Észak-Magyarország, 1977. június (33. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-18 / 142. szám

ESZAK-MAOYARÖRSZAG 4 ** 1977. juriius 18., szombat Országos vonzerejű nyári műsorok r' örvendetesen szaporodnak hazánkban az országos vonz­erejű nyári rendezvény-soro­zatok, műsorok. A már nagy múltú és nagy hírű soroza­tok mellett újabbak is je­lentkeznek, s várják látoga­tóikat. Két sajtótájékoztató alapján két ilyen sorozatról szólunk az alábbiakban. Az egyik egy újabb, a másik már régebbi ismerős. Agria ígérete Harmadszor hívja Eger városa az ország érdeklődő közönségét nagyszabású nyá­ri műsoraira, az Agria ren­dezvénysorozatra. A törté­nelmi múltú és történelmi emlékekben igen gazdag vá­rosban 1975-ben rendezték meg először az Agria napok változatos és igen sokszínű műsorait, s azok gerincét a várban tartott játékok jelen­tették és jelentik. Mint a minap dr. Varga János, az Egri városi Tanacs elnöke tájékoztatott, az Ag­ria ’77 idei programjának központjában most is az Ag­ria Játékszín előadásai álla­nak. Jűiius 15-től augusztus 2-ig tizenegy alkalommal mulatják be egy műsorban Balassi Bálint Szép ma/gyar komédiáját, valamint Faze­kas Mihály Ludas, Matyijét, s természetesen most is le§z előjáték, kedvcsináló a Dobó téren: Borka asszony és György deák címmel tréfás oskolai komédia készíti elő a hangulatot. A Balassi-já- iéknak egri vonatkozásai is vannak, a Ludas Matyi ese­teben pedig az ősforráshoz nyúlnak vissza. Agárdi/ Gá­bor, Bánffy György, Bodrogi Gyula, Bencze Ilona, Voilh Ági, Koncz Gábor, Pécsi Il­dikó, Maros Gábor, Kanalas László, Szacsva.ii László lesz­nek a legfőbb szereplők. Be­mutatják még a vári rom­kertben a Dózsa György mo­nodrámát Nemes Levente sepsiszentgyörgyi színművész közreműködésével, valamint Agriai históriák címmel ze­nés irodalmi hang- és fény­játékot. y Igen sokszínű lesz a zenei program. Több' orgonakon­cert, kórushangverseny, nem­zetközi gitárkoncert szerepel többek között a műsorban. A folklór jellegű műsorok­ban a palóc világ kultúrájá­ból nyújtanak ízelítőt, és megrendezik a jubiláló Vid- róczki együttes gálaestjét. Számunkra külön is érde­kes a képzőművészeti prog­ram. Ebben található a Mis­kolcon élő Feledy Gyula kétszeres Munkácsy-díjas, SZOT-díjas, érdemes művész nagyobb szabású grafikai tárlata, amelynek a megyei könyvtár nyújt majd otthont. Ugyancsak érdekesnek ígér­kezik a bélapátfalvi cserép- kiállítás, amelyet a színház­ban láthatnak az érdeklődők. Az Agria-napok hagyoniá- iyos velejárója a sokféle port, gasztronómiai és tgyéb rendezvény. Ezek kő­ül megemlítjük a szilvásvá- adi nemzetközi lovasbemu- atót (július 16—17 és au­gusztus 20—21.), továbbá a már ugyancsak hagyományos egri nyári egyetem két tago­zatát: a műemlékvédelmi ta- cozat augusztus 1-töl 10-ig, a filmművészeti pedig au­gusztus 13-tól 22-ig várja az érdeklődőket. A fentiek csak szemelvé­nyek az ígéretes Agria-prog- ,:amból. Eger rövid idő alatt építette ki sokszínű, teljes nyarat kitöltő programját. Érdemes átlátogatni, a szom­széd megye székvárosába. Szegedi ünnepi hetek Tizenkilencedszer rendezik meg a felszabadulás óta Sze­geden az ünnepi heteket. Az 1959-ben felújított szegedi szabadtéri játékok jelentik 'ismét az ünnepi hetek ge­rincét, de ezenkívül rendkí­vül sokféle egyéb kulturális és sportrendezvény is jelent­kezik júliusban és augusz­tusban a Tisza-parti város­ban. A szabadtéri játékok so­rában öt produkciót láthat a közönség. Shakespeare Lear király című tragédiája nyit­ja a sort julius 23-án (a to­vábbiakban július 30-án és augusztus 6-án látható még), július 24-én Szüret címmel a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál gálaestje látható (ezen Miskolcról két együttes — Após és Diósgyő­ri Vasas — is részt vesz). A szabadtéri játékok elképzel­hetetlen opera nélkül. Most Verdi Aida című voperáját láthatják a Szegedre látoga­tók, Mikó András rendezésé­ben, nemzetközi énekesgár­dával. Július 29-én, 31-én, augusztus 5-én és 7-én sze­repel a programban. A Ci­gánybárót Strauss daljáté­kát augusztus 10-én, 13-án, 20-án és 21-én láthatják az érdeklődők, a Grúz Állami Népi Együttes pedig augusz­tus 12-én, 14-én és 16-án vendégszerepei. Kiállítások egész sora vár­ja Szeged vendégeit. Meg­nyílik a XVIII. szegedi nyári tarlat, látható lesz a IV. or­szágos kisgrafikai kiállítás, a pécsi képzőművészet tárlata, egyedi tárlattal jelentkezik Kátay Mihály, Rékassy Csa­ba, Csanádi György, Hajnal Gabriella, Süvegjártó Mária, Szathmári Gyöngyi, Kígyós Sándor, Skorulyák János, Szekeres István, Mónus Sán­dor. Több fotókiállítás, könyvkiállítás, a múzeum ál­landó kiállításainak sora és egy ipartörténeti kiállítás várja az érdeklődőket. A hangversenyek sorában többek között Virág Endre, Margittal Sándor és Lehotka Gábor orgonaestjei hallha­tók a Dómban, a Muzsikáló udvar sorozatban az Ars Re­nata együttes, valamint a Szegedi Kamarazeneitar kon­certjei hallhatók. Több köny- nyűzenei hangverseny, nép­zenei találkozó és térzene színesíti a programot. A tudományos program­ban a XIV. pedagógiai nyá­ri egyetem, az V. művelődés- elméleti nyári egyetem, a IX. ipari tudományos konferen­cia, valamint az Automaták algebrai elmélete című kon­ferencia szerepel. Több mun­kásművelődési program, a nemzetközi szakszervezeti néptáncfesztivál sok ren­dezvénye, a szegedi ifjúsági napok igen választékos prog­ramja, a tápéi tánctábor és a kisgrafika-barátok orszá­gos találkozója várja még a nyáron a Szegedre látogató­kat. A kulturális program­mal párhuzamosan igen szí­nes a sportműsor, amelyen belül több nemzetközi ver­senyt is lebonyolítanak. Szeged, a napfény városa a felszabadulás után immár tizenkilencedszer hívja és várja ígéretesen választékos programjával a hazai és kül­földi vendégeket. (bm) Boz'sik István munkája fífpfí innen Isllufionnan O MUSORCSERÉK ÖT VILÁGRÉSSZEL A Magyar Rádió öt világ­résszel tart fenn kapcsola­tot, bonyolít le műsorcserét. Már megrendezték néhány ország hanglemezhetét is. Népszerűek a közös szóra­koztató műsoi’ok és a két­nyelvű estek. Sikeresek a vasárnapi OIRT-hangverse- nyek, a Nyolc ország, nyolc dala című könnyűzenei mű­sor, a Hangjáték-fórum, a Külföldi tudósítóké a szó, a Duna-expedíció, a Világunk című gyermekműsor és a Gyermekdalfesztivál. A hall­gatók rövidesen francia és osztrák irodalmi műsorokat hallhatnak, amelyeket Bu­dapesten vettek fél. © SIKER VOLT DUISBURGBAN Ismeretes, hogy Duisburg- ban magyar napokat rendez­tek a közelmúltban. Fellépett a Kaláka együttes is és rend­kívüli nagy sikert arattak. Petőfi, Ady és József Attila megzenésített verseit adták elő és több ráadást is kértek tőlük. Érdekes színfoltja volt, hogy külön kérésre egy du- isburgi aluljáróban is hang­versenyt adtak. © MUZSIKUSOK TALÁLKOZÓJA Pécs immár 9. alkalom­mal látja vendégül a fiatal hazai és külföldi muzsikuso­kat. Eddig 15 országból je­lentkeztek és előreláthatóan 120-an találkoznak majd. Ma­gyar zenetudósok tartanak előadásokat, találkoznak ze­neszerzőkkel. A programban helyet kap a dzsessz és a popzene is. © ALKOTÓTÁBOROK Ezen a nyáron Villányban, Siklóson, Nagyatádon, Nyír­egyházán, Kecskeméten, a Vas megyei Velem községben nyílnak alkotótáborok. Lakás­ellátást, anyagot és szerszá­mokat biztosítanak ezek a nemzetközi alkotótelepek. A villányi kőbányában például 10 éve működik kőfaragó­szobrász szabadtéri- munka- és kiállítóhely, ahol ezek­ben a napokban már dol­goznak a Szovjetunióból, Finnországból, Csehszlová­kiából és három hazai vá­rosból érkezett művészek. A nagyatádi alkotótáborban fa­szobrászok dolgoznak ezen a nyáron. Negyvenen jelent­keztek ide. Velem község határában a hazai textilmű­vészek csoportja lát munká­hoz. A nyíregyházi Sóstó partján nyílik fneg az érem­művészek otthona. Egyhóna­pos festőtábor indul Hajdú- böszörményben, Kecskeméten pedig a zománcművészek al­kotnak. A kertjében megtermelt zöldséget, gyümölcsöt a Borsodi Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat a megye területén lévő összes boltjaiban Vasas ünnepre készülve A 100 éves vasasszakszer­vezet jubileumi ünnepségei­nek sorában kétségkívül megkülönböztetett helyen szerepel a jövö hét végén — június. 24-től 26-ig —1 Miskolcon megrendezésre ke­rülő országos vasas centená­riumi dalosünnep, melynek keretében rendezik meg jú­nius 26-án a IV. Borsod me­gyei vasas juniálist is. A ren­dezvénysorozat igazi tömeg­megmozdulásnak ígérkezik, mely méltó folytatása lesz a vasas hagyományoknak, s újabb bizonyítéka annak, hogy a munkásmozgalmi hagyo­mányok ápolása szerves ré­sze a vasas művelődési, kul­turális tevékenységnek.^ Miskolc nem első ízben ad helyt ,a vasas dalosünnepnek, s korábbi rendezvényei nem­csak hogy rendkívül népsze­rűek voltak, hanem a közvé­lemény, a közönség nagyfokú elismerését is kivívták. Nos, az idei centenáriumi dalosta­lálkozóra az ország különbö­ző részéből 18 kórus érkezik, s a közös hangversenyekén, fellépéseken 1100 dalos éne­kel majd együtt. A résztvevő kórusok egyébként két ünne­pi -hangversenyt adnak majd a sportcsarnokban. Június 24- én a Diósgyőri Vasas ve­gyeskar, a debreceni MGM Vasas Munkáskórus, a Cse­pel Autógyár Művelődési Központ férfikara, a Török­szentmiklósi Vasas Munkás­kórusa, a VIDEOTON kama­rakórus, a ZIM „Erkel Fe­renc” vegyeskara, a Tungs­ram „Kodály Zoltán” férfi kara, az Esztergomi Labor vegyeskara, valamint a Va­sas Művészegyüttes énekka­ra és szimfonikus zenekara ad hangversenyt, míg 25-én a Csepeli Munkásotthon ve- gyeskórusa, az Ózdi Kohász vegyeskara, a Magyar Hajó- és Darugyár férfikara, a DÉMÁSZ Erkel Ferenc mun­káskórusa, a Dunaújvárosi Vegveskar, a Telefon<rvár férfikara, a Ganz MA VÁG férfikara, a Magyar Vagon- és Gépgyár vegyeskara és a Magyar Kábelművek férfi­kara énekel a sportcsarnok­ban. A két ünnepi hangver­seny bevételét egyébként a miskolci gyermekintézmé­nyek fejlesztésére ajánlották fel. Természetesen a dalosta- lálkozó résztvevői nemcsak a nagy hangversenyen lép­nek színpadra, hanem több üzemi Hangversenyen is reszt vesznek, és számos helyen térzenét is adnak. Elsősor­ban a müszakváltások ide­jén csendülnek majd fel a mozgalmi dalok es a külön­böző kórusmüvek tolmácso­lásukban. Megrendezik a va­sas dalosünnep elmaradha­tatlan eseményét, a fáklyás felvonulást is, amelyre 25- én, a Kilián lakótelepen ke­rül sor, este 9 órai kezdet­tel, s amely közös éneklés­sel zárul majd. A találkozón önálló prog­ramként szerepel a hagyo­mányosvasas juniális. amely­re a rendezők 50—60 ezer vasas munkást várnak a Csa­lijukba. Itt kerül majd sor — a juniális megnyitásaként — közös éneklésükre is, amelyen a résztvevő kóru­sokat Vass Lajos vezényli A juniális résztvevői, a va­sas üzemek képviselői és a dalosok megkoszorúzzák majd a Munkásmozgalmi Em­lékművet is. A juniálisra egyébként rendkívül gazdaí programot állítanak össze, amelj'ben a kórusok aktívan közreműködnek. Külön mű­sorral szórakoztatják a gyer­mekeket, délután pedig a csanyiki színpadon énekka­rok és néptánccsoportok köz­reműködésével szinpompaí műsort adnak. Tömegdemonstrációnak ígérkezik tehat a vasas da- lostalálkozó, és a vasas ju­niális és minden bizonnyal nemcsak a centenáriumát ünneplő vasasszakszervezet jubileumi rendezvénj-eiben foglal el kiemelkedő helyet, hanem Miskolc város kultu­rális életének is jelentős eseménye lesz. Hiszen' a ko­rábbi találkozók is bizonyí­tották, a pagy múltú vasas énekkarok e rendezvénye, a Uórusmozgalom fejlődése, to­vábblépése szempontjából is figyelemre méltó eredmé­nyeket hoz. S méltó folyta­tása a munkásmozgalommal, a munkásmozgalmi tevé­kenységgel mindig is szoros kapcsolatot tartó régi vasas- kórus megmozdulásoknak. (cs. a.) Űtvonal: Lvov—Ogycssza—Jalta—Kijev Utazás: vonat—hajó Irányár: 4 400,— Ft + költőpénz Időpont: VII. 18—VIII. JL. v Útvonal: Szófia Utazás: vonattal Irányár: 3 450,— Ét + költőpénz Időpont: IX. 8—14. Ü tvonal: Szófia (Universiade) Utazás: autóbusszal Irányár: 3 750,— Ft + költőpénz Időpont: Vili. 17—2É, Jelentkezés: . Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Miskolc, Széchenyi u. 105. sz. I *i 4 III lé 8 V; Iá l( Sí <k V; (e ki Dl V; De •é ái V( Dl *< ál 5\ Í6 k h, Di $i ff k le D; s? V: e] Ív 51 s; I tv V, tt !j i) D D n h Ie v 5 «t; á á k t| is á 5 11 á C: >1 X s 6 0 V >1 k k e h h c t t t t i s t t 1 ( I I 1 < i

Next

/
Oldalképek
Tartalom