Észak-Magyarország, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-20 / 273. szám

eSZAK-MAGYARORSZÄG 6 1977. november 20., vasárnap Tolcsvai barangolás Bonis Ferenc nyomában „Neked, édes hazám, vékony erőm szerint Mindenben szolgáltam . .. cselekedte^ én, igaz hazafiklnt.” (Bónis Ferenc éneke) — Mit tudnak Bónis Fe­rencről? A tolcsvai presszó egyik asztalának három hölgy- vendége, azt hiszem, min­den mást várt tőlem, csu- 'pán ezt a kérdést nem. Szó, ami szó, meglepődnek. — Ott van a táblája a Szent Imre utcában. A mo­zi falán — mondja egyi­, kük. * Próbálkozom a Szent Imre utcában, az emlék­tábla környékén. Bekopo­gok a szomszédos házakba. Kovács Andrásné, 70 éves: — Meglepődtünk, ami­kor a tanács idehelyezte ezt az emléktáblát. Nekem fogalmam sincs róla, ki volt ez a Bónis Ferenc. Átellenben Kovács néni­ékkel Hoffer Gyuláné lakik. Ö ezt mondja: — Annyit hallottam, hogy ezt az utcát Bónis Ferenc­ről akarták elnevezni, de aztán maradt Szent Imre utca ... A tanácsházára megyek, ahol az első adatokat a ta­nács szervezési és műkö­dési szabályzatában megta­lálom: „A XVTT. század közepé­hez fűződik tolcsvai Bónis Ferenc élete és munkássá­ga, aki 1627-ben született es 1671. április 30-án már­tírhalált halt Pozsonyban, mint a Wesselényi össze­esküvés egyik vezére. Em­lékére Tolcsva dolgozói márványtáblát lepleztek le 1970-ben.” . A vb-titkárnál újabb is­meretekkel gazdagodom. A Borkombináti Híradó III. évfolyamának 4. számát mutatja. Hegyi József tol­lából részletesebb képet ka­pok Bónisról, koráról. „Tolcsvai Bónis Ferenc részt vett a Wesselényi-féle összeesküvésben. 1670. ápri­lis 6-án a felvidéki földes­urak arról tanácskoztak a „sub rosa” teremben Sá­rospatakon, hogy „veres zászlók alatt” három hadat állítanak ki, amikor a csá- J szár tokaji várkapitánya, gróf Starhemberg Rüdiger Patakra érkezett. A „zen- dűlők” felszólították Star- hemberget a tokaji vár feladására. Mivel ezt meg­tagadta, T. Rákóczi Ferenc .nyomban elfogatta és a kö­zeli regéci várba záratta, így kezdődött Zemplénben a Habsburg-ellenes fegy- . veres felkelés. Ennek ve­zérévé Bocskay főispánt választották (nem azonos a nevezetes erdélyi fejede­lemmel), a szervezkedés igazi lelke azonban a tolcs­vai Bónis Ferenc volt. To­kaj várát nem tudták be­venni, ekkor a mintegy 13—6 ezer főnyi csapatukat Spork lovassági tábornok vasasai ellen vezették. Bod- rogszerdahely közeiében azonban a jól felszerelt császáriak szétverték a fel­kelőket. Pauler írása Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése címmel, nem éppen hízelgőn ír a felke­lőkről, s csürho hadnak nevezi őket. Véleménye szerint „mindössze vagy 1500 főnyi fegyveres „in- surgens” szállt szembe Spork János generális 4—5 ezer főnyi lovasságával”. Bocskay Pauler szerint a Tiszán menekült hordóban az 1670. június 8-i Borsi­háti csatából. Szóljunk röviden e ku­sza történelmi kor magyar társadalmáról. A „Magyar- ország története” erről az alábbiakat írja: „A közne­messég tehetetlen török po­litikája, sértő vallási türel­metlensége és az országot nyomorba döntő gazdálko­dása miatt szembefordult Beccsel. Egyre szélesedő táboruk hangadói majort építő, megyei, tisztségeket viselő, .esetleg főúri szol­gálatban levő müveit ne­mesek voltak, mint Bónis Ferenc ...” önálló — töröktől és Habsburgtól független — monarchiát akartak. Ter­vüket azonban nemcsak a török hirtelen megerősödé­se és ' íratlan támadása hiúsította meg, hanem a Habsburg-birodalom ereje, valamint a belső társadal­mi viszonyok ellentmondá­sossága is. Városi polgár­ság hiányában az egész szervezkedés társadalmi bázisát az árutermelő köz­nemesség alkottá, de ez a réteg korántsem volt elég erős. Éppen ezért, amikor az egyéni sérelmek vezette Wesselényi-féle főúri ösz- szeesküvés kirobbant, kü­lönösen a felvidéki me­gyék protestáns nemessége fűzött hozzá nagy reménye­ket. Céljaik megvalósulá­sának eszközét látták ben­ne. Ezek után lássuk, ki is volt Bónis Ferenc? Róla legtöbbet Gönczi Lajosné magyar-történelem szakos tolcsvai pedagógustól hal­lok, aki annak idején, fő­iskolai szakdolgozata témá­jául választotta Bónis éle­tét, munkásságát. — A Bónis-kúria Tolcs­va közepe táján, a volt Kecskés és Csengettyű ut­cák között áll. Ma ebben található a tsz irodája. Bó­nis György, Ferenc nagy­apja, jobbágysorból lett jó­módú középnemes. Birtoka többek között itt volt Tolcsván. A szóbanforgó Ferenc, Bónis Ferenc és Gomba Zsófia házasságá­ból született 1627-ben, min­den bizonnyal a községben. Elemi iskoláit helyben vé­gezte, majd a pataki kol­légiumnak lesz a lakója. 1646-ban kerül gróf Batthyány Ád ám udvará­ba. Később II. Rákóczi György erdélyi fejedelem­nél szolgál. Valószínűleg 1665-ben veszi nőül Má- riássy Annát. Házassága révén több főúri családdal is kapcsolatba kerül. Egy- ideig Zemplén vármegye táblabírája. Bónist az or­szágvesztő Habsburg-politi- ka sodorja a szervezkedők sorába. „Nem mi vétettünk a király ellen, de ő vétett ellenünk, megszegvén es­küjét” — hangoztatta gyak­ran. Ez a fajta szemlélet de­rül ki abból a költemény­ből is, amely a kuruc ne­mesi versek összefoglaló címszó alá került a magyar irodalomtörténetbe. A cí­me: Bónis Ferenc éneke. t Feketített gyásszal be­borult magyar nép, / Ha elnézem, benned nincsen egy pontnyi ép, / Mert sok gyülevész nép már minden­felől tép, / Ki miatt olyan vagy, mint senyvedő kép. / S ha már a versnél tar­tunk, érdekessége, hogy a versfők összeolvasva a kö­vetkező szöveget adják: Franciscus- Bonis obit pro patria sua (Bónis Ferenc meghalt hazájáért). A Wesselényi-felkelés fegyveres harcát 1670 ta­vaszán Zrínyi Péter indít­ja meg. Később azonban jobbnak látja, hogy Bécsbe siessen kegyelemért. Q ösz­tönzésére — levele nyomán — hagyja cserben I. Rá­kóczi Ferenc is a felkelő­ket, pedig akkorra már a Felvidéken széles körű ne­mesi felkelés bontakozott ki. A kormányos és pa­rancsnok nélküli hajót már nem menthették meg a bát­rak és elszántak. Bónis Fe­rencet, aki a további el­lenállást szervezte, elfog­ták. Pozsonyban 1671. áp­rilis 10-én szóval és tettel elkövetett felségsértésért, mint pártütőt és hűtlent, jobbágy-, fej- és jószág­vesztésre ítélik. Az ítéletet 1671. április 30-án 9 órai­kor hajtják végre Pozsony­ban. Tolcsva nagyszerű fiá­nak holttestét hű szolgái a pozsonyi Szent Lőrinc te­metőben hántolják el. Ál­lítólag koporsója aljába odakerült az aranybetűs felirat, amelyen ez állt: / Meggyilkoltak, / Elte­mettek, / Meg nem holtam! / Feltámadtam, / Nem ma­radtam koporsóban, / Élek, élek, élek! / Hajdú Imre Aj he *v< (Air Ehe a szónak Adhattam volna címnek azt is: a könyv a minden­napok tartozékává vált. A mezőkövesdi járás könyv­tárosi tevékenységéről van szó, ahol a járási-városi művelődési szervek (és itt ki kell emelnem a városi­járási könyvtár tevékenysé­gét) sokat tesznek azért, hogy a földből verejtékező parasztemberekhez, a vas­hoz keményedett munká­sokhoz, a megváltó ábrán- dú fiatalokhoz eljussanak a betűkbe formált emberi igazságok. Hivatásszerető, emberek hada kellett hoz­zá, irodalmi agitátoroké, akik rendszeresen viszik az üzemek munkásai közé a könyvet, és a könyvet al­kotó embert, akik a falusi esték máskoron unalomba elszálló óráit váltják fel valami soha nem hitt cso­dával, akik például arra is vállalkoznak, hogy talán a megyében először, legalább­is hosszú idő után először az új, mezőkövesdi állo­más kultúrvárótermében könyv- és sajtószolgálatot létesítenek. És sorolhatnám a további példákat. Cse­répfaluban' egy elhagyott templomból alakították ki a könyv templomát. Me- zőnyárádon egy ugyancsak régi épület csinosodott kül­sőben is a község díszéül. De nemcsak a felirat hír-' deti büszkén, a falakon be­lül könyveket őriznek. A megnyitó író—olvasó talál­kozója mindennél jobban bizonyította, e község la­kóinak éhét a szépre, a jó­ra. Mint ahogv a mezőkö­vesdi művelődési központ­ban napokban megtartott Szovjet Irodalom folyóirat estje is tanúságot tett amellett az igazság mellett, hogy a ma felnőtt és fel­növekvő generációja rend­kívül fogékony, a kortárs magyar és külföldi iroda­lom iránt, s ha vannak olyan lelkes könyvbarátok, könyvtárosok (a mezőkö­vesdi járásban pedig van­nak ilyenek), akik „meg­kóstoltatják” velük a szép szó gyönyörét, akkor leg­közelebb már belső kény­szerből kérnek belőle újabb „harapást”. Így válik a könyv (és az egészben ez a legértékesebb) a minden­napok emberi szükségleté­vé. (ha) natoló őszapók, hegf lúcfenyvesekben íel-felvii' lan a királykák tüzes-sál' ga sapkás kis feje. A hegyi- és barázdabil legetők behúzódtak a bí nem fagyó patakok, tavai partjára. Ök már évek 69 itt telelnek, semmibe vév* fajtájuk vonulási szokása1 it. A Hernád felett halásZ' csérek ötvennyi csapati köröz, majd leszállva a pá' .ii. Aep bin jwi víi, uiuju ivoociiiva o y* j rolgó vízre, vitetik magúkat u az árral. Pihennek vonulá' suk közben. S' hogy jön a hideg, 8 tél, mi sem bizonyítja job1 ban: a csókák, varjak ká rogására ébredünk regge lente. Behúzódtak a vároS' ba, az épületek közé. It* néhány fokkal melegebb van. A széncinegék pedií> éhesen kopogtatják a ki akasztott szalonnadarabO' kát. í Por ki: ke föl, l'es ftio c$e «01, lílp PQ) Még nem fordult igazai téliesre az időjárás. A nF ; teorológusok azonban rnár téli időjárást jeleznek. •* 1 hogy állításukat alátó' masszák, megérkeztek gyénkbe a telet jelző észa­ki süvöltők. A csodálaté színű, pirosmellényes, ve’ rébnél alig nagyobb niadS' rak éles, messzehangzó páf' hívogató „tyű-tyű” füttyjé le itt is, ott is felharsan az ártéri ligeterdőkben, * parkokban. És itt vannak a kereszt' csőrűek is. Parkjaink tó' nyőfáin csattogva-pattogvi bontogatják a tobozok ptó' kéjéit, gyantás-olajos mai', vak után kutatva. A p&' takparti fűzek ágain ’ zsaszínes hólabdaként tót' násznak az állandóan zsi' A ete: °2c 'brr bői bin ^Ot biti ba, 1 c H ia «1 bk Jsy öbi > Böhlen — magyar szemmel bá bei ;0(. Lipcse közvetlen közelé­ben, tízegynéhány kilomé­ter távolságra van egy vá­roska: Böhlen. Még a tér­képen sem tüntették fel ezt a piciny települést, bár népgazdasági szempontból is jelentős iparral rendel­kező vidék hírében áll. Van itt külszíni bánya — amer­re a szem ellát hatalmas gépmonstrumok termelik a barna szenet —, villamos erőmű, kőolaj-feldolgozó üzem és egy nagykapaci­tású olefingyár, ahhoz ha­sonló, mint amilyen ná­lunk, a Tiszai Vegyikombi­nátban üzemel. A hatalmas ipari komplexum az Otto Grotewohl nevet viseli. kai, sokan a közeli Lipcsé­be igyekeznek, a fiatalab­bak a sportpályán és a böhleni művelődési ház­ban keresnek maguknak hasznos időtöltést. helybeliek még ma is em­legetik az 1974-es eszten­dőt; amikor a világhírű he­gedűművész, Igor Ojsztrah adott nagysikerű hangver­senyt. tendeje csővezetéken Cseh­szlovákiának. Böhlen mindössze 8 ezer lakost számlál, ezzel szem­ben a kombinátban több mint tízezren dolgoznak. A magyar ipari üzemekhez hasonlóan itt is sok a he­járó munkás. A sok ha­sonlóság mellett ez a kis német városka abban kü­lönbözik a fiatal magyar ipari városoktól, — példá­ul Leninvárostól —, hogy több évtizedes múltja van, ennélfogva az átlagéletkor is lényegesen magasabb, mint nálunk. Délelőttönként az utcák csaknem teljesen kihaltak, csak nyugdíjaskorú embe­rekkel lehet találkozni, akik a kis családi házak körül tesznek-vesznek, vagy ép­pen az unokákkal sétálgat­nak. Műszakváltás után kezd éledni a varos. Az üz­letek megtelnek vásárlók­A kultúrház —, amely az idén ünnepelte negyedszá­zados fennállását — csak­úgy, mint számos magyar művelődési intézmény, a kombinát szakszervezeti el­nöksége irányításával dol­gozik. A nagyvállalat gon­doskodik az intézmény Tenntartásáról. A kiadá­sok fedezéséhez — a kom­binát évenként több mint egymillió márka anyagi tá­mogatást nyújt a művelő­dési háznak. A befektetés persze, többszörösen meg­térül, hiszen elsősorban a vállalat dolgozói számára biztosítanak sokrétű műve­lődési, szórakozási lehető­séget. A kultúrházban har­mincnyolc szakkör műkö­dik, tagjainak száma eléri a hétszázat. A közel ezer néző befogadására alkal­mas színházterem számos felejthetetlen előadás, kon­cert színhelye volt már az elmúlt huszonöt esztendő alatt. S mivel Lipcse úgy­mond kartávolságnyira van a településtől, a nagyváros hivatásos művészei és a kü­lönböző amatőr együttesek szívesen és gyakran sze­repelnek Böhlen-ben. A E sorok írója egy szak- szervezeti delegáció tagja­ként — munkások és mű­szaki dolgozók társaságá­ban látogatott Böhlenbe. Ez év tavaszán ugyanis a TVK szakszervezeti bizottsága és a Böhleni Otto Grotewohl Kombinát szakszervezeti elnöksége megállapodást írt alá, amely megvetette a két testvérvállalat együtt­működésének alapjait. A két szakszervezet vezetői a kapcsolat felvételekor ab­ból indultak ki, hogy mind­két vállalatnál hasonló profilú, illetve nagyságren- . dű. korszerű olefingyár üze­mel, ezért jó dolog az, ha a német és a magyar dol­gozók megismerik egymás munkáját, kicserélik az építő- és termelőmunka so­rán szerzett tapasztalato­kat. Ehhez még talán any- nyit: a böhleni és a lenin- városi olefinüzem egyaránt a KGST-orszúgok közötti kooperáció keretében fejti ki tevékenységét, ismere­tes, hogy a Tiszai Vegyi- kombinát a szovjetunióbeli Kalusi Kombináttal valósí­tott meg közvetlen techno­lógiai kapcsolatot. míg Böhlen egy csehszlovák vál- 1. Ital alakított, ki hasonló termelési együttműködést azáltal, hogy a két baráti ország között létrejött egyez­mény értelmében nagy mennyiségű etilént szállí­tanak immár harmadik esz­Vendéglátóink lehetővé tették számunkra, hogy be­pillanthassunk a nagy ipa­ri üzem munkájába. Ez per­sze nem volt olyan egyszerű, mint ahogy mi elképzel­tük. R.o, edig annál áz egyszerű oknál fogva, hogy az Otto Grotewohl Kombi­nát Lipcse megye legna­gyobb ipari vállalata, több várost, illetve tele ülést érint, és olyan hatalmas te­rületen fekszik, hogy an­nak bejárása még gépjár­művel is komoly nehézsé­get okozott volna. így meg­elégedtünk az?al, hogy „csupán” a Böhlenben levő olefinüzemet tekintsük meg ’ Német barátaink azonban készséggel beszámoltak az egész kombinát tevékeny­ségéről, amely rendkívül szerteágazó. Egyik fő pro­filjuk a barnaszén termelés, hajdái .'.ban re alapozták az itt kiépített villamos- energia-ipart. A Német Szocialista Egységpárt ha­tározata értelmében a vegyipar, illetve petrolké­miai iparág nagyobb üte­mű fejlesztését a hatvanas évek elején kezdték meg Így. ma már egyre inkább a kőolaj-feldolgozás és a petrolkémia a meghatározó a kombinát munkájában. A Böhleni Otto Grotewobl Kombinát népgazdasági sú­lyát jól érzékelteti, hogy évenként 3 milliárd márka — közel 15 milliárd forint — értékű terméket ad a hazai és a külföldi piac számára. Lovas Lajos 3 tt)6 Ht K S0[. t»r s K

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom