Észak-Magyarország, 1977. szeptember (33. évfolyam, 205-229. szám)

1977-09-01 / 205. szám

XXXIII. évfolyam, 205. szám CsiÜörlök. 1077. szeptember l. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I AZ MSZMP BORSOO.ABA0.I-ZEMPLÉN MECiVEI BIZOTTSÁGÁNAK BABJA Owen brit külügyminiszter és Young amerikai ENSZ-nagy- követ közvetítő kőrútjuk következő állomásán, Nairobiban Kenya alelnökcvcl, Dániel Alap Moi-val tárgyalt. Joshua Nkomo, a Zimbab­we Hazafias Front társelnö­ke elutasította azt az elgon­dolást, amely szerint a rho- desiai többség hatalomát­vételéig tarló átmeneti idő­szakban ENSZ békefenntartó erőket tartanának az ország­ban. Nkomo interjúját a Zambia Daily Mait közölte szerdán. Az afrikai vezető ki­jelentette, hogy az új angol— Gázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertaná­csának elnöke Szt.inko Totlorovnak, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökének meghívására szeptember 1-én hivatalos baráti látogatásra a Bolgár Népköztársaságba utazik'. Suarez bebocsátást kér a Közös Piacba Kedden este Párizsba érke­zett Adolfo Suarez spanyol miniszterei nők, áki Koppen­hágából jövet — útban Róma felé — 24 órát tölt a fran­cia fővárosban. A madridi kormányfőt, aki nyugat-eu­rópai kőrútján Spanyolország közös piaci felvételének aka­dozó ügyéről kíván tárgyal­ni és ha lehel, új lendületet Próbál adni a felvételi el­járásnak. szerdán előbb Giscard d'Estaing francia el­nök. majd Raymond Barre miniszterelnök fogadta. Párizsban Suarez látogatá­sa előtt emlékeztetlek arra, hogy a nyár elején Francia- ország emlékiratban javasol­ta a közös piaci mezőgazda- sági politika felülvizsgálását a bor-, a gyümölcs- és a zöldségtermelés tekintetében — még a három új jelölt, fel­vétele előtt. A mediterrán jelentkezők felvétele belpolitikai vitákat is kivált- a gallok földjén. A kormánytöbbségen -belül egy­fajta szóbeli ellenzékiség sze­repében fellépő Jacques Chi­rac több beszédben szögezte te. hogy ellenezné most Mad­rid bebocsátását a közös pia­ci kapun' — míg a kormány elvben továbbra is pártolja. Az FKP gazdasági okokból úgy véli. hogy a mediterrán országok felvétele ebben a pillanatban nem volna he­lyes, míg a szocialisták hí­vei a bebocsáttatásnak. Suarez miniszterelnök lá­togatása során meg fognak tárgyalni olyan kétoldalú problémákat is, mint a spa­nyol halászok jelenlété a francia vizeken — azt köve­tően. hogy a közös piaci or­szágok kétszáz tengeri mér­földé« gazdasági zónát lép­tettek éleibe a partjaikat öve­ző tengereken. amerikai rendezési csomag- tervben szereplő és az átme­neti időszak ellenőrzésére ki­rendelt nemzetközi béke- fenntartó erőt szükségtelen­nek tartja. Nkomo megismételte a Hazafias Front álláspontját, hogy az átmeneti időszakot a nemzeti felszabadító mozga­lom egységeinek kell ellen­őriznie. David Owen brit külügy­miniszter és Andrew Young, az Egyesült Államok ENS/f- nagykövete szerdán Nairobi­ban a kenyai’ vezetőkkel is­mertették a rhodesiai kérdés rendezésére vonatkozó ja­vaslataikat. A nyugati dip­lomaták Daniéi Arap Moi ke- nvai alelnökivel vés Munyua W aiyaki külügy mini szt errel találkoztak a kelet-afrikai fővárosban. Elképzeléseikről, amelyet valamennyi érdekelt fél részéről számos bírálat ért, tájékoztatták a 4í) afri­kai államot összefogó Afrikai Egységszervezet fótit ká rá t. William Eteki Mboumoual is. Mik a számoiatlan tartalékok Vállaltak — teljesítették II fliztonsáyi Tanács Mindannyiunk előtt isme­retes, hogy ennek az év­nek — is — kiemelt, felada­ta a lakásellátás további ja­vítása. a bölcsődék, óvodák, iskolák, tehát az úgynevezett gyermekintézmények erőtel­jes fejlesztése és ami mind­ehhez szükséges: a közmű­vek biztosítása. Nem állunk rosszul, sőt! Az eddigi ered­mények bizakodóvá tehetnek bennünket, az éves terv tel­jesítésének kérdésében." Pe­dig az is tudott mindenki előtt, hogy az éves , terv fel­adatai •feszítettek, kemények, sok tennivalót követelnek. A 3247 lakásból az első fel év­ben 121 ti lakást már hasz­nálatba lehetett venni. Ezen túl pedig csaknem 1400 la­kás szerkezete teljesen elké­szült, ily módon a második1 Jacques Depretíe nagykö­vet, a Biztonsági Tanács so­ros francia elnöke kedden délután tájékoztató jellegű konzultációt folytatott Ciprus kérdéséről. Az ENSZ szóvi­vője közölte: szerdán újabb konzultációkat tartanak az érdekeltekkel és csak ezt kö­vetően kerül sor a Biztonsági Tanács formális ülésére. I. S. Caglayangil törők kül­ügy m i n iszt er 1 szt ambul ba n elítélően nyilatkozott a gö­rög cipriótáknak arról a ké­réséről, hogy a Biztonsági Tanács mielőbb üljön össze Famagusta ciprusi város tö­rök lakosokkal való betele­pítésének megvitatására. A török diplomácia vezetője kijelentette: egyáltalán nem indokolt a Biztonsági Taná­csot mozgósítani Famagusta ügyében,' mivel ez a város a ciprusi török szövetségi ál­lam szuverenitása alatt áll. tezoiifliripl a Will Kínai—jugoszláv tárgyalások Joszip Broz Tito, jugoszláv államfő pekingi látogatásának második napján felkereste Mao Ce-tung mauzóleumát. Tito az első külföldi ál­lamférfi. aki a nyilvánosság elöli még mindig zárt mau­zóleumot felkereste. A jugoszláv elnök koszorút helyezett el Mao Ce-tung kristály szarkofágjánál, amelyben az elhunyt földi maradványai nyugszanak. A Hua Kuo-feng vezette kínai és a Joszip Broz Tito vezette jugoszláv küldöttség szerdán délelőtt két órán át tárgyalt egymással. Egy jugoszláv szóvivő a szerdai eszmecserét ..őszinté­nek. szívélyesnek és baráti­nak’' minősítette. Az Ü.j-Ki- na hírügynökség hasonló jel­zőt használt. Jugoszláv tájé­koztatás szerint Hua és Tito a kétoldalú kapcsolatok kér­dését vitatta meg, de emel­lett szoba hozták nemzetközi kérdéseket is. különös tekin-’ tettel a „válsággócokra”. Naponta kétszáz mázsa nyári káposztát szednek le a szorgo- asszonykezek a nagyharcai Bánvölgye Tsz Sajóvelezd hatá­rában elterülő tábláján. A 17 tagú tardonai asszonybrigád szerződéses viszonyban van a gazdasággal, így palántázástól a betakarításig segíti a szövetkezetei. Mini veiny a Iran Kibővített pán vezetőségi ülésen értékelték' a jubileu­mi verseny eredményeit a miskolci Tiszai pályaudvaron. Ez alkalommal az állomás- főnök számolt be a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulója tiszte­letére tett munkafelajánlá­sok időarányos teljesítéséről A tájékoztatóból kitűnt: a pá- Ivaúdvar munkahelyein ki­bontakozott szocialista mun­kaverseny nagymértékben segítette az időszerű gazda­sági feladatok végrehajtását. Az állomáson dolgozó szo­cialista brigádok maradékta­lanul eleget tettek önként vállalt kötelezettségüknek. Mindez kifejezésre jutott a személy-, illetve a tehervo­natok menetrendszerű indí­tásában. valamint a vonat- közlekedési terv pontos be­tartásában. Egyedül a teher­vonatok átlagos terhelése nem érte el a kívánt szintet. Erre a jövőben fokozottabban ügyelnek, hiszen a lern ele* (Folytatás « 2. oldalon) tervidőszak közben született központi döntés. A szükséges intézkedéseket megtették, Múcsonyban 72 lakast építe­nek. ezek készültségi foka megfelelő. Putnokon jövőre száz lakást kellene. felépíte­ni. az eddigi állapotok sze­rint. azonban ez nem latszik megoldhatónak. A lakótelepi közmű tervei és az építendő lakások kiviteli tervei' ugyan­is még nincsenek meg. Megyénkben az idén a böl­csődei férőhelyek számát 330- eal kívánjak gyarapítani. Eb­ből a fel évben 30-at. már tejles egészében elkészítettek, .120-nak a műszaki átadása megtörténi, 180 pedig szerke­zetileg összeszerelt. A köz­mű feltételek időben megte­remthetők. Év végéig óvodá­ban újabb 1025 gyereknek sikerül majd helyet biztosíta­ni. ami csaknem teljes egé­szében megfelel a terv elő­irányzatának. A 46 általános iskolai tanteremből a jelen­leg állapotok szerint év vé­gén 44-et átadhatnak, kettő pedig az előkészítés stádiu­mában van. A bolthálózat sajnos nein gyarapszik oly módon, mint (Folytatás a 2. oldalon) A közelmúlt ban több fórum, köztük a megyei tanács végrehajtó bizottsága is foglalkozott a tanácsi beruházások helyzetével. Mit sikerült az éves terv célkitűzéseiből eddig elérni és mire számíthatunk a közvetlen jövőt illetően? fél évben átadandó lakosok­nak több. mint 80 százaléka összeszerelt állapotban van. Várható, hogy év végéig 3100 —3200 lakás befejezésére ke­rülhet sor, A közműiéit éte- lek részben már adottak, részben pedig folyamatosan megteremt helök. Külön örvendetes — ami egyébként az eddig leírtak­ból már sejthető —, hogy Miskolcon a lakásépítés a terv szerint halad. Az 1475 lakásból június 30-ig 736-ot műszakilag már atadtak. Ugyancsak fontos: ebből 434- ét a lakók már használatba is vehettek. Összehasonlítás­képpen hadd álljon itt. hogy tavaly ebben az időszakban az 1403 lakásból 170-el ad­tak át műszakilag és mind­össze 50 lakásba költöztek be a lakók. A jelenlegi évre tervezett többi lakás műsza­ki készültsége is megfelelő és várható az eves terv teljesí­tése. Még mindig a lakásokról szólva: az elavult bányász- kolóniák felszámolásáról a Ezekben a napokban az egész társadalom figyelme a szén— szénhidrogén-, érc- es ásványbányászat. a földtani kutatás, a bú- nyatervezésr, építés és a bányagépgyártás (elé fordul. Népünk a 27. bányásznap al­kalmából köszönti az áldozatos munkát végző bányászokat.- akik nagy múltú sutit mai és politikai hagyományainknál; meg­felelően az én is — csatlakozva a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulójára tett vállalásokhoz — kimagasló munkasikerekkel kívánják gazdagítani szo­cialista társadalmunkat. Hazunkban a szén­bányászok központi ünnepségére ma keríti sor Miskolcon, a Borsodi Szénbányák Vál­lalat székhazában. Ezen az ünnepségen —, amelyen a házigazdán kívül az összes szén­bányászati vállalatok képviselői is részt vesznek■ — megemlékeznek a mártírokat, áldozatokat követelő hősi múltról, szám­vetést készítenek a jelenlegi helyzetről es a' további feladatokról. Ezúton köszön tjük Borsod megye szén- ere- cs asvanybányá- szait. a földtani kutatás, a tíányacpitcs dol­gozóit. a szénbányászok központi ünnep­ségén részt vevő más hazai szénbányászati vállalatok képviselőit. Gaczó József felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom