Észak-Magyarország, 1977. május (33. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-26 / 122. szám

Tanácskozás a szaknyelvműveíésrőí [Épen nyelvek és a népgazdaság A miskolci Egyetemen ma, május 26-án délelőtt 11 órakor kétnapos országos konferencia kezdő­dik a szaknyelvoktatásról és a szaknyelvművelésről. Száz­ötven—kétszáz hazai szakem_ bért — a minisztériumok képviselőit, a nem bölcsész­képzéssel' foglalkozó felsőok­tatási intézmények leklorátu_ sainak vezető munkatársait, neves tolmácsokat várnak a tanácskozásra, amely temati­kájánál fogva nem annyira oktatási téren jelentős, ha­nem vitathatatlan népgazdá­sági érdekek is fűződnek ah­hoz, hogy akár műszaki ér­telmiségünk, akár agrár szak- „embereink vagy éppenséggel orvosaink — hogv ,a külke­reskedelem dolgozóiról ne is \ beszéljünk —/jártasak legye­nek az idegen nyelvekben, s „első kézből” jussanak hozzá a külföldi szakirodalomhoz is. Hiszen a műszaki-technikai forradalom egyben a?t is je­lenti, hogy egymás eredmé­nyeit gyorsan — a lehető leg­rövidebb időn belül — meg kell ismernünk, mert csak így kerülhetők el a párhuza­mos kutatások. Felsőfokú idegennyelv_kép- zésünk — nem a nyelvtanár- képzésünkről van szó — igán sokat fejlődött az elmúlt években, sőt; például a Ne­hézipari Műszaki Egyetemen beindult a ‘szakfordítói kép­zés is. A tudományos-techni­kai forradalom nyelvi vetüle­iének jelentősége így ismert és elfogadott alaphelyzet, s ezen belül szükséges, hogy időnként megvitassák, a szak- nyelvművelés, a fordító és tolmácsképzés. valamint a .szaknyelvoktatás időszerű fel­adatait, megújulásának és to_ vábblépésének lehetőségeit és módjait. A Nehézipari Mű­szaki Egyetemen ma kezdődő országos konferencia így ter­mészetszerűleg tűzi napirend, jére a termelési kultúra és a nyelvtudás kapcsolatát, felső, fokú idegennyelv képzésünk jelenlegi helyzetéi, s a nyelv­tudás szerepét külgazdasági kapcsolataink fejlesztésében. De a plenáris ülésen elhang­zó előadások vizsgálni fog­ják a szaknyelvek ápolásá­val kapcsolatos legsürgősebb feladatokat is. Három szekcíóbah végzik majd munkájukat a Miskolc­ra sereglett szakemberek. A nyelvészét és terminológia szekcióban tulajdonképpen szigorúan vett szakmai-nyel­vészeti kérdésekről . lesz szó. az új szakszavak keletkezé­sének modelltípusairól, a szak­szótárakról s néhány tudo­mányág szakszókincsének sa­játos fejlődéséről. A szakfor. dító és tolmácsképzéssel fog­lalkozó szekció résztvevői megvitatják a fordításelmé­let. oktatásának helyzetét és szerepét, a tananyagokat, a tantervi feladatokat. A szak- nvelvoktatás idős.zerű mód­szertani kérdéseivel foglal­koznak majd a harmadik szekcióban, "s többek között az idegennyelv-oktatás távlati reformjáról, a felsőoktatás­ban folyó idegen nyelvi kép­zés összehangolásának és 'to­vábbfejlesztésének főbb kér­déseiről lesz szó. De érintik a korszerű szakszövegoktatási jegyzetek szükségességét: is. Mindhárom szekcióban sor kerüj majd kerekasztal-be- szélgetésekre is. A nyelvész és a szakember együttműkö­désének szükségességéről, a szakfordító és