Észak-Magyarország, 1977. július (33. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-12 / 162. szám
Bär az elmúlt napokban számottevő csapadék hullott Észak-Magyarország területén, ennek ellenére számolni kell a meleg napokkal, és így az ivóvíz-ellátási gondokkal is. Az Észak-magyarországi Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalatnak, melynek központja Kazincbarcikán van, 3 megyére kiterjedően: Borsod, Heves és Nógrád területén 62 település ivóvíz- ellátását kell biztosítania. Borsod megyében a rakacai és a lázbérci íelszíni víztározó, Hevesben a köszörűvölgyi és csóréit, valamint Nógrád megyében egy mellékvölgyben — a Komora- völgyben — most leitöltendő felszíni víztárolók képezik a nyári víztartalékokat. Ugyanis a kánikulai időszakban 30 —40 százalékkal megnövekszik a vízfogyasztás. Gondot jelent főleg az új nagyüzemek belépésével Özd, Kazincbarcika és Berente térségének vízellátása. Ezért a tervek szerint a jövőben ezeken a helyeken újabb állandó tárolók létesítése válik majd szükségessé. 1 tanszervásárlásról Százötven ezer kisgyermek kezdi meg szeptemberben általános iskolai tanulmányait. Meghatározott, hogy az első osztályosok milyen tanszereket használnak az első időszakban. Két-két darab 314-16 számú írás-, illetve 317-16 számú számtanfüzet; egy-egy csomag írólap, számolópálcika és egy egység- csomag kell a gyakorlati foglalkozáshoz, kell még egy doboz számolókorong, két-két grafitceruza, egy-egy kék, illetve piros postairon, hat színesceruza, egy-egy egyenes vonalzó és mérőszalag, két dobókocka és egy szögletes zsebtükör. arm ügyesség A Magyar Honvédelmi Szövetség Miskolc városi tartalékos klubja sok szép eredménnyel büszkélkedhet. Évek óta a' tartalékosok honvédelmi versenye országos bajnokságának résztvevője. Tavaly két csapat indult és 1!) megye, valamint Budapest előtt elhozták az országos első és második díjat. Nem könnyű ezeken a bajnokságokon, valamint a háziversenyeken helytállni. Fizikai erő, ügyesség és szellemi felkészülés kell hozzá. Az ösz- szetett versenyek nem látványosak és mindenki nagyon- is egyforma, amikor például álcaruhába öltözködik és úgy hajtja végre a feladatokat. A Lenin Kohászati Művek, a Diósgyőri Gépgyár, a December 4. Drótművek, a MÁV Járműjavító, az egyetem, a Postaigazgatóság, a Pamutfonó, az ÉMÁSZ, a 114. számú Szakmunkásképző Intézet, az Erdőgazdaság, a 3. számú Volán, az Építők és a Borsodi Szénbányák csapatai kiemelkedő szerepet játszanak a felkészülésben az országos és a hazai versenyeken. Szeptemberben Siklóson kerül sor újabb vetélkedőre, s ha minden jól megy. a miskolci tartalékosok magukénak tudhatják az örökös vándordíját. A program egyébként sűrű, szeptember végén összetett lövészverseny lesz, vetélkedőre készülnek november 7. tiszteletére és december 3-án, a város felszabadulásának évfordulóján szintén bajnokságot rendeznek. „Tartalékban mindig készen” ez a jelszava az MHSZ Miskolc városi tartalékos klub tagjainak, valamint a már említett üzemek tartalékosainak. A jelszóhoz híven teljesítik feladataikat. (Boda) Az Özdi Kohászati Üzemek vízhűtőtornya. Egyre ritkább gőzmozdony ... látvány: Osztályozzák az üvegeket a Sajószentpétcri Üveggyárban. srvaa Nyikorgó ^kerekei telesírták mar a megye .minden utjai. A Földel bejárhatták volna. Fa és vas szorításában, mi minden hallgat most. Hosszú némaságra állt. meg az utón: megállt az út is. nem mozdul, nézi-J'lgyéli a/, elárvult szekeret. Rúd.ia arra mutat, arra az égtájra, amerre elindultak ma is, mint évtized alatt megszámlálhatatlanszor. üzen a reggelen is lelkeit a gazda. mint akárhányszor, befogta a lovat a szekérbe, felvitte öregségéi a bakra, kezébe iogta a gyeplószárat és elindultak. Ló és gazdája némán: csak a szekér mondta szakadatlanul elbeszélni- va lójukat a földnek, az útnak Míg egyszer, ott Tárcái határában. a rúdra simult a ló t< ste, csak egy észrevehetetlen pillanatig. mintegy búcsúzásként, mert már hívta is. elvitte a másik oldal messzesége. Az öreg helyett meg felült a bakra a gyeplő, összekuporodott a csendben. így hallgatnak, hosszú ideje. . . Rejtélyes fogvalarlói 89 nap után hétfőn szabadon bocsátották Luchino Revel- li-Beaumont-t, a FIAT- France vezérigazgatóját, és