Észak-Magyarország, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-03 / 79. szám

ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 3 ­JővaS Htimtssodás rfőtt, két tsz-elnök ismerősöm ig említette, hogy jó lenne el­látogatni Sajópüspokibe, a Sajóvölgye Tsz-be. ’Kérde­zés nélkül tudtam, hogy a búzából és burgonyából el- I ért megyei rekordtermésről j szeretnének valami köze- ! lebbit megtudni. No, meg j az ott eléggé északon, rossz j adottságok ellenére is jö- ! védelmező zöldségtermesz­• lésről, amit ők, kiváló ön­téstalajaikon, több évi „szü­neteltetés” után most ik­i tatnak be újra vetésterve­ikbe.­A tervezett közös látoga- : lás azonban elmaradt. A kíváncsi elnökök egyike sem ért rá, de az is lehet, ■ hogy én rontottam el á dol­got, mert valami olyasmit mondtam, hogy a püspöki­ektől lenne mit tanulni... ,í így magam mentem el körülnézni, tapasztalni, s amint a ga-zdászok mond­ják: ha már nem szakmám a búza-, burgonya-, s zöld­ségtermesztés, hát legalább megpróbálok írni róla. Fél­reértés azért ne essék: „ta­nítani” nem akarom, csak hívogatni szeretném a Sa- jóvölgye Tsz-be a tanulni vágyókat. * Meghívásra, „ünnepnapo­kon” — zárszámadáson, Kiváló Szövetkezet cím ál- ' adáson — már többször jár­tam a kis tsz-ben, s egy- szer-kétszer hétköznapon, munkacsúcs, idején is, hírt adni, tudósítani. Az ered­mények mögé nézni, min­denfélére rákérdezni, ha­tárt járni, a hogyant keres­ni, s az egész megyének egy, s másban példát mu­lató embereket megismerni most jártam ott először. • Megyei statisztikákból, I régi jegyzeteimből a követ­kezőket tudtam róluk: szán ­• lóterületük csak 972 heík- tár; árbevételük 1974-ben 16, 1975-ben 18 millió, ta­valy, a tervezett 17,3 millió­val szemben. 24 millió 753 ezer forint ’ volt; búzából tavaly (200 hektáron) 54,1 mázsás, burgonyából (110 hektáron) 309,1 mázsás át­lagtermést értek el; a hat- van-valahány hektáros zöldségkertészet a tervezett 2.6 millió helyett 3,7 millió fórint értékű árut küldött a piacokra; háromszor nyerték el a „Kiváló Szö­vetkezet” címet; a csepeli felhíváshoz csatlakozva vál­lalták, hogy a tavalyi 500 vagon helyett az idén 600 vagon burgonyát és zöldsé­get adnak a jobb ellátás­hoz. # És még valami jutott ró- uk eszembe. Ünnepeiken vagy négyszer hallottam Váci Mihály „Még nem elég . .című versét. No, nem azért, mert azt tudja a legjobb Versmondó úttö­rő. hiszen mindig más gye­rek szavalta a verset. ' Meg is kérdem Ribárszki Pált, a tsz elnökét, hogy miért? — Amikor elérünk vala­mit, amikor ünnepelniva- lónk akad, ennek a versnek a hangulata fejezi ki leg­jobban érzéseinket, gondo­latainkat ... Arra is nevetve válaszol, amikor azt kérdem: igaz-e ismerőseinek az az állítása, hogy nem szereti, ha előtte járnak? — Miért is tagadnám . .. De ilyen a mi egész ter­melőszövetkezetünk. Vala­mikor a hatvanas évek ele­ién lépegettünk a sor vé­gén is. Kinek volt jó? Az­tán megtanultunk dolgozni, f hajtani; ellesni a jót, kikí­»érletezni a még jobbat... Mertünk kockáztatni, bele­vágni valami újba. De so­sem vakon, mert nyitott szemmel járunk, s azt az újat valamilyen cél érdeké­ben vállaltuk. És még va­lami ... A tervezés, a több­höz, jobbhoz vezető út ke­resése a vezetés dolga, de csakis úgy, • hogy ahhoz meghallgatja az egész tag­ság véleményét, tanácsait, s megszerzi egyetértését. Mert az emberek, a dolgo­zók hozzáállásán, akarásán múlik a legtöbb. * Később bejártuk a határt. Az elnök Skodája egyes se­bességben is nyögve ka­paszkodott a Sajónémeti fe­letti hegyekre, ahol a Csép­ire, a Bohos és a Rátos 25—27 százalékos lejtőin már több év átlagában biz­tosan terem 40 mázsa felett az őszi és a tavaszi árpa, de fizetett már 45 mázsát a kukorica is. Alig hiszem, hogy ezek a traktort, kom­bájnt riasztó