Észak-Magyarország, 1977. április (33. évfolyam, 77-100. szám)
1977-04-20 / 91. szám
Szlovák és magyar vasafasvezetők tasácsfcszása Miskolcon Közös . megáiíapodást írnak alá A Pozsonyban székelő Keleti Vasútigazgatóság,' valamint a MÁV Budapesti és Miskolci Vasútigazgatóság vezetői félévenként ülnek össze az együttműködés, a közös tennivalók megvitatása végett. A hagyományos találkozóra ez alkalommal Miskolcon került sor. A megbeszélésen Záhorszlci Jan, a Keleti Vasútigazgaló- ság vezetőjével az élen, héttagú szlovák delegáció. Kiss Károly, a Budapesti és clr. Pásztor Pál, a MÁV Miskolci Igazgatóság vezecójével az élen ugyancsak héttagú magyar vasutascsoport vesz részt. A tanácskozás megnyitására tegnap, kedden délután 2 órakor került sor." Dr. Pásztor Pál köszöntötte a résztvevőket, ismertette a tennivalókat. A közös tanácskozáson — a felsőbb szervek tárgyalásán elhangzottak figyelembevételével — a közös határállomásokkal, a határokon átmenő tranzitforgalommal, a menetrend- változással kapcsolatos feladatokat vitatják meg. A megbeszélés szerdán és csütörtökön tovább folytatódik, s az ennek alapján .kialakuló közös megállapodás almására pénteken délelőtt 10 órakor kerül sor. Á'e ízek utcája A halas és a sajtos ételek hetét nyitották meg Budapesten a Royal-szálloda ..ízek utcája” elnevezésű ételbárjával. A hazai haltermelés az idén kedvezőnek ígérkezik. A HALÉRT Vállalat a tervek szerint 1800 vagon élő‘halat vesz át. Miután kevés üzletben van élő hal tartására alkalmas berendezés, országosan mintegy 500—600 akváriumot állítanak fel a szakboltokban. És megszervezik az akváriumjavító szolgálatot is. Ebben az évben 100 vagon konyhakész halat hoznak forgalomba. A tejipar az idén tovább bővíti termékválasztékát. Rövidesen kapható lesz a habosított eperés citromízesítésű krémjoghurt. Üj termékként kerül a piacra a vegyes ízű vaníliás és epres puding, valamint a félliteres műanyag csomagolású tejeskávé. SAJÁTOS LESZERELÉSI ELKÉPZELÉS * Uncle Sam: „Ha önök azt szeretnék, hogy mi egy lépést tegyünk előre, önöknek egyet hátra kell lépniük.” (A szófiai Rabotnicscszko Delo karikatúrája) Judo- és karateruhák A Győri Kötöttkesztyű Gyár a növekvő igényekkel lépést tartva évről évre nagyobb mennyiségben állít elő judo- és karateruhát. A sportruhák gyártását két évvel ezelőtt kezdték meg 1500 darabbal, s az idén már 42 ezer darab hagyja el a gépsorokat. Ezeket a ruhákat edzéshez használják a sportolók. Sites ills a IcsarnlÉn Egy házaspár bemutatkozása Az elmúlt héten, április 15-én Schrammél Imre, Munkácsy-díjas keramikusművész, főiskolai tanár nyitotta meg Ulla Kraitz és Gusztáv Kraitz (Kraitz Gusztáv Miskolc szülötte) svédországi keramikusművészek kiállítását. A kiállítás megnyitóján részt vett Svédország hazánkban akkreditált nagykövete, svéd • és magyar szaktekintélyek és népes érdeklődők. A házaspár bemutatkozása a Műcsarnokban nagyon sikeres volt. A Kul- túrkapcsolatok Intézetének több vezetője, Kertész Imre, az Iparművészeti Múzeum igazgatója, aki a kiállítás katalógusának előszavát is irta, nagy elismeréssel méltatták a Kraitz házaspár művészi sikereit, amelyet elértek. Kiemelték azt a fáradhatatlan szorgalmat, amelyet megszállottként folytatott éveken keresztül Kraitz Gusztáv azért, hogy az ősi, kínai magas hőfokú szela- don-mázas kerámiát és égetési módszert átültesse A fáradhatatlan szakmai szere- tetét követendő például ál- lítdtták a fiatal nemzedék elé. A kiállítás május 8-ig tart nyitva. illfSiipifi terméftbemalató Az üveget már időszámítás előtt a IV. évezredben ismerték Egyiptomban, a VI. századtól pedig díszítőelemként alkalmazták. Napjainkban elképzelhetetlen az életünk e fontos anyag nélkül, s egyre inkább tért hódít a korszerű építészetben is. Egy társadalom fejlettségére az is jellemző, hogy mekkora az általa felhasznált üveg mennyisége. Minderről a tegnap délután fél három órai kezdettel, a MTESZ-székházban megnyitott és az Üvegipari Müvek által rendezett termékbemutató kiállításon hallottunk. Sípos Domokos vezérigazgató-helyettes bevezetőjében nem is titkolta a termékbemutató célját: felkelteni az érdeklődést a tervezőkben és a kivitelezőkben az üveg sokirányú felhasználhatósága iránt. Ezt szolgálta — hatásosan! — a levetített színes diafilm is, melyben képet kaptunk a hazai éDítészeti üveggyártásról. A két teremben megrendezett termékbemutatót április 29-W tekinthetik meg az érdeklődők. Képünk a ^kiállításról készült. BeManer Amerikába szerzőik Válasz Lapunk március 19-i számában cikket , közöltünk, „őrjárat a pult körül” címmel. Társadalmi ellenőröket kísértünk el ellenőrző kör- útjukra: a cikkben — többek között — az AGRO- KONZUM egyik miskolci zöldségboltjában végzett ellenőrzés tapasztalatait jegyeztük fel. A társadalmi ellenőrök a boltban próbavásárlást végeztek, az eladó pontatlanul mért, és többet számolt a kért áru értékénél. Az ellenőrzés során többek között azt is tapasztalták, hogy a vetőmagvak tasakján kevesebb ár volt feltüntetve, mint amennyibe valójában kerül. Az AGROKONZUM Vállalat levelet írt szerkesztőségünknek, amelyben közük, hogy az említett bolt eladóját, a szabálytalanság miatt, felelősségre vonják. Vállalatuk a vetőmag-tasa- kokból több százezer darabot forgalmaz, ezért nem tudják valamennyire ráírni az új árat. A levélben egyebek közt megjegyzik: a társadalmi ellenőrök jó szándékú megállapításait köszönettel veszik, hiszen kölcsönös összefogással csökkenteni lehet az esetenkénti vásárlói megkárosításokat. Óriási sportszenzációt röpítettek világgá kedden délután a hírügynökségek: Franz Beckenbauer, az NSZK világbajnok csapatának, a Bayern Münchennek 103-szoros válogatottja bejelentette, hogy visszalép a válogatottságtól és a New York-i Cosmos csapatához szerződik. A 31 éves Beckenbauer döntése hidegzuhanyként érte nemcsak a válsággal küzdő Bayernt, hanem az egész nyugatnémet labdarúgást is. Helmut Schön szövetségi kapitány nyilatkozatában elmondta, Beckenbauer a jövő évi világbajnoki csapatban is kulcsemberként jött számításba, döntése megváltoztatja minden elképzelését. Beckenbauer április 27-én Kölnben Észak-lrország és 30-án Belgrádban Jugoszlávia ellen sem szerepel már. „Ferenc császár”, ahogy A x.ityeraturna,ia Gazeta keddi számában válaszolt a moszkvai Kosszija-szállóban február 25-én keletkezett tűzesettel kapcsolatos nyugati híresztelésekre és koholmányokra. A lap munkatársa az eddigi vizsgálatok eredményeinek ismeretében rámutat: a nyugati sajtó nagy sietve, számos jelentést közölt a tűzesetről, de ezekben az anyagokban sokkal kevesebb volt az igazság és ’ az áldozatok iránti emberi együttérzés, mint . a fantázia és a rosszindulat. A koholmányokban főleg a nyugatnémet > Die Welt és a Spiegel járt elöl. A moszkvai lap a magnószalagok alapján kétséget kizáróan megállapítja, hogy — a Die Welt és a Spiegel állításával ellentétben a moszkvai tűzoltóság a tűz keletkezése után 7 és fél Beckenbauert szerte a világon nevezik, a múlt héten New Yorkban járt és tárgyalt a Cosmos vezetőivel, akik Pelé utódjának akarják szerződtetni. A nyugatnémet játékos a hírek szerint hétmillió márkát kap az amerikai proficsapattól, amely összeg minden képzeletet felülmúl. Jelentések szerint Beckenbauer távozásában azonban nemcsak a mesés ajánlat és a Bayern válsága játszik közre, hanem családi problémái is. Sokan tudni vélik, hogy családi egyensúlya megbillent és egy müncheni fotóriporternővel áll már hosszabb ideje intim kapcsolatban. De még az NSZK-ban ismert magas adózást is tényezőnek tartják döntésében, ugyanis tekintélyes jövedelméből rendkívül sok került az államkasszába. perccel már a helyszínen volt. A szállodában keletkezett tűz oltásában összesen 143 tűzöl tókocsi és 1400 tűzoltó vett részt. A 21 óra 25 perckor történt telefon riasztást követően a tűzoltóság éjjel l óra 50 percre feltartóztatta a tűz terjedését, majd 2 óra 36 percre megfékezte a tűzvészt. A lángban álló épületből Ösz- szesen 463 személyt mentetlek ki, közülük sokat különböző kórházakba szállítottak. A gyors beavatkozás ellenére sem sikerült valamenyi sérült életét megmenteni. Az áldozatok között öt külföldi vendég is volt. A tűz oltásában részt vett tűzoltók közül 13-an szenvedtek égési sérüléseket, illetve füstmérgezést. Ä ■) zil jfaf FELEX vii „BŰVÉSZKEDTEK.” A japán rendőrség II I tartóztatta egy nyomda lií| rom vezetőjét, akik a f’ol j galomban levő tízezer j< nes bankjegyről készítej másolat kis módosílásáví egymillió jenes bankjegy) * két állítottak elő. Összese^— 15 ezer darabot, úgymon x „bűvészkedési célokrí_ nyomtak. A megejtett há^= kutatás alkalmával héteze darab vadonatúj egymillj jenes bankjegyet foglalta jfS le a delekívek. RABLAS Egy New-York közép pontjában levő ékszerüzlít) böl két jól öltözött fétf hétfőn egymillió dollár £ tékű zsákmánnyal távozol ÚJABB ÁLDOZATOK Üjabb két halálos áldj zata van a Kanári-sziget ken, március 27-én törté; É| repülőgép-katasztrófának Ismeretes, hogy a lene ni / repülőtéren egy holland, I i§ egy amerikai ulasszállítj gép összeütközött. Most 1 | utas halt bele sérüléseik ! Az áldozatok száma 579- J emelkedett. FÖLDRENGÉS A Richter-skála szeri : 5,4 erősségű földrengés rá j la meg hétfőn Mexikó pari menti részét. Személyi s rülésről, vagy károkr, || egyelőre nem érkezett j< :!;S lenlés. BÉROFFENZÍVA Japánban folytatódik J munkások és az alkalmi zotak tavaszi béroffenzív ja. Tegnap, 96 órás sztrájl ba léptek a közalkalmazo lak. Tizenöt százalékos bé emelést követelnek. Csati kozást jelentettek be a jí pán államvasutak dolgozd . nak kollektívája és a na# n városi közlekedési vállaló k tok alkalmazottai. MEGTILTJÁK Pakisztánban megtiltják! ^ szerencsejátékokat, az alko! ^ holfogyasztást és bezúrjái ; a mulatókat. Iszlám ideo j. lógiai tanácsot hoztak létre t amelynek feladata lesi t hogy ajánlásokat tegyen a iszlám törvények érvényest 1 lésére. | , i l Iiúkai Lajos tavaszi szántást végez, 5 ekével Rába—Steiger „masinával” a megyaszói Aranykalász Tsz-bcn Fotó: Laczó József ___________ ____________________________________________________________________________________________________—-------------------------------------------------------------------------i É SZAK-MAGYAROItSZAG — A Magyar Szocialista Munkáspárt Borsod megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: WIRTII LAJOS, Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zs. ti. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 351. ISSN 0133—0357, Telefonok. Központ: 36-132, 16-672, 35-380, 33-579. Titkárság: 16-886. Gazdaságpolitikai rovat: 16-035. Belpolitikai rovat: 16-450. Kultúrrovat: 16-067. Sportrovat: 16-049. Munkáslevelezés, panaszügyek: 16-046. Kiadja: a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc, pf. 178, Felelős kiadó: VERES MIHÁLY. Telefon: 36-1.31, Hirdetésfelvétel: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 15—17. Telefon: 16-213. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 20 forint. Index: 25 655. Készült a Borsodi Nyomdában. Felelős vezető: HAJDÚ GYULA. .