ezzel lezárult az utóbbi évek egyik legkülönösebb ember- rablási ügyének egy szakasza — anélkül, hogy a rendőrségnek sikerült volna felderítenie az emberrablók kilétét, akik 2 millió dollárért engedték szabadon a vezér- igazgatót. A szabadon bocsátás körülményeit egyelőre homály övezi., A rendőrséget telefonon értesítették, hogy Ver- saíllesban, az Alexandre téren megtalálhatják a vezérigazgatót. A helyszínre siető nyomozók valóban rá is bukkanlak Revelli- Beaumont-ra. A kimerült, de jó egészségben hívő üzletember beleegyezett abba, hogy rögtön tanúvallomast tegyen a rendőrségen. És közben egész sor kérdés vár válaszra: kik voltak az emberrablók, mit kantak a vezérigazgató szabadon bocsátásáért, mi volt Hector Aristy szerepe (a család barátja a Dominikai Köztársaság volt miniszterelnöke), akit közben letartóztattak. (Ö ártatlanságát hangoztatja), hozzájárult-e a FIAT a' váltságdíjhoz? JEGYZET p«ww r r r r r Fanyuvok ß tavasz nyílásán, kezdetén, az élet megújhodásakor örömmel adtuk tudtuk hogy T. községben a tanács facsemetéket küldött a lakóknak. Akik azt szorgos, azonnal-munkával, öregek és fiatalok, nyomban el is ültették: hogy szegélyezze az' utcát, hogy magasodjon, nőjön, hogy legyen a jövőnek üzenet. Már akkor — egyébként a faültetés hónapjának idején történt mindez —, szóval már akkor is volt: valami „nyugtalanító” ebben a tevékenységben: a kis facsemeték köré szúrós ágú, száraz gallyak kerültek, körülvették az apró lak sima békéjét. Szinte ki sem látszottak a tüskés „őrök” közül. Rossz tapasztalat, már többször megtapasztalt szomorú emlékezések rakosgatták a facsemeték köré a szúrós-tüskés gallyakat. Minap, az említett község főutcáján végigmenve, lépten-nyomon szemünkig értek ezek a tükés-szúrós száraz gallyak. Nem voltak képesek megvédeni, örömmel megóvni a csemetéket. Zöld levél, levelecske jelzi itt-otl, hogy melyik volt az elültetett facsemete. Megtépázva, letörve már nem biztatnak arra: majd a jövőnek is tudtul adják tavaszi kedvünket. Vandál kezek, rombolok, rontó gondolatok hagyják itt nyomát, lépten-nyomon: erre jártak. Erre járnak még most is, nyomukban életre ültetett facsemeték száradnak, pusztulnak. Ebben a faluban nem először történt meg mindez. Az emberek tavasszal mégis újra, mindig bizalommal, reménnyel ásót fogtak és kapát, hogy elültessél: újra és újra a facsemetéket. Eleinte szóval védték. Később már tüskés-szúrós ágakkal, gallyakkal. Ez sem segített. Most már az kellene: azokat a szúrós és tüskés gallyakat — meg van rá minden okunk — fogja össze egy marok: és ne óvjuk meg tőlük a íanyüvőket... (tenagy) II sáröÉiye-szezön A piacon már kapható a nyári körte, és az alma, és itt a sárgadinnye szezonja. A korai érésű sárgadinnye felvásárlása és forgalomba hozatala megkezdődött. A szamóca és a cseresznye szezonja véget ért. Meggyből kevesebb termett. A héten nagyobb mennyiségben található majd a középérésű őszibarack. A kajszibarack a szokásosnál korábban érett be és máris kielégítő belőle az ellátás. Megnyugtató, hogy a főbb termékek fogyasztói ára az ország egész területén azonos. De Borsodban is néhány zöldségfélét olcsóbban árusítanak, mint a fővárosban. Jó hír, hogy újburgonyából is bőséges a felhozatal. Főzőhagymából ugyancsak minden igényt kielégítenek. Főzelékféléből kielégítő a kínálat. Nyári fejes káposztából olyan mennyiséget tudnak felvásárolni, hogy már gondokat okoz az értékesítés. Balesetiek a hét végén Megyénk közútjain c hét végén történt balesetek többségét motorosok cs kerékpárosok okozták, ök voltak a balesetek szenvedő alanyai is. Gibárt és Enes között Budai Béla, encsi Iá kos, kerékpárján szállította Bátyi Veronikát, és I haladás közben áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütköztek a Sándor István vilmányi lakos által vezetett motorkerékpárral. Mindhárman nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, nem életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Sárospatak belterületén dr. jobbaházi György kenezlöi lakos, szabálytalan balra kanyarodással nem adta meg az elsőbbséget Száva András, sárospataki lakosnak, aki kerékpárján .szállította Balázs András makkoshotykai lakost. Az összeütközés következtében a kerékpáros nyolc napon belül gyógyuló, könnyű, utasa pedig nyolc napon túl gyógyuló. súlyos, nem eletveszélyes sérülést szenvedett. . Szombaton este, Arló község belterületén Kovács György jár- dánházi lakos, motorkerékpárral elütötte az úttesten áthaladó Vá- radi Arzén segédmunkást, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, nem életveszélyes sén'lest szenvedett. Mezőkövesd és Andornaktá- lya közölt, szombaton éjszaka. Veszprémi Csaba, kazincbarcikai lakos Polski FIAT személygépkocsijával az úlszéli akácfának ütközött, és nyolc napon íúl gyógyuló, súlyos, nem életveszélyes sérülési szenvedett. Megsérült a személygépkocsi négy utasa is. Szombaton délután Miskolcon, a Kun Béla úton, a Trabant személygépkocsival haladó dr. Juhász András miskolci lakosnak nem adott elsőbbségei, a vedelt útvonalon, dr. Röosz András miskolci lakos, aki Wartburg gépkocsiját vezette, és összeütköztek. A baleset következtében dr. Juhász András könnyebb sérülést szenvedett, az anyagi kár 1)0 ezer forintra tehető. Ugyancsak Miskolcon, a Budai Nagy Antal és a Lumumba utca kereszteződésében történt elsőbbség meg nem adása miatt baleset. Kottman Dezső miskolci lakos, oldalkocsis motorkerékpárjával összeütközőit a Keszthely Elemér, kolozsvári lakos által vezetett motorkerékpárjai. Tegnapelőtt, vasárnap délután Cserépfalu községben k. Lajos tanuló vezetői* engedély nélkül vezetett egy motorkerékpárt és egy kanyarban a kerítésnek hallott. Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, nem életveszélyes sérülést szenvedett. Miskolcon, a martintelepi óvoda előtt vasárnap délelőtt Jeles László miskolci lakos kerékpárján szállította J. Péter ötéves, cs J. László, hatéves gyermekeket. A csomagtartón ülő gyermek cipője beleakadt a hátsó kerék küllőjébe, ennek következtében felborultak. J. László, hatéves gyermek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos, nem életveszélye« sérülést szenvedett. Múcsony és Kazincbarcika között. Makkal István vezetői engedély nélkül szállította B. Istvánt. Gyorshajtás következtében elütötte az úttesten haladó két gyalogost. A két gyolo&os és a motorkerékpár utasa megsérült. TELEX ÁRADÁSOK A Dél-Korea fővárosának közelében bekövetkezett áradások halálos áldozatainak száma 206 lő. Sokan eltűntek vagy megsebesültek, 80 ezren hajlék nélkül maradtak a természeti csapás következtében. RABLÁS Sötét szemüveget és elegáns szalmakalapot viselő banditák kiraboltak egy nemesfémmel és érmekkel kereskedő céget a kaliforniai Santa Anában. A rendőrség becslése szerint a rablók egymillió dolláros zsákmánnyal oldottak kereket. ROBBANÁS Nagy erejű pokolgép robbant egy várakozó gépkocsiban a szíriai belügyminisztérium épülete előtt jelentették be Damasz- kuszban. A merénylet két halálos és több mint ötven sebesült áldozatot követelt. Nyolc napon belül ez volt a második bombamerénylet. A szíriai hatóságok Irakot vádolják a merényletért. LETARTÓZTATÁS Kairóba)! további 81 embert tartóztattak le annak a szélsőséges muzulmán szervezetnek a tagjai közül, amely a múlt hét elején elrabolta és. meggyilkolta Egyiptom volt vallásügyi miniszterét. A terrorista csoportnak így már több mint 3U0 tagja van börtönben. SZÁMŰZETÉS A több évig tartó önkéntes száműzetésből vasárnap hazaérkezett Sithole, a zimbabwei Afrikai Nemzeti Unió vezetője. A húsz tanácsadójával érkező politikust a repülőtéren nagy tömeg fogadta. HÁBORÚS BÜNÜS Hamburgban folytatódik Araias, volt SS-vezelő háborús bűnös pere. aki a második világháborúban a Lelt Szovjet Köztársaság területén 35 ezer személy lemérszárlását irányította. ÉSZAK-MAGYARORSZÁG. — Az MSZMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTH LAJOS. Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs/ u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. ISSN 0133—0357. Telefonok, központ: 36-132, 16-672. 35-380. 38-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kul- túrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím,: 3501 Miskolc, pf. 178. Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-131. Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra: 20 forint.' Index: 25 655. Készült: a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: KILIÁN BÉLA.