Észak-Magyarország, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-229. szám)

1977-09-01 / 205. szám

\ Döntetlen Bácskatopolyán A DVTK bajnoki rajtx'a készülő labdarúgó-csapata utolsó felkészülési mérkőzé­sét Jugoszláviában játszotta mintegy 35 fokos melegben. A harmadik vonalban sze­replő Bácskatopolya együt­tesével szemben a diósgyő­riek 2:2-es döntetlen ered­ményt értek el. A hazaiak öngóllal szereztek vezetést. Veréb alászaladt egy kicsit a beívelt labdának, a befu­tó Salamon a gólvonalon menteni akart, de lábáról a léc alá vágódott a labda. A szünet utáni cserék lendüle­tet adtak, a diósgyőri csapat-, nak. ” Előfcib Tokár egyéni já­tékkal Egyenlített, majd To/ mész fejese került a háló­ba. 'A befejezés előtt három perccel Szabó „elnézett" egy távoli lövést, így alakult ki a végeredmény. * Ismeretes, hogy a török Besiktas egy megbízottja a napokban Diósgyőrött járt és kérte, hogy Törökország szep­tember 15-i nemzeti ünnepe miatt ezen a napon játsszák le a DVTK-val esedékes KEK-mérkőzést. A DVTK el­nöke a Magyar Labdarúgó Szövetség vezetőinek egyet­értésével úgy döntött, hogy a találkozót az eredeti időpont­ban, 14-én, magyar idő sze­rint 18.30 órai kezdettel játsz- szák Isztambulban. # A KEK-mérkőzésnél ma­radva: a DVTK hétfőn este a Népstadionban az MTK- VM tartalék gárdájával esti mérkőzést játszik. Erre azért kerül sor, hogy a piros-fe­hér labdarúgóknak ne legyen szokatlan az esti világítás. * A rajt előtt kellemetlen sé­rülést szenvedett Borostyán Mihály, a diósgyőriek jobb­szélsője. A hét elején egy edzésen gödörbe lépett, majd fájdalmas arccal hagyta el a pályát. Az orvosi vizsgálat szerint csontrepedést, szenve­dett. Borostyánra mintegy egy hónapig nem számíthat csapata. Sporthírek Dunaújvárosban rendezték meg az ökölvívó Duna Kupa küzdel­meit. A versenyben harminc egyesület 130 sportolója állt rajt­hoz az ifjúságiak és n felnőttek mezőnyében. A Borsodi Bányász Ökölvívói közül a végig maga­biztos, tudatos Vlrógh Zoltán a kisváltósúlyban az első helyen végzett,, egyetlen találkozója sem tartott 6 percig. Jancsin ak nagy­váltósúlyban a 3. helyen végzett. A hét végén ismét nagyszabá­sú kajak-kenu versenyre kerül «or a Csorba-telepi tavon, ahol a Lillafüred Kupárt vetélkednek a kajakosok-kenusok. Eddig 26 egyesület csaknem ezer sportoló­ja nevezett a küzdelmekre. A világbajnokságon levők hiányoz­nak majd a mezőnyből, de így is színvonalas csaták várhatók az utánpótlás legjobbjai között. Szombaton 15.30 órától, vasárnap pedig 8 órától küzdenek a részt­vevők. Nemzetközi kosárlabda tornát rendeznek Miskolcon. A DVTK a városi sportcsarnokban bonyo­lítja le a sorozatot. A női me­zőnyben a vss Kosice, a Krak­kói Hutnik, a MEAFC és a DV­TK csapatai állnak rajthozr A találkozókra pénteken és szom­baton kerül sor. Ma adják ót rendeltetésének a Bánkút felé vezető mintegy öt és fél kilométeres betonozott au* tóutat. így végre megoldódik a sízők és autós kirándulók fel­jutása a Borovnyákon keresztül is a Bükk-fennsikra. | Av$s Kupa — I - vízen i * i | A Miskolc városi Kajak-Kenu Szövetség a hét végén i a Csorba-telepi tavon rendezte meg az Avas Kupa ver- 1 senyt, melyre 20 sportkör csaknem 500 kajakozója, i kenuzója nevezett. Az időjárás és a versenyműsor arra engedett kövel- ] keztetni, hogy régen látott versengés alakul majd ki a i vizen. S hogy ez mégsem sikerült, több oka is van. J Elsősorban az, hogy a benevezett sportolóknak majd- i nem a fele távolmaradt a versenytől. Az igazsághoz 1 tartozik az is, hogy nem „szívesen” jönnek Miskolcra a I legjobbak, hiszen a Csorba-telepi tavon irreálisak a i versenyzési lehetőségek, nincs szabályos méretű pálya, | sőt! Még az 1000 méteres számokat sem lehet megren- i dezni, mivel a tó hossza alig haladja meg az 500 mé- J tért. így szinte a csodával határos módon szereztek az i idén is a miskolciak országos bajnoki címet, értékes 1 helyezéseket, az Ifjúsági Európa-bajnokságról ezüst- I érmeket, az MVSC-s Hajdú Gyula kenus pedig már a 1 bulgáriai Pancserovóban várja a holnap kezdődő világ- [ bajnokság rajtját. i A mostoha felkészülési és versenyzési lehetőségek is ] hozzájárultak ahhoz, hogy az Avas Kupán csak néhány i számban alakulhatott ki igazi küzdelem. Különösen a 1 legfiatalabb korosztályban, az eszkimó és a mini-kaja- i kosok körében volt nagy harc a győzelmekért, helye- 1 zésekért. Tisza, Valcsányi, Szölősi. Kovács nyert a | DVTK fiataljai közül hosszú távon. A női ifjúsági ; kajakozok mezőnyében rajthoz állt. az ifjúsági EB-n i ezüstérmes Makatura Erzsébet, a diósgyőriek kajako- ] /.ója, aki biztosan győzött klubtársa, Cseh és húga, i Anna előtt. Az ifjúsági kenu egyesek 500 méteres döA- 1 tőjében Vass (DVTK) nagy küzdelemben szerezte meg ! a győzelmet Bodolai (LMTK) és Tóth (MVSC) előtt. i Az Avas Kupa pontversenyének végeredménye: 1 ! DVTK 005 pont, 2. MVSC 264 p„ 3. BHSE 80 p„ 4. i KS1 58 p„ 5. LMTK 55 p„ 6. Szentesi Spartacus 36. p. I I (f- gy.) I Teke VKGYTERV—MÉMTE 6:2 (2450- 2293). Budapest, NB II. férfi. A tartalékosán kiálló miskolciak igen gyenge teljesítmény^ nyúj­tottak cs megérdemelt vereséget szenvedtek. Ld.: Borbély 418, Zambó 401, Kubacsek 396. ÓZDI KOHÁSZ—VASAS IKA­RUS 7:1 (2632-2469). Ózd, NB II. férfi. Kitűnő eredménnyel fölé­nyes győzelmet aratott a Ko­hász. A csapatban két újonc is szerepelt. Ld.: Baji 455, Révay 450, Klakk 436, Stér 435. KV SE—AGKIA (Eger) 6:2 (2554­2390). Kazincbarcika, NB III. fér­fi. . Jó játékkal biztos győzelmet aratott a Vegyész. Ld.: Kovács 448, Szőke 440, TÓh 435. % t*ALY A VÁLASZTÓ FIATALOK, FIGYELEM! 8 általános iskolai végzettséggel rendel­kező fiatalokat felveszünk 1978/79-es tanévre fonó, szövő szakmunkás- tanulónak, 16 éves korig. Tanulási idő: 2 év. Juttatások: Különélés! pótlék vi­dékieknek havi 500 Ft. Társadalmi ösz­töndíj helybeli lako­soknak havi 450 Ft. Havi 90 forintért reggeli, ebéd, vacso­ra, munkaszüneti napokon is. ingyen tankönyv és munka­ruha. Elhelyezés kol­légiumban. Tanulmá­nyi ösztöndíj havi 410 forinttól 6io fo­rintig, amely a tanulmányi ered­ménytől függően vál­tozik. Továbbtanulási lehetőséget biztosí­tunk. Szakmunkás­vizsga után a kere­seti lehetőség havi 25Ö0—3500 Ft között van. jelentkezni le­het szombat kivéte­lével bármely mun­kanapon 7 órától fél 4 óráig személyesen Levélre is részletes tájékoztatást v kül­dünk. A gyár címe: PNYV MAGYAR PAMUTIPAR személyzeti- oktatási osztály, 1046 Budapest, Erkel u. 30. Kömuvcssegcdct és segédmunkást felve­szek. Jelentkezni le­het: 18.30—19.30 óra kö­pött. Miskolc, Kun Bé- ia u. 42. Szegedi An­tal kőművesmesternél. Gyermekszercto nyugdíjas nénit kere­sek hétéves kislányom minden második napi felügyeletéhez. Érdek­lődni: Miskolc, III.. Sa­létrom u. 37. sz. alatt. Gépészmérnök fej­lesztési és termelésirá­nyítói hatéves gya­korlattal családi okból állást változtatna. Vi­dék is érdekel. „Be­csületes, sokoldalú 39 453” jeligére a ’ ki­adóba. Eladó 220-as körfű­rész köszörűvel, mo­torral vagy anélkül, használt fürdőkád 400 Ft-ért, 700 literes víz­tartály, beépíthető te­lek lakható mellék- épülettel. Miskolc, II.. Tárogató 27. Használt mini olaj­kályha eladó. I. kér., Dózsa Gy. u. 32. sz. Pintér. Középméretű beton­keverő eladó. Érdek­lődni: Miskolc, III. ke­rület, Báthori sor 95. sz.. 18 óra után. Eladó kilencliónapos németjuhász kutya. III.. Mester u 35. Eladó 40ü m fűré­szelt fenyő léc, 1—2 m hosszúságúak. Érdek­lődni: Tisza u. 7. Bor­nemisza u. végén Fekete németjuhász kankolyök eladó, ol­csón. Gál Bertalan, Miskloc, III. kér.. Lyu- kövölgy 22. _______ K ét db verandaablak eladó. Dobozy Mihály 7 Faragott stíl ebédlő, méhek, mézpergető, Kzlvattyúskút, vasiúró- eép. magasnyomású kerekes permetezőgép eladó. Ernőd. Deák u. 32._______ 9 00-as Wartburg al­katrészként is eladó. Ligetíalvi, Szendrő, ATi-telcp._____________ K ötélgyártó szerszám eladó. Putnok, Rákó­czi’ u. 76. Jó állapotban levő Skoda—1000 eladó. Meg­tekinthető: du. 2-töl 6-ig. Miskolc, schön- herz u. 2. Kerítés-drót fonat megrendelésre kapha­tó. Bocs, Széchenyi u. 15. Buszvégállomás, Farkas. Iiáromajtós szek­rény, egy asztal, négy szék eladó. Érdeklőd­ni délután, Dugonics u. 25. Eladó selyem bocha- raszönyeg, 130x190, in­tarziás szekreter és ja­vításra szoruló régi mesterhegedü. Széche­nyi u. 74.. jobbra 4. ajtó. Délután 5—6 óra között. NDK sport babako­csi eladó. Ara: 650 Ft. Miskolc, I. kér., Vörös­marty 52. 7/1. CM-es Trabant meg­kímélt állapotban el­adó. Érdeklődni: Mis­kolc, 111. kér., Ka­rinthy Frigyes u. 29. sz. alatt. Alig hasznait ösz- szecsukható, modern, mély gyermekkocsi igényesnek eladó. Ér­deklődni: Miskolc, ni. kér.. Tátárdomb, Mu­hi utca 35. sz. Veszek mindenféle ágytollat! Magas áron! Házhoz illegjek! Cím­felvétel :_38-859. P iros Zaporozsec 2650 km-rel. kemping- sátor, garázs eladó. Tel.: 35-284. Négyszcmélycs rc- kanilé, két fotel és világos elöszobaszek- rény eladó. Érdeklőd­ni: Latinka S. u. 3., délután. Eladó új .kétszemé­lyes róka mié és kél fotel. Szirma, Erkel F. u. 24. Eladó egy új és egy használt kétszemélyes, ágyneműtartós rekamié szép szövettel. Kilián, Erdélyi u. 14. I. lh. íszt. 3­Iker mély gyermek- kocsi olcsón eladó. Miskolc, i.. Almos u. 29 NDK % variálható sportkocsi és három­ajtós szekrény jó ál­lapotban eladó. Árpád u. 68^ 1/3. Tel.: 73-783. Sürgősen eladó egy sportos 52-cs irha bun­da. sötétszőke sasson- paróka. zsebszámoló­gép. Ujdiósgyör, Gö- rögszőlő u, 24 b. Eladó motor nélküli Warszawa 223-a^ sze­mélygépkocsi és egy Kontár segédmotor. Tel.: 71-895. Két Mekaíor olaj- kályha eladó. Miskolc, HL. Vájár u. 1«. Vennék Sárospatakon két-, vagy \háromszo- bás kertes családi há­za t, városközpontban. ..