a szaktolmács- képzés továbbfejlesztéséről, annak lehetőségeiről, Illetve a lektorátusok továbbfejleszté­sének időszerű kérdéseiről lesz:szó ezeken a beszélgeté­seken. Nyelvészek, szakfordítók, tolmácsok, egyetemi és főis­kolai nyelvtanárok és gya­korlati szakemberek vesznek részt ezen a kétnapos orszá­gos konferencián, amelyre nemcsak hazai, hanem kül­földi szakembereket is meg­hívtak a rendező szervek, köztük az Oktatási Miniszté­rium felsőoktatási idegen nyelvi szakbizottsága, a MAPRJAL magyarországi szekciója, az MTA alkalma­zott nyelvészeti bizottsága és a Puskin Intézet magyaror­szági filiáléja. Hiszen a szaknyelvoktatás nem spe­ciális magyar felsőoktatási téma: a szaknyelvoktatás fej­lesztésének szükségessége va­lamennyi országot érint. Így érdekes és hasznos lehet egy­más . tapasztalatainak, ered­ményeinek összevetése is. A nj-elvludás — ami eb­ben az esetben egy-egy tu­dományág szaknyelvének is­meretét jelenti — népgazda­ságunk érdeke, is felsőfokon kvalifikált szakembereinknél. De miként maga a nyelv is változik, változik a szak­nyelv is. Sőt. a szaknyelv fejlődése lényegesen gyor­sabb. így tehát csak látszat­ra'elvont téma ennek kérdé­seit boncolgatni, elemezni. A gyakorlat teszi kötelezővé,- hogy „rendet; teremtsenek” a ^terminológiák — gyakran egymásba mosódó terminoló­giák — szövevényében, s hogy olyan értelmiségieket képezzenek ki a felsőfokú in­tézményekben. akik képesek legalább alapfokon tájéko­zódni is. Ma felsőoktatási i ntézmén,veinkben általában heti kél órában tanítanak egy-egy idegen nyelvet, noha ennél magasabb óraszámra is lehetőség lenne. A szakmai is­meretek birtokbavétele mel­lett azonban törvényszerűen egyre nagyobb figyelmet kel] majd fordítani az idegen nyel_ vek elsajátíttatására is. Nos, ennek lehetőségeiről is szó lesz többek között a ma kez­dődő konferencián. (cs. a.) Szokásunktól eltérően — technikai okok miatt — most kritikai jegyzet helyett elő­zetes tájékoztatóval hívjuk fel olvasóink figyelmét a mis­kolci premiermozikban is lát_ ható új filmekre. Két film jelentkezik mától a mozik vásznán, meg akad íelúiítás is — Régi idők rock­zenéje' —, mi természetesen az újakat mutatjuk be. Azok közül is elsőnek a Libera, szerelmem című olasz fil­met, amelyet Mauro Bolog- nini rendezett, a cím— illetve főszereplője pedig Claudia Cardinale. Ű személyesíti meg a gyermekkorától fogva ösztönös szabadságvágytól és igazságérzettől fűtött prole­tárnőt, akinek harcairól, csa­lódásairól és haláláról a film szól. Eibera apja anarchista, lánya tőle örökölte politikai alapállását, ami természete­sen igen sok bajba sodorja a fasiszta Olaszországban, gyak­ran kerül sor kitelepítésére is: Ám Libera is fejlődik, la_ nul saját sorsából, s a má­sodik világháború idején már szenvedélyes, de józan anti­fasiszta harcos lesz, s mikor a háború után a hivatalok­ban az egykori fasisztákkal találkozik, rádöbben, hogy a harcnak még nincs vége. Egy eltévedt golyó oltja ki éleiét. Teljesen értelmetlenül hal meg. A film Libera történe­tében Olaszország egy törté­nelmi korszakát tiikrözteli. A főbb szerepekben — Claudia Cardinale partnereiként — ismert színésznagyságok lát­hatók. A másik új film a gyer­mekekhez szól, a címe Púpos lovacska. Színes, szinkroni­zált szovjet rajzfilm, rende­zője Ivan Iva.nov-Va.no, A mesét valami másfél évszá­zaddal ezelőtt írta Pjolr Jersov. az akkor 1.8 éves pé- lervári egyetemista. Generá­ciók kedvenc meséi közé tar­tozik. Először 1948_ban filme, sítették meg, most ismét Hím- szalagra került. Ostobácska. Ivanuska kalandjainak derűs sora bizonyára gyermekek ez. reinek jó szórakoztatója lesz. apróhirdetések Dolgozókat alkalmaznak Rádió KOSSUTH RADIO 8.37: Az cmucr biológiai jövője. — II. rész. — 9.27: Allied Cortot zongorázik. — 10.U5: Jskolaradio. — 10.30: Fogyasztók fóruma. — 10.43: Zenekari muzsika. — 11.41: Édes Anna. Kosztolányi Dezső regénye folytatásokban XJV. rész. — 12.33: Melódiákoktól. — Köz­ben: —( 13.13: Házunk tája. — 13.30: A Melódiákoktól folytatá­sa. — 14.00: Világirodalmi könyv­szemle. — 14.30: Régi híres éne­kesek műsorából. — 15.10: Me­zők, falvak éneke. — 15.20: Ezer- egy délután. — 10.10: Magyar szerzők müveiből. — 10.41; Ba- letízenék operettekből. — 17.07: Kevesebb bosszúsággal. Riport. — 17.27: Holnap közvetítjük . . . — 17.55: Keringök fúvószenekar­ra. — 18.13: Kritikusok fóruma. — 19.15: Kalmár Magda nótákat e nekel. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermei. — Közben: kb. 20.25: A legjobb égés. — kb. 20.45: A hangver­seny-közvetítés folytatása. — kb. 21.80: Párizsi melódiák. — 22.20: Népdalok, néptáncok. — 23.00: A Nyugat Janya. Opera­részletek. — 0.10: Dzsesszfelve- tel ékből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Hollós Ilona es Vico Tor- riani énekel. — 8.20: Tíz pere külpolitika. — 8.33: Slágermúze­um. — 9.33: Rejtett forrás. — 9.38; Zenés műsor üdülőknek. — 11.55: ifjúsági könyvespolc. 12.00: Nóták. — 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. — 12.55: Magyar operákból. — 13.25: Édes anyanyelvűnk. V- 13.33: Szatiri­kus dalok. —• 14.00: Május. — 17.00: Segíthetünk? — i«.oo: Min­denki iskolája. — 18.33: Hétvégi panoráma. — 19.55: Slágerlista. — 20.33: Táguló tv-egyelem. — 21.03: A Rádió Dalszínháza. — 22.41 : Tíz perc külpolitika. — 23.51 : a Berlini Rádió énekkara Mendels.sohn-kórusmű veket éne­kel. — 23.00: Tánczene. — 28.30- Népdalok. A MAGYAR RADIO miskolci stúdiójának műsorából (A 189 m-es középhullámon 17.00—18.30 óráig) 17.00: Műsorismertetés, hírek 17.05: Fiatalokról — fiataloknak: Szóbeli’ érettségi előtt. . , A forgalomirányító rendőrnő... Szakmunkás volt az NDK-ban . . . 17.13: I3eatked velőknek 17.30: Vendégségben a brigádnál: A Z LK M Corvalán brigádjánál . . . 17.38: Szívesen hallgattuk . ... 18.00: Borsodi Tükör — a studio krónikaműsora 18.15: Hangszerszólók 18.25: Hírösszefoglaló, idő járás jelen­tés, műsorismertetés ruzak. Szovjet rajzfilm. — 17.00: Tízen Túliak Társasága. — ]7.oU: Rekiámmüsor. — 17.35: Tele­sport. — 18.20: Falujárás. — lu.ou: Keklammüsor. *— 19.10: Esti mese. — 19.20: Tévétorna. — 19.80; Tv-híradú. — 20.00: Álarc­ban. Magyarul beszóló NDK tv- filmsorozat. A római üt. —- 21.20: Soha jobo kor! Műveltségi ve­télkedő. — 21.50: Művészeti ma­gazin. — 22.35: Tv-hiradó 3. — 22.15: Oldjuk meg! A közös ereti- ségi-feivételi vizsgák Írásbeli íci- auatainak megoldása. 2. MŰSOR 20.00: Hat nap net nyelven. Kiporifilm. — 20.35: Dylan Tho­mas. Angol inni. — 21.00: TV-; híradó 2. — 21.20: Rossini: Brusehino úr. Olasz vigopera. Mozi BÉKE DE. Púpos lovacska Mo. szí. szovjet rajzfilm Kezdes nlü cs nl2 oranoi no. Liocra, szerelmem! Mo. szí. olasz film Kezdés: f4, hnö és 8 órakor IvOSbülH DE. Eibera, szerelmem! Mb. szí. olasz film Kezdes: 9 es ll orakor DU. Púpos lovacska Mb. szí. szovjet rajzfilm Kezdés J3 órakor Regi idők rockzenéje szt. amerikai film Másfél helyár Kezdés; hn3 és 7 orakor HÉ VÉS Y IVÁN FILMKLUB ‘ Amerikai éjszaka Mb. szí. francia—olasz film Kezdés: fő cs 17 órakor FÁKLYA A járvány Szí. magyar film Kezdés: fő és 17 órakor PETŐFI Különben dühbe jövünk! Szí. olasz film Másfél hely ár Kezdés: Í5 és 17 m akor SZIKRA Pókfoci Szí. magyar film Kezdés: 5 es 7 órakor TÁNCSICS j A magas szőke férfi visszatér Mb. sz. francia film Másfél heiyár Kezdés: fő és 17 órukor TAPOLCA-KEIIT Robinson Crusoe Mb. szí. szovjet film Kezdés: i’8 órakor SÄG VARI Johannes Kepler Mb. szí. NDK film Kezdés: 7 órakor PERECES üdülök Felemeli helyár! Francia film Kezdés: 5 és 7 orakor HÁMOR Magamra vállalom! M’o. szovjet film Kezdés: 8 órakor VASAS PARKMOZI Alom luxuskivitelben Szí. amerikai film Kezdés: 8 órakor Eladó 2 db ú j 550x16 gumiköpeny, áron alul. Vörösmarty u, D. 3/1. Consul táskaírógép eladó. Vörösmarty 60. 3/1. 13O0 Polski Fiat meg­kímélt állapotban el­adó. Érdeklődni: 17—20 óráig. Kazincbarcika, ^ollaek M. 3. IV,’2. Pioneer (japán) hi-fi lemezjátszó, Orister- ei’ősitö. Corona hang­falak, jazz-rock hang­lemezek eladók. 111., Chlepkó E. u. 2., X. cm. 7. ______________ I génytelennek eladó egy négyszemélyes re- kamié. Széchenyi 24. fszt. 1. ajtó.__________ E ladó NDK gyártmá­nyú gyermekkocsi, sportkocsivá is alakít­ható. Érdeklődni: Test­vériség u. 20. alatt. Jó állapotban lévő mély és sport gyer­mekkocsi eladó. Kö- zépszer 6. VII 3. RS—90, eiöl platós kerti traktor, tartalék motorral eladó. Galkó János, Ormosbánya. Kolos-tanya.__________ E ladó ebédlőasztal, álló ruhafogas. ágy sodronnyal, antik ru­haszekrény, tükör, sodronyágy, olajfest­mények. férilruhák, tollas ütő. hátizsák, hegedű tartó (leél he­gedűre). Martinovics u. 1. (Zrínyi u. 16 utáni sarokház). Olajbojler, tartozé­kokkal eladó. Csaba vezér u. 48. r 2. MZ—125-ös motor jó állapotban eladó, ugyanott mély gyer­mekkocsi. Miskolc. II. Görömböly. Kreutz Róbert u. 23. sz. Kombinált szekrény, sezlon, ,,Gemenc’’ olajkályha, konyhabú­tor eladó. III. Béla u. ll. sz. Második éves Wart­burg Tourist eladó. Avas-dél, Középszer u. 6. VIJI/3. ______________ Ü j, egyszemélyes ágynemútarLós rekamié eladó. Munkácsy Mi- liály u. 119.____________ Elcserélném 2 szo- bás, gázos, nagymére­tű tanácsi lakásomat, egyszoba étkezősre, le« hetőleg távfűtésesre. Érd.: du. 5 órától. Miskolc ILI.. Stadion u. 47. III. lh. 4/8. Fiatal házaspár la­kást bérelne hosszabb időre. ,,Sürgős 170 277” jeligére kérjük a hir­detőbe. Rakacai tónál (az ét­terem fölött) kétszin­tes, hat helyiségből ál­ló nyaraló 300 négy­szögöles telken eladó. Víz, villany bent. Vál­lalatok, közületek ré­szére is megfelelő. A telek további beépítés­re alkalmas. Érdeklőd­ni: délután 17 órától 74-010 telefonon. Fiatal, diplomás nő különálló szobát, lak­részt vagy garzont bé­relne. ..önállóság 36 052” jeligére a ki­adóba^________________ M ásfél szobás szö­vetkezeti lakás eladó, júniusban beköltözhe­tő. ..Megegyezés 36223” jeligére a kiadóba. Elcserélném selyem­réti 1 1/2 szobás 1. emeleti, tanácsi lakáso­mat, bolgárföldi, vagy városközpontira III. emeletig. ..Selyemrét 36037” Jeligére a ki­adóba. ________________ M ályiban, Arany .1. út 12. számú 1 szoba, leonyhás kislakás 309 négyszögöl telekkel el­adó. Érdeklődni: szom- baton és vasárnap. összkomfortos, külön bejáratú bútorozott szoba értelmiségi dol­gozónak (házaspárnak) fürdőszoba. konyha­használattal kiadó. Bársony János u. 3. sz. 12. Egerben 3 szobás összkomfortos, kertes családi ház eladó. ..Villanegyed” jeligére az egri hirdetőbe. Veszek mindenféle ágytollat! Magas áron ! Házhoz megyek! Cím- f el vétel; 38-859.__ S zobafestést, mázo­lást, parkettcsiszolást és lakkozást azonnal, garanciával vállalok. Tel.: 15-381. du. 16 óráig. A MISKOLCI SZOCIÁLIS OTTHON (Szentpéteri kapu 101. szám) felvételre keres — takarítónőket (2 műszakba); — segédmunkásokat; — házi szoc. gondozónőket; — gépkocsivezetőt. Jelentkezni lehet az intézet igazgatóságán, munkanapokon, 8—12 óra között. A „Tókörnyéke” Mezőgazdasá­gi Termelőszövetkezet Szalonna üzemmérnököt keres gépcsoport- vezetői munkakör ellátására. Je­lentkezés személyesen, vagy írásban a termelőszövetkezet iro­dájában. Az Észak-magyarországi Tégla- és Cserépipari Vállalat felvesz műszaki ellenőröket. Képesítés: lehetőleg műszaki középfokú végzettség. Jelentkezni lebet írás­ban. vagy személyesen Mályiban a személyzeti vezetőnő!. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatjuk, hogy drága szeretett nővérem Zva- cik Jolán rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1977. május 27-én. pénteken 17 órakor lesz a vasgyári Pax-ból. Bánatos húga és családja. Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó férjem, nagyon szeretett édesapánk, nagyapa, após. testvér dr. Ko­vács János jogtanácsos türe­lemmel viselt súlyos betegség­ben elhunyt. ‘Temetése május 27-én 12 órakor a Deszka-teme­tőben lesz. A gyászoló család. Mély fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk, hogy forrón szeretett férjem, a szerető apa. nagyapa, testvér és jó rokon Zclenák Kálmán ny. postal’ő­ellenör életének 68. éveben 1977. május 23-án élhunyt. Te­metése .1977. május 27-én. pén­teken 10 órakor lesz a Deszka- templomból. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a felejthetetlen édesanya, nagymama, dedmama özv. Balázs Zsigmondnc május 24- én, életének 85. évében elhunyt. Temetése május 26-án déli 12 órakor lesz a Mindszenti te­metőben. A gj'ászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a ’ legdrágább férj, édesapa és nagyapa Piroska Sámuel életének 63. évében rövid szen­vedés után elhunyt. Temetése május 27-én a Deszka-temető­ben 11 órakor. A gyászoló csa­lád.' KÖSZÖNETNYILVANÍTA S Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, akik Rózsa Mária temetésén megjelentek, sírjára virágot he­helyezlek és gyászunkban ve­lünk éreztek. A gyászoló csa­lád. *■ Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk Derekas Ivárolync temetésén részt vet­tek. fájdalmunkat enyhítették, sirjárü virágot hozlak. Külön köszönjük a Vasipari Szövetke­zet: és a MIK dolgozóinak rész­vétét. Gyászoló fia és férje. Hálós szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a roko­noknak, ismerősöknek. ;jó bará­toknak. akik .szeretett édes­anyánk özv. Molnár Cáspárnc temetésén megjelentek, sírjára virágot és koszorút helyezte!«, ezzel fájdalmunkban osztozta'- Gyászoló fia cs menye. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a roko­noknak, Ismerősöknek, bará­toknak, a December 4 Drótmü­vek vezetőségének és munka­társainak. hogy drága halot­tunk Rózsavölgyi Miklós teme­tésén részt vettek, sírjára .vi­rágot helyeztek, ezzel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Felesége, két kis gyermeke és a gyászoló család. Köszönetét mondunk a sze­rencsi 118. számú Szakmunkás- képző Intézet III. éves villany­szerelő osztály, volt iskolatár- sak, unokatestvérek, nagynéni­nek, sógoroknak, rokonoknak, alsó és felső szomszédoknak és összes ismerősöknek, kereszt­szülőknek. akik szeretett fiúnk ifj. Simon István temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. A gyászoló család. Televízió Színház *6. csütörtök Szép Heléna Sehillei beriet Este 7 órakor >7, péntek Szép Heléna Moliére bérlet Este 7 órakor >8. szombai Szép Heléna Bérletszünet Este 7 órakor A VOLÁN 3. SZ. VÁLLALAT AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI TANINTÉZETNÉL autóbuszvezetőket lépsz ki A KÖLTSÉGEKÉT A VÁLLALAT TÉRÍTI Jelen(kezesi lelteid: — betöltött 21 éves életkor; — legalább fi általános iskolai végzettség; — .,C” kategóriára érvényes vezetői engedély; — 2 évi hivatásos (munkakönyvben igazolt) tehergépjármű-vezetői gyakorlat; — 'büntetlen előélet. Jelentkezés 1977. május 30-tól június 3-ig, a vállalat oktatási osztályán (Miskolc, József Attila u. 70. sz., irodaház, 316. szoba) bejárat a Szondi utcai személy kapu tolói BUDAPEST, 1. MÚJSOK 8.59: Tévélorna. — 9.05» isko­lalévé: Fizika. — 9.30: Tévé-ovi. Iskolaclökészító tanfolyam. 10.50: A kémia tudománya és Oktatása. — 12.05: Földrajz. 14.05; Iskolatévé: Fizika. -- 14.30: A kémia tudománya és oktatása. — 15.30: Tévé-ovi. — 15.50: Hat húron pendülünk. Gitáriskola. — 16.05: Pedagógusok . fóruma. — 16.43: Hírek. — 16.50: Színes ce­A SZATMAR BÚTORGYÁR TERMÉKEIBŐL MÁJUS 20-TOL 28-IG búíoirkiűltítás én —nisár fi flöJMTVS Á 1? ÍJMA Z,BAN (Miskolc, Nagyváthy u. 2.) ni iTABíot ICtATMlÖ DHTAOiTtUA Rt

Next

/
Oldalképek
Tartalom