Észak-Magyarország, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-229. szám)
1977-09-29 / 229. szám
1977. szeptember 29., csütörtök ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 A Volán 3. sí. Vállalata e napokban újabb kitüntetéssel gya- 'opodott. A tröszttől kapott oklevél is biionyitja, hogy kitünően 'tervezték meg, nagy eredményt értek el a szeptember 17—isin tartott műszakokon. A benne részt vevő, áldozatokat vállaló fizikai és műszaki dolgozók munkája nyomán 52 300 tonna áru iutott el rendeltetési helyére. Most, a NOSZF 60. évfordulója fiszteletére — s ugyancsak az évi vállalásukon felül — újabb, társadalmilag jelentős megmozdulás van készülőben. A Volánok október 15-én, 16-án kommunista műszakokon akarják fevább segiteni az őszi forgalmat. A sok ezres kollektíva 'Zemléletét hűen kifejező föláll, valamint a komrnru "ista műszakok szervezését, tartását maga az élet, a fejődés kívánja meg.- Mindenki többet akar fenni, termelni, s mi ezt a •tanítás növelésével igyekezünk elősegíteni — mondja ír. Valykó István igazgató, s ■ít néhány számadattal dokumentálja is. A Volán 3. sz. Vállalata éz V nyolc hónapjában súlyban ll,7 százalékkal több árut ^állított, mint a múlt év •ionos időszakában. A szájukra nagyon fontos muta- fehan: az árutonna-kilomé- ferben közel 10 százalékkal lőtt a teljesítmény. A tavadtól 5,3 százalékkal több te bér veszi igénybe az autóbuszokat, s így eddig 71 millió utast szállítottak. Az őszi forgalom egyaránt j&bbet kíván mind az áru iuvarozásában, mind a személyszállításban. A kollektívára valóban sokirányú igény kielégítése hárul. A •ok között nagy az igény a kavics, az útépítéshez szükséges kő szállításában. A korábbi kettőről ez évben tértek át a háromműszakos terhelésre az LKM-nek dolgozó, a gyár számára nélkülözhetetlenül fontos dolomit ás mészkő szállításában. Ki beli elégíteniük a kiemelt beruházások, mint a barci- bai PVC—III.. az ózdi oxigéngyár igényeit — sok más leiadat mellett. Valaki úgy jellemezte, Hogy „a Volán reflektor- lénybe került”. Arra vonatkozik, hogy mivel a MÁV- V'al szembeni igények is Rendkívül megnőttek, igy 30 kilométeren belül az áruszállítást a • vasútról a közútra keli „terelni”. Ez a sok kötött vonatkozik a TÜZÉP- tek szükséges anyagokra, a | cement, a cukor továbbításá- fa. S mindezek mellett a Vo_ j lán_járművek tekintélyes jvamban vesznek részt az al- , ha-, a szőlőszüret segítéséiben. A bodrogközi kisvasút i hegszűnése következtében a | tavalyitól jóval több. mint- | agy 50 ezer tonna répát kell j a cukorgyárakba szállítaniuk. koesivezetök teljesítménybérben dolgoznak. A munkát elősegíti a MÁV —Volán komplexbrigádok közös célkitűzése, együttműködésé. Ezt is jól fémjelzi, hogy a kezelt vasúti vagonok szál. a 22,9 százalékkal nőtt.. Jótékonyan hat, hogy e vállalat Gömöri pályaudvari vagonrészlege több vállalattal megállapodást kötött a hét végén érkező áruk fogadásával kapcsolatosan. A vállalatok megértésére nagy szükség is van, hiszen a hét végén zúdul be a kirakásra váró áru tömege a különböző pályaudvarokra. Vannak megoldásra váró gondok. Ezek közé tartozik a cementszállítás. A HCM- ben a zsákos cementnél egy kiszolgálóhely van, napi kapacitása 1000 tonna körül van. Hosszú kocsisor — 100 —120 jármű — vár kiszolgálásra. s jó, ha egy tehergépkocsi egyszer tud rakodni. Roppant veszteséges, sőt pazarlásé« megoldás ez. Jellemző, hogy szeptember 17- én, szombaton, a Volán-műszakban 12 kocsi 580 tonna cementet, szállított ki 60 kilométeres körzetbe! Ez arra ösztönöz: keresni kell a kiszolgálás korszerűbb, mindenki számára hasznosabb módszerét. — Hogyan értékeli a vállalatvezetés a kollektíva munkáját? — érdeklődik a krónikás a Volán vezetőivel való szócserében. Dr. Valykó István így summázza véleményét : — Ügy értékelem, hogy jó munkát végez, a vállalat fizikai, műszaki és alkalmazotti gárdája. Jó az emberek hozzáállása, versenylendülete. Az eredmények, s a most kapott, oklevél minden szónál ékesebben beszélnek. CSB /■■■fiit ;.;/// A vctősílántásnak 22—25 centimeter mélységűnek kell lennie. A csapadékmentes időjárás lehetővé teszi, hogy nagy erővel folytassák mezőgazdasági üzemeink az őszi munkálatokat. Igen fontos, hogy időben végezzenek éppen jövő évi kenyerünk megteremtése érdekében a különböző talaj_ művelési munkálatokkal és az őszi vetéssel. A Hernád- völgye Termelőszövetkezet K—2 számú tábláján, amely 132 hektár összesen, nagy erővel folyik a talajművelési munka. Mint Körösi László főagronómus elmondotta, ezen a területen a múlt esztendőben árpa és silókukorica volt. Most az sszi búza magágyait készítik el. A vetőszántást nagy teljesítményű Rába—Steiger típusú traktorral. KLC—7 típusú ekével végzi Nagy Ferenc traktoros. A 2G50 méter hosz- szú. 500 méter széles táblát hosszában szántja, s mint mondja, ugyanígy, hosszában történik majd a vetés is, mert véleményük szerint ez így szaporább és majd jövőre a kombájnolás is gyorsabb lesz. Tizenkét órás műszakban dolgozik, váltótársa majd éjszaka folytatja a munkát. Tulajdonképpen tehát folyamatosan történik a talajmű. velés, a magágyak előkészítése, hiszen szombaton és vasárnap sem pihennek. Nagy Ferenc már 1960-tól traktoros a közös gazdaságban, Színvonalasabb importáruk Az üzletek kirakatain kívül már az időjárás is figyelmeztet az évszakváltásra. Arra, hogy melegebben kell öltözködni. Az árualap megfelelő, a legfontosabb cikkekből színvonalasabb ellátás várható. Az igények kielégítése érdekében jobban támaszkodnak a szövetkezeti, ruházati iparra. A hazai termelők kínálatának hiányosságait fokozottabb importtal enyhítik. A szocialista piacról négymilliárd forint értékű ruházati cikket vásároltak., Pamut, méteráruból a, tavalyi értékesített mennyiségnek csaknem másfélszerese kerül forgalomba, gyapjúból 30 százalékkal lesz több és a tavalyinál kedvezőbb az áruösszetétel és a választék is. Az importtal együtt jobb kínálatot nyújt a kereskedelem flanel hírükből, farmer- szövetekből. Sietősek a sajópüspökiek | A feladatokkal számolva bizonyos mértékben, 4,3 százalékkal sikerült növelni a létszámot. Változatlanul gon_ I bot okoz a rakodómunkás, és U korszerű rakodógépek hiá- | bya. A fejlesztési tervek szedőt 169 tehergépkocsit kellett volna megkapniuk, de ebből 63-mal kevesebb érkezett. Autóbuszból öttel többet, 79 járművet kaptak. Több mint száz, úgynevezett ! bullára futott autóbusza is I ?an a Volánnak. Erre is nagy Szükség van, hiszen az álla- I Jbi gazdaságok és a borkombinát sok bérautóbuszt igé- , Eveinek. Különösen a sátor- ; bljaúihelyi főnökség van leterhelve, a járatokból visszaérkező autóbuszokkal viszik ki a diákokat szüretelni. A statisztika látszólagos Ellentmondásra utal. Nevezetesen arra, hogy a tavalyi Havi 220 óráról 207 órára Esőkként a forgalmi utazók átlagos havi szolgálati munkaideje. Ezt, mint említettük, •észben létszámnöveléssel, túlnyomórészben a hatékonyság, a termelékenység növelésével tudták biztosítani. Valójában közös összefogás gyümölcse. Forrása a jobb biunka- és üzemszervezés, a gépkocsik intenzív kihasználása. Ez összefüggésben van a dolgozók, közte a 350 szocialista brigád 4352 tagjának felajánlásával, azoik teljesítésével, a dolgozók és vezetők közös célkitűzéseivel, an_ áál is inkább, mivel a gépAz elmúlt hajnalokon már fagyott a Sajó völgyében. Napkeltekor vékonyka jég pillédzett a tócsákon, kissé „megperzselődtek” a kertek kényesebb virágai. Vajon milyen károkat okozott a szokatlan szeptemberi lehűlés a sajópüspöki Sajóvölgye Tsz- ben. a közös gazdaság „pénzes” növényeiben, a burgonyában és zöldségfélékben ? Ribárszki Pál tsz-elnök válasza megnyugtató: — Sietősek voltunk a betakarítással, nem vártuk meg a fagyokat. Az elmúlt vasárnapon már be is fejeztük a „burgonyózást”. A mintegy 400 vagonnyi burgonyatermés már biztonságban van. Ami hátra van még; a vetőgumó válogatása. Hozzáteszi, hogy vidékükön, ahol mindig számolni kell a korai fagyokkal, a munkákat nehezítő őszi esőzésekkel. nagyon fontos, hogy jól szerveztek, teljes „erőbedobással” végezzék az értékes kultúrák, a burgonya és a zöldségfélék betakarítását. Munkaszervezésből ismét jelesen vizsgáztak. Volt olyan nap, amikor 726-an szorgoskodtak a burgonya- és a zöldséges tábláikon. Egy_ egy napon átlagosan 25 vagon burgonyát szállítottak a tárolókba, de volt 37 vago- nos napi rekordteljesítmény is. Ami a megtermelt étkezési és vetöburgonya menynyiségél illeti: 1975-ben, a bázisévben- 322 vagon volt, az idén 400 vagon körüli az eredmény’. A 80 hektáron termelt zöldségfélék zömét Is átadták már a ZÖLDÉRT Vállalatnak. Összesen 120 vagon árut. Ebből a legszámottevőbb tételek: az 54 vagon étkezési hagyma, a 30 vagon kelkáposzta, a 10 vagon körüli sárgarépa és petrezselyemgyökér s a 7 vagon gyönyörű szép karfiol. És ez még nem minden. Az időjárásra kevésbé érzékeny zöldségfélékből. így kelből, gyökérzöldségből még vagy ötven vagonnal szállítanak a ZÖLDÉRT raktáraiba az elkövetkező napokban. Zöldségfélékből a bázis- t évben 3 millió forint volt a tsz árbevétele. Hogy "alakult az idén az értékesítés? — A Borsod megyei ZÖLDÉRT Váll. nagyon jó partner — válaszolja a tsz-elnök —. s mi is igyekszünk az lenni. Igaz, megnövelt termőterületen, de az idén már szeptember 21-én a 4.2 millió forintos ■ árbevételnél tartottunk. És ebben csak a zöldségek, no meg az alig egy hektárnyi szamóca szeren élt. Egy kis „kimutatást” vesz elő. amin a karfiol árbevétele félmillió, a kelkáposztáé több mint egymillió, a hagymáé pedig 1 millió 874 ezer forint. Pedig tavasszal a hagymatáblákat vagy 800 ezer forintos árvízkár is érte, s késeibb az aszály „rontotta” szinte minden kultúránál a terméskilátásokat. Mégsem mondják, hogy’ nem volt érdemes, nem volt kifizetődő burgonyát és zöldségféléket termelni ... — Jövőre ugyanazt folytatjuk — mondja Ribárszki Pál. — Persze lehetőleg még jobban, még több tapasztalattal „okosodva”. Az is benne van ebben a válaszban, hogy esetleg változik a zöldségfélék összetételének aránya, mert hiszen azt kell termelni, arra kell szerződni, amit a piac igé- ny’el. A tervekben, azaz most még csak , .előtér vei nkben'' például ilyesmi található: 3 év alatt 3 hektárnyi szamóca és 7 hektár málna telepítése; a mák vetésterületének 100 hektárra való növelése. (Az utóbbit már rendszerben termesztik, s egy táblán, kísérletként most ősszel vetették el a növényt.) A már elvetett őszi mákról jut eszébe az elnöknek: — Nemcsak a betakarítási munkákkal igyekszünk, az őszi vetést is siettetjük. Minden magágy elő van készítve. A dombokon vetjük már az árpát s idelenn, a Sajó, a Hangony’ mentén október első napjaiban földbe kerül a búza is. (p. s.) Töltik a vctögépcí. dolgozott több típusú erőgéppel, ezt a mostanit, a Rábát, igen dicséri. Nemcsak nagy teljesítménye miatt, hanem mert sokkal kedvezőbbek a munkakörülmények. A szántás, a tárcsázás után vetőgépek járják majd ezt a hatalmas táblát, végül pedig a gyűrűs hengerek. Mint a fő- agronómus elmondotta, ezen a héten földbe kerül az őszi búza a K—2-es táblán. A hejöszalontai Hejömenü közös gazdaság Fertő-dűlőjének 35 hektáros tábláján már folyik az őszi búza vetése. Lakatos István traktoros és Pál Jóssefné faros a Lajta típusú vetogép segítségével dolgoznak a gazdaságban elsőként az őszi búza vetésén. A tábla szélén árválkodik egy másik traktor és egy másik vetögép is, amelynek Bonta József és Orosz Imre né a gazdája, ök azonban — mint ahogy a trak- i toros elmondottá — sajnos, nem dolgozhatnak, mert nem javították ki megfelelően a vetőgépet.. A traktoros dühös. egyrészt azért, mert tudja, hogy vetni kellene, másrészt azért, mert teljesítményben dolgoznak és majd nem tudja, hogy hogyan számolják el neki a keddi munkanapját ... Egyenletesen, tervszerűen K ilenc hónap telt el az évből és az eddigi eredmények azt mutatják, hogy’ terveink valóra válnak, mindazokat a célokat, amelyeket magunk elé tűztünk, elérjük és tervszerű munkával túl is szárnyalhatjuk. Nemrég adtuk hírül a ly’ukói bányászok nagyszerű teljesítirjényét, akik most már arra vállalkozhatnak, hogy november 7-én, a nagy’ ünnep tiszteletére az éves tervükben előírt utolsó ■ csille szenet is a felszínre küldik. Ennek, és más iparágak sikereinek alapja az a nagyszerű emberi magatartás, amely a szocialista brigádmozgalomban a jubileumi munkaverseny során kifejlődött és ma mindennapi életünk, munkánk jellemzőjévé, fokmérőjévé vált. A statisztikai adatok, a százalékok mögött mindig az ember, vagy emberek csoportja áll, s ahol az év elejétől kezdve tervszerűen dolgoznak — és kidolgozzák a munkaidőt, ott még a feszített és a jubileumi vállalásokkal megemelt terv is teljesíthető. Aki munkaidejét hasznosan tölti lei. annak a munkaidő, vagy a tervidőszak vége felé nem kell sietve kapkodnia, hogy — a divatos szóhasználattal élve — pótolja a lemaradást.. . Ha egy szóval kellene válaszolnunk a kérdésre, hogy megtet- tünk-e mindent a magunk posztján, akikor a válasz így’ hangzana: munkafegyelem. Mindannyian ismerjük azoknak a kutatásoknak eredményeit. amelyek azt bizonyítják, hogy az országban átlagosan elvesztegetett munkaidő a munkára szánt összes idő húsz százalékát teszi ki. És hogy ez mennyi lehet? Hazánkban 5 millió foglalkoztatottal számolunk, ennek a 20 százaléka 1 millió dolgozó. De ez az egymillió ember nem mind táppénzes beteg, hanem éppen tüzelőre várnak, magánügyeiket intézik; mások ott vannak ugy’an a munkahelyükön, csak éppen nem dolgoznak. Miért? Mert anyagra, gépjavításra, rajzra, szállítóeszközre várnak, vagy egyszerűen csak arra, hogy kifolyjon a kávé... Alcik az első négy’ okból nem dolgoznak, azokra nem lehet azt mondani, hogy fegyelmezetlenek. De annál inkább a vezetőjükre és mindazokra, akik a munka- és üzemszervezés területén tevékenykednek rosszul. És lehet, hogy’ azért, mert ők is á kávéra várnak, vagy íróasztaluk telefonján éppen magánügyeiket beszélik meg. Folytathatnánk a sort, de, mint a tengerből vett csepp, egy7 példából is lehet átfogó következtetésre jutni: sok az a húsz százalék, amivel tulajdonképpen önmagunkat károsítjuk meg. Mert a hó végi, év végi hajrák legfeljebb látszateredményt hoznak és a szervezetlenül, kapkodva összecsapott munka csak a garanciális javítások számát növeli. A szorgalmas, munkaszerető, alkotni vágyó emberek szívesen dolgoznak. ha biztosítják számuk_ ra a megfelelő feltételeket. Minden abszolút mérce helyett az ő magatartásuk határozza meg a munkafegyelem mértékét és rájuk, elsősorban rájuk támaszkodhatunk terveink valóra váltásában, aminek feltétele a szervezett, tervszerű, s tegyük hozzá: mindvégig egyenletes munkavégzés. Turizmus, itiegeníorpiofit Az év első ny’olc hónapjában 9,3 millió ^cülföldi lépte át határainkat. 5.4 millióan turistaként érkeztek, egy’ éjszakát hazánkban töltöttek, másfél millióan kirándulóként látogattak hazánkba, ezek még az érkezés napján viszsza is utaztak. A külföldi vendégeknek több mint a fele júliusban és augusztusba’ jött Magy’arországra. Janus és augusztus között 3,2 mi lió magy’ar állampolgár uU.. zott külföldre.