Észak-Magyarország, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-28 / 202. szám
EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP BORSOO-ABAÜJ-ZEMPLEN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 202. szám Ara: 1 forinl Vasárnap, 1977. augusztus 2R. 1 1 a i" y & i > o a z t. ;t in 3t as ejn 6, cici. lö vi Üuk k>rdais2lan :op>eéáízt ig5i‘gl Bányásznapi számvetés N éhány nap múlva országszerte megkezdődnek a 27. bányásznap ünnepségei, amikor az egész ország köszönti a szén-, szén- hidrogén-. érc- és ás- ványbánvászat, a földtani kutatás, a bányatervezés, -építés és a bányagépgyártás dolgozóit. A bányászat fejlődésének újabb nagy távlatait nyitotta meg az MSZMP XI. kongresszusának határozata a hazai természeti kincsek, nyersanyagok termelésének fejlesztéséről, s ennek megfelelően irányozta elő a népgazdaság V. ötéves terve is a fejlődés útját. A bányászok munkáját nagyszabású gépesítési program alapján könnyítik. Ebbfjn a tervidőszakban csaknem 100 korszerű jö- vesztőgépet, mintegy 50 vágathajtó gépet és 700— 720 folyamatos szállítóberendezést kapnak a szénbányák. A bányászat fontosságát, a bányászmunka megbecsülését jelzi az is, hogy az V. ötéves tervben munkakörülmények javítására, szociális fejlesztésre és juttatásra 3,4 milliard forintot költ a Magyar Szénbányászati Tröszt. A tízezer bányászlakás felépítését célzó kormányhatározat alapján a múlt évben 1263 új otthon épült, s az idén előreláthatóan 1626 bányászcsalád költözik új lakásba. A jövő évben 2430 bányászlakás felépítésére kerül sor. A tízezres programon felül 1980 végéig a régi bányászkolóniákon 3228 elavult bányászlakást , pótolnak újjal, és 667 otthont pedig műszaki felújítással fiatalítanak meg. Központi erőforrásokból összesen 1,4 milliárd forintot költenek e program megvalósítására. Ennek alapján a jövő évben mintegy ezer elavult bányászlakást pótolnak és 350-ben műszaki felújításra kerül sor. A vállalati, lakásépítés alapján a szénbányászatban 376 millió, a k szénhidrogén-bányászatban 911 millió, az alumíniumiparban 516 millió, az érc- és ásványbányászatban 33 millió forintot használnak fel ebben a tervidőszakban a dolgozók lakásépítkezéseinek támogatására, bérlőkijelölési jog megvásárlására, saját beruházásokban épülő lakások ém'tés“re. • • U zemegeszsegugyi ellátásra és fejlesztésre az ötéves tervben a szénbányászatban 972 millió? a szénhidrogén-bányászatban 270 millió, az alumíniumiparban 104 millió, az érc-,és ásvány- bányászatban 34 millió forintot irányoztak elő, s az üzemek jelentős része túlteljesítette niáraz előirányzat időarányos részét. Befejeződött a postáskonferencia I’ccsclt, a Pollack Mihály Főiskolán szombaton befejezte munkáját a 9. országos postáskonferencia. A kétnapos tanácskozás alatt négyszáz postai szakértő, valamint a köz- közlés és híradástechnika szakemberei tudományos szinten vitatták meg a fejlesztéssel kapcsolatos feladatokat, továbbá azokat a gondokat, amelyek üzemvitellel kapcsolatosak és szekcióban megkezdett konfci részt vett és felszólalt Pullai ügyi miniszter. A konferencia keretében szombaton délelőtt sajtótájékoztatót tartott Horn Dezső, a közlekedés- és postaügyi miniszter helyettese. Elmondta, hogy a legtöbb szolgáltatási ág tervszerűen fejlődik. Kimagasló a növekedés a hírlapterjesztésben. Idén 190 millió sajtótermékkel terjeszt többet a posta, mint 1975- ben. Az előfizetők száma pedig tízezerrel emelkedett. Tanulmányozzák az eddig létesült önkiszolgáló postainft valakik működését, s a további fejlesztést a tapasztalatok figyelembevételével végzik. Jövő, évi újdonság: megkezdik a levélküldemények és csomagok automatizált feldolgozását. Budapesten, a korszerűsített, bővített 78-as postahivatalba kerül a világon ez idő szerint legkorszerűbb japán levélelosztó gép első hazai példánya. Horn Dezső a jó eredmények között említette, hogy a posta napi munkájával, az megoldásuk sürgető. A négy •cncia összefoglaló záróülésén Árpád közlekedés- és poslaaz évi hétezer óra rádiósugárzási időből, háromnegyed óra a hibából adódó kiesési idő, ami nemzetközi viszonylatban is jónak mondható. Az ultrarövid hullámú hálózat 1978-ban teljesen kiépül az országban. A vádió három főműsorát tehát csaknem mindenütt lehet hallani. A tv-adásról elmondotta: az I-es programot az országban mindenki láthatja. A lles műsor sugárzási területe azonban a jelenlegi ötéves tervben még nem éri el ezt a szántét. Érdekes adat: a ív- előfizetők száma ma csaknem annyi hazánkban, mint a rádióelöfizetőké, sőt vannak megyék, ahol magasabb a televízió-előfizetőle száma. A jövőt illetően elmondotta Horn Dezső, hogy tervezik a műholdakról történő közvetlen műsorsugárzást, erre a VI. ötéves terv végén, a VII. ötéves terv elején kerül sor. A péntek óta hivatalos látogatáson CseháSlovákiában tartózkodó Mohammad Reza Pahlavi iráni sah és felesége, Farah Pahlavi szombaton délelőtt koszorút helyezett el az Ismeretlen katona prágai Zivkov-hegyi nemzeti emlékművön. A koszorúzásra elkísérte a császárt és a császárnét Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszter és Leopold Lér pénzügyminiszter is. Ezután az iráni sah feleségével és kíséretükkel együtt látogatást tett a prágai városházán. Ugyancsak szombaton az iráni uralkodót és feleségét a Károly-egyetemen az. ősi intézmény díszdoktorává avatták. Hivatalos látogatáson Csehszlovákiában tartózkodik Róza Pahlavi iráni sah. Képűnkön: az iráni államférfi és Iiusák elnök a prágai Várban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére csepeli kezdeményezésre jubileumi munkaverseny bontakozott ki a szocialista országokban, amely máris meggyőző eredményeket ho.ott valamennyi munkahelyen, üzemben, vállalatnál, és gyárban. A moszkvai, szófiai, prágai, berlini és a varsói tudósítók a következőket jelentették: MOSZKVA A szocialista munkaverseny egyik fö feladata most a termékek minőségi színvonalának további emelése. Ennek megfelelően alakították át az anyagi és erkölcsi ösztönzés rendszerét. A Kaukázusi Szovjet Köztársaság Szőnyeg- és Posztókombinátjában kivétel nélkül I. osztályú, vagy osztályon felüli terméket állítanak elő. Negyvenhárom szőnyegfajta közül 17 bizonyult érdemesnek az állami minőségi jelre, amelyre a Szovjetunióban csak a legkényesebb szempontoknak megfelelő termékek tarthatnak igényt. Tavaly ezt a minősítést az össztermék 27 százaléka érdemelte ki. A pártszervezet szorgalmazására az üzemi kollektíva elhatározta, hogy 1980-ig 70 százalékra emeli az állami minőségi jellel ellátott szőnyegek arányát. SZÓFIA Bulgáriában a közelgő jubileum alkalmából az ország valamennyi kollektívája munkafelajánlást tett és ennek nyomán számos üzemben javultak a termelési minőségi mutatók. A legnagyobb termelési sikerrel a szófiai Dimitr Ganev Színesfémfeldolgozó Kombinát büszkélkedhet. Ez a nagyüzem nyerte el a bolgár főváros félévi munkaversenyének vándorzászlaját is. A kombinát dolgozói kötelezettséget vállaltak, hogy terven felül 500 ezer leva értékű első osztályú terméket állítanak elő. Ezenfelül valameny- nyi kisebb termelési egység külön-külön vállalást tett saját minőségi mutatóinak megjavítására. Az idén sem a belföldi, sem a külföldi partnerektől egyetlen reklamáció sem érkezett címükre. Az év első hét hónapjában 2,5 millió leva értékű első osztályú terméket állítottak elő terven felül. . PRÁGA Tíz éve tartó építésé során a prágai metró Csehszlovákiában szinte jelképévé vált a Szovjetunióval való termékeny, hasznos együttműködésnek. Az 1974. májusa óta működő első szakaszt, a hét kilométer hosszúságú vonalat szovjet tapasztalatok és gépek felhasználásával hozták létre. Az új vonalón pedig a jövő év közepétől már megkezdődik a próbaüzem. A metró építői is csatlakoztak a csepeli kezdeményezéshez. Vállalásuk teljesítése a legjobb úton halad. Az „A”-vo- nal építésének tervét az év eddigi részében 105 százalékra teljesítették. BERLIN Az NDK-beli Haldensle- bennek kiemelkedő szerepe van a magyar külgazdaságban, s egyben a magyar— NDK kapcsolatokban. Az Elba közelében fekvő városban évi 8 ezer tonna kezdökapa- citású egészségügyi kerámia(Folytatás a 2. oldalon) Felkészülés az őszi esnesforoaiomra Az őszi csúcsforgalom előkészítése és zavartalan lebonyolítása érdekében a közlekedési üzemek belső intéz- ‘ kedésein kívül a tárca vezetői is hoztak különféle rendelkezéseket. A szakágazatok között úgy határozták meg a feladatokat, hogy a csak vasúton továbbítható áruk elszállítását a MÁV mindenképpen biztosítsa. Az olyan jellegű árukat, amelyek fuvarozásában választási lehetőség kínálkozik, az eddigieknél jobban igyekeznek közútra, vízi útra terel - n.. A KPM ismételten felhívta a fuvaroztatók figyelmei, hogy az egyenletes szállítást, a rakodás gyorsítását szolgáló kormányhatározatok változatlanul, hatályban vannak, s ezeket mindenképpen érvényesíteni kell az őszi forgalom idején. A MÁV utasítást kapott arra, hogy a hét közben kocsihiány miatt nem teljesített szállítási igényeket — az érdekelt vállalatokat előre egyeztetett megállapodások alapján — szombaton és vasárnap elégítse ki. A Volán szeptemberben és októberben két hét végén — hasonló céllal — teljes gépkocsiállományával fuvarozási műszakot szervez. A közlekedési ágak közötti szervezett munkamegosztás, a közúti és a hajózási kapacitások jobb kihasználása érdekében a közlekedés- és postaügyi - miniszter rendeletére. szeptember 1-töl, a további intézkedésig, de legfeljebb december 31-ig. átmeneti forgalomkorlátozásokat léptetnek cicibe. A rendelkezés a meghatározott időben 30 kilométer távolságon belül mindenféle vasúti árufuvarozást megtilt, bizonyos meghatározott árukat pedig 60 kilométeres körzetben is csak közúton szabad szállítani. A rendelkezés szerint, a szállítási távolságoktól függetlenül, ugyancsak közúton kell továbbítani a több vasútállomással rendelkező helységeken belüli fuvarokat, valamint Hatvanból, Sarkadról, s Szolnokról Budapestre a cukrot, a pairipari üzemek gyártmányait Budapestről 8 vidéki városba, és Budapest —Székesfehérvár között az alumínium-szállítmányokat, Dunaújvárosból Csepelre a papírárut, Lábatlanból Budapestre pedig a cementet vízi úton a MAHART szállítja. A rendelkezés részleteiről a Közlekedési Közlöny legközelebbi számában értesítik a fuvároztatókat.