meredekek is a Sajóvölgye Tsz-hez tar­toznak. A hegyről gyönyörű a ki­látás a gazdaság Sajó és Hangony menti sík táblái­ra, ahol a búza, a burgo­nya, a hagyma, a kelká­poszta, a gyökérzöldség, a répa tereim, s nem is egy közülük megyei rekordálla­got. Rákérdezek a termésátla­gok „titkára”, s az elnök sorolja a vetésidőt, a mű­trágyád 'zist, a vetőmag és vetőgumófajtát, minőséget, az egész termesztési tech­nológiát, a premizálási fel­tételeket, ezt a „húzóerőt”; részletesen magyarázza a betakarítási munkaszerve­zést . .. Lejegyezném, hogy aztán megírhassam, de úgysem győzném, s azt is meg­mondja: módszereiket, egész technológiájukat legépelve', is megkaphatom az iro­dán .. . * — Azok. akik, nem szere­lik, ha előttük járnak, más­nak is odaadjak ezt a legé­pelt „titkot"? — Hát ilyen a hírünk — mondja jót nevetve. — A zöldségfélék technológiáit már vagy tízen elvitték le­gépelve. — A megyéből? — Inkább csak távolab­bi gazdaságok, de ezt hagy­juk ... A burgonya az- más ... Amolyan gesztorai vagyunk a burgonyater­mesztési társulásnak, s az idén' közös _ erőfeszítéseket teszünk, hogy a társulás több. mint ezer hektárján meglegyen a 250 mázsás át­' lagtermés Aztán figyelmeztet, ne­hogy valamiféle mindentu­dó, nagy okosnak véljem őket, mert mindent mások­tól tanultak meg. A zöld­séghez ő maga néhány éve még szinte semmit sem ko- nyított, csak a szomszédos hétiek jó eredményeit lát­ta. Elmentek tanulni min­denkihez, mindenhová, akikről csak olvasták, vagy hallották, hogy jó ered­ménnyel termesztik a ná­luk is honos, vagy megho­nosított növényeket. Az el­múlt két évben például búza „ügyben” Gödöllőn, Nagygomboson. Jászboldog - házán, Dél-Szlovákia több gazdaságában; zöldségfélék termesztését tanulni Putno- kon, Üllőn, a csepeli Duna Tsz-bem; „burgonyázni” Al­sótengelicen, Somberekén, a tátralomnici kísérleti tele­pen jártak, s a tapasztalat- cserék felsorolása ezzel még korántsem teljes. * — Ahhoz, amit a legjob­baktól megtanultunk, amit tapasztaltunk, a helyi kö­rülményeknek, adottságok­nak megfelelő „kiegészítés­re” is szükség van — ma­gyarázza. — Például arra, hogy „vallassuk” a növé­nyeket, az egyes vetőmag, vetőgumó fajtákat. A ma­gasabb hozamok eléréséhez nagyon sóikban hozzásegí­tettek a rendszeresen vég­zett fajtakísérletek. Búzá­ból például az idén is van 22 féléből álló fajtasorunk, amiből ismét a legjobbakat választjuk majd ki. Remélem, hogy az idén sok szakember kopogtat be érdeklődni, kérdezősködni a Sajóvölgye Tsz-be... A szakmai dől gokat: „élső kéz­ből” biztosan jobban meg­értik. Inkább más iránt ér­deklődöm : — Mikor és miért kezd­ték mai „f&növényeiket", a burgonyát és a zöldségfélé­ket termeszteni? — A burgonyát palóc hazámból ismertem, s 1963- ban vetettük el a püspöki határban az első tíz hol­dat ... A zöldségtermesztés jó szomszédaink a hétiek, il­letve a putnoki Egyetértés Tsz példája nyomán ho­nosodott meg határunkban. — És, hogy miért? Kez­detben nem azt néztük, hogy gazdaságos-e... A szomszédos ózdi piac volt valamikor a legrosszabbul ellátott, a legdrágább. Va­lamit segítenünk kellett. Szinte évről évre növeltük a keresett áruk vetésterü­letét. Visszaesés az előző kritikus években sem volt, mert addigra megtanultuk gazdaságosan termeszteni főnövényeinket. Az elmúlt évben szomszédainkkal, a putnökiakkal és a nagy- barcaiakkal együtt már annyit termeltünk, hogy nepicsak Özdot láttuk el bőségesen, de az AGRO- KONZUM innen északról szállított burgonyát, hagy­mát, káposztát és inás zöld­ségféléket Miskolcra. Ka­zincbarcikára, sőt Sárospa­takra és Mezőkövesdre is. * Nem kérdem, hogy érde­mes volt-e... Hiszen tu­dom, hogy az elmúlt mos­toha esztendőben is 6 mil­lió 733 ezer forint volt a kis termelőszövetkezet mér­leg szerinti nyeresége. És közismert az is, hogy mennyire megjavult az . óz­di piac, a munkásváros el­látása. Az is köztudott, hogy munkacsúcsok idején sern fenyegeti a sajópüspö- kieket munkaerőhiány. Özdról és a környékről munkások, vasutasok, tiszt­viselők. diákok százai jön­nek szívesen segítségükre. Valamit, valamiért... Búcsúzóul sok vendéget, I a oasztala tcsere-1 á togalót kívánok a sajópüspökiek- nek. Nemcsak az elnök, hanem Báj'dos Tivadar, az elnökhelyettes. R.iz István­ná, a Dobó Katica szocia­lista brigád vezetője. Kirí­ná Viktor, a főkertész is azt mondják, hogy minden­kit szívesen látnak. Rizrié megjegyzi: reméli hamaro­san meghívóval, ünnepre i.s invitálnak; s akkor isméi hallhatom a Még nem elég” című verset... Pozsonyi Sándor 1977. április 3., vasárnap Lcnkcy Zoltán munkája H üsó A TRÉLEREKRE felke­rülteit a kotrógépek. Az egyik 510, a másik 390 má­zsa volt. Az egyik jármű vezetője jókötésű, csendes, halk sza­vú ember. Az első pilla­natban senki sem hinné el neki, hogy két év múlva elköszön a vállalattól, a munkahelytől, a barátoktól, s mindenkitől, mert nyug­díjba megy. Aki ismeri, vagy valamilyen módon kapcsolatba került vele, egyszerűen és közvetlenül csak Feri bácsinak szólítja. A fiatalabb főnök éppúgy, mint a vele egyivású mun­katárs. A másik jármű volánjá­nak a gazdája izmos, hety­ke legény, tele életkedvvel, s nem kevés hencegéssel. A fiatalok szóhasználatával élve „olyan szövege van, hogy...” Szóval, az tör­tént; elkezdett heccelődni az öreggel: — Kíváncsi vagyok, hogy kapaszkodik fel innen, eb­ből a gödörből az útra! A két szállítóeszköz egy teknőszerű mélyedés kellős középen állt — útra készen. Szó se róla, nehéz terepen. A csonttá szikkadt, feltúrt, gödör mélyén még egy lep- kelcönnyű autó is megfe­neklett volna, hát még egy olyan monstrum, mint a tréler, amelynek a „hátán” több száz mázsás súly pi­hent ... Feri bácsi nem válaszolt a kaján megjegyzésre. Hall­gatagon, mintha csak egye-' dűl lenne az'egész vidéken, még egyszer körüljárta az „autóját”, mindent töviről- hegyire újra és újra felül­vizsgált, aztán beült a ve­zetőfülkébe. Neki kellett ^elsőnek indulni, mert ő állt elöl. Bekapcsolta a motort, majd óvatosan gázt adott. A kerekek szinte észrevét­lenül forogni kezdtek. Nyi­korogva. lomhán, útnak in­dult a jármű. Az emelke­dőre kúszva a motor is mé­lyebb, szaporább bugással dolgozott. A kritikus he­lyen, felfokozott „erőbedo-, bás”, s már túl is volt a gödör peremén a tréler és szállítmánya. Egy kicsit még odább húzott, hogy le­gyen hely a kollégának is a nekirugaszkodáshoz. ­A nekirugaszkodás több­ször is megismétlődött, de a ) fiatalember nem boldo­gult. Előre és hátra vezé­nyelte a járművet, amit alig két éve, hogy vezetett, s eddig még soha nem hagyta cserben. Igaz, hogy ilyen nehéz feladat sem adódott még a számára. Izzadlan és cifrázva a sza­vakat bújt elő a vezető­fülkéből. Idegesen állt egy darabig a jármű mellett majd lassú léptekkel bak­tatott fel a meredélyen, s letelepedett az öreg, Feri bácsi mellé. Hallgatott egy sort, láthatóan szégyellte is magát a korábbi heccelődés miatt, de nem volt mit tenni, megszólalt. — Mi az isten csudája lehet az oka annak, hogy nem boldogulok? Pedig vagy 100 mázsával keve­sebb a teher is, ami a tré­leren van ... Feri bácsi —, aki végig élénk figyelemmel kísérte az ifjú ember nekirugasz­kodásait — megmagyaráz­ta az okát a kudarcnak. — Először az volt a baj fiam, hogy elfelejtetted összekapcsolni a differen­ciált. A másik, hogy min­dig nyaikig nyomtad a gázt, amit nem szabad. Ekkora adagot nem képes elpor- lasztani a motor, így az erőkifejtés sem éri el a szükséges szintet. — Segítsen, Feri bácsi! — szólt aztán szerényen a fiú, s várta, mi lesz a vá­lasz. — Na, gyerünk! MINDKETTEN a vezető­fülkébe ültek, a volán mel­lé természetesen az öreg. Nem sokkal később már túl is jutottak a teknőszerű mélyedés peremén. Még pi­hentéit egy keveset, aztán begyújtották a motort. Hosszú út állt előttük. In­nen, Halimbáról Ózdra szólt a fuvar, s időre kellett ér­kezniük. Miközben a vonat —, amelyen e sorok írója együtt utazott az öreggel — a megszokott tempóban robo­gott Miskolc felé, Feri bácsi nem fogyott ki a szóból. Emlékeket idézett abból. a 27 évből, amit mint a Vo­lán gépkocsivezetője „lehú­zott” bejárva az ország minden zugát. Ózdtól Nagy- * kanizsáig. Záhonytól Győ­rig úgy ismeri az utakat és, a vidéket, mint szűkebb ha­záját Tiszaeszlárt, ahová minden hét végén — ez’af- kalommal is — hazatér. Mindig másfelé, az ország legkülönfélébb helyeire szó­lítja a kötelesség. Jelenleg, a Vízüggyel kötött szerző­dés alapján a fővárosban dolgozik. Onnan indul a szélrózsa minden irányába hűséges társával, a tréler­rel. Ügy hozzánőtt éhhez az ormótlan géphez, hogy — mint mondja — nyugdíjba vonulásakor is nehéz lesz megválni tőle. Őrzi. félti, vigyázza járművét, és nagy szeretettel gondozza. A Sza­bolcs megyei Volán Válla­lat dolgozója ugyan, de borsodi „bennszülöttnek” is tekinthető, hiszen úgy is­meri e tájat és vidéket út­jaival, kilométerköveivel és útviszonyaival együtt, mint az. aki e hazai tájak szü­lötte. A leggyakrabban a nagyüzemek környékén for­dul még. Ismerősként so­rolja az útvonalak menti falvakat, településeket em­lékezve egy-egy ismerősre, élményre, epizódra. Az or­szágút a munkahelye, gyak­ran az otthona, szálláshe­lye is. S amikor visszatér a bázisra, pihen egy kiadósat, aztán újra elindul a jól is­mert és megszokott, de mindig más útvonalakon .. . Egy reggel, éppen útra készülődött, amikor a vál­lalat főmérnöke köszöntött rá. Néhány szokványos mondat után azt mondja a főnöke: — Nos, Feri bácsi, nem­sokára lecseréljük az „au-' tóját”. Megszolgálta már az árát, kitelt az ideje, selej­tezzük ... Ha a tisztelet, és fegye­lem nem fogja le az öreg­ben a hirtelen felszakadó indulatot, olyat válaszol erre, hogy ... A mérges szavak helyeit azonban, csak egy kérdésre futotta a meglepetéstől: — Ezt?! Kezét rátette a motor­házra, aztán megsimogatta a csillogó-villogó' lemezt, körüljárta az „autót”, aztán maga sem tudja hogyan, de kibuggyant belőle a kese­rűség : — I-Iát van magukban lelkiismeret főmérnök elv­társ?! Olyan ez a gép még most is, mintha vadonatúj lenne. Ezt selejtezni?! El­megy ez még akár 100 ezei kilométert is. S az sem mellékes, hogy még így. ennyi év után is megéri az árát, azt a kétmilliót... A lefékezett indulat­ból falcadó szavakat eny­hébb módon, de határozott igénnyel követte a többi: — Legalább addig hagy­janak bennünket együtt, amíg nyugdíjba nem me­gyek. Mert tudja főmérnök elvtárs, amikor hétvégeken hazamegyek, otthon öröm­mel, szeretettel vár a fele­ségem, a család. S amikor jövök vissza,. itt ez a ma. sina vár engem, „akihez’’ mindig örömmel térek meg Méltányolják ezt is, mielőil selejteznék... Ebben rparadtak. S AZ ORSZÁGJÁRÓ Feri bácsi, a Tiszaeszlárrs haza-hazatérő, nagy tapasz­talatokkal rendelkező gép­kocsivezető megnyugodva nyugtázta az ígéretet, a ha­lasztást. Róla sok minden! el lehetne még mondani. A legfőbb értéke, a megbe­csülés forrása és alapja azonban a munkája, ami! 21 kiváló dolgozó- és egy kormánykitüntetés fémje­le/,. Olyan rang ez, amit csak szorgalommal, helyt­állással, nagyfokú fegye­lemmel s a munkához, a munkahelyhez való. eltép- hetetlen hűséggel lehet ki­érdemelni. Tóth Ferenc 1 "-1' -',JL-'mc!L~m'aíLJ 'ri 1 ........................................ ..................................................................­M ég nem eléq...

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom