Észak-Magyarország, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-07 / 106. szám
ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 2 1977, május 7,, szombat Kádár János üdvözlete békeépítók világközgyűlése résztveveibez (Folytatás az 1. oldalról.) Az esti órákban szólalt fel a magyar küldöttség vezetője, Trautmann Rezső, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese, a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának; elnöke. A magyar békemozgalom és az egész nép nevében köszöntötte a közgyűlést. Beszédének végén ismertette Kádár János üdvözletét. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága. a magyar nép nevében .tisztelettel köszöntőm Önöket, a békeépítők világ- közgyűlésének résztvevőit, akik Földünk minden tájáról azzal a közös akarattal gyűltek össze, hogy erőfeszítéseket tegyenek az emberiség legfőbb ügye. a világbéke védelme es építése érdekében. ,A békeépítők világközgyűlésére olyan időszakban kerül sor, amikor a Szovjetunió és a szocialista közösség országai következetes békepolitikája, a béke és az enyhülés hívei több évtizedes erőfeszítéseinek eredményeként, új szakasz nyílt a nemzetközi kaocsolatok- 'ban. Reménytkeltő lépések történtek a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élése, gyümölcsöző együttműködése megvalósítása érdekében- Az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányának aláírása történelmi jelentőségű állomása volt a nemzetközi enyhülés folyamatának. A záróokmány rendelkezéseinek megvalósítása hozzájárul nemcsak Európa, hanem a világ békéjének, biztonságának megszilárdításához is. A katonai enyhülést, a leszerelést szorgalmazó új stockholmi felhívás nyomán mind nagyobb erővel kibontakozó békemozgalom, a több százmillió aláírás azt bizonyítja, hogy a békéért, az enyhülésért, a leszerelésért folytatott küzdelmet a világ sorsáért felelősséget érző emberek egyre növekvő tábora támogatja. ugyanakkor aggodalommal tölt el bennünket, hogy a béke ellenségei, az imperializmusnak a fegyverkezési hajszában érdekelt erői igyekeznek gátat vetni a nemzetközi enyhülés folyamatának. a katonai enyhülésnek. Meggyőződésem, hogv a világ összes haladó, bókeszerelö erőinek összefogása, közös akcióik az enyhülés ellenzőivel szemben is képesek biztosítani Európa és a világ békéjét. A magyar nép a szocialista társadalom felépítésén munkálkodik. Céljaink eléréséhez létfontosságú feltétel a béke. A Magyar Nép- köztársaság következetes békepolitikát folytat. Arra törekszik, hogy a kölcsönös érdekek alapján gyümölcsöző politikai, gazdasági és kulturális együttműködést alakítson ki valamennyi országgal. Abban a meggyőződésben, hogv az Önök nagy jelentőségű tanácskozása a Kengyel Népköztársaság fővárosában. kiemelkedő állomása lesz a békéért, az enyhülésért. a leszerelésért és a társadalmi haladásért folyó küzdelemnek teljes sikert kívánok munka iukhoz. Biztosíthatom Önöket, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt. a Magyar Népköztársaság mint eddig, a jövőben is minden tőle telhetőt megtesz az enyhülési folyamat megszilárdításáért és továbbfejlesztéséért. a fegyverkezési hajsza megfékezéséért. Budapest, 1977. május 6. Szívélyes üdvözlettel Kádár János a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára Srezsnyev—Mariam találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára pénteken találkozott Mengisztu Haile Mariammal, az etiópjai forradalmi katonai tanács elnökével, a minisztertanács elnökével, aki szerda óta hivatalos látogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. A találkozón, mely a Moszkvában kiadott hivatalos közlemény szerint meleg, baráti légkörben zajlott le; részt vett Andrej Gromiko külügyminiszter és Dmitrij Usz- tyinov honvédelmi 'miniszter, illetve az etiópiai ideiglenes forradalmi katonai tanács négy tagja* akik Mariam alezredest elkísérték a s^ovjetunióbeli látogatásra. Giscard d’Estaing francia köztársasági elnök a Le Mode pénteki számában közölt nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy Leonyid Brezsnyev franciaországi látogatására, amelyet június második felére terveznek, jelentőségteljes időpontban kerül sor: egyrészt tárgyalásaik témái — az atomfegyverek elterjedésének problémája, az envhüAz SZKP főtitkára és az etiópiai állam- és kormányfő a nemzetközi élet kérdéseiről folytatott eszmecsere során megállapította, hogy „á nemzetközi viszonyok kulcskérdéseiben a Szovjetunió és Etiópia közös nézeteket vall”. Állást foglalt az enyhülés, politikájának folytatása melletti mély kedvezően hat valamennyi nép nemzeti függetlenségének megszilárdítására, szuverenitásának megőrzésére, a belügyekbe való be nem avatkozás jogának megerősítésére. Megállapították azt is. hogy a két ország és a két nép közötti barátság és együttműködés fejlesztésére és elmélyítésére kell törekedni. lés politikája, másrészt pedig a fontos belgrádi lahácskozás időbeli közelsége miatt. Brezsnyev látogatása allcai- Snat nyújt majd Franciaország ér a Szovjetunió számára egy sor okmány aláírására. Ezek előkészítésére Gui- ringaud francia külügyminiszter június elején Moszkvába utazik. Carter európai „sziztaéíle” James Carter elnök pénteken reggel Callaghan angol miniszterelnök társaságában Newcastle-ba repült, hogy egy rövid körút során megismerkedjék Angliának azzal a részével, ahonnan az amerikai államalapító George Washington származott. A hagyomány szerint egy XII. századi kőépület volt a Washington család otthona abban a falucskában, amelyet ma Washingtonnak neveznek. Cáriért Newcastle-ban a polgármester a város díszpolgárává avatta, az elnök utána a főtéren nyilvános beszédet mondott. Első európai beszédében az Egyesült Államok és Nyugat-Európa „közös eszmeiségen alapuló egységét” hangsúlyozta, párosítva ezt a külvilág iránti offenzív szándék jelzésével. „Mi az Egyesült Államok- ' ban el .vagyunk tökébe----m ondotta Cí"’*0’’ —. -hogy nagy gazuu^ugi, társadalmi, j politikai és katonai erőnket • úgy használjuk fel, hogy sohasem érhessen sikeres kihívás egyetlen más filozófiai rendszer részéről sem. Készséggel fogunk össze szövetségeseinkkel és barátainkkal annak érdekében, hogy eme eltökéltségünket mindenki világosan megértse. Készek vagyunk eszmei síkon versenyre kelni mindenütt a világon” — hangoztatta az amerikai elnök. Koszorúzás a győzelem napja alkalmából l A győzelem napja, valamint a német nép fasizmus alóli felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából Gerhard Reiner) nagykövettel az élen, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagykövetségének tagjai I pénteken a Szabadság téren megkoszorúzták a Szovjet Hősök Emlékművét. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke pénteken átnyújtotta a Magyar Népköztársaság .rubinokkal ékesített Zászlórcntljét Lauri Johannes Sutcla tábornoknak, a finn honvédelmi erők főparancsnokának Giscard d’Estaing a szovjet—francia kapcsolatokról Dollármilliók mérgezésre r Ú gy látszik, a Szabad Európa és a Szabadság rádióadók „örökzöld” témát nyújtanak. Hasztalan minden tiltakozás, hiábavaló a bizonyítékok felsorakoztatása: az Egyesült Államok nem hágj’ fel a két adó nagy pénzeket fölemésztő anj’agi és erkölcsi támogatásával. A napokban 68 millió dollárt szavazott meg az USA képviseiőháza a két \adóállomás finanszírozására. Ennyi a hivatalosan is bejelentett és elismert összeg. Valójában azonban a különböző titkos csatornákon keresztül jóval több pénz áramlik az NSZK-beli stúdiók fenntartására és a munkatársak zsoldjára. Márpedig a két adó célja világos: hírszerzés és felforgatás a Szovjetunióban, a többi szocialista országban, a hallgatók félrevezetése, s nem utolsósorban a szocialista- ellenes szervezetek és elemek irányítása. Megannj’i dokumentum, sok egykori közreműködő ép. nem egy szocialista országbeli hírszerző tiszt konkrét adatai bizonyítják, hogy a két adó eredeti rendeltetése homlokegyenest ellentétes a két világrendszer békés egymás mellett élését szavakban támogató és helj’eslő amerikai megnyilatkozásokkal. Lehet-e, szabad-e napjainkban egy rádióadó cégére alatt felforgatásra bujtogatni, a rendszer ellen hangolni a hallgatókat? A válasz egyértelmű nem! Az ilj’esfajta tevékenység szöges ellentétben áll Helsinki szellemével, nem egyeztethető össze az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányának ajánlásaival sem. Washingtonban a jelekből ítélve mindezt figyelmen kívül hagyják. A be nem avatkozás bajnokai, nem sajnálják a pénzt, ha a t szocialista rendszer rágalmazására, a gyűlölet és az ellenségeskedés szítására, a nemzetiségek Közötti békés viszony megbontására lehetőséget látnak. Hadállásaik' közül jó néhányat éppen saját közvéleményük nyomására kénytelenek voltak feladni. A Szabadság és a SZER azonban — nj’ugatnémet házigazdájuk hozzájárulásával — még tartja magát. \ Még szerencse, hogy mindkét adó hitele — a számtalan szemenszedett hazugság leleplezése révén — rohamosan csökken. Hovatovább jelképpé válnak: a hidegháborús uszítás betonba ágyazott szimbólumává, amelyek akárcsak az őskori lények, egy rossz emlékű korszak minden egyéb velejárójával egyetemben pusztulásra ítéltettek. Sajnálatos, hogy Washingtonban ez a felismerés még nem egyértelmű. Másodszor élizem ez HOMER Befejeződött ez Ifi közgyűlése A Magyar Tudományos Akadémia 137. közgyűlése pénteken a Várban levő díszteremben Padi Zsigmond Pál elnökletével együttes üléssel, az elnökségi, valamint a főtitkári beszámoló feletti vitával folj’talódott. A tanácskozáson részt vett Aczél Gj’örgj’, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese. A rendkívül élénk, sokrétű vitában az egyik központi téma az volt. hogy miként hasznosíthatók a tudomány eredményei a mindennapi gyakorlatban. A vitában 25-en nyilvánítottak véleményt. Az elhangzottakra Szentágothai János, az MTA megbízott elnöke és Márta Ferenc, az MTA főtitkára válaszolt. Ezután Szentágothai János, az MTA megbízott elnöke javaslatot tett az Akadémia új tiszteleti tagjainak megválasztására. A közgyűlés titkos szavazással tiszteleti tagnak . választotta Hauser Arnoidot, az Angliában élő, nemzetközileg ismert művészet-szociológust. és Szabó T.. Attilát, a kolozsvári Babes—Bolj’ai Egyetem nvugal- mazott professzorát, az újabb magyar fij’elvtudomány egyik legjelentősebb személyiségét. Ugyancsak titkos szavazással két évi időtartamra megválasztották az Akadémia elnökét és alelnökét. Az Akadémia elnöke Szentágothai János akadémikus, új alelnöke pedig Somos András akadémikus, az agrártudományok osztályának elnöke lett. A közgyűlés jóváhagyta az elnökség és a főtitkár beszámolóját. majd határozatba foglalta az Akadémia elölt álló időszerű feladatokat, állást foglalt a közévül esen. az elnökség és a főtitkár beszámolójában felvetett kérdéseikben. Külön határozati pontban emlékeztek meg Erde.v-Grúz Tibornak, az MTA volt elnökének érdemeiről. A közgyűlés határozatában döntött tudomány irányítási, tudománj’szervezési kérdéseiéről, valamint a testületek és a szakigazgatás együttműköd ésén ek tóvá bb Ce.i lesz- tését szolgáló szervezeti intézkedésekről. i> Ezzel a Magyar Tudomá- 'nj’Os Akadémia 137, közgyű- 'lése befejezte munkáját. • Másodszor élüzem az AGROBER Vállalat megj’ei kirendeltsége. Tegnap, a Hámor étteremben tartott ünnepségen részt vett Szunyogh János, a Borsod megyei Párt- bizottság osztály vezető-helj’et- tese, Kovács István, a MÉM osztályvezetője, Kpzoreczki Kálmán, az AGROBER Vállalat vezérigazgatója. A meg_ nyitó után Balogh Dávid, az AGROBER megj’ei kirendeltségének igazgatója méltatta a vállalat eredményeit és többek között elmondta, hogy a múlt évben 1 milliárd 974 millió forint értékben végeztek tervezői munkát. A legjelentősebb, feladatok közé tartozott az afrikai Tunéziában a Mateaur Állami Gazdaság üzemíejlesztési terve. A megyei kirendeltség ezenkívül úttörőfeladatot végzett a sertéstényésztésd épületek típusterveinek kialakításában. Az elmúlt évben 362 megbízásnak teltek eleget A 270 fős kirendeltség sikerrel valósította meg az V. ötéves terv és a MÉM tervezői munkáról szóló javaslatait. Nagy javulást értek el a különböző mezőgazdasági (üze".nek igenjeinek megoldásában, s aria törekedtek, hogy hazai előállítású, kereskedelemben kapható szerekezeteket és berendezéseket tervezzenek. Az eredmények ismertetése után Kozorcczki Kálmán, az AGROBER Vállalat vezérigazgatója átnyújtotta az „Élüzem” címmel járó oklevelet, majd Szunyogh János, a megyei pártbizottság osatálj’ve- ző-helyettese köszönte meg a kollektíva áldozatos, jó muh- káját. Müszaki-pzdasógi Merencia az ÓKü-beo Tegnap, pénteken délelőtt műszaki-gazdasági konferencián értékelték az első negyedévet, illetve az első negyedévi munkát az Ózdi Kohászati Üzemekben. Pethes András, a vállalat vezérigazgatója vitaindítójában hangsúlyozta, hogy 1976-ban egyedülállóan szép termelési sikerek születtek megyénk kohászati vállalatainál és az üzemek többségénél. Az eredményesség volt a jellemző 1977 első negyedévében is. Teljesítették célkitűzéseiket a közlekedés, a karbantartás és az energiaszolgáltató gyárrészlegek kollektívái. A legnagyobb gondot az acélműi lemaradás okozza az Ózdi Kohászati Üzemeknél. Az első negyedévben a lema_ radás meghaladta a 4 ezer tonnát, és ezt a kedvezőtlen tendenciát mindeddig nem sikerült megállítani. A lemaradás mértéke napjainkban már 10 ezer tonnára nőtt. Anyaghiány miatt nem tudta teljesíteni a tervét a rúd- dróthengermű sem. A vállalatnál alapos elemző vizsgálatnak vetették alá a lemaradást. előidéző okokat, s már eddig is számos intézkedés született a kedvezőtlen tendencia felszámolására. Gondot okozott az első negyedévben, s az azóta eltelt időszakban is az anyagköltségek nagyarányú növekedése, a minőség javításában és a munkavédelemben sem sikerült maradéktalanul teljesíteni a kitűzött célokat. A vállalat vezérigazgatója szólt arról, hogy a tőkéspiacon az értékesítés feltételei kedvezőtlenül megváltoztak, szűkültek a lehetőségek és csökkent a tökéspiaci ár. Ezt az árkiesést többletértékesítéssel és magasabb minőségű értékek gyártásával ellensúlyozhatja a vállalat. Annak azonban az a feltétele, hogy a jubileumi évforduló tiszteletére tett többletvállalásokat maradéktalanul teljesítse az év végéig a vállalat kollektívája. Ä tegnapi tanácskozáson több gvárrészleg még lemaradásról adott számol, a hozzászólásokból azonban egyön. tetűen az csendült ki. hogy az éves termelési célkitűzések. a tervezett gazdasági eredmények év végéig teljesíthetők. Époen' a meglevő hibák elemzése, a feladatok meghatározása szempont iából volt nagy jelentőségű a tegnapi munkaértekezlet. Alapvetően fontos' feladatként fogalmazódott meg az acélmű munkájának fellendítése, a költségcsökkentés, az anyagos energiatakarékosság. a minőség értékesítési tevékenység és a munkafegyelem további javítása. Az éves terv, illetve a több lét vállalásaik szempontjából fontos, hogy a gyorsítási programnak megfelelően augusztus közepére elkészüljön az acélfejlesztési nagyberuházás. A tanácskozáson emlékeztettek arra. hogy a kohászati üzem kollektívája elsők között csatlakozott a jubileumi munkaversenyhez: az ózdi brigádok elsők között tették meg többletfelajánlásaikat. Nagy feladat' hárul most. a vállalat-szocialista brigádjaira. a kommunisták példamutatására. Jó példáról számolt be például a durvahengermű gyárrészleg vezetője: bevált a kísérletük a 160-as U-acél hengerlése a triósoron, a kísérlet eredménye: 59 százalékkal nőtt az említett profil termelékenysége. Hasonló kezdeményezésre a tartalékok feltárására van szükség a többi gyárrészlc- gekben is. <t. i) *