Észak-Magyarország, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-11 / 188. szám

t PORT ♦ SP a Ft 7♦ SPORT . . SPORT . SPORT á Tisza Kupáért: DV1 Q(—úimaú$wáto& Ma délután utolsó ménkö- ' Sét játssza a DVTK labda- 0 gócsapata a Tisza Kupá­it. Ellenfele a Dunaújvá- s együttese lesz. A talál- zóra Jászberényben kerül 16.30 órai kezdettel. Kedden szinte semmi bíz- tót nem lehetett felfedezni piros-fehérek játékában. 5 első 45 percben álmos, inlraíis „labdázgatás” folyt paiyán, szünet után erősi- tvttek a pécsiek, s ez el is íitötte a két pont sorsát. - jnos. a DVTK játéka még 'rántsem folyamatos, külö­nél'seb a csatárok maradtak eddig a várakozástól. Re- élhetőleg a bajnoki nyi­tányra azonban igazi együt­tessé formálódik az arcula­tát most még csak keresgélő gárda. A romániai túra kitű­nő alkalmat kínál a csapat- építésre. Hétfőn ugyanis nyolcnapos portyára indul a DVTK, s a szomszédos or­szágban négy mérkőzést is játszanak. Az utolsó simítá­sokat már ismét hazai kör­nyezetben végzik el. Ma egyébként a Dunaújvá­ros ellen a következő össze­állításban veszi fel a DVTK a küzdelmet: Veréb — Szán­tó, Salamon, Váradi, Kutast — Oláh, Kerekes, Görget — Borostyán, Magyar, Fekete. u fagyéi spart&fcs&d döntő Vz idén a XXVI. falusi spar- clád megrendezésére kerül sor. falusi fiatalok seregszemléje sárnap Sajószentpéteren, há-, n sportágban, a Miskolci ja­tt sportfelügyelőség rendezé­sien kerül sorra. A járás ve- aztai és a saj őszentpéteriek — jik vendéglátói lesznek a fa- M fiatalok sporttalálkozó já­•: — szorgos munkával kc- jitik elő a pályákat, hogy vn~ f-^aennyi sportágban megfelelő körülmények között vetélked­hessenek a fiatalok. De ké­szülnek a járások sportolói is, akik az eddiginél nagyobb számban indulnak a megyei dön­tőn. Remélhető, hogy több szám­ban csúcs születik. majd a fa­lusi dolgozóiv sparlakiádja XXVI. megyei döntőjén. Véglegesen el­dől az is, hogy a járások közül melyik szerzi meg a nyári és téli spartakiádok pontversenyé­nek összevetésével az elsőséget. LaBsdatűgő MIMIK ■»Kazincbarcikai Vegyész— a Uícoíci Üveggyár 1:0 (0:0). --{iiikolc. Diák Sporttelep, 200 ■ tző. Vezette: Tolnai. ra;líVSE' Rencze — Moklár, pth, Szanyó, Fekete, Hel- Irt, Koleszárik. Kálmán, Fc- ,'i, Simkó, Mikula (Nagy). 1- veggyár: Bandura — Jám- lOr, Salamon, Csendom. Lu- isi. Bodnár, Veres, Ador- n, Túróczy, Oláh, Bordás iagy). u kC A felázott salakos pályán a játékosok rengeteg techni­kai hibát vétettek. A rutinos kazincbarcikaiak többet tá­madtak és megérdemelten győztek a lelkesen játszó ü vasgyáriak ellen. Góllövö.: Feledi. Ezzel á győzelemmel a KVSE is kiharcolta a 64 közé jutást, ahol az MVSC és a Borsodi Volán már koráb­ban biztosította helyét. Teke Tizedik alkalommal rendezte az Ózdi Kohász tekeszak- ■Uálya a Kohász Kupa esa- es egyéni bajnokságát. £r- fites, hogy az előző években [ár kiirt verseny most kapta _ Jég az I. Kohász Kupa nevet, ^^nek az a magyarázata, hogy OKSE tekézői ötödik alka- [inmal is otthon tartották a Prleget, s az egyesület újat ^Jánlott fel. Ezúttal 13 csapat korve ett a küzdelmekre. Az Plso napon hatalmas harc utun dőlt el a helyezések sorsa. A győzelmet minimális különbség­gel az FTC szerezte meg az óz­diak előtt. Csapatban: 1. FTC 5125 fa, 2. özdi Kohász 5114 fa, 3. DMTE 5043 fa, 4. KVSE 49G7 fa. Az egyéni versenyben is fe­rencvárosi siker született. A végeredmény: t. Bcncze J. (FTC) «96 fa. 2. Baji (OKSE) 895 fa, 3. Csanyi B. (FTC) 886 ía, 4. Stér (OKSE II.) 883 fa. Gyászbírek halálozás Fajdalommal tudatjuk, hogy a szeretett édesapa, férj, nagy­apa Felföldi János elhunyt. Temetése augusztus 12-én 14 órakor lesz a Szent- ^(jl Péteri kapui új temetőben. A ' syászoló család. f Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább feleség, édesanya, nagymama, anyós, [ testvér és rokon Lovász Józscfné szül. Kiss Erzsébet életének 56. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Teme­tése 1977. augusztus 13-án, szombaton délután 3 órakor a vasgyári Faxból. A gyászoló család. \ .-esi .0/4 ■zc olc r:(cv Ülj ok ’Qt nil1 un' Fájó szívvel tudatjuk, hogy drága feleségem, felejthetetlen édesanyánk, nagymamánk, déd- mamánk Szabó Istvánná szül. Madaras Julianna R4 éves korában augusztus 8- án elhunyt. Temetése augusz­tus 12-en 17 órakor lesz a vas­gyári temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen testvér es jó rokon Pachmayer Béla hosszas betegség után 70 eves korában csendesen elhunyt. Búcsúztatása hamyasztás után. Gyászoló testvérei és rokon­sága. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk kö­szönetét minden testvérnek, ro­konnak, jó barátnak, szom­szédnak, ismerősnek, akik drága halottunk, Reményi György temetésón megjelentek, sírjára virágot helyeztek és ezzel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. Külön köszönjük a DIGEP F-egység munkatársainak, GYGO, B-egység energia üzem dolgozóinak és a, Zalka Máté utca lakóinak részvétét. Gyá­szoló felesége és leánya. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága ha­lottunk. Vadász Jó/.scfnó Simon Irén temetésén megjelentek, sírjá­ra virágot, koszorút helyez­tek, részvétükkel fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönjük az Állami Biz­tosító, a MÁV igazgatóság ka­tonai szállítási osztály dolgo­zóinak és a Kun Béla u. 13. sz. bérház lakóinak együttér­zését. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk. özv. Krüell-Dulay Béláné Havasi Terez temetésén részt vettek, külön köszönet ünket fejezzük ki a ,.B’’ bérház lakóinak. A gyá­szoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ked­ves testvéreknek, rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, a Taktaközi Állami Gazdaság és a Szerencsi EMASZ veze­tőinek és dolgozóinak, akik fe­lejthetetlen drága halottunk, Imri Pétcrkénk temetésén rész vettek, utolsó útjára elkísérték, sírjára ko­szorút. virágot helyeztek, s ez­zel fájdalmunkat* enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a roko­noknál:, barátoknak, szomszé­doknak. ismerősöknek, mun­katársaknak, akik felejthetet­len halót un k Bocsi Sámlorné temetésén megjelentek, sírjá­ra virágot helyeztek és faj­dalmunkat enyhíteni )r'’ekez- tek. A gyászoló család. 56 évesen is. HITTEL ÉS A falusi spartakiád mezőcsáti járási döntőjén a leg­több részvevője a férfiak súlylökő és gránátdobó ver-, senyének volt. Az izmos férfiak között pillantottam meg egy ősz hajú, idősebb embert is. A küzdelmek befejezése után nem lehetett boldo­gabb sportolót találni, mint az 56 éves Somosvári Ist­vánt. Pedig csak a 6. helyen végzett. Megtudtam, hogy Ernődön él és dolgozik. Villanyszerelő. Miskolcon szü­letett és itt szerette meg a sportot. — Alig múltam el hatéves, amikor az MVSC-pályán atlétabajnok bátyám cipőit nagy büszkeséggel hordtam — emlékezett. — Slifke Vilmosnak hívták, később ma­gyarosítottuk a nevünket. Nálunk családi hagyomány, a sportolás. Én is azért csinálom. Mióta Ernődön la­kom, minden évben rajthoz állok a spartakiádon. Volt olyan esztendő, amikor én is ott állhattam a győzelmi emelvényen. Akkor nagyon boldog voltam. Tudom, hogy most már nem vehetem fel egyforma eséllyel a versenyt a fiatalokkal. De nem is azért állok rajthoz. „Nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos!” — mondotta nagyon régen Coubertin báró. Ezért állok évről évre a súlylökö körbe. — Milyen sportágakkal foglalkozott fiatalabb korá­ban? — Mint a legtöbb gyerek, én is a labdarúgással kezdtem, később megpróbálkoztam az atlétikával is. A legtöbbre azonban a kerékpározásban vittem. A külön­böző bajnokságokon általában Mamusich mögött a má­sodik helyen végeztem. — Ügy tudom, hogy jelenleg az emődi sportegycsií- letnél is tevékenykedik — vetettem közbe. — Így van. A sportegyesület elnökhelyettese vagyok. Az a véleményem ha funkciót vállaltam, példát kell mutatnom a fiataloknak. Nagyon örülök a legyőzőim sikerének, hiszen ők is emődiek. Ez a járási vetélkedő egyébként az Edzett, ifjúságért mozgalom jegyében ke­rült megrendezésre. A mezőnyben én képviseltem az idősebb nemzedéket. Az a véleményem, aki sokat van a fiatalok társaságában, maga is megőrzi fiatalságát. Nos. én a sportolás révén igyekszem megőrizni egészsé­gemet, ezért csinálom. Somosvári István valóban példát mutat az ifjabb nemzedéknek. Ma ugyanis már nagyon ritka 56 éves korban versenyszerűen sportoló embereket találni. Azt mondta, igyekszik hittel és lelkesen sportolni. Példája követésre méltó. \ Nemes Péter alkalmaz — vegyipari szakmunkásokat, — vegyipari szakközépiskolát végzett férfi munka­erőket, 4 műszakos üzemmenet mellett vegyipa­ri berendezéskezelői munkakörben, — gimnáziumi, vagy egyéb szakközépiskolai és kö­zépiskolai érettségivel rendelkező férfi munka­erőket, betanított vegyipari bcrendezéskezelői munkakörben, — irányítástechnikai műszerészeket. A kollektív szerződésben meghatározott bérezés mellett a vállalat családosok részére — amennyiben a fel­tételeknek megfelelnek — lakást, nőtlen dolgozók ese­tében pedig munkásszállást biztosit. A családos dolgozók jelentkezése pályázat útján törté­nik. A pályázatban feltüntetendök az eddigi munka­helyek és munkakörök, az egyes munkaviszonyok idő­tartamának megjelölésével. Nőtlen dolgozók jelentkezése személyesen is történhet (szombat kivételével) a bét bármely napján. CÍM: Borsodi Vegyikombinát munkaerő-gazdálkodási osztálya 3708 KAZINCBARCIKA, Bolyai tér 1. HÍREK Naptár, 1977. augusztus 11., csütörtök A nap kelte 4.34. nyugta 19.03 órakor A hold kelte 1.17, nyugta 16.34 orakor Névnap: Tiborc Évforduló Nyolcvanöt evvel ezelőtt, 1892. augusztus 11-én született és húsz évvel ezelőtt, 1957. novemberében halt meg — 6'5 éves korában — Giuseppe di Vittorio, az Olasz Kommunista Fárt harcosa, a nemzetközi szakszervezeti mozgalom kiváló vezetője. Tízéves volt, amikor először vertek szél a szeme lat­tára egy munkástüntetcst az olasz csendőrök. A fasiszta ura­lom időszakában a kommunista párt harcosaként vezette az ellenállást Apuliában. A spanyol polgárháborúban Madrid alatt verekedett, majd 1940-ben Párizsban a nemetek kezére került, akik kiszolgáltatták olasz cinkosaiknak. Hazája fel- szabadulásakor az olasz szakszervezeti mozgalom vezetője lett; 1949-ben megválasztották a Szakszervezeti Világszövet­ség elnökévé. Élete végéig a munkásegység kimagasló forra­dalmi harcosa volt, s magas tisztségében is népe ügyét, a nemzetközi munkásmozgalom érdekeit szolgálta. Időjárás»------­--­V V árható időjárás ma estig: időnként erősen megnövekvő felhőzet» ismétlődő záporokkal, zivatarokkal. Egy-ket helyen a zivatart jégeső is kíséri. Mérsékelt, időnként megélénkülő, változó irányú szél. Zivatar idején átmenetileg szclerösödés. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—28 fok között. — A SZOVJETUNIÓ életét bemutató bclyegkiállitást rendeztek a Miskolci Mü- anyagfcldolgozó Vállalat központjában. A Nagy Ok­tóberi Szocialista Forrada­lom 60. évfordulójára emlé­kezés jegyében megnyitott bélyegkiallítás alkalmából a vállalat igazgatója emléke­zett meg a Szovjetunió múlt­járól és jelenéről. — Üj önkiszolgáló boltot kap Répáshuta. A Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat élelmiszerüzletét elő­reláthatólag még ebben a hónapban átadják. — Űj óvodát alakítanak ki Ároktőn. A régi iskolaépü­letet a helyi termelőszövet­kezet segítségével újjáépül*, s így újabb 25, óvoa^skorú gyermek elhelyezését tudják biztosítani. A közel 300 ezer forint értéltű munkát a jö­vő év elején fejezik be. — Borsodnádasd lakói több mint 1 millió 770 ezer fo­rint értékű társadalmi mun­kát végeztek ez év első felé­ben. Az ózdi járás község- építő társadalmi munka ver­senyében az első helyen áll­nak. — ABC-áruház építését ter­vezik Göncön. Az ötmillió forintba kerülő létesítményt a gönciek 1978-ban vehetik birtokukba. — Utak, hidak építésére, fel­újítására 92 ezer forintot for- c.tanak ebben az évben a Vizsolyhoz tartozó községek­ben. Hernádcécén 70 méter utat, Korláton pedig 160 mé­ter járdát készítettek eddig el. Párbeszéd az óceánjá- | rón: i — És ha egyszer csak | hajótörést szenvedünk? i ön tud úszni? — Nem! De hat nyel- i ven tudok segítségért ki- [ áltani! i — Helyreállítják Székesfe­hérvár egyik legérdekesebb építészettörténeti műemlékét, egy hétszáz éves belvárosi lakóházat. Az épület orom­falának egyes részletei, fél­köríves hármas ablakai a középkori keresKedöház ....I. századi jegyeit őrzi. — Pest megyében a gyom­ról vasútállomáson egy sze- mélwonat elütötte Varró Jó­zsef 47 éves kovács, helyi lakost, aki sérüléseibe a helyszínen belehalt. — A Közcp-dunántúli Víz­ügyi Igazgatóság balatoni kirendeltsége több évre szó­ló program szerint rendezi a Balaton egyes — emberi beavatkozást igénylő — part­szakaszait. Sok helyen a víz partrabló, rombolo mun­káját csak szilárd kőgátak építésével lehet megakadá­lyozni. — Debrecen külterületén Bucskó István, 43 éves ra­kodó-gépkezelő. debreceni la­kos tehergépkocsival egy ra­kodógépet vontatott, miköz­ben a rakodógép leszakadt és elütötte Kiss Imre 52 éves mezőőr, debreceni la­kos kerékpárost, aki sérülé­seibe a helyszínen belehalt. i i A tanárnő a mágnes­[ ség természetét magya- i rázza az osztálynak. — Meg tudná monda- i ni valaki — kérdi az­■ után —, mi az. ami ,,m”- J betűvel kezdődik és i mindenféle dolgot í«_l- J emel ? i — Mama! — kiáltja J örömmel az egyik ne­i buló. ■ i — A Tatabánya határában levő iszapgödörben fürdés közben a vízbe fulladt Ra- tuzni Ede Róbert 20 éves se­gédmunkás, tatabányai la­kos. — Tizennyolc négyzetméter nagyságú zománc falikép ké­szül a Nógrádmegyeri Álta­lános Iskola számára. Radics István festőművésznek a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által már jóváha­gyott alkotását a ZIM Sal­gótarjáni Gyárában kivite­lezik a vállalat tűzzománco. zó szakembereinek segítségé­vel. — Szabolcs megyében. Tyú­kod belterületén Semperger Lajos 46 éves szerelő, tyú­kod! lakos tehénnel fogatolt szekéren szénát szállított, miközben a szék-":- egyik ke­reke eltörött, amitől az álla­tok megvadultak és Semper­ger Lajos a szekér alá esett. Olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. — A Dorogi Szénbánya Vál­lalat 21-es bányaüzemében omlás történt és a leomló szén maga alá temette Hat­vani József. <" éves és Dö- mény Kár 'v 37 éves vájárt, tokodal tárói lakosokat. A baleset következtében Hatva­ni József a helyszínen meg­halt. Döménv Károlyt pedig könnvű sérüléssel szállítottaJs kórházba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom