás alkalmával.

Mielőtt rátérnék a gyárvezetővel történt beszélgetés lényegére, helyénvalónak látszik szót ejteni arról, hogy az ötéves terv kidolgozásakor. a lehetőségek és az igények reális összhangjának megteremtésére törekedtek ebben a termelőegységben is. Természetesen számoltak azzal, hogy menet közben a célok változhatnak. Egy ilyen termelőüzemben, mint a Tiszai Vegyikombinát festékgyára, ahol több mint ezerkétszáz fajta termék készül, és a termeléshez több mint ötszáz féle alapanyagot használnak, előfordulhat, hogy a belföldi és külföldi piaci igények hatására, a mindennapi élet, a gyakorlat változó igénye szerint a terv valamelyest módosul.

A sokfajta termék gyártása során valahol és egy bizonyos időszakban szinte törvényszerűen előfordulnak szűk gyártási keresztmetszetek, amelyek csak átszervezéssel, bővítéssel, a munka- és üzemszervezés korszerűsí- tésévtel szüntethetők meg. De bármelyik tényezőről is legyen szó, mindegvik egyetlen integrált termelési folyamat eredményeképpen valósítható meg optimális méretekben. Ez történt ennek az üzemnek az életében is a tervidőszak kezdetén, amikor is annyira megnőtt a kereslet, a festékek iránt, hogy az felülmúlt minden korábbi várakozást. A kialakult helyzet ellenére a gyár dolgozói, vezetői alapvető kötelességüknek tartották a megnövekedett igények kielégítését. így foglalt állást az 1976. évi munkáit értékelő párttaggyűlés is.

— Hogyan alakultak a gyár gazdasági mutatói? — kérdeztük Doktor Károlytól.

— Az ötéves terv első két esztendejében 85 ezer tonna festék előállítását irányoztuk elő: tervünket 0 ezer tonnával túlszárnyaltuk. Kezdettől fogva ügyeltünk arra, hogy szocialista exportkötelezettségünknek maradéktalanul eleget tegyünk. így, az

utóbbi két évben közel 12 millió rubel értékű terméket gyártottunk a baráti országoknak. A nem rubelelszámolású kivitelünket is erőteljesen fokoztuk, tízszer any. nyi árut értékesítettünk a tőkés piacokon, mint a korábbi időszakban.

— Külön is szeretném aláhúzni: eredményeinket döntően a hatékonyság növekedésének köszönhetjük. Bizonyíték erre, hogy az elmúlt két évben semmiféle beruhá_ zást nem végeztünk termelőüzemeinkben: a létszám sem emelkedett az 1972. évihez képest, mégis a gyár termelése 12 ezer tonnával emelkedett. A nagyarányú termelésfelfutás a termelékenység növekedésével függ össze.

— Milyen nehézségekkel találták szemben magukat?

— Bármennyire is szerettük volna, nem tudtuk kielégíteni a belkereskedelem igényét. Ez azzal járt. hogy esetenként a lakosság nem jutott hozzá valamennyi, általunk gyártott festékhez. Elsősorban a kisebb csomagolásban forgalomba hozott festékfélék beszerzése járt zökkenőkkel. Meglévő gépparkunk szűk kapacitása miatt a kisfogyasztók igényét az idén mintegy nyolcvan százalékban tudtuk csak kielégíteni. Jövőre már lényeges javulásra számíthatunk, mivel a vállalatvezetés jóvoltából két nagy teljesítményű automata töltőberendezéssel bővül a festékgyár gépparkja.

— A gyártmányfejlesztés fontos része a termékszerkezet korszerűsítésének. Hol tartanak ebben a munkában ?

— Szakembereink az utóbbi két évben 35 új terméket dolgoztak ki. s valamennyit röviddel a gyártás megkezdése után forgalomba is hoztunk. Ezek között olyan termékek vannak, mint a Matróz nevű csónaklakk, amelyből máig sem tudtunk elegendő mennyiséget gyártani. De kedveltté vált a lakosság körében a Tilatex falfesték, a Tivebond műanyagpadló-ragasztó és a Tisza néven ismert komplex bevonatrendszer.

— Sok új termék jelent

meg á piacon, mégis a fejlesztéssel párhuzamosan

megfigyelhető a termékválaszték ésszerű szűkítésére való törekvés.

— A kettő nem ellentétes, hiszen a kereskedelmi igények alapján törvényszerű, hogy tovább csökkentsük meglevő termékeink választékát. Egyrészt törekednünk kell az évek múltán korszerűtlenné váló termékek kivonására. másrészről az észszerűség határán belül megkíséreljük csökkenteni a sokféle színt. Erre kényszerít bennünket a mindennapi élet, hiszen a korszerűtlennek minősülő áruk gyártásának megszüntetése maga után vonja termékeink átlagos műszaki színvonalának növekedését, míg a kevesebb színben történő termékgyártás egyszerűsíti a termelés programozását, fokozza a gazdaságosságot.

— Fontosnak tartom még

megjegyezni, hogy a korszerűtlen termékek megszüntetése nemcsak egyszerűen abból áll, hogy leállítjuk a gyártását. Sokkál többről van szó: minden esetben kidolgozunk egy korszerű és gazdaságosan előállítható, a felhasználók igényeinek

megfelelő új terméket és csak azután állítjuk le a régi gyártását.

— Elképzeléseink között szerepel, hogy a termékszerkezet korszerűsítése érdekében tovább csökkentjük a növényolaibázisú termékek részarányát és növeljük a szintetikus műanyagbázisú és vízzel hígítható festékek mennyiségét és választékát. Ezek az intézkedések azt eredményezik majd, hogy magasabb műszaki színvonalon tudunk dolgozni, a termelőkapacitást hatékonyabban ki tudjuk használni, ami döntően hozzájárul a gazdaságosság növekedéséhez. A termékszerkezet korszerűsítésére irányuló intézkedéseink egyúttal megalapozzák a KGST-integráción belüli kötelezettségek teljesítését, a dollárelszámolású export fokozását. De bízunk abban is, hogy a tervidőszak hátralevő éveiben a belföldi igényeket az eddiginél magasabb színvonalon tudjuk majd kielégíteni. Lovas Lajos

Amikor megpillantotta Dover fehér szikláit, már alig várta, hogy hazaérjen. A hosszú úton, ameddig leszállt a vicinálisról a sátoraljaújhelyi állomáson, „helyrerakta” önmagát. Szakított az álomvilággal, hogy az állandó mosolyt, az állandó szigor váltsa fel. A bor hírnökéből pár nap alatt a bor bírája lett, állami felügyelője Hegyalján. Feladata egyszerű. Csak olyan bor kerülhet el innen, ami itt is termett.

Az itthoniét második napján történt.

— Uram! Megkeresztelték ezt a bort!

— Micsoda? — ugrott fel elvörösödő képpel a borkereskedő. — Méghogy hamis? Kóstolással akarja megállapítani? Ember, tudja, hol vettem én a bort?

A vita tárgya kettőjük között az asztalon. Egy palack, majd színültig »borral, amelynek szintje meg-megrezzen, amint a dühösen ágáló kereskedő a hatás kedvéért éppen két öklével az asztalt veri. Az állam borfelügyelőjének jogában van megtagadni a származási bizonyítvány kiállítását, s anélkül az üzletre csúnyán ráfizethet. Az okiratot Szilágyi Dezső elő sem veszi. Sőt, könyörtelen: — Mondja, meg tudja különböztetni Ady és Kosztolányi verseit?

A kereskedő rosszkedvűen legyint. Tudja, és miért ne tudná (sok éve dolgoznak már egymás mellett), mit kérdez a felügyelő. Ismeri. Ahogy Szilágyi Dezső meg tudja különböztetni a borokat, ahogy tévedés nélkül rávágja hol terem, Olaszliszkán, Tolcsván, Mádon, vagy a Kincsem, a Királyok, az Orémus, a Szarvas dűlője adta-e, az bizonyosság. Csak makacsságból küldi a laboratóriumba, de sav°r.yú arca mindenkivel tudatja, származási bizonyítvány ebből nem lesz.

És ez a lényeg. Hegyalja területéről, csak helyaljai bor származhat. A többi hamis, mint amelyet más külhoni „polgártársaink” csinálnak, akik, talán sohasem kóstoltak «lég igazi aszút Idegen országban, de még itthon sem szabad utánozni azt, ami különben is utolérhetetlen.

— Tavasszal, ősszel voltak a nyilvános borárverések itt, Sátoraljaújhelyen. Lengyel,

német, olasz, angol szótól volt hangos a város. Akkoriban (1938-ban) sok termelő adta „kalapács alá” a borát. Mi mintát vettünk és aztán közöltük: ilyen és ilyen minőségből, ennyi és ennyi van. Megkezdődött a licitálás azokra a borokra, amelyeket már ismertek, s amelyeknek külön ismertető jegyük is volt.

(A mádi piaristáknak egészen különleges: a palackra volt öntve a címerük. A Win- dischgrätz családé Sárospatak várát ábrázolta a csonka Vörös-toronnyal, Több híres bortermelő címkéjén a világversenyeken nyert érmek, oklevelek másolata. Tokaj-Hegyalja első szövetkezetéén, a város Sátorhegye, háttérben a környező csúcsok kontúrjaival.)

— A borok is különlegesek voltak. Akkoriban még „léteztek” az eredeti szőlőfajták, a Kövér szőlők, a Pur.csiny. Az igaz, hogy már akkor is kevés volt belőlük. A borok viszont egy-egy dűlőből származtak, ami különleges ízt, ritka karaktert jelentett. És nagyon, nagy minőséget. Mint ritkaságot említem, akkoriban Hegyalján, vörös aszú is volt. Nagyon jó, kedvező évben aszúsodtak a kadar, kékfrankos fürtjei is. Ha jól emlékszem az olaszliszkai prépostságnak volt ilyen vörös bora.

Tavasztól őszig járta a szőlőket. Gazdától gazdáig, a völgytől a tetőig, présháztól, présházig. Buzdított, vizsgált, ellenőrzött. Hűséges szolgája lett I-Iegyal.ia borának éveken, egy életen át. Tavasztól őszig itthon védte hírnevét, ősztől tavaszig a világban terjesztette hírét. Nem ismerte a telet, mert amikor itthon lehullott az első hó, már az Egyenlítő „poklában” hajózott.

IílV*l ál Fíl Borneo, Afrika és

ja>d, O/UlIIdlId, Amerika ma már

három szobába szorult, mint az élete. Emlékek, vásárolt, ajándékozott tárgyak terpeszkednek szerteszét. Talán már egy pohár bor sem kell a 77 éves öregembernek, hogy éveit felidézze: — Én már csak a múltban élek, ezért simogatom a kimonót, mint régen, amikor utazni indultam.

Kármán István

Annyit éí az ember, amennyit őrömmel él

Hattai tűi az évszázadon

%

Anya és leánya. A 106 éves Szalóczy Imréné a megye leg' idősebb „öregje” és Balogh Béláné, aki ápolja.

Azt hiszem másfél évtizede is van már, hogy képtárban láttam a képet. Most mégis eszembe jutott. Azasz- szony a szobában ül, az ablak előtt, karosszékben, egyedül. Barnásszürke ruhában, ólakon át beáradó kékes, li- lás fényben. Az egész festményen a sárgásbarna, kékes színek dominál nax. Rippl- r.ónai híres festményéről van szó: Amikor az ember visz- szaemlékezéseiből él.

Most látva őt ez a kép jutott eszembe. A festmény, amelyik azonban szépít, színesít, lágyít. Ö feketéből szürkéből „építkezik”. A haja ősz, öltözete talpig fekete. Csak a kötényében vannak alig látható fehéres minták.

Sajnos, beszélgetni nem tudunk egymással. Két esztendeje már annak, hogy teljesen elvesztette a hallását. Magátol pedig keveset mond. Ül az áyya szélén, balkezét a botra helyezi. Csali néha szól. Akkor is tömören, tőmondatokban fogalmazva.

— Barcikán születtem —, mintha érezné, hogy az életéről akarok írni.

— Jó itt ülni — ezt már a száz éven túliak elégedettségével ejti, ki.

Amikor megkóstol egy pohár vörös bort, elhúzza a száját.

— Poshadt.

— Ezalatt a savanyú ízt érti.

Pedig — és ezt már az őt ápoló leányától tudom — mindennao megiszik egy stampedli pálinkát és étkezések után kevéske bort. Igaz. azt cukrozva kéri. Csak úgy szereti.

A konyhának is használt meleg szobát jobbára csend üli meg. Nézzük egymást. Néha int a lányának, hogy kínáljon berniünket. Ilyenkor egészségére emeljük a poharat. Ű bólogat erre. Köszöni.

Fekete ruhás, kendős, kicsi alakja, mintha összement volna az elpergett évek alatt. I ersze nagy soha nem volt

Abban az évben született, amikor több mint két hónapra munkáshatalom ütött rést a kapitalizmus vasbetonnak hitt falán. 1871. a párizsi kommün éve, egyben az ő születési észté, deje is. Ekkor komponálta Verdi az Aida zenéjét. Pesten e tájt alapítják a Műegyetemet, az Iparművészeti Múzeumot és a Képzőművészeti Főiskolát. Ebben az évben született Heltai Jenő és Theodor Dreiser. Ez az utolsó dátum Eötvös József életében.

Idős Szalóczy Imréné, Vágó Erzsébet jeles esztendő végén látta meg a napvilágot. Amikor ő született, 1871. december 11-én Barcika községben már az évet búcsúztató tél terpeszkedett a tájra. Hó, hideg, jég ...

Szülőhelyén Barcikán kívül Szalonnán élt, majd Színbe került. Ehhez a községhez köti a legtöbb év. Itt élt férjével, akivel 1892. március 9- én kötött házasságot;. 1958 óta — pedig —, akkor halt meg a férje — kisebb megszakítással, egyik lánya, a most 70 esztendős Balogh Béláné Szalóczy Irén ápolja, gondozza.

December 11-én múlt 106 esztendős. Ma ő a megye legidősebb „öregje”. Tudom, de

azt hiszem tudja ő is: semmiképp sem érdem ez a tény. Az életkor — az ilyen hosszú ir — állapot. Talán szerencse dolga, talán mástól függ. A tisztelet azonban minden- képpe, kijár neki. Százhat évének, az életnek, az embernek.

A lánj’a meséli, két-három éve még sokat beszélt, anek- dotázott, sőt a nótákat is szerette. A háztartási ügyesbajos dolgairól pedig még ma sem feledkezik meg. Ha vendég érkezik, mondja a lányának: főzzél, kínáld meg. Mindig megkérdezi tőle, n ’o^-e már a tyúkoknak enni, bezárta-e a jószágot az ólba. * kedvenc fehér macskájáról sem feledkezik meg sohasem.

Születésnapján köszöntötte — szerény ajándékkal, kedvesen — a községi tanács, a tsz, az iskola. A családjából az egyik menye kereste fel.

Lányától kérdezem:

Hány tagú a család?

— Gyerekek, unokák, déd- és ükunokák, összesen vagyunk 136-an.

—• Szokta emlegetni a gyerekeit”

— Néha mondogatja: jő volna, ha gyakrabban jönnének.

— Most, karácsonykor jön valaki ?

— Nem hiszem. Az ünnepet szereti mindenki otthon, a-•:’ádi körben tölteni

__

P

róbálkozom, hátha tudnék mégis beszélni vele. Papírra írom a kérdéseimet. Úgy fogja, akár egy levelet.

Szeme kérdőn faggat: Ez az enyém?

Bólogatok.

T ányára néz, tőle szóval kérdézi: Amerika ?

A lánya magyarázza:

— Az egyik fiútestvérünk Amerikában él. Anyánk nagyon szereti Dezsőt. Mindig tőle vár levelet.

Képelv kerülnek elém a szekrényfiából. Öt és családja tagjait örökítették meg az alkalmi fotográfusok. Egyikmásik hátán ott az évszám: készült 1951-ben.

Mutatom neki.

Kézbe veszi, forgatgatja Aztán hbsszan tűnődve elnézi a sárguló arcokat. Gondolat.. ki tudja merre jár?

Elbúcsúzunk. Nyújtja a jobbját. Másik tenyerével betakarja a kézfogást.

Szeme tisztán csillog, arcán a ráncok mozdulnak.

Mosolyt olvasok róla.

Annyit ér az ember, amennyit örömmel él.

Szöveg: Hajdú Imre Fotó: Kozák Péter

I I

O, csendes éj...

Karácsony. A szó évszázadok óta beidegződött képet: puhán neszező havat, végtelen nyugalmat és békességet idéz. A „csendes éjen” emberemlékezet óta hallgatnak a fegyverek: a karácsonyi fegyvernyugvás olyan hagyomány, amelyet még a legádázabb hadviselők ~1s tiszteltek. Történelmünk mégis szolgál fájdalmas, taszító ellenpéldákkal : előfordult,

hogy —• az egyetemes emberi szokásokat meggyalázva — a szeretet ünnepén dörrent a puska, hurkolta kötelét a bakó, s csapott le a hóhér bárdja.

Harminchárom esztendeje, 1944. december 24-én a sopronkőhidai fegyházba hurcolt rabok sorsuk beteljesülésére vártak. A nyilas vérbíróság kötél általi halál ítéletét vasárnap reggel 8 órakor hajtották végre Baj-1 csy-Zsilinszky Endrén, a magyar nemzeti ellenállási mozgalom kiemelkedő alakján. Élete utolsó órájában még hallotta a kivégző osztag fegyverropogását. A sortüz három ifjúkommunista: Pa- taky István, Kreutz Róbert

és Pesti Barnabás életét oltotta ki. Bajcsy-Zsilinszky a fegyház udvarában a bitófáig ugyanazt az utat járta végig, amelyen röviddel előtte a kommunista ifjúmunkások haladtak a vesztőhelyre. A mártírok üzenete örökre belevésődött a fasiszta rém- uralmat túlélők, az utókor emlékezetébe: hősi cselekedeteiket az igaz emberi élet példájaként tartja számon nemzedékek sora.

Különös módon csöppent a magyar történelembe. Gottfried Lehmann osztrák császári kapitány. II. Rákóczi Ferenc megmentője: tettét históriák jeles lapja őrzi. A porosz származású katona, a bécsújhelyi császári börtön teljhatalmú parancsnoka szöktétte meg a nagyságos fejedelmet, akit akkor is éltetett, amikor elrettentésül felnégyelték érte.

1700-at írtak, II. Rákóczi Ferenc Habsburg-ellenes nemesi felkelésre készült. Külföldi szövetségesek megnyerését célzó leveleit hívére — valójában egy, bizalmába férkőzött császári ügynökre — bízta. Terve hamar lelepleződött a bécsi kamarilla előtt: letartóztatták, s 1701- től Bécsújhelyi raboskodott. Lehmann, a börtön parancsnoka, eleinte nagy szigorral őrizte főrangú foglyát. Akkor enyhült meg, amikor — Rákóczi felesége jóvoltából — elolvasta az angol és a porosz uralkodó követének levelét, S mert valójában porosz alattvalónak tekintette magát, magatartása megváltozott, Rákóczi mellé állt, pedig tudta, hogy a felségsértésért akkor már halálra ítélt magyar főnemes megszökte- tésével életét kockáztatja, regényes úton segítette szabadulását.

Tettéért haditörvényszék ítélte halálra, 1701. karácsonyán Béc-mhely piacán kivégezték. majd felnégyelték. Holttestének negyed részét Bezerédi Imre kurucai hozták Kőszegre 1705-ben. Ma is a kisváros temetőiében nyugszik: A nevét és tettét hirdető fehér márvánvtábla sohasem dísztelen, a kőszegiek az egykori generálissal vallják: Lehmann kapitányt „egy fertálv részében is” tisztesség illeti. G. R-