Észak-Magyarország, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-12 / 137. szám

!

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 4

1977. június 12., vasárnap

Színházi napok után

Vasárnap este a debreceniek vendégszereplésével véget ért a miskolci színházi napok május 31-től tartó sorozata. Egy héten át Miskolcra irányult színházi közfigyelem, ide sereglettek a szakma kiváló képviselői, írók, rendezők, dramaturgok, színházigazgatók-, kritikusok és a baráti országok hasonló élethivatása küldöttei töltötték meg estéről estére a széksorokat, illetve azok nagy részét, öli tanácskoztak, beszélgettek egymással, közös kirándulások nemcsak a környezeti szépségeket ismerték meg, hanem a magyar színházművészet vígjátéki vonulatának időszerű eredményeit és nem kevés gondját is.

A miskolci sV.ínházi napok nemcsak azt a célt szolgálta, hogy a miskolci közönségnek elhozza _néhány •más színház előadásait, hanem elsősorban azt, hogy az itt látott előadások tükrében. — persze nem kizárólag csak erre szorítkozva — mérlegre tegye, hol is tart ma a magyar vígjáték, illetve az e kategóriáiba sorolható színházi produkciók legújabb termése milyen tendenciákat mutat, van-e előrelépés a bárom évvel korábban tairtott hasonló számvetés óta. A sorozatot megnyitó ünnepi beszédében Vass Imre, a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének főtitkára szólt többéit között ai;ról a sznobizmusról, amely egyesek részéről a vígjátékok lebecsülésében jelentkezik. Ugyanakkor kiemelte, hogy Miskolc szép példáját adta a magyar darabolt pártolásának, a vígjátéki számvetések megrendezésével pedig a 'kartárs magyar Írók vígjátéki jellegű müveinek nyújt támogatást.

0

A mérlegelés alapjuul hét produkció szolgán, amelyet a közönség nyolc előadásban láthatott. Ezek a következők voltaik: Az ellopott futár, musical, a Fővárosi Operett- színház, Eredeti helyszín, tragikomédia, a Vígszínház, Dániel az övéi közölt, eredendő magyar komédia a Pécsi Nemzeti Színház, Ki fog gólt lőni?, politikai kabaré, a Mikroszkóp Színpad, Ko- mámasszony, hol a stukker?, komédia a Miskolci Nemzeti Színház, Az élet vize, komi- ko-tnagédia, a debreceni Csokonai Színház előadásában, valamint a miskolciak itt mutatták be, elsősorban szakmai vita ^lapjául a jövő évadra tervezett, A fíirdö- igazgaló című szatirikus játékot,

A színházi napok bemutatóiról — a korábban már részletesen elemzett hazai produkciói, a Komámasz- szony, hol a stukker? címűt leszámítva — frissiben adtunk kommentárt. Nincs szándékunkban most újólag kritikai bonckés alá venni az egyes 'darabokat, illetve előadásokat, néhány megjegyzés azonban még ide kívánkozik.

> Először is regisztráljuk, hogy a Komámasszony-nak újszerű előadást biztosítottak, igen sikeresen, jó megoldással. A bemutatott darabok közül e sorozatban való szerepeltetés s zahl pontjából megkérdőjelezhető Az ellopott futár című musical, - valamint a Ki fog gólt lőni? címmel bemutatott 1 politikai kabaré. Míg. az előbbiből •— részben műfaji okokból, részben a színpadra alkalrtrazók hibájából — hiányzott az egyáltalán vita alapjául szolgáló darab,

a-drámai mű, s legfeljebb tömegmozgatásának nagyszerűségével, remek koreográ- 1 iájával és annak látványosan szép megvalósulásával emlékezetes, a másik — műfaji okokból — annyira eltér a mezőnytől, hogy szinte nincs is összehasonlítási alap, nehézkesnek bizonyul a megméretés. Végül itt kell ismételten kiemelni Bertha Bules-u jeles prózaírónk első drámai művének, A fürdő- igazgatónak a miskolciak előadásában történő bemutatását, amit csak úgy lehet felfogni, hogy a. házigazda — a korábban bemutatott, s itt „versenyműként” szereplő Komámasszony ... mellett — jövő évadából is ízelítőt kívánt adni áz idejött szakmai érdeklődőknek, s szilárdan hisszük, a valóságos bemutatóig, ez a darab még igen sóikat változik, javul. Ezzel nem kívánjuk tagadni a június 2-i ősbemutató hibáit, de a végletes ítéletmondástól és karos következtetésektől is óvni szerelnénk.

0 .

A lentiekben ismertetett darabok reprezentálták hát napjaink hazai vigjálékter- més három utóbbi esztendejét. Nem volt valami gazdag a választék. Vígjátéki termésünk nem kínál évről évre bő aratást. Feltehetően a szüle válogatási lehetőség is egyik oka lehetett a már említett musical és a kábáié felvonultatásának. 1Ezeket tudta a magyar színpad produkálni megméretésre, ezeket láthattuk, ezekről formálhattunk véleményt, s rajtuk keresztül a műfaj gondjairól. A bemutatott hét produkció egyike sem viselte a vígjáték megjelölést alcímében, Musical, tragikomédia, szatirikus játék, eredendő magyar komédia, politikai kabaré, komédia, komiko- tragódia — olvashattuk a műsorfüzetben a bemutatók rendjében. A tiszta műfajú vígjáték szinte kihalt, helyébe a sokszínűbbnek mutatkozó vígjátéki jelleg lépett, de a műfaji megjelölések olykor mintha műfaji bizonytalanságot is takarnának.

Vígjátékok iránt pedig igen nagy az érdeklődés országszerte. A miskolci közönség is ostromolta a jegypénztárt, de az is tagadhatatlan, hogy erősen megoszlott az érdeklődése az egyes darabok között. (Legtöbben a Fővárosi Operettszínház előadásához, meg Hofihoz váltottak volna jegyet. Igen, Hofihoz és nem a Mikroszkóp Színpad előadásához. Volt olyan néző is, nem 'is egy, aki a Vígszínház előadására azért jött, hogy Gugye- rákol lássa. Akik operettet vártak, csalódtak, mert musicalt kapták, Bárdi nem Gugyerákot játszott. Hofi Hofii maradt. (Sajnálatos viszont, hogy a miskolci közönség a miskolci produkciókat nem tüntette ki megkülönböztetett figyelmével.)

Q

Vila tulajdoniképpen kettő volt, bár az egyiket beszélgetésként hirdették. Ez közvetlenül Bertha Bulcsu darabjának bemutatója után, az éjszakai órákban zajlott. Talán nem is jó friss, még le nem ülepedett, át nem értékelt élményekkel leülni, hogy egy új darab értékeit, vagy hibáit megvitassuk. így adódhatott, hogy a kevés értékes észrevétel mellett ingerült hangvételű, a témától eltérő támadó jellegű, felszólalásra is sor került. A színházi napok nagy vitája már érfiekesebb, izgalmasabb és maradandó értékeikben gazdagabb volt. Szalag Károly vitaindító előadása — Humor és a szatíra a mai magyar színházművészetben — alapos felmérésre támaszkodva szólt a nézők vígjátéki igényei és a vígjátéki kínálat közti ellentmondásokról, a világ vígjátókirodial- mánatk hazai jelentkezéséről, és kiemelten a magyar vígjátékok helyzetéről. Érdemes felfigyelni egy számadatra: két év alatt 37 magyar komédiát mutattak be, ebből 13 mai magyar szerző műve, de napjainkat csak hét ábrázolja. Ez pedig az összes bemutatóknak egészen elenyésző hányada, nem egészen kél, százaléka. Ugyanakkor túlteng a vígjátékokban a zenés játék, a jópofáskodás, klasz- szikus művek gyenge zenével történő „korszerűsítése”, holott vígjátéki hagyományaink módot adnának egy megfelelőbb repertoár kialakítására, s ez termékenyítő- leg hathatna mai magyar vígjátékok születésére. Szólt a nevetés műfaji határainak tágítására való jó törekvésekről, a bulvárkőmédiával szemben a közéleti komédia uralkodóvá válásának szükségességéről. A vitában Pás- kándi Géza igen részletesen ismertette a maga teóriáját a vígjátékokról, majd többen szóltak — többék között a Napjaink cikkére hivatkozva — a közönség vígjáléltigé- nyéröl. . Szóba került az ősbemutatók imádata, a máshol bemutatott művektől való oktalan tartózkodás, a vígjátékok önkényes skatulyázása iis. Általában a vita gazdag és sokszínű volt, s szeretnénk hinni, hogy valamennyire iermékenyítőleg hatott a műfaj fejlődésére.

©

Harmadszor rendeztek Miskolcon vígjátéki napokat. A most zárult hét eredményeket és teendőket egyaránt feltárt. írók, színházi szakemberek, kritikusok és nézők közös akarása és cselekvése viheti előbbre a fejlődést: jó vígjátékok írásávalj. azok jó megjelenítésével és — nem utolsósorban — értő, tanyai - gástól mentes, bár kritikát sem mellőző fogadtatásával.

Benedek Miklós

KÜCilCcdik alkalommal fogadja a képzőművészét barátait a Miskolci Galéria Rajzok kiállítása, igy hát a jövő esztendőben sorra kerülő tizedik bemutatkozásra gondolva, talán nem árt már most rpe- ditálni azon, hogy illő lenne majd valamiféle számvetés készítése; felmérni a miskolci grafikai biennalé mellett második visszatérő országos kiállításunk történetét, fejlődését, — ha van ilyen. Ezúttal azonban még csak a jelenleg is látható kiállítási anyagra próbálunk szorítkozni, mely az adott körülmények között mennyiségileg szűkmarkúnak, szerénynek látszik, de amelynek meggyőződésünk tartalmi értékei annál lényegesen magasabbak. Persze óhatatlan, lrogy ne vegyük észre — és ezt már sajnos az utóbbi években .többször, habár más-más okok miatt cl kellett mondanunk —, a mennyiségi szűkülést, s most nem is a távolmaradottakat liánytorgatnánk • fel a jelenlevők rovására, hanem az adott kényszerű kereteket, az ideiglenes otthonban működő Miskolci Galéria szűkre szabott lehetőségeit. S a szűk lehetőségek .most még tovább szűkültek, hiszen nem valami túl szerencsés párosításként a Mini Galériában és

Lukovszky László munkája

érdemed és 'erényeit, azért el kell mondanunk, hogy az immáron kilencedik alkalommal megrendezett Rajzoknak ildomos lett volna előnyt biztosítani.

E bevezetőben tett kitérő után viszont őszinte örömmel kell elmondanunk azt, hogy érzésünk szerint a jelenlevő 33 művész, országhatárainkon túl is ismert, elismert alkotók, a képzőművészet alfája és ómegájaként emlegetett rajzban olyan emberi mélységeket. villantanak fel, s olyan, talán szokatlan, újszerű megközelítési módokat választottak, amelyek szinte kényszerítik; hogy a néző mélységeiben gondolja tovább a fehér lapok ceruzavonásait. Nehéz dolog kiemelni valakit is akkor, amikor mai magyar képzőművészelünk legjelesebbnek számító alkotóművészei „sorakoznak” egymás mellett a paravánokon. Hiszen óhatatlan a tiszteletteljes elfogultság Reich Károly lapjai előtt, melyből mindig kisüt a végtelen humánum, az ember és a természet harmóniájának bölcs összhangja, a szépre termett' ember tisztelete. És hát nem kell külön magyarázat Csohány Kálmánnak sem, aki ezúttal — és e kiállításon nem egyedül,

hiszen Barezi Pál nevét itt is kell említenünk —, Ady költői-emberi nágyságának adózik az ős Kajánhoz készítettt illusztrációival. S ha már említettük Barezi Pál nevét, akkor illendő bővebben is szólni róla; most mintha lá- gyabb, líraibb lenne, mint ahogy megszoktuk tőle, & ezúttal éppen ezért újabb művészi tartományaiba kalauzol bennünket. De mint mondottuk, erőn felüli vállalkozásnak érezzük, hogy egy napilap rövid terjedelműre fogott kiállítás ismertetőjében mind a harminchárom művész, mind a nyolcvannégy alkotásáról külön-külön szóljunk. Így hát ha valaki kimarad e felsorolásból, azt pusztán a terjedelemkorlátozottság teszí. Mert a sort folytathatnánk Feledy Gyula mélységeket megjáró, mindig fürkészően bölcs művészetének méltatásával, vagy Len- key Zoltán új utakra, ó.j kérdésekre talált művészetének bogozgalásával is. Es méltánytalan lenne nem szólni azokról a fiatalokról, akik még csak most, vagy alig néhány éve jelentkeznek a kiállításon. Közülük is a nagyon tehetséges Püspöky Istvánról, aki teremtett világában csupa kérdés és kétkedés, nyitva hagyva a kaput a megválaszolásra.

A rajz, az önmagába visz- szatérö görbe, az alfa és az omega, amely a képzőművészet kiindulópontja és vége,' az ősmüvéstet egyike, éppen azért, mert annyira természetesen emberi. A rajz az egyszerűség és a bonyolultság, s ezt külön magyarázkodás nélkül is bizonyítja ez a mostani Rajzok kiállítás. Hiszen a lírai felemel,fedettség, a hideg ráció diktálta logika, a groteszk fintor, a cinkos összemosolygás és a tár- gyias szemlélet jól megfér egymás mellett, e világunkból való, s e világunkra dérit fényt. A rajz az, amelyik legközvetlenebbül szóikat hozzánk, és szól is ezekről * lapokról. Csak egy icipicit oda kell figyelni rá.

A

I! «1 a r/ífc !/■ sohasem fart

IWIJ/OU tozott (I látványos' kiállítások közé, mert hiszen a vonalakból összeálló kép a maga egyszerűségével vagy összetettségével príméi' élményt, primér gondolatokat közöl, mentésül a képzőművészet jó értelemben vett „hókusz-pókuszáitól”. A raj'1* felfedez és felfedeztet. A leg" hétköznapibb módon. De ép' pen ez az, amiért szívünk'; hoz nőtt ez a kiállítás,sanii' ért várjuk újból és újból. ezért ajánljuk szívesen mind' azok figyelmébe, akiktől nei" idegen a szemlélődés, á feloldódás a művészet egyszerűségében.

Csutorás Annamária

az előcsarnokban egy más intézmény más .jellegű kiállításának is keltett a hely. Nem vitatván ennek a még meg nem nyílt kiállításnak az

Pest után,

Nyári játékok

MÁR MEGSZOKTUK, hogy a nyári szünetet ollhun. lei- ügyelet nélkül töltő, általános iskolai tanulók — főleg fiúk — legtöbbször a lépcsőház- ' ban, az erkély alatt vagy a lakótelep házai között kiabálnak torkukszakadtá ból. Legfeljebb azokban a lakásokban tesznek ingerültek a felnőttek, amelyekben ölvó gyermeket, éjszakai műszakba járó munkásokat, vagy nyugalomra vágyó nyugdíjasokat zavar a hancúrozás. Mondom, már megszoktuk, vagy legalábbis igyekszünk megérteni a mozgékony, élénk fantáziájú fiúgyermekeket.

Vannak azonban olyan . »fórakozásaik” is, amelyek láttán — enyhén szólva — borsózik áz ember háta Szemtanúja voJlam például egy három — tizennégy éves korú gyermekekből összeverődött csoport üvegtörési akciójának. egy „isten tudja ■mivel történő” robbantgalás- nák, sőt egy játszótér sarkában rakott, nappali tábortűznek is. Szerencsére baj nem történt! Mindig észrevette valaki az éppen otthon foglalatoskodó felnőttek közül — nem a csínytevő gyermekek szülei —, hogy mi zajlik a lakótelep házai között. De mi lesz akkor, ha egyszer senki sem akad, aki leállítsa az ezekhez hasonló akciókat,?! Pedig nem rosszak ezek a srácok. Csak hát — reggel hattól este nyolcig — nemigen tudnak mit kezdeni magukkal. Unatkoznak.

Szinte latom, hogy a pedagógus olvasók felkapják a

fejüket. Nem, most nem hozzájuk fordulok megoldásért. Ismerem a nyári szünidő fontosságát az életükben. A szülőket kérem..ne hagyják egész nap felügyelet nélkül még a nagyobb gyerekeket sem. S főleg az. óvodáskorú testvéreket ne bízzák rájuk napokon, heteken keresztül.

Most meg bizonyára a szülők rázzák a fejüket Mindketten dolgoznak, nincs nagymama, vagy nagyapa a közelben, a napközibe pedig nem akarják járatni nyáron a gyerekeket. Nos egy javaslat! Minden lakótelepen élnek nyugdíjas, gyermekszerető nagyapák, a szünidejüket otthon töltő főiskolai.

egyetemi hallgatók, a, nyári szünetben 'is gyermekzsivaj után vágyó pedagógusok, vagy éppen ráérő, szabadnapos felnőttek. Ezek a szülőkkel összefoghatnának, s most. a nyári szünidő kezdetén az érdeklődő ' gyermekekkel együtt közös szünidei programtervet készíthetnének. Á felnőttek megbeszélhetnék, beoszthatnák hogy a hét különböző napjain ki viszi a gyerekcsoportot például filmet nézni, énekelni, barkácsolni. kirándulni, horgászni, biciklizni, számháborúzni, sportolni stb.

AMOLYAN nappali, falak nélküli ifjúsági klub tenne ez. Most már csak az a kérdés, vannak-e .vállalkozó szellemű felnőttek, és hogy mit szólnak az ötlethez a gyerekek;

Bagi Aranka

Győr előtt

Győrött ma kezdődik meg a IV. Országos zeqei nevelési konferencia, amelyen a zeneoktatással foglalkozó hazai szakembereken kívül számos külföldi szakember is részt vesz. A konferenciára meghívást kapott a miskolci Eg- ressy Béni Zeneiskola hazai és külföldi pódiumokon igen nagy sikerrel szereplő énekkara is. A miskolci kórus, amelyet dr. Farbaky Gézúné vezet, a konferencia részivé/ vőinek bemutatja a korábban Miskolcon ősbemutatón előadott, s azóta már Pesten is nagy szakmai és közönség- sikert aratott gyermekoperát.

' az Aranyszárnyú méhecskét. Annak idején megírtuk lapunkban is, hogy Szőnyi Erzsébet, a rádió gyermekkórusának írta az operát, mely! nek előadására azóta csak 11 miskolci zeneiskola tanul/ vállalkoztak — rendkívű nagy sikerrel. A miskÓF gyermekkórus ezenkívül műi Karai-, Bartók- és Kodály' művekkel is szerepel a győr‘ országos zenei nevelési kort ferenciún, melyen csülörtű' kön mutatják majd be mű' sorukat.

Ez a mghívás, amely eíű másik miskolci gyermekid'' rus, a Fazekas utcai iskoj* gyermekkórusának finnorsnű' gi sikerét követi időrendbe/ egyben ékes bizonyságke1' szolgál arra, hogy Miskolt'O'1 országos viszonylatban is ige11 tiszteletreméltó eredmény®' két érnek el zenepedagógus*® ink a zeneoktatásban.