Észak-Magyarország, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-19 / 143. szám

«OB

r ESZAK-MAGYARORSZAG 6

1977, június 19., vasárnap

A ház és portája

A sűrű csendre, hallgatásra nincs is írásjel ...

Sokai beszélgettek már ezen a napon. Bejárták a falut, elbicikliztek á folyó- ig, szárba szökkent vetéseket szétnyitó úton a kiserdőig jártak. Az idegen a tájat itta, hallgatta közben a fiú mutató, emlékező szavait. Olykor azonban, mintha innen-elvágyás foj- tódoti volna bele ezekbe a sí. vakba. Hallotta az idegen ezeket is, ilyenkor a mellette haladó fiú arcára vetve egy pillantást.

— Nem, innen hiába próbálja leolvasni, miért — fordult szembe vele egy ilyen pillanatban a fiú...

A kiserdő szélén leültek. A fiú, aki a fák zöldje meg a háztetők pirosa foltjaként idelátszó faluban született, a határra mutatott:

— Én is szeretem most ^ezt a földet. És, ha most,

ha éppen most a kapát kellene megfognom, hogy répát saraboljak, most jólesne ez a tennivaló. Csakhogy itt nem turista az ember. Tudja, mire emlékszem gyermekkoromból? Hajnali koránkelésre, fekszem a szekérderékban, eßö ellen vitt nagykabátok közé lopva még egy kis álmot. Legalább, amíg kiérünk a földre. Ilyenkor hányszor azt vártam: valami csoda folytán majd eltévednek a tehenek, és csak mennek, mennek és húzzák a szekeret, mindaddig, amíg olyan késő lesz, hogy már vissza kell indulni, haza. De mindig 'megérkeztünk, apám az eke mögé állt, én meg vezettem a teheneket a barázdában. Elképzelni nem tudja, ebben a naphosszat való hallgatásban, ballagásban, képzeletben hol mindent bejárjam!

Az idegen nem szólt, nem is tudott mit mondani, a fiú aztán azt ajánlotta, induljanak vissza, az anyja már biztosan megfőzte az .„ebédet. Ami ugyan most mór jó délutáni lesz, bizonyságául, hogy nem vált vendég érkezett.

A fiú anyja 55 év körüli, az idegent is első látásra bizalmába, vendégszeretetébe fogadó, kedves'asszony. Míg megterített, sorról el- meséltette, merre jártaik, mit láttak, egy-eg'y hely, határrész nevét hallva saját sorséit'is odaszőtte. Köze van itt minden talpalatnyi földhöz. Munkával szerzett köze. _ „Bekapálta már az egész földet” — bukott fel egy sor valahonnan az idegen emlékezetébe. Talán versben olvasta.

— Nem nagy ebéd lesz — mondta a háziasszony a levesestálat a kezében tartva. Húsleves volt az ebéd, főtt hús, meg csirkepörkölt Hokedlivel. Meg savanyúság, természetesen, és közben főtt már a kávé is. A

/ fiú nemigen szólt, míg ettek, anyja és a vendég viszont szaporán cserélték a mondatokat a?, itteni sorsról, életről, küzdésről, előrehaladásról. A fiú, amikor róla esett szó, még mélyebb hallgatást kerített maga köré...

— A fiam jó tanuló .volt az iskolában, hagytuk, hadd tanuljon. Segített ő mindig a munkában, ami adódott, tudja, hogy van falun: nem múli'-, csak abbamarad .... Segített, de soha nem szerette a földet se, meg az állatokat se olyan nagyon. Megcsinált mindent, amit mondtunk neki, de magától nem törekedett, mint most is a magakorabeliek, hogy na, itthon vagyok, ezzel is foglalkozok, azzal is, hadd jöjjön egy kis pénz... Elvégezte a közgazdasági technikumot és itt dolgozik most a szövetkezetben. Az a jó, hogy helyben van, nem ke_ í'ül pénzbe neki a szállás, a koszt. Meg tudja, az apja, az uram szegény, hogy meghalt három éve, így, csak nem vagyok olyan magányos. Hébe-hóba, amikor az erőm engedi — mert én se vagyok nagyon jól —, eljá- rogatok még a tsz-be' dolgozni .. ;

Jólesett a friss délutáni nyugalom az ebédre, a szőlői ugas árnyékában üldögélve. Ez, itt, az első udvar, a lakóház hosszmentéig tartott, kétoldalt szőlő igyekezett felfelé a lefeszített drótokon, közbül füves rész... Rég járhatott itt . szekér — gondolta az idegen a fiú elbeszélésére emlékezve —, talán már el sem férne... A porta második fele az aprólékoké, tyúkok, kacsák tapodták egész nap. Éjszakára az istállóba „költöznek”, nincs már szarvas- marha. A hozzáragasztott sertésólat is csirkék „lakják" ...

— Itt nőttem fel. És talán soha nem éreztem, hogy itt kell maradni, itt megöregedni is. Elmenni innen, határozott szándékkal és tervvel — ehhez nem volt erőm, vagy tehetségem, ami vitt volna. Én itt meg_ változtatni valamit is, nem emlékszem, hogy akartam volna. Nézze csak, itt. ahol most állunk, kukoricakas van, az is üres. Valamikor szalmakazal volt itt, én másztam fel a tetejére, hogy lehozzam a tojást. Ennek az egyetlen részletnek olyan átható ize, mozdulatai maradtak bennem, mintha most történne. Hiányzik? Nem hiányzik már a szalmakazal.. . Aratás utáni csépléskor beállt ide az udvarra — ahol most egy szekér nem tudna megfordulni — a cséplőgép, egykét napig emberek hada nyözsgött, gép zúgott,.. nagyanyám aztán a kemencében olyan kenyereket sütött, csak tágult a gyerek- szem ... Ma száz lépés a bolt. ..

— És a kemence?

— A kemence köré valamikor nyári konyha épült, egyszer aztán a kemence

A házhoz tartozó lelek harmadik része volt a kert, egy-két fa magasodott csak a konyhakerti növények zöldje fölé. A ház lakói, meg az állatok és a nővérnek így élt k itt együtt és mégis elkülönítve, betonalapból határrá feszülő drótkerítésekkel.

— Szép, praktikus rend van itt maguknál — mondta a vendég.

— Rend ... vagy körülkerített lakhatóság ... nem tudom, melyik tetszik magának jobban — nyoma sem volt a fiú szavaiban a „gazda” büszkeségének.

— Ennek sem tud igazán örülni ?

— Örülni, tetszeni, ez így kevés ... Itt élek ...

— És amióta itt él, mi változott ezen a portán?

— Ne haragudjon azért, amit most mondok — mondta a fiú, miközben fel_ állt, invitálva az idegent is, tartson vele. A kert felé indultak.

— Szóval — folytatta a _ fiú —, maga bizonyára tanult, meg tud is kérdezni, hiszen ez a dolga. Én azonban nem rakosgatom el magamban, csoportosítva és elválasztva azokat a dolgokat, amik velem történnek. Azt mondja, arra kíváncsi, mi változott ezen a portán, amióta itt élek. így tehát azt is kérdezhette volna, mit változtam én magam a születésem óta.

— Azért valami bizonyosan van, ami hiányzik, ami úgy maradt meg emlékezetében. mint ami jó volt és fordítva: elégedett, hogy valami eltűnt már innen.

„kiköltözött” a konyháiból, eltűnt, tégláiként szóthordó- dott... Egy-kettő talán éppen ott, az első udvaron levő virágoságyat „keríti”,

Bef 'feledett. Az idegen a vonathoz készülődött.

— Szeretnék én is kérdezni valamit — mondta búcsúzóul a fiú. — Említette, hogy városban él. Mit tudna mesélni arról, mit változott az otthona az évek során, a közvetlen környezete ..,

__ ? • — Meg tudna itt szokni a faluban, tudna itt élni?

A sűrű csendre, hallgatásra nincs írásjel ...

A vontjt elég lassan ment ahhoz, hogy nagy messzeséget össze tudjon fogni a tekintet. És ebbe az egész tájba most alig fért bele az a falusi ház, p. portájával, lakóival. A városhoz közeledve, az idegen elhatározta, ma továbbutazik. meglátogatja szüleit. Talán ma is várják, alig ötven kilóméterre innen, az ő falujában, az ő szülőházában ... De mire a városba ért, elment az utolsó vonat.

Elindult hát haza, jelenlegi otthonába. Nyomában a fiú kérdéseivel. .1

Tón agy József

A söi habja

. A Hágj kertje ezen a kora délutánon is tele volt. Ami persze nem jelent túl sokat, mert általában mindig tele van, másrészt meg nem nagy az egész. A zenészek is megérkeztek sötétkékben, nyakkendösen, hogy a guta nem üti meg ökc. ebben a nagy hőségben.

Sörös Nagy körme hegyével rajzolt ábrákat az abroszon és hallgatott. Beszéltek a többiek helyette is. Nem volt kedve belekapcsolódni, unta a többieket, mindig ugyanarról folyt a szó. Vagy a nők, vagy a DVTK, vagy a munkahely, a főnökök.

