Észak-Magyarország, 1977. augusztus (33. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-24 / 198. szám

1977. augusztus 24., szerda / E5ZAK-MAGYARORSZAG 3 Honorálják a pluszmunkát! Városnyi lakótelep lesz az Avason Beépítik a hegyet... A július 1-gyel bevezetett egységes műszakpótlék-ren­delet kedvező fogadtatásra talált megyénkben. Hatására Borsod számos üzemében egészséges folyamat indult cl: a dolgozók sok helyen kezdeményezték a több mű­szakos munkára, illetőleg a folyamatos termelésre való átállást, ami elősegíti a ter- tnelőberendezések hatéko­nyabb kihasználását, a vál­lalati eredmények javítását. Ez történt a Lenin Kohá­szati , Művek próbamegmun­káló üzemében is, ahol már a rendelelet megelőzően, vagyis az év elején, kísér­leti jelleggel a három mű­szak folyamatossá tételére vállalkoztak. Az elhatározás­kor döntő szerepet játszott, hogy a nagy létszámhiány ellenére segítsék a gyár ha­zai és exporlszállítási köte­lezettségeinek a teljesítését. Nem kevésbé az a várako­zás, hogy a vállalat hono­rálja majd a többlet mun­kát, a folyamatos műszak vállalását. Ez ugyanis 2—300 forint pluszfizetést jelentett volna az itt, ilyen munka­rendben dolgozóknak. Az LKM illetékes vezetőt örömmel vették a próba- hiegmunkálósok felajánlását. Korábban sok gondot oko­zott, hogy az üzemrészben munkaerőhiány, másrészt a háromműszakos munkarend ,miatt csak tetemes összegű tűlóra árán, vagyis a dolgo­zók vasárnapi berendelésé­vel tudta elvégezni a sürgős kiszállításokat megelőző vizs­gálatokat. A folyamatos mű­szakkal ez nagyrészt megol­dódott. Olyannyira, hogy jú­liusban például a korábbi­nál lényegesen több, szám szerint 38 ezer próba (köz­tük a legfontosabb, az ab­roncs, a sín, a tengely) vizs­gálatát végezték el, mégpe­dig a szükséges létszámnál 21-gyel kevesebben! A folya­matos műszak tette lehetővé, hogy a gyár határidőre ele­get tett hazai és külföldi szállítási kötelezettségeinek, ugyanakkor a tavalyi 38 százalékról 10-re csökkent­hették a túlórák számát. A vállalat tehát jól járt a fo­lyamatos műszakra való át­téréssel. Nem így az a több mint 60 dolgozó, aki erre vállal­kozott. A legutóbbi fizetés­kor meglepődve tapasztalták, műszakpótlékból, hiába dol­goztak folyamatosan, a borí­ték semmivel sem lelt vas­kosabb. Reklamálásukra írásban válaszolt az LKM munkaügyi főosztály — esze­rint nem tettek eleget an­nak a követelménynek, ami szerint a IC százalék foly­tonossági pótlék megilletné őket. mx&zsmas Érthetően, nagy csalódás érte a dolgozókat, ugyanis minden ellenszolgáltatás nél­küli volt a lelkesedésük, sza­bad szombatjaik, vasárnap­jaik feláldozása. — Ha ezt hamarabb tud­juk, nem vállaltuk volna! Ügy érezzük, becsaptak ben­nünket azzal: utólag közöl­ték, hogy nem tarthatunk igényt a pótlékra — mond­ták az üzem munkásai. Ki­egészítve azzal a jogos ké­réssel, hogy ha nem is vo­natkozik rájuk a műszak­pótlék-rendelet, akkor is ta­láljon módot rá a gyár, hogy honorálja pluszmunkájukat. A beszélgetésekből, bár sen­ki sem fogalmazta meg így, az is kitűnt: nagyrészt et­től teszik függővé, vállal­ják-e továbbra a folyamatos műszakot, vagy vissza állnak a régi üzemmenetre. Amikor panaszukról Virág Antal munkaügyi főosztály­vezetővel és Rádi László bérgazdálkodási osztályveze­tővel beszélgettünk, kiderült, valóban jogtalan a kérés, s ezt később Németh Emil MEO-osztályvezető (a próba­megmunkáló az ő irányítása alá tartozik) és Liptai Béla, a műhelybizottság titkára is elismerte. Nevezetesen azt, hogy az LKM nem vonako­dott kifizetni a 10 százalék pótlékot, de csak azoknak, akik ténylegesen folytonos munkarendben dolgoznak. Az említett üzem azonban csak esetenként, sürgős vizsgála­tok elvégzésekor, s nem ál­landó jelleggel dolgozott így. A beszélgetések során az is kiderült: egyszerű félreértés­ről van szó, nem pedig ar­ról, hogy a vállalat megta­gadta, különféle indokokra hivatkozással visszatartotta volna a törvényes 10 szá­zalék pótlékot. Félreértés ... Abban, hogy az LKM próba megmun káló üzemében a gyár szempont­jából jól bevált, igen hasz­nos folyamatos műszak „si­ma" háromra va visszaál­lítását fontolgatják az érint- tett munkások, nem csupán, sőt legkevésbé ők hibáztat­hatok. Aligha lehet elma­rasztalni azokat, akik a megfelelő és időben való tá­jékoztatás elmaradása elle­nére is úgy végezték munká­jukat, dolgoztak szombaton és vasárnap is, mintha min­den vitára okot adó kérdést tisztázlak volna. A megkérdezett, vezetők az érvek, ellenérvek vitájakor is azt mondták: legjobb akara­tuk mellett sem adhatják meg a folyamatossági pótlé­kot., mivel a rendelet nem teszi lehetővé.j Ám, miután a vállalatnak jócskán megté­rül a kifizetendő összeg — akár túlóra, akár folytonos- sági címen — megtalálják a módot arra, hogy a dolgozók anyagiakban ne károsodja­nak. A megye sok vállalatánál hasznosítható kezdeményezés indult el az LKM forma­megmunkáló üzemében. Leg­több gyárunkban adottak a műszaki-technikai feltételek ahhoz, hogy a több műsza­kos termelésre, vagy folya­matos munkára való átté­réssel maradéktalanul meg­valósítsák azokat a célkitű­zéseket, amelyeket a mű­szakpótlék-rendelet tartal­maz. Csupán arról van szó, hogy ennek érdekében nem­csak a százalékokat, a vár­ható pluszjövedelem össze­gét, hanem a kötelezettsé­geket is ismertetni kell. így egységes a rendelet, így hoz­za meg gyümölcsét az egyén, s a nagyobb közösség szá­mára. Nagy István Daruk magasodnak ki a tájból, s hatalmas karjaik­kal több tonnás vasbeton paneleket emelnek könnye- dés a levegőbe. A tehergép­kocsik vasputtonyukban épí­tőanyagot szállítanak, a be­tonágyú sűrű habarcsot ló­véi az acélzsaluzatba, a markológép újabb házak alapját! vájja a sárgásbarna talajba. A csatornák ásásá­nál, a kábelek, csövek fek­tetésénél, az alagútzsaluk szerelésénél, az ég felé törő tálakon, a félig kész épüle­tekben munkások százai dol­goznak. Városnyi lakótelepe, épí­tenek Miskolc hegyén, az Avason. Aki régebben járt errefelé, bizony nem ismerne rá a rohamosan változó vi­dékre. A hatvanas évtized fordulóján kezdődött meg a nagy munka az „öreg domb” aljában, s ha megvalósul a tervezők dédelgetett vágya­mmá, mintegy 40 ezer em­ber talál majd otthonra. — Csaknem 12 ezer lakást építünk fel az Avason, hoz­zá a szükséges kapcsolódó létesítményeket — tájékoz­tat Simon Gábor, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat kivitelezési főmér­nöke. — A beruházást há­rom ütemre programoztuk, s jelenleg a második ütem ki­vitelezésénél tartunk. A ren­delkezésre álló legkorsze­rűbb technológiát alkalmaz­zuk, s tíz- és négyemeletes lakásokat építünk, 27-tól 73 négyzetméteres alapterület­tel. A hegy nem adja meg könnyen magát, nehéz tala­jának legyőzése különleges mélyépítési eljárást követel, például szivárgókat, támfala­kat kell építeni. A közmű­vesítés elvégzése igényli a legnagyobb kapacitást, s a feladatnak az Észak-magyar­országi Állami Építőipari Vállalat, a Közlekedési Épí­tőipari Vállalat, az Üt- és Vasútépítő Vállalat, a Kelet­magyarországi Vízügyi Épí­tőipari Vállalat, valamint a Miskolci Mélyépítő Vállalat tesz eleget. — Hogyan haladnak az építéssel? — érdeklődtünk Veres Sándortól, a BÁÉV 1. » Hónapok óta több mint 4 ezer ember dolgozik az or­szág egyik legnagyobb je­lentőségű. kiemelt beruházá­sának kivitelezésén Kazinc­barcikán, az új pvc-gyár építkezésein. E nagyfokú koncpntrác'ó az egyik leg­főbb H-‘nsíléka annak, hogy a létesítmény határidőre el­készüljön és megkezdje a termelést úgv, ahogy azt a terv előírja. Nincs mit tagadni: az el­múlt hónapokban — időn­ként — igencsak súlyos gon­dokkal kellett szembenézniük beruházókrak és kivitelezők­nek egyaránt. Hol a munka­erő volt kevés, hol a terv- ellátottság hiánya okozott pillanatnyi megtorpa—'.st, Vagv éppen a kooperáció buk­tatói miatt kerültek nehe­zebb hrivzetbe. Ami a lé­nyeg: a legkritikusabb idő­szakokban sem volt tapasz­talható kapkodás, bizonyta­lanság, elaprózottság a mun­kában. Annál inkább jellem­ző volt az éDÍtkezé-en a cél­tudatos tenni„karás. Ennek sorába tartozik az is, hogy a Borsodi Vegvikombinát saját létszámából csoportosított át munkaerőt, mintegy 800 dol­gozót annak érdekében, hogy az új gyár kivitelezésén eny­hítsék a gondokat, pótolják a szakemberrel való ellátói t- ságban a hiányt, elősegítsék a zavartalan munkát. Ezek az emberek ma is itt dol­goznak, nag"fokú sef'tc-'not. nyújtva ahhoz, hogy a PVC -—TTT. kpd tél ebében tovább­ra se legyen fennakadás. Aki fi "’'elemmel kísérte az Itt folyó munkálatokat, ta­pasztalhatta, hogy minden tekintetben igyekeztek betar­tani az előírásokat azok, akik a minőségileg is kifogástalan munkáért felelősek. A jól Ha kigyullad az etilénfáklya... szervezett munka eredmé­nye, hogy több helyen már megkezdődtek a géppróbák. Jelenleg a száritó levegőven­tillátorának géppróbája tart a polimerizációs üzemben. Sikeresen befejeződtek az elektrolízis gyáregység köz­ponti műszertermének egye­di üzemi próbái, de sikeres­nek tekinthető a más terüle­teken elkezdett, vagy folya­matban levő próbajáratások Is. Joggal kérdezhetné bárki: ezekhez a prebajáratásokhoz honnan biztosítja a gyár az energiát? Mint azt Körtvélyes István, a Borsodi Vegyikom­binát igazgatója elmondta, a vállalat — jól együttműköd­ve a Borsodi Hőerőmű Vál­lalattal, az ÉMÁSZ-szal, a Vízügyi Igazgatósággal és más érdekelt vállalatokkal — már korábban megtette a szükséges műszaki intézke­déseket ennek biztosítására olyannyira, hogy jelenleg 10 megawatt elektromos energia áll rendelkezésre a próbajá­ratásokhoz. Megkezdi a próbaüzemet az új Sajó-parti vízkivételi mű Is, amelynek üzembe helye­zése még ebben a hónapban megtörténik. Nagy jelentőségű eredmény — ami a Mátraaljai Szénbá­nyák kiváló munkáját dicsé­K IJPI 1 rl —, hogy elkészült Lenin- város és Kazincbarcika kö­zött a 60 kilométeres etilén­távvezeték, amelynek a tisz­tításához is hozzáláttak. Ezt a munkát egy különleges be­rendezéssel, az úgynevezett „csőgörényekkel” végzik. E szerkezeteket süvített levegő­vel „utaztatják” a vezeték belsejében. Ezek a furcsa nevű segéd­eszközök különböző formá- júak. Az első, amit útnak in­dítottak, egy közönséges du­góhoz hasonlít, ami a csőbe került különféle hulladékot tolja maga előtt. A követ­kező már olyan, mint egy sündisznó. Ez a vezeték bel­ső falát marja, kaparja, és tisztítja le. A következők már szivacsszerű anyagból készülnek, amelyek szinte patvolatlisztára törlik a ve­zeték belsejét. Ezeket a mű­veleteket mindaddig ismét­lik. amíg akárcsak porszem- nvi szennyeződést is talál­nak a vezetékben. — Minden reményünk megvan arra — mondja a BVK igazgatója —, hogy az első etilénszállítmány a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulójának napján, november 7-én meg­érkezzék a BVK-ba. Az első szállítmány egy­ben azt is jelenti majd, hogy ekkor •necgyú’tiák Kazinc­barcikán az úcvnevezett eti- léofáklvát. S ha ez kigyul­lad, újabb sikeres állomását jelzi e beruházás történeté­nek. T. F. Üjabb házak alapját vájja a markológép a talajba számú generál főépítésveze­tőség vezetőjétől. A szakember szemmel lát­hatóan nem szívesen nyilat­kozik, hiszen köztudott: ta­pasztalhatók bizonyos le­maradások. — Nézze — szánja rá ma­gát később a válaszra —, az idén 1217 lakást és egy 200 személyes óvodát kell átad­nunk. Eddig már 550 lakás műszaki átadása megtörtént, s végezzük az óvoda szerke­zeti szerelését is. Gondunk van a szakipari kapacitás­sal ... — Mit gondol — faggat­juk tovább a főépítésvezetőt —, eleget tudnak tenni az ez évi tennivalóknak? Ellenvetést nem tűrő han­gon feleli: — Annak eleget kell ten­ni! A több száz hektárnyi épí­tési terület bejárása, megis­merése órákat kíván. Köz­ben eszünkbe ötlik, amit a BAÉV központjában hallot­tunk: 1980-ra valamennyi ház, kapcsolódó létesítmény elkészül a második ütem­ben. A fantasztikusnak lát­szó terv harmadik harma­dának megvalósítása a nyolc­vanas évek első felére vár­ható, az időpont azonban még egyelőre ismeretlen. Milyen is lesz Miskolc új lakótelepe? A hegy gerincén végigfutó főút két oldalán kapnak helyet a boltok, áru­házak, vendéglők, presszók, cukrászdák, melyek KER- VÁZ-ból készülnek. A pár­huzamos sávokban épülnek fel a lakások, s ezekhez kap­csolódnak a borsodi vázpa­nel rendszerű óvodák, böl­csődék. iskolák. A tervek maradéktalan végrehajtása felett szigorúan őrködik a városi tanács, s kezdeménye­zésére negyedévenként igaz­gatói, havonta vezetői szintű kooperációs értekezleteket, kéthetenként munkahelyi be­járásokat tartanak a beru­házásban érdekeltek. — Mi az ötödik szakasz­ban, a 254—272. épületek ala­pozását, közművesítését vé­gezzük — mondja Mester Sándor, az Üt- és Vasútépí­tő Vállalat geodéta techniku­sa. — Pillanatnyilag hetve­nen dolgozunk itt a cé­günktől. Igaz, öt napot ké­sütik a 270. számú épület munkálataival, augusztus 20. után viszont havonta ál­adunk cgy-egy épületet sze­relésre a BAEV-nek. Hasonlóan bizakodva be­szél az EAEV megbízott mű­vezetője. Szabó László. Sze­rinte, ,40 embere öt épület alapját is képes elkészítem havonta. A földről apróknak látsza­nak a magasban dolgozók. Ráckövi Sándor 21 tagú bri­gádja otthonosan mozog a falakon, ami érthető, hiszen, másfél évtizede építik a vá­rosban a házakat. — A Kilián lakótelepen, a Szentpétcri kapuban és a Bolgárföldön még közép- blokkból raktuk a falakat. A panel jobb, gyorsabb. A Vörösmarty utcai, z. belváro­si, a Győri kapui lakások is a mi kezünk munkáját vi­selik. Eddig nem panaszkod­tak ránk, ezt mutatja a Vál­lalat Kiváló Brigádja cim is. Veheti akár ígéretnek is: itt, az Avason is megálljük a he­lyünket — mondják a kőmű­vesek, az ácsok, a hegesztők: a brigád tagjai. A 201. számú házban né­hány percig szemtanúi va­gyunk a műszaki átadásnak. Bíró Gábor, a Miskolci Be­ruházási Vállalat műszaki el­lenőre alaposan „megszőröz” mindent, közben megjegyzi: — Észrevehetően javult a minőség a korábbi taoaszía- latokhoz képest. Hiánypót­lást csak kisebb sérülések, mázolások kijavítására, az elhajlott nyílászárók pászí­tására kell végezni. Ács Tamás építésvezető elégedetten hallgatja az el­ismerésnek is beillő szava­kat. Óira alatt dörmögi: — Dolgoznánk még jobban is, ha jobb anyagot kannánk. A szomszédos házba már beköltöztek a boldog lakók. Bekopogtatunk néhánv la­kásba, megérdeklődni: elége­dettek-e az új otthonnal? Kovács L ászióné házfel­ügyelő: — Csak a csap csö­pög. Megígérték, azt is ki­javítják. Girhiny Bertalanná: — Csupán egy égő volt rossz, egyébként mindem kifogás­talanul találtunk. Azt mon­dom: soha rosszabb lakást ne építsenek! Kolaj László Növényvédelmi szaktanács Az időjárás kedvező felté­teleket biztosít a fürtpero- t.oszpóra és a szürkepjenész járványszerű fellépéséhez, s ezért a védekezéseket első­sorban a fürtvédelemre kell összpontosítani. Erre a mór jól bevált szerves gomba­ölő szereken kívül a szak­emberek a .ézkénpor alkal­mazását is javasolják. A por alakú készítményt a ko­ra reggeli órákban célszerű kijuttatni. A szakéin’ erek külön fel­hívják a figyelmet arra, hogy a szerves gombaölő szerek (Ortho-Phaltan. Di- tbane M—45. Zineb 80 stb.l kijuttatását a szüret előtt 30 nappal be kell fejezni és az esetleg szükséges további védekezéseket már csak réz­tartalmú permetező, illetve porozó szerekkel ke’’ elvé» gezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom