Észak-Magyarország, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-02 / 78. szám
/ Aeéltámos frontfejtésen is nagy figyelmet igényel az energiahálózat kiépítése. Képünkön Pogány József kábeli'cndczés közben. Fotó: Laczó József fi torsuli párlmunkáskiilillség hazaérkezett Katewicéil A testvérmegyei kapcsolatok programjának keretében március 27-én, Borsod megyei pártmunkásküldöttség látogatott Katowicébe — amelynek vezetője dr. Bodnár Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Borsod megyei Pártbizottság első titkára, tagjai dr. Ladányi József, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a Borsod megyei Tanács elnöke. Tóth József, a megyei párt-végrehaj- tóbizottság tagja, a Szakszervezetek megyei Tanácsának vezető titkára. Dudla József, a megyei pártbizottság tagja, a pb osztályvezetője. Vajda István, a megyei pártbizottság tagja, az MSZMP Ózd városi Bizottságának első titkára volt — tegnap, pénteken, hazaérkezett. A megyei pártmunkásküldöttség tanulmányozta a ka- towicei Vajdaság területén a politikai irányítómunkát, és a két megyei pártbizottság képviselői két évre szóló együttműködési megállapodást írtak alá. Felszáaitolási ünnepségek Megemlékezés a megyei rendör-fökapitányságon, a miskolci helyőrségben, a polgári védelemnél A megyei rendőr-főkapitányságon tegnap, pénteken délelőtt bensőséges ünnepség keretében emlékeztek meg hazánk felszabadulásának 22. évfordulójáról. A magyar, majd a szovjet himnusz elhangzása után kisdobosok adtak műsort. Németh János rendőr alezredes, az MSZMP BM-szer- vek pártbizottságának titkára köszöntötte a megjelenteket, köztük dr. Lovas Lajost, a megyei pártbizottság osztályvezetőjét, Fejes Lászlót, a megyei tanács elnökhelyettesét és az ünnepségre meghívott nyugállományban levő elvtársakat. Felszabadulásunk évfordulója alkalmából Fejes László mondott ünnepi beszédet. Visszaemlékezett a több mint három évtized alatt elért eredményekre; visszaemlékezett a kezdeti időszakra, amikor a párt, állami és fegyveres testületek élére a munkásosztály soraiból kikerült vezetők állhatták. Az ünnepség kiemelkedő aktusa volt, amikor- dr. Ko- leszár István rendőr vezérőrnagy. a megyei rendőr-főkapitányság vezetője kitüntetéseket, jutalmakat adott át. Kiváló Szolgálati Érdemérmet kapott Soós László rendőr őrnagy. A rendőrt munka segítéséért a Köz biztonsági Érem arany fokozata kitüntetésben részesült Vajda István, az MSZMP Oz.d városi Bizottságának első titkára. A Uaza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát négy, ezüst fokozatát négy, bronz fokozatát kilenc, a Közbiztonsági Érem különböző fokozatait tizenhat elvtárs vette át. Szolgálati Érdemérem kitüntetésben huszonnégyen, főkapitányi dicséretben és jutalomban negyvenhármán, főkapitány-hely el lesi dicséretben és jutalomban tizenöten részesültek. A KISZ Központi Bizottsága által adományozott Aranykoszorús KlSZ-jelvényt Kecskés Ágnes vette át. A megyei rendőr-főkapitányságon megrendezett fel- szabadulási ünnepség az In- ternacionálé hangjaival ért véget. 0 A Magyar Néphadsereg miskolci helyőrségének katonái tegnap délután a fegyveres erők klubjában emlékeztek meg felszabadulásunk 22. évfordulójáról. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után Gáti Sándor ezredes köszöntötte az ünnepség részvevőit— köztük Novak Józsefet, az MSZMP Miskolc városi Bizottságának titkárát; dr. Kardos Sándort, a megyei tanács vb-titkárát; Székely Lászlót, a városi tanács elnökhelyettesét, és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg jelenlevő magas rangú képviselőit. Ezután Komáromi István ezredes. helyőrségpa- rancsnok mondott ünnepi beszédet. Mindenekelőtt a szovjet nép, a felszabadító szovjet hadsereg történelmi érdemeit méltatta népünk szabadságának és függetlenségének kivívásában, majd a szocialista épilőmunka több mint három évtizedes eredményeiről. jelenlegi feladatairól, köztük a szocialista haza védelmének megtisztelő, felelősségteljes feladatairól szólt. Hangsúlyozta ebben a cselekvő szocialista hazafiság, a proletár internacionalizmus. valamint a Varsói Szerződés védelmi szervezetében tömörült hadseregek erejének, egységének és felkészültségének jelentőségét. Az ünnepi beszéd után felolvasták a Magyar Népköz- társaság honvédelmi miniszterének ünnepi parancsát, amelynek értelmében április 4-én. déli 12 órakor Budapesten 12 löveg‘16 össztüze köszönti felszabadulásunk 32. évfordulóját. Ezután kitüntették a harci és politikai kiképzésben, valamint a szolgálat ellátásában élen járó katonákat és polgári alkalmazottakat. Többen soron kívüli előléptetésben, dicséretben, illetőleg jutalomban részesüllek. Az ünnepség az Internacio- nálé hangjaival zárult. Hazánk felszabadulásának 32. évfordulója alkalmából a polgári védelem megyei parancsnokságán tegnap délután ünnepséget tartottak. Ebből az alkalomból Zsebesi László ezredes, a polgári vedelem megyei törzsoarancs- noka áz elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végző személyi állományból 12 főt dicséretben és pénzjutalomban részesített. Ezenkívül két polgári alkalmazott kanta meg a 20. illetve a 10 éves törzsgárdatagnak járó kitüntetést és pénzjutalmat. A honvédelmi miniszter parancsa alapján Borsod megyében a polgári védelem társadalmi tisztségviselői és aktivistái közül tizenkilencen kapták meg a Honvédelmi Érdemérem 20, 15. 10 éves tevékenységük után ,iá- ró különböző fokozatait, Podgornij Mozambikban Szovjet-magyar barátsági nagygyűlés Moszkváién Mint inár jelentettük, a mozambiki fővárosban tartózkodó Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke nagygyűlésen találkozott a mozambiki főváros dolgozóival. Az afrikai kontinensen kialakult helyzetről szólva a szovjet államfő rámutatott: a kontinens déli részén egyre forróbbá válik a helyzet, mivel a fajüldözők szembeszegülnek Rhodesia, Dél-Af- „rika és Namíbia népeinek igazságos követeléseivel. A Szovjetunió mint következetesen békeszerető állam, valamennyi nemzetközi probléma békés rendezése mellett száll síkra. I-Iatározollan elutasítja azonban, hogy ezeket a nemes elveket az imperialisták eltorzítsák, és az enyhülés eszméivel takarózva azt bizonygassák, hogy a feszültséget nem a dél-afrikai fajüldöző rendszerek fennmaradása idézi elő, hanem az ezek ellen a rezsi- mek ellen vívott és a szocialista országok által is támogatott fegyveres harc okozza. A zimbabwei, a namíbiai, és a dél-afrikai probléma megoldásának kulcsa ezen országok népeinek kezében van és senki nem írhatja elő szántukra, hogy milyen úton jutnak el szabadságukhoz és senki nem dönthet hazájukról a hátuk mögött. Santora Machel mozambiki elnök nagyra értékelte a szovjet államfő látogatását. A Szovjetunió, amely mindig az elnyomott népek oldalán állt, a FRELIMO megalakulásának első napjától kezdve aktívan, minden teltétel nélkül segítette a mozambiki népet igazságos felszabadító harcában. Az imperialista, agresszív rendszerek elleni harcban Mozambik továbbra is maga mögött érzi a Szovjetunió támogatását — jelentette ki Machel. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a FRELIMO, valamint a kőt ország közötti baráti kapcsolatok megerősítik azt a meggyőződésünket, hogy felépítjük a szabad, kizsákmányolástól mentes társadalmat — hangoztatta a mozambiki államfő, majd beszéde végén a nagygyűlés résztvevőinek nevében ígéretet lett arra, hogy Mozambik kiveszi részét a Szovjetuniónak a világ békéjéért és a társadalmi haladásért folytatott harcából. Szovjet—magyar barátsági nagygyűlésen emlékeztek meg pénteken este Moszkvában Magyarország felszabadulásának 32. évfordulójáról. A barátsági nagygyűlést R. F. Gyemen tyeva, az SZKP Moszkva városi Bizottságának titkára nyitotta meg, majd G. T. Beregovoj ür- hajós-altábornagy, a Szovjetunió kétszeres hőse, az SZMBT központi vezetőségének alelnöke 'mondott ünnepi beszédet. Ezt követően Marjai József, magyar nagykövet mondott beszédet. Az ünnepi gyűlés tartalmas kulturális programmal zárult. Orsiio sajtetanierenciájának vissimp A péntek reggeli szovjet lapok vezető helyen, nagy terjedelemben ismertetik Andrej Gromikó csütörtök esti. sajtókonferenciájának anyagát, a szovjet—amerikai tárgyalásokról kiadott közleményt és Vance külügyminiszternek a moszkvai repülőtéren adott nyilatkozatát. A moszkvai újságok beszámolói kiemelik: Andrej Gromiko nyomatékkai mutatott rá, hogy az Egyesült Államokban terjesztett verzió, miszerint az amerikai fél széles leszerelési programot terjesztett elő a legutóbbi moszkvai tárgyalásokon és a szovjet vezetőség azt elutasította. nem felel meg a valóságnak. Aláhúzta, hogy a Szovjetunió több mint hetven, a nemzetközi feszültség csökkentését és az államközi kapcsolatok javítását célzó javaslatot terjesztett, elő. Ezek nagy részét az Egyesült Államok nem támogatta. vagy közömbösséget mutatott irántuk. A Pravda, idézi a külügyminiszter kijelentését, hogy csak realistább, becsületesebb alapon, az ünnepélyes deklarációk és a gyakorlati politika közötti összhang esetén, az egyenjogúság, a beltigyek- be való be nem avatkozás és a kölcsönyös előnyök jólismert alapján lehetséges az előrelépés a szovjet—amerikai kapcsolatokban és. hogy a Szovjetunió a békés egymás mellett élés elvei alapján szilárdan óhajtja a jó kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Az amerikai tömegtájékoztató eszközök csütörtökön nagy figyelmet szentellek Gromiko szovjet külügyminiszter sajtóértekezletének, részletesen ismertették, kommentálták a szovjet államférfinak a két ország viszonyával, a moszkvai tárgyalásokkal kapcsolatos kijelentéseit.' A CBS munkatársa szerint Gromiko rendhagyónak számító sajtóértekezlete is mutatja: milyen rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak szovjet részről a vitatott kérdéseknek. A vezető amerikai tv- és rádióhálózat kommentátora rámutatott: nyilvánvaló, hogy az „emberi jogok” kérdésében folytatott amerikai politika — közvetlenül vagy közvetetten — befolyásolja a szovjet— amerikai légkört. Miután az Egyesült Államok a Szovjetunióval való kereskedelmet már korábban is feltételekhez kötötte, most — a jelek szerint — e „kapcsolást” kiterjesztették: Washington a kereskedelmet a hadászati leszerelésben való megállapodástól is függővé akarja tenni. A S ALT-tárgy alásiyy- a szovjet—amerikai viszony jelenlegi állása és jövője általában az érdeklődés középpontjában áll. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT BORSOD MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam 78. szám Ara: 80 fillér Szombat, 1977. április 2.