Észak-Magyarország, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-31 / 179. szám
I Legközelebbi Szegeden, Budapesten Csúcsforgalom az 1NTRÁG Shell állomásán Miskolcon: péntek déltől vasárnap estig szinte megállás nélkül kanyarodnak a kutak elé a jármüvek. A hét végi autósok többsége innen már egyenesen a zempléni hegyek, illetve az országhatár felé tart. Azok közül, akik messzi útról érkeznek Miskolcra, sokan keresik fel az állomást, ugyanis Shell-szerviz legközelebb Szegeden, illetve Budapesten van. Mint ahogy vannak autósok, akik csak bizonyos márkákra esküsznek, így van ez a szerviz és javítóállomások hírével is. — Két fő típusra rendezkedtünk be — mondja Szőnyi Gábor állomásvezető —, de természetesen elvállaljuk az egyéb típusú autók javítását is. A Polski FIAT és a Zsiguli típusokhoz minden alkatrész rendelkezésre áll, még motorcserét is végzünk, ha kell. A nagy. nyári idegenforgalom idején persze a jeg- különbözőbb típusú kocsik is megfordulnak itt. — A lényeg ugyanaz, azokat is motor hajtja és kerekeken gördülnek, csak mondjuk az alkatrészellátásunk nem rendezkedhet be olyan típusokra, amelyekből évente csuk egy-kettő kerül a megyébe. A szervizben, a műhelyben naponta 70—100 autó fordul meg és a hat szerelő napi két műszakban egyáltalán nem unatkozik. A javítások így is szigorú előjegyzés alapján történnek. — Marad lenn egy kevés kapacitás a nagy távolságról érkező „elakadt” autósoknak, akik segítség nélkül nem tudnák folytatni az útjukat. Az állomáson sok olyan autóápolási cikk és felszerelés látható, amit másutt sehol sem lehet beszerezni, mint import magnók, rádiók, légfrissítők, egészen az ernyő nagyságúra összecsukható angol gyermekkocsiig, amihez autó sem kell. — A külföldről érkezőket ez nem lepi meg, hiszen a Shell-hálózatban ez másutt is így van. Az ilyen cikkek forgalma jelentős és ezért igyekszünk, hogy mindig teljes legyen a választék. A Shell-állomáson, szemben az ÁFOR-kutakkal, a 98- as oktánszámú benzint jelölik szuper elnevezéssel, amit másutt extraként kérnek az autósok. Ez mégsem okoz félreértést, a kutakon ugyanis ott van öles számokkal, hogy melyik milyen oktánszámú és persze az egységára is. A szerviz, a javítóműhely két műszakban, az üzemanyagkiadás nonstop szolgálatban: csak a késő esti és az éjszakai órák csendesebbek ilyenkor, nyáridőben. N. J. Mii SzolÉon a pzrÉliás után újjáépítelt laiiázal Szombat délelőtt ünnepélyesen adták át Szolnokon a tavaly novemberi gázrobbanás helyén újjáépített, Tóth Ferenc utcai lakóházat. Még az elmúlt évben, a mentési munkálatok idején született a döntés, hogy a robbanás helyén ismét felépül a 24 lakás. A terveket társadalmi munkában a megyei tanács tervező vállalata készítette el. Az építés februárban kezdődött és a kivitelező Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói szeptember 30-ra vállalták az átadást. A jó szervezettségnek, az építésben részt vevő 19 vállalat összefogásának, az érléices társadalmi munkának köszönhető, hogy a lakások két 'hónappal előbb elkészültek. A huszonnégy lakás a régi helyén épült, változatlan alapterületen, de a felszerelés, a lakások belsejének kiképzése korszerűbb. A szombati átadási ünnepséget követően a régi tulajdonosok közül tizenhat csalod költözött újjáépített otthonába. A többiek — kérésüknek megfelelően — már a múlt év végén beköltözhettek új lakásukba. Közlemény az úi miskolci telefonkönvvről Értesítjük a miskolci távbes/.e- lö-elö fizetőket és a város lakosságát, hogy megjelent a Miskolc városi telelőn könyv. A telefonkönyvet augusztus hó J-töl kezdődően minden miskolci távbeszélő-előfizető részére a posta házhoz kézbesíti. Fiókbérlő közüielek a telefonkönyvet a kézbesítő postahivatalban vehetik át. A telefonkönyv ára 22 forint, mely összeget az átvétel utáni hónapban esedékes távbeszélőszámlán számítják fel. Felhívjuk azoknak a távbeszélő-előfizetőknek a figyelmét, akik 197G. évben értesítést kaptak arról, hogy a posta forgalomtechnikai okokból az új telefonkönyv megjelenésével egyidejűleg távbeszélő-kapcsolási szuiimitat megváltoztatja, a telefonkönyvben már az u.i kapcsolási számuk szerepel. Ez mintegy 400 előfizetőt érint, ezert a posta az átkapcsolást csak fokozatosan tudja végrehajtani. Az új számra történő átkapcsolások 'ni unkaiol várná la előreláthatóan augusztus hó fl-ig befejeződik Addig Ley<'ec.nk szives türelmét kérjük. a posta az egyes átkapcsolások végrehajtása után — az. új kapcsolási szám közlésével — minden előfizetői távbeszélőn értesít. Folyamatosan megkezdődik a telefon könyvek árusítása Is minden miskolci postahivatalban, valamint Borsod és Heves megye nagyobb postahivatalaiban. Miskolci Postaigazgatóság TELEX BÖRTÖNBÜNTETÉS Vadriasztószer Szombatra virradóra hó esett a Pireneusokban, a hó vastagsága az egyik csúcson eléri a két centimétert. A mezőgazdasági üzemek és a vadásztársaságok „örökzöld” vitáinak megszüntetését, a mezőgazdasági vudká- rok csökkentését szolgálja az Erdőkémia Erdőgazdasági Vegyi és Ipari Vállalat zalaegerszegi üzemében előállított Eáán nevű vadriasztószer. Alkalmazása egyszerű. A krémszerű — egyébként ártalmatlan — anyagba zsineget áztatnak be, s azt feszítik ki a vadjárla erdei ösvényeken. Az erős vajsav szagú szer elriasztja az őzeket és a szarvasokat. Az akciót évenként háromszor kell. megismételni. A zalai vadásztársaságok sikeresen próbálták ki az Ekánl, a Zalai Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság pedig csemetekertjeit védi Ekánnal saját vadjaival szemben. LINDBERGH NYOMÁBAN 25 óra 4(1 perces szólórepülés után Münchenben szerencsésen földet ért az Atlanti-óceánt átrepülő 53 éves heidelbergi Dieter Schmidt. A New Yorkból induló Schmidt lényegében azt az útvonalat követte, amelyen Charles Lindbergh 50 évvel ezelőtt legendás New .York—Párizs útját megtette. KATASZTRÓFA Whittingham közelében lezuhant a brit légierő egy Jaguár típusú sugárhajtású repülőgépe. A gét kétfőnyi személyzete életét vesztette — jelentette be a londoni hadügyminisztérium. Orosz, bolgár, német, finn, szavak hallhatók július elseje óta Sárospatak utcáin. De csak a délutáni és esti órákban, mert a fiatalok reggel (i-tól deli 2 óráig kint dolgoznak az állami gazdaság bodrogközi földjein, elsősorban a gyümölcsösökben. Az ebédet, vacsorát bent fogyasztják el a gazdaság virágos parkban levő, korszerű üzemi éttermében, szállásra pedig a Rákóczi Gimnázium összkomfortos Zrínyi Ilona kollégiumába mennek. A nemzetközi építőtábort a Bodrogközi Állami Gazdaság tartja lenn. Az Eötvös Lóra n d Tudományegyetemről jogászok, bölcsészhallgatók. TTK-sok, s rajtuk kívül bolgár, szovjet, NDlv-beli és finn diákok vesznek részt a munkában. A gazdaság páterhomoki, györgy tarlói, zemplénagárdi almáskerljeiben kapálnak, a györgy tarlói sövény rendszerű telepítésen metszenek és a gyümölcsfaágakat kordonhuzalhoz kötözik. Ezenkívül gyümölcsösládákat szegez-? nck, hogy a gazdaság kellőképpen felkészüljön a gazdagnak ígérkező almaszü- relre. Most a harmadik csoport dolgozik a bodrogközi gyümölcsösökben, viselve a Bodrogközi Állami Gazdaság csinos, „alma-emblémás” trikóját. A következő hetekben külön-külön 300-as csoportokban érkeznek Budapestről az orvostanhallgatók, joghallgatók. műegyetemisták, bölcsészhallgatók, s ök már szüretelni fognak. Szedik a korai érésű körtét, almát, sőt augusztus 20-a után megkezdik a gazdaság fő jövedelmét adó jonatán szüretelését is. JEGYZET ______ P aprika TTSf A-PARTI TÁJ Fotó: Sárosi Ö. P aprikaügyben mégis vissza kell vonni a megbízatást, attól <1 kollégától, aki Lipcsébe indul. Ebben a szép városban ugyanis a régi városháza hangulatos árkádsora alatt, az egyik kis üzletben fűszereket árulnak, köztük fűszerpaprikát is. Gyönyörű, piros színűeket, erőseket, édeseket is. Hogy honnan szerezhetik be? A lényeg, hogy ott kapható. Vagyunk ellenben egynéhányan itthon, kik az üzemi konyhán vigyázunk alakunkra és minden különösebb megerőltetés nélkül küzdhetünk a súlyfelesleg ellen. Sőt. az egészségtelen, a szervezetre káros étkezési mód ellen is, lévén, hogy legalább egy éve nem láttunk paprikát. Márpedig az újabb kutatások szerint a paprika igenis egészségtelen! Nagyon helyes, hogy vigyáznak az ember szervezetére, nem teszik lehetővé belsőrészeink károsodását, de hát az ember gyarló. A korszerű táplálkozás követelményei ellenére is szeretne például „paprikázni”. De nincs\ miből. Lipcsében van abban a bizonyos Ids üzletben, onnan lehetne hozni. Ügy tűnik viszont, mégsem lesz erre szükség. Biztató hírek érkeznek ugyanis a paprikáról. A Szeged környéki gazdaságokban rekordtermés betakarítására készülnek. Soha nem látott mennyiségű fűszerpaprika betakarítására, feldolgozására. Ü'gyannyira, hogy szárítógépet is importálnak, mely három műszak alatt H0 tonna nyers paprikát képes megszárítani. Márpedig, ha szükségesnek látják ilyen teljesítményű gépnek a megvásárlását, akkor valóban nem kis dolgokról lehet szó, hanem igenis tisztes mennyiségű paprika- termésről. Lehetséges persze, hogy ha vissza tudnánk Lapozná az előző évek paprikaterméséről szóló hírekig, szintén tisztes mennyiségekről olvashatnánk, de a rekord mégiscsak rekord. \ Talán nekünk is jut belőle valamennyi. (|i t) SZERELŐK Másfél évi szabadságvesztésre ítélték Mórié Kimurát, a kormányon levő japán liberális-demokrata part egyik vezető politikusát, Fuku. íirna larlo- many volt kormányzóját. A volt parlamenti képviselőt korrupció elkövetésében mondották ki bűnösnek, néhány építési vállalattól H millió jent fogadott el, s cserébe előnyös megrendeléseket biztosított számuic- ra. TŰZVÉSZ Pánik tört ki péntekre Virradóra a spanyolországi Ciudad Real városban, mert a vasútállomáson kigyulladt egy Iával megrakott vagon, és a tűz tovaterjedése rövid időn belül a levegőbe röpített két benzint szállító tartálykocsit. Mintegy 70 embert szállítottak égési és másfajta sérülésekkel kórházba, a legtöbbjüket azonban elsősegélynyújtás után hazaengedték. HÓESÉS A MAHART KikiHüi Üzemigazgatóság csepeli konténer ra- kodóállomásán az első fél évben csaknem hatezer rakodást végeztek. A csomópontra vasúton, közúton és hajón érkeznek, illetve indulnak a korszerűen csomagolt áruk. Az idén háromezer négyzetméterrel bővítik a tárolóteret, amely lehetővé lcs/.i, hogy jelentősen növekedjék a konténer rakodóállomás forgalma ESZAK-MAGYARORSZAG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok. Központ: 36-132. 16-672, 35-380. 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035 Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 8501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131 Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc. Széchenyi u. 15—17 Telefon: 16-213 'Terjeszti: a Magyar Posta Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra: 20 forint. Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIAN BÉLA. ■r" \