őszi költözés 29 907” j< hgerc a kiadóba. Két diáknak külön­álló szoba szeptember­től kiadó. Miskolc. IIL, Jázmin u. 7. (Alsó- majláthi buszmegálló­tól jobbra.) Eladó beköltözhet óén kétszoba-komfor­tos. szuterénos, kertes családi ház. Miskolc- Tapolca, Bakonyi 4. Ház beköltözéssel el­adó. Börzsönyi 9. sz. Forrásvölgy utca foly­tatása. Érdeklődni: Komjáti, Táncsics 26. sz. _____________________ M iskolc. Hl. kerület. Kárpáti u. 17. sz. al­bérlőn lakás kiadó. Két diáklánynak al­bérleti szoba kiadó. 1. s z. S za k k ö z ép i s kol á h oz 5 pen:. III.. Méhész 21. Szóló- os gyümöl­csösparcellák eladók a Csatos-dülöben. Érd. III. kor., Kiss tábor­nok 26. VT T. Szétszedhető garázs, 2 db olajkalyha eladó. Vécsey u. 2. sz. (Sem­melweis kórházzal szemben.) Diáklánynak szállást adunk. fürdőszoba­h asznál a ital. .. A vas­dél 38 307” jeligére a kiadóba. Harmadikos gimna­zista lányomhoz szo^- batái'snöt keresek. Di­ósgyőr, Szervezet u. 11 < iarzoniakast bőrei­nek két személy részé­re. anya és fia. „Nyu­galom 38 313” jeligére a kiadóba. Üres szoba-konyhat, garzont, vagy másfél szobás lakást bérel­nek két évre. 16-115. Elcserélném Diós­győr. varQsközponti kétszoba-összkom- íortos tanácsi lakáso­mat tanácsi egyszobás­ra. Vörösmarty lakó­telepre. Telefon: 73- 895. _________ S zövetkezeti 1.5 -f 0,5 szobás, 55 négyzetmé­teres lakás eladó. Azonnal beköltözhető. Katowice u. 2. III/2, ' Eladó a Rakacai-tó mellett modern üdülő­épület.. Eladó Tály- lyán kilencszáz négy­szögöl szőlő, kordo- nos művelésű és 500 négyszögöl parlag, együtt. Eladó a Kom- iéstetön jól termő kor- donos művelésű szőlő, sürgősen. Érdeklődni lehet: B.-A.-Z. me­gyei ingatlanközvetítő Vállalat, Miskolc. Szé­chenyi u. 56. Telefon: 36-304. _ ___ K is családi ház kész­pénzért sürgősen el­adó. Szirmabesenyö. Besenyel u. __22.__ K ülön bejáratú, gáz­fűtéses, bútorozott szo­ba. fürdőszoba-haszná­lattal. kertes lakásban két. diáknak kiadó. Ér­deklődni 17 órától. L. Lehel u. 13. Családi ház építősé­re alkalmas lelket vá­sárolnék Miskolcon. Vételárba i * 1/2 eves Wartburgot is adok. „Szeptember 39 426” jeligére a kiadóba. 233 négyszögöl kert eladó a pereces! út­nál. Klehner, HL. Pus­kin u. 32. Eladó széts edhetős garázs, Kassai u. 11. Telefont 36-064. Kétszobás loggiás öröklakás eladó. Tel.: 11-765. Eladó két szoba, konyha, éléskamra és egy szoba, konyhából álló ház. Garzon- vagy 1 1/2 szobás bérházi lakast beszámítok. Ér­deklődni; Miskolc, ni. kér.. Szabadság u. 48. szám alatt lehet. Bútorozott garjtfmla­kást vagy külön be­járatú szoba-konyhás albérletet keresek. Adámy. Tel.: 14-671, 16-290, 7—15.30 óra kö­zött. Két dolgozó nő üres garzonlakast bérelne. Tel.: 16-840, 7.30—15.45 között. ____________ S elyemréti tanácsi kétszobás, gázfűtéses lakásomat belvárosi háromszobás hasonló­ra cserélném. „Gará- zsos előnyben 142 338” jeligére a hirdetőbe. Vologda lakótelepen, vagy közvetlen kör­nyékén garázst ven­nék. MK 43 A típusú, jo állapotban levő magnó eladó. Érdek? lödni: Szitárcsik, Vö­rösmarty 82. I. em. Eladó két és fél szo­bás szövetkezeti lakás azonnali beköltözéssel. Győri kapu 45. VJ31/3. 17 órától. Garázs kiadó az Au­lich utcai új garázs­sorban. Érdeklődni: du. a 17-950 telefonon. Bútorozott szoba fürdőszoba-haszná­lattal középiskolás di­áklánynak azonnal ki­adó. Katowice 25. III/2. Tel.: 38-661. Közület Miskolcon, a Győri kapu. Gyula u. és Hoffmann Ottó u./ által határolt részén 210 cm magas gépko­csijának garázst ke­res. Ajánlatokat „Biz­tonságos” jeligére a ki­adóba kérünk. 65 éves, nemdohány­zó, nem italozó, jó­zan életű özvegyem­ber. 2800 Ft nyugdíj­jal. keresi korban hoz­záillő hölgy ismeretsé­gét házasság céljából. „Rossz egyedül 38333” ff IrtpHAVto N a ptá r 197 7. szeptember 1., csütörtök A nap kelte 5.02, nyutrta 18.25 órakor A hold kelte 20.01, nyugta 8.56 órakor Névnap: Egyed Évforduló................ K ilencven évvel ezelőtt, 1887. szeptember 1-én született Blaise Cendrars francia költő, regényíró, a XX. századi francia irodalom egyik nagy alakja. Az 1961-ben elhunyt svájci szü­letésű költő — eredeti nevén Frederic Louis Sauser-Hall — gyermekkorában, Apollinaire-hez hasonlóan, fél Európát be­járta szüleivel. 1902-ben megszökött hazulról, bekalandozta Oroszországot, a Távol-Keletet, átélte az 1905-ös orosz forra­dalmat, majd. húszéves fejjel — de már élettapasztalatokban gazdagon — Párizsban telepedett meg. Magyarul megjelent költeményeinek válogatása, s egy önéletrajzi kötete. \ idő jé rá. 4 Várható időjárás ma estig: Főként a déli és a nyugati országrészben időnként erősen megnövekszik a felhőzet. Elszórtan zápor, zivatar. Gyenge, napközben megélénkülő délkeleti, déli szél. Várható séklct 25—30 fok közöti. — Budapesten farija szep­tember 4-e és 10-e között a Természettudományi Egyesü­letek Nemzetközi Tanácsa ez évi vezetőségi ülését. A tu­dományos szervezet felada­tairól és az ülés programiá­ról Tigyi József akadémikus, a szervezet magyar nemzeti bizottságának elnöke adott szerdán sajtótájékoztatót.. — Nagy teljesítményű és magas fokon automatizált vízgyűjtő telep próbaüze­mét kezdték meg Tatabá­nyán. Az új létesítmény­ben gyűjtik össze és to­vábbítják számos telepü­lésre a 15/C aknából fel­színre kerülő kitűnő minősé­gű karsztvizet. Tatabánya, Oroszlány, Környe, Komlód, Kecskéd, Vértessomló es Vár­gesztes lakosságának — 130 ezer ember — vízellátásáról gondoskodnak a korszerű rendszerrel. A későbbiekben Tatára és más településekre is szállítanak a jó minőségű bányavízből. — Szerdán vontatóhajót eresztettek vízre a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazda­ság keselyűsi farakodó állo­másán. A 16 tonnás hajó — amelyet Party Istvánról, a gemenci erdőség egykori íö- vadászáról neveztek el — 30 százalékkal növeli a már megievö uszályparkjuk ki­használását. így az dién, ' a MAHART segítségével együtt. 85 ezer köbméter fa „úszhat el” a Dunán a hazai és a külföldi megrendelőkhöz. — Bemutatták az új alma­fajtákat az Országos Mező­gazdasági Fajtakisérleti Inté­zet helvéciai állomásán, ahol a jövő gyümölcsfajtái „vizs­gáznak”, az érdeklődők a' kert 200 almafajtájának ter- meszthetőségével és a gyü­mölcs felhasználhatóságával ismerkedtek. Az új klonok bőséges választékot adnak a jövő almatelepítéséhez, s tér. mésük követi a távlati piaci igényt és növelheti a magyar alma versenyképességét. Za­matosabb, szebb színezetű gyümölcsöt érlelnek az új starking- és jonatánfajták és egyenletes termőképességűek a fák. ] Az őrmester magya- , i rázza a gyalogosoknak, ' i mi az a nehézségi erő: | ! — Ha feldobtok egy i i követ a levegőbe, az J J visszaesik a földre, ez a i i nehézségi erő. j — Es ha a kő a ten- i i gerbe esik? — kérdi az [ 1 egyik katona. 1 i — Ez már nem a gya- • i logos dolga,« hanem a [ ! tengerészé! i !_............................................: — Toborzót hirdet a MÉMTF labdarúgó-szakosztálya 1962— 63—64-ben született serdülő fiúk részére szeptember 1-én és 8-án a népkerti sportte­lepen. délelőtt 9-től 11 óráig A jelentkezők tornafelszere­lést vigyenek magukkal. legmagasabb nappali hómér­— A Mátraaljai ■ Szénbányák Thorez-bányaüzemében hó­napról hónapra szembetűnőbb eredményeket szül a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulójára kez­deményezett munkaverseny. Ezt szemléletesen bizonyítja, hogy a visonlai bányászok — a szerdán délben elkészült, gyorsmérleg szerint — au­gusztus hónapban 620 000 ton­na szenet hoztak felszínre, 40 000 t onnával többet a ter­vezettnél. — Hatékony kémiai eljáráso­kat ismertettek és elemeztek, mintegy 140 előadás és vita keretében a szerdán befeje­ződött III. alkalmazott- ké­miai konferencián Veszprém­ben. A háromnapos tudomá­nyos eszmecserén 14 ország elméiéii és gyakorlati szak­emberei három szekcióban vitatták meg a kémiai eljá­rások fizikai, matematikai modellezésének elméleti kér­déseit. — Az élelmiszerellátásban "rendszeresen növekszik a tar­tósított termékek részaránya, az ehhez szükséges hűtölanc biztosítása pedig mind ma­gasabb technikai követelmé­nyeket támaszt az előállítók­kal és a forgalmazókkal szemben. Ennek technikai kérdéseiről lesz szó a szep­tember 5-én Jászberényben kezdődő hűtölánctechnikai tanácskozáson. j — Már megint rossz 1 i a fürdőszobai mérlegünk. , ! — Már megint híztál? i i — Az óvodai férőhelyek szá­ma a 150 személyes új óvo­da megnyitásával jelentősen nőtt Sárospatakon. így az új tanévre már 562 gyermeket vehetett fel a társadalmi bi­zottság, s ezzel csaknem min­den igényt ki tudtak elégí­teni. — Sátoraljaújhelyen szep­tember 17-én nyílik meg Ur- bán György festőművész ki­állítása a művelődési köz­pont kiállítási termében. A jeles, borsodi művész több hazai és külföldi tárlata után hosszabb idő óta ezúttal je­lentkezik ismét önálló kiállí­tással a szülőföld művészet- kedvelő közönsége előtt. — Szüretelik a szilvát a To­kaj-hegvaliai Állami Gazda­sági Borkombinát hatvan hektáros tárcái i gyümölcsö­sében. A kedveit besztercei szilvából — a kiváló termés következtében — bőségesen jut a • hazai piacokon kívül szocialista és tőkés exportra is. — Kék ibolya virágzik Sá­rospatakon két Dobó Ferenc utcai ház kiskertjében. Az il­latos virágok a hűvös idő­járást követő meleg, napos idő hatására nyíltak ki. de ezúttal nem a tavaszt, hanem a közelgő őszt köszöntik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom