Észak-Magyarország, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

1977. november 6., msómop

ÉSZAK-MAGYARORSZAG 9

Menni, az emberekért...

»Apámról art hallottam, amit szerettem volna hallani..

A férfi összeszűkült szemmel meredt a holdra. — Mondd Bálint, emlékszel még apádra? — kérdezte rekedten. A fiatalabb összerezzent a fojtott hangra. Félve és reménykedve fürkészte idősebb barátja kővé vált arcát.

— Apámra? Kicsit.:.

(Hogyne: a temetőben a keresztre. Anyja megrémült, elborult tekintetére, amikor megkérdezte: hogy halt meg apám? Mindig ezeket a szemeket látta, amikor kérdezni akart és ismét már nem kérdezte meg. Pedig néha felvillan egy homályos kép az asztalt verő, eltorzult arcú férfiakról, az ordításról, kiáltozásról, amitől megijedt. Csak arra emlékszik, azoka a simogató kérges kezekre, ametyek csitították, mert a -zajtól megijedt.)

A csendőrök vitték be... Egy gyűlés után „megsimogatni” egy kicsit, hogy leszoktassák a pofázásról. Sikerült nekik, egy hét múlva rá elvitte a nátha... A nátha —ejtette ki még egyszer a szót gúnyosan.

Ezen az éjszakán Hartmann Bálint, a fiú megismerkedett apjával. A balmazújvárosi csendőrsortűzzel, a földmunkás egylettel, a .sztrájkkal, a mozgalommal. A mozgalommal, amellyel egy volt apja élete és halála is. Gém Ferenc, apja barátja avatta be abba a titokba, amelytől anyja óvta. Életében először érzékenyült ei a szavaktól. küszködött a sírással, mert apjáról azt hallotta, amit szeretett volna hallani...

1946-ol írtak. Márciusban megtörtént a földosztás és Hartmann Bálint nevelőapja, a grófi kommenciós cseléd 5 holdas kis birtokot kapott gróf Nagysemsey határából. ülező, karóütés, rajta a névvel, az „ahány hold, amennyi gyerek”, már a mienk.

(A felszabadulás előtt egyszer bekopogott hozzájuk a református tanító. Hallgatózott, miért ne hallgatózott volna, az egyház taníttatni akarta, a szülőknek csak ruhát kellett volna varratniuk. Számolgatás: ha a fizetségből kapott termény felét eladják, akkor lesz ruha. De mit esznek télen? És mégis tanult, a földön robotolva, markot szedve, görnyedve járta a paraszti iskolát.)

Ügy cseppent bele a politikába, hogy észre sem vette. A nagybetűs politikába a FÉKOSZ — a.MEDOSZ elődje — szervezetébe. Hol a helyed, Bálint? — kérdezte a jó barát, Gém Ferenc. És ö ráfelelte tizenöt éve teljes komolyságával': — A kommunista pártban.

Hortobágyi Nemzeti- Vállalat. Egy lf! éves fiú szembe mért szállni az intézővel. A csizmás, goromba, nagyhangú intéző úrral, aki hajtaná halálba az embereket. Aki nem vette észre, hogy körötte változott a világ. És a fiú szembeszáll vele, megtagadja a munkát, s megtagadtatja azokkal, akik már indulni akarnak. Aznap 10 órakor mentek csak dolgozni.

(Azon a szeptemberen sokan kaptak tüdőgyulladást. A rizstelepen, ahol térdig Vízben vetetlek, miközben jégkérget vont a víztükörre a szeptember korai fagya. Intéző úr ordít. Hajnali öt van, nyomás kifelé, gumicsizma nélkül — miért is kell a Parasztnak gumicsizma —, elkergeti a fenébe az egész koldus bandát, mit képzelnek. A köhögő, láztól gyulladt testű ember már indulna, amikor a fiú odaugrik a csizmás intéző elé.)

A pártszervezet őt támogatta. És elküldte arra a brigádvezelöi tanfolyamra, amely után segédtiszt lett. Két év a rizstelepen, elég volt, hogy mindent lásson. Ezek az

évek voltak azok, amikor megismerte saját fajtáját, a rög formálta akaratot, a tengödést, néha semmiért. Felismerte, de nem tudta megváltoztatni. — Bálint, ha akarod, ajánlód leszek — mondta ekkor Feri bácsi. És párttag lett.

(Életrajz mondatokban: 1950. agrár szakérettségi, egyéves iskolafelkészülés az egyetemre. A vizsga: jeles. Felvételi a budapesti agráregyetemre. Kollokviumok, áttanult éjszakák, s győz a „makacsság”. Mérnök lelt. A kilenc osztályból, akik felvételiztek, alig tízen lettek agronómusok. Közben szinte végig DISZ-titkár.)

Visszakerült a Hortobágyra. mint az állami gazdaság párttitkára. Hirtelen', váratlan lehetőség: 'megüresedett a halászat igazgatói helye. Erejét próbálja, amikor felkérik, elvállalja. Első munkaértekezlet: te szentisten, miről is beszélnek? Egynyaras. nyújtott ivadék. Mik ezek? Észrevette a felé irányzott mosolyokat. Már tudta, honnan fúj a szél. Vizsgáztatják az új igazgatót. Két hónap alatt nézte át az összes szaki,önyvet. Elméletben szaktekintély lelt.

(Az embereket már nehezebb megnyerni. Azt tisztelik, aki megcsinálja ugyanazt, amit öle. Feri, a sofőr, szerzett valahonnan egy dobóhálót. Nyomás ki a pusztába, el a kíváncsi tekintetek elől, gyakorolni. Fog közé szorítani, kivetni. Szárazföldön. Vigyázni, vigyázni, mert egy elhibázott mozdulat és a fog is repül. Másnap már mindenki nevetne az igazgatón. No, most a ladikot. A fene essen bele, merre megy ez.. .)

Lehalászásnál a tóparton. Az igazgató elkér egy hálót. Mosolyra kész arcok... Megdöbbenő arcok. Kidobta. Ezt se hittem volna! Aznap hazafelé a halászok tisztelettel emelték meg a kalapot.

Kirándulás 1963 közepén a Bódva völgyébe. A Hortobágyon aszály pusztít, itt üde zöld minden. Micsoda adottságok — sóhajt fel.

x— Nem akarod kipróbálni ? — kérdezték a járási pártbizottságon. — Volna egy neked való feladat. Van iit egy gyenge tsz. de rendbe lehetne hozni. És nemsokára ajánlották a szendrői Szabad Föld Termelőszövetkezet elnökének. Azon a közgyűlésen, ahol a tagság ismerősként fogadta. Hiszen közülük származott. És mégis...

Nincs elég szalma az almozáshoz. Dühös tekintetek az istálló mellett.

— Laci bácsi, ez kotlófészek. Nem igaz, hogy nem lehetne jobban megpakolni a szekeret!

— Hát akkor gyüjjön az elnök úr, mutassa meg!

Kiment a határba megmutatni. Felrakott b szekérre vagy hat mázsára valót, amikor az öreg odalent megszólalt: — Tessék le- szállni arról a szekérről, elnök- elvtárs — már nem úr, elvtárs. Majd ingerülten hozzátette:

— Csak annyit mondjon meg, hol tanulta ezt?

Az újabb állomás Edelény. Megválasztották az Alkotmány Tsz elnökének 1967- ben. Akkor 3,5 milliós mérleghiányt vett át, ma a járás egyik legjobb szövetkezetét vezeti. A járási pártbizottság vb-tagja, a TESZÖV elnökhelyettese, a TOT tagja. Azért soroltam itt fel, mert Hartmann Bálint élete elválaszthatatlan a politikától, a szűkebb, nagyobb közösség életétől. Az ő útja a kommunista emberek útja. Menni és menni... az emberért.

Kármán István

Á búvárból lett

űrhajós .

lé é|é!

w*

•/

c2^*-o tlx-» f_c.j -5,r &-*

£ o/ic1 /LŰo c -*■ <2>a-*c *-tJZ-.SLoV.v*» V*

£T'

' i

» » ".U ~>a> o"»-*a CJvjA SjT

Az Bszak-Magyaror szóg olvasóinak alkotó sikereket, »kozmikus” egészséget és földi örömet, boldogságot kívánok:

V. I. Rossgyesztvcnszki] a Szovjetunió űrhajósa

1976. október 16-án. amikor a radarok észlelték a Szojuz—23 légtérbe érkezesét. és hozzávetőlegesen megállapították a vízre érés” helyét, a mentőexpe- díció azonnal az űrhajósok keresésére indult.

Éjjel volt. Celinográdtól 190—200 kilométerre délnyugatra viharos szél korbácsolta a Tenaiz-tó vizét. A tarajos hullámok közé vastag, sűrű Ivód fészkelt és nyelte el az egvre zuhogó. kavargó hópelyheket, ítéletidő tombolt.

Helikoptere!; berreglek, alacsonyan szálló repülőgépek reflektorfényei cikáztak az éjszakában, motorcsónakok cserkészték be a már rég lehűlt űrkabint. Órákig tartott, amíg a szovjet űrhajózás történeteben talán legkalandosabb visszaérkezés szereplői végre szilárd talajt érezhették lábuk alatt.

Az eset iróniájához tartozik. iiogv a Szojuz—23 fedélzeti mérnökének, Va- léri.i lljics Rozsgyeszt- venszkij űrhajós ezredesnek. tulajdonképpen nem okozott gondot a váratlan helyzet, hiszen szülővárosában. Leningrádban. a haditengerészeti főiskolán szerzett diplomát. Később pedig a Balti Flotta mélytengeri búvárok mentőszolgálatának volt a parancsnoka ...

— Nem furcsa, hogy varai aki éppen a „víz alól” emelkedjen az űrbe? — kérdeztem.

— Még a hatvanas évek elején megírta valamelyik újság, hogy milyen foglalkozású emberek nem lehetnék űrhajósok. Többek között a búvárokat is idesorolták. Ezek után persze, hogy megpróbálkoztam és jelentkeztem. A második nekifutásra vettek be az űrbe készülők csoportjába. Tizenegy év múlva jártam először a kozmoszban.

V. I. Rozsgye.sztvenszkij 1939-ben született. Koránál fiatalabbnak néz ki. Díszvendégként vett részt a nyári leningrádi Barátságfesztiválon. A sajtókonferencián tisztesen, nem 1o- lakodóan, de mindenki jól megnézte. Hiába, nem mindennap akad össze az ember egv ilyen „magasban járt” jövevénnyel.

A fiatal űrhajós sorra

kapia a kérdéseket, és derűsen válaszolgatott rájuk. Rágyújtott egy Sztolicsni- jére. erre természetesen a dohányzásról kezdtek érdeklődni. Majd a félelemről. az Interkozmoszról. a speciális pszichikai felkészítésről. ha van ilyen egyáltalán. kérdezték, no. meg arról, hogy mi. hétköznapi földi halandók, részesei lehetünk-c majdan egy sztratoszférabeli Föld-körüli utazásnak.

— Nem tartozom a megszállott dohányosok közé — mondta. — Az űrben magától értetődően tilos cigarettázni. No. nem pusztán környezetszennyezési okokból. Fiziológiai és anyagi tényezők indokolják a dohányzás megtiltását. Félelmet természetesen érzünk. Az

ejtőernyőzés, a repülős-próbák azonban elegendőek ahhoz, hogy lelkileg nyugodtan készüljünk az útra és dolgozhassunk az űrhajóban.

— Hogy ki vezethet űrhajót? — teszi fel magának a kérdést.

— Mindenki azért nem. Egy-egy ilyen utazás nagy megerőltetés a szervezetnek, bonyolult műveleteket kell elvégezni, a földiektől eltérő körülmények között. Aztán meg sokan még autón, hajón, vonaton sem tudnak háttal utazni. Vannak, akik nem mernek beülni a repülőgépbe. Az űrhaió pedig nemigen hasonlítható össze ezekkel a jármüvekkel ...

Sz. Fancsali Endre

Pohárköszöntö

A különvonat elindult Leninvárosból. 1975. március 4-ét írtunk. A szerelvény a szovjetunióbeli Ka- lusba repítette utasait, akik másnap a magyar—szovjet olefinegyezmény értelmében felépített vinilklorid- üzem avatásán vettek részt.

Miniszterek, munkások, gyárigazgálók. a két város küldöttei foglaltak helyet a vasúti kocsikban. Mi, újságírók. akik e nem min- * dennapi esemény tudósítása végett utaztunk a Szovjetunióba, külön fülkében kaptunk . helyet. -Még jóformán el sem rendezkedtünk, amikor egy középkorú, fürge mozgású férfi kinyitotta a kupé ajtaját.

— Zdraszlvujtyc, tová- risi! — mondta utánozhatatlan orosz kifejezéssel.

Valamennyien a hang irányába fordultunk és szinte kórusban fogadtuk a köszönést:

— Zdraszlvujtve, továris!4

Vendégünk egy poharat tartott a kezében és arra invitált bennünket, hogy annak tartalmát ürítsük a megbonthatatlan szovjet— magyar barátságra.

Ez. némi nehézségbe ütközött. ugyanis mi nem rendelkeztünk ehhez hasonló tárgyi alkalmatossággal.

Zavarunkat rögtön észrevette. s nyomban intézkedett. hogy hazzanak négy poharat. A pincér töltött és a kedves ismeretlen sorban koccintott velünk.

Közben a nagy sürgésforgás közepette megérkezett a tolmács is. akitől megkérdeztük, árulja már

el, kit tisztelhetünk látogatónk személyében?

— Az egyik szovjet miniszterhelyettes voit — hangzott a tömör válasz, majd becsukta a tülke ajtaját.

Másnap, a kalusi gyáravatás után a városi párt- bizottság, a városi tanacs és a Klórvinil Egyesülés vezetői fogadást adtak az olefinprogram megvalósításában kitűnt szov.iet dolgozók és a magyar delegáció tiszteletire. Lehettünk vagy háromszázan a hatalmas teremben. Miután elhangzottak az ünnepi köszöntők. egyszeriben ismét előttünk termett új kedves ismerősünk és huncut mosollyal az arcán, tört raa- gvarsággal kívánt nekünk, magyaroknak jó egészsé-