— Ki a lene érti — szólalt meg mégis egy morzsát lefricskázva —, miért beszélünk mi itt is a melóról? Nem elég odabent? Kijövünk, leülüm egy bögre sörre, az biztos, hogy az ötöd' ■ mondat után már az üzemről beszélünk! Ha én lennék az illetékes, csak- is a kocsmába járnék igazgatókat keresni. Itt mindenki tökéletesen tudja, mit kéne csinálni ott.

A többiek elhallgattak. Az öreg, kopasz Balta válaszolt:

— Hát máról beszéljünk? Én beszélnék a baraekfá- imról, de benneteket nem érdekel. Józsi beszélne Nagy László verseiről, az sem érdekli a többit. Te beszélnél arról, hogy Pesten mit beszélnél á barátaiddal, ha ott élnél és nem itt. Kit érdekel? Köves mondja el, hogy milyen szép a napfelkelte a pecabot mögött?

Rosszkedvűen hallgattak. A sörre is várni kellett, pedig már elég régen leültek. , — Hát, hogy másról beszéljünk — kezdte Józsi —, ez a Mcvlnái- csak egy szemét alak.

Mind nevetni kezdtek. Merthogy Mólnál-, a személyzetis tényleg szemét alak és hogy lám, tényleg nem tudnak ők másról beszélni, csak a benti dolgokról. •

— Megyek föl hozzá, ő hivatott. Azt mondja:

— Józsikám, panaszkodott

rád a művezetőd, hogy örökké • ellenvéleményed van. Bármit mond, te már kontrázol, hogy a fehér lé-- kete, hogy a Kicsi az nagy.

— Mondom neki, Laci bácsi, hát ismered azt az embert, buta mint az éjszaka, csak egy a gondja, hogy toljon ki az emberekkel. Elmondom neki, legutóbb is mi történt, Hallgat, bólogat.

— Igazad van Józsikám, igazad. Ezt én nem tudtam.

— Hát jó. lemegyek. Másnap hivatnak a titkárságra. Ott van az igazgató, diktál éppen valami levelet. Hogy .meglát, azt mondja:

— Kénytelen voltam magának egy írásbeli figyelmeztetést adni. Molnár elvtárs tájékoztatott a dolgokról.

— Hát elképzelhetitek, se köpni, se nyelni nem tudtam. Ott így Józsikám, úgy Józsikám, mézes-mázos, olyan szelíd ember, olyan jóságos, aztán megy és bemártja az embert.

— ígyf van — bólint az öreg Barta —, emberben még nem csalódtam úgy, mint benne. Nagyon népszerű, én is szereltem. Együtt inasfcodtunk, jó kolléga volt mindig. De ahogy széket toltak a feneke alá, megfogta az íróasztal szélé1 el nem engedné. Nincs keze a segítésre, kapaszkodni kell vele.

— Nála csalk Bihari különb — veszi át a szót Sörös Nagy. — A múltkor meghozták az új gépet. Nagy ládába volt becsomagolva. Jött a német szerelő is, hogy beállítja. Leveszik a teherautóról, vinnék, nem fér be az ajtón. Na, az udvaron kibontják a ládát, úgy sem fér. Mondjuk a németnek, szét kell szedtíi, Azt mondja rá, azt nem lehet, itt olyan szerszámok nincsenek, meg már bizonyos dolgok gyárilag be vannak állítva, szóval így kell bevinni, egybe. Bihari ott izzadt, magyarázott, ő tud németül de hiába. Hát akkor ki kell bontani az ajtót, a falat. Kő- művei persze nincs. Majd

holnap. A német morog, megy a szállodába. Kint éjszakázott a drága gép az udvaron, még jó, hogy eső nem volt.

— Másnap jön a kőműves, kibontja a falat. Beviszik a gépet az emberek. Jön a német Biharival. Nézi, hova kerül a gép. Azt mondja: De hiszen ebt/e a gépsorba nem is ez az, MZ gép való. hanem az MZX, ezt itt nem tudják használni 1

— Csak láttátok volna Bihari képét. Hogy a német mit gondolt, nem tudom, de mi szegyei Kük magunkat Bihari helyett.

— Persze, hát Bihari rendel minden gépet, ö a fejlesztési mérnök — mondja Köves.

— Az. — bólint Sörös Nagy. — De várjatok, a poén most jön. Délután megyek fel az irodába aláíratni az anyagid vételezési jegyeket, Olt van az igazgató, Bihart, Molnár meg mások * is. Észre sem vették, hogy . bementem. Az igazgató ordított, lila volt a leje a mé- ■ regtől. És tudjátok, Bihari niivel védekezett, azt mond- 1 ja:

— De igazgató elvtárs, az 1 a prospektus 16 oldalas ; volt. Ti-zen-haü — szóla- golta. — Hát kinek van ide- 1 je azt végigolvasni?

Mindnyájan neveltek.

— Pedig ezen sírni kéne ■— mondta Barta.

— Sírjon a nyavalya, i’tt a sör! — rikoltott Köves.

A pincérnő lerakta a négy i korsó sört. Vastagon állt rajta a hab.

Sörös Nagy elgondolkozva lötykölte a poharát.

— Ez a Molnár, meg Bihari olyan, mint sörön a hab. Rátelepszik a sörre j vastagon, inni sem lehet ' tőle. Sör ez is, sörből van, mégsem az.

i— Várj egy kicsit, a hab elmegy, a sör megmarad — bölcse,lkedett Köves.

— Amíg meg nem isszuk!

Nevetve emelték meg a

korsókat.

Szatmári Lajos

A határon

Még csendes a hidasnémeti határátkelőhely. Igaz, percek múlva érkezik be a Miskolc felől jövő szerelvény, ám a szolgálatban lévő pénzügyőrök és útlevélvizsgálók már kint várnak a harminc-egynéhány fokos kánikulában éppen csak húst adó állomásépület árnyékában. A szerelvény befut és utasai megindulnak a Kassáig közlekedő, már bent álló másik szerelvény felé.

— Na — mondta Tóth Vince, a hidasnémeti VÁM Hivatal parancsnoka — menjünk...

Együtt az utasokkal ballagunk a sínek mellett. Sokan már régi ismerősként köszöntik Tóth századost.

— Nem is tudom pontosan, hányán vannak itt látásból ismerősök —mondja a százados. — Legtöbbjük szinte mindennapos „utazó”; rokonok, ismerősök várják őket a határ másik- oldalán. Vagy a muníka. Erről a környékről jó páran járnak dolgozni a kassai vasgyárba.

Fent a vonaton már javában folyik az ellenőrzés. Izzadnak az utasok, s melegük van a szolgálattevő pénzügyőröknek, útlevél- vizsgálóknak is.

— Tyeplo, tyeplo . 1

— Horucoje... — köszön vissza a csehszlovák kolléga Tóthnak.

Ami igaz, az igaz: fent a

kocsikban szinte elviselhetetlen a kánikula.

*

Bent, az irodában figyeljük a szerelvény indulását. A parancsnok már nyolc éve teljesít itt szolgálatot. S hogy miképpen, nem mindegy: talán itt van a legkevesebb probléma a megyében, annak ellenére, hogy a határ-forgalom széni- pontjából a legnagyobb nemzetközi fontosságú hely.

— Az elmúlt évben 1 millió 700 ezren fordultak meg az átkelőhelyen. Es a szám állandóan emelkedik. Az év első öt hónapjában az elmúlt év hasonló időszakát tekintve, csaknem tizenegy százalékos a forgalom emelkedése.

Hogy miképpen látják el tehát szolgálatukat, az itt dolgozó VÁM- és határőr- szervek — nem mindegy. Naponta két pár gyorsszerelvény érkezik, illetve indul határainkon túlra. A Ieglörgalmasa.jo a Krak- kowia, amelyen 1000—1500 utas — túlnyomórészt turista — tartózkodik.

— Velük van a legkevesebb baj. De — j ;az, kevesen — nemcsak ilyen céllal utaznak itt át...

a vám-szabálysértések száma csokiként az elmúlt években, a devizaszabályok megsértése azonban nőtt. Ehhez a munkához — mármint a devizával való viszsáaéléselk felderítéséhez —■ elsősorban emberismeret, rutr szükséges. A legfontosabb cél a megelőzés, így is, a helyzet évről évre rósz- szabb. Tavaly például mintegy másfél millió forintot és valutát „emeltek le” a meggondolatlan, vagy nagyon is céltudatos uta- soktí..

— Megéri-e kísérletezni?

— Nem hiszem — válaszol a parancsnok. — Akik ki akarják az érvényben lévő rendelkezéseket, jogszabályokat játszani és ez kiderül — ráfizetnek. A pénzt szánté minden esetben lefoglaljuk, és „ bűncselekmény elkövetése sem marad büntetlenül. Nem érdemes hát reszkírozni ...

A hidasnémeti határátkelőhely szolgálattevői — határőrök és pénzügyőrök — felelősségtel jer fontos

munkát végeznek. És eredményesen. Az elmúlt évben a Biharkeresztesnél levő határátkelőhely dolgozói országos felhívást tettek közzé azzal a céllal, hogy ezt a speciális, nagy figyelmet kívánó ’'mnxát még pontosabban. panaszmentesen és kulturáltabban végezzék az átkelőhelyek szolgálattevői. A hidasnémetiek az országos felhívás követelményeinek végrehajtásában az előkelő második helyezést t .ék el.

Pusztafalvi